Gizdát (Slenderman) 2009-ben találta ki egy internetes pályázatra Eric Knudsen, de túl jól sikerült, az emberek egyszerűen nem hitték el, hogy csak fikció. Többen látták, hivatkoztak rá, és a sziú indiánok azonnal felismerték benne valamelyik istenüket vagy démonukat… elég nehéz megállapítani, hol van a határvonal. Azt lehet mondani, hogy Gizda visszamenőleges hatállyal született meg, vagy évszázadokkal megelőzte a születését, és köszöni szépen, nagyon jól van, önálló életet él.
A külseje viszonylag semmitmondó, főleg ha összehasonlítjuk a régebbi korok óriási fantáziával megalkotott szörnyeivel. Mindenekelőtt gizda, vagyis rendkívül sovány, magas, arca felismerhetetlen, vagy egyáltalán nincs neki, és jól szabott fekete öltönyt visel, mint általában a sziú indiánok. Egyedi példány, de számos erdőben bukkan fel egyidejűleg, lehetőleg szürkületben, amikor nélküle is elég félelmetes kezd lenni a sötétség. Néha láthatatlan, csak közvetve érezteti a jelenlétét, megijeszti vagy hipnotizálja az áldozatait, akik kénytelenek megtenni, amit mond vagy gondol. Mivel a megteremtője semmit sem árult el a származásáról, és a céljairól is csak annyit, hogy sötétek, az emberek szabadon és nagy lelkesedéssel foltozzák be a hézagokat.
Amerika ún. „fiatal” kontinens, értsd ez alatt, hogy az európai lenézi, mert más a kultúrája, mint amit elvárnak tőle, nincsenek több száz éves várai vagy városai – sziúk, apacsok és komancsok, de még a nyavalygó (navahó) indiánok se tartották fontosnak, hogy az örökkévalóság számára építkezzenek. Az indiánokkal együtt a legendák jó része is kihalt, ezeket kellene most bepótolni rohamléptekkel. És pótolják is, lásd New Jersey ördög, Molyember, Gyíkember, Ogopogo, Borzmajom, Pope Lick és Loveland béka, meg újabban Gizda és a társai.
Knudsen azt mondja, H.P. Lovecraft, Stephen King, stb. írásaiból vette az inspirációt, és persze ne felejtsük el az árnyékembereket se, akik a világ minden szögletében élnek, és nagy fejtörést okoznak a brit tudósoknak, akik még mindig nem tudják, vetnek-e árnyékot, és ha igen, akkor mit aratnak. Hidebehind lehetett a közvetlen minta; Gizda is nesztelenül lopakodik, nyújtogatja a csápokhoz hasonló karjait, élvezi, hogy mindenki retteg tőle.
Áldozatai hosszú utazásokat tesznek a levegőben, az elrablásuk helyétől sok száz mérföldre térnek magukhoz, egy életre üldözési mániájuk lesz, lidércnyomástól szenvednek, vagy csak simán megőrülnek – mindezek kétségkívül előfordulhatnak Gizda nélkül is, de így jobban hangzik.
A démonokat nem érdekli, hogy van-e valóságalapjuk. Gizda főleg a tinilányokat kedveli, nyilván azért, mert labilis az idegrendszerük. Egy 13 éves ohioi lány késsel támadt az anyjára. Utólag sem tudta megmagyarázni, hogy miért tette, de az íróasztalán, a matek leckék között kísértethistóriákat találtak, ezeket ő maga írta, és a szereplők között ott volt Gizda is. Egy 14 éves lány az anyjára és a húgára gyújtotta a házat, akik csak azért menekültek meg, mert a detektor bejelzett – azzal védekezett, hogy Gizda utasítására történt. Wisconsinban két, ugyancsak 14 éves lány az erdőbe csalt egy 12 éves fiút, ahol, szintén Gizda utasítására, halálra szurkálták volna; a fiú csak azért maradt életben, mert egy jobb vágósúlyban levő biciklista arra kerekezett, és kiszedte a fúriák karmai közül. Taknyos kislányok rendszeresen „látják” Gizdát, és elmegy tőle az eszük. Egy névtelen, de feltehetően felnőtt német úgy érezte, az öreg kontinensnek is szüksége van egy Gizdára, és megteremtette a Nagyembert (der Grossmann), aki egyenesen a 16. századból tért vissza, mint agent provocateur.
Még néhány év, és maga Knudsen is elhiszi, hogy Gizda létezik, vígan él, és egyszerre bolyong Észak-Amerika összes erdejében.