Azon gondolkodám épp (na, nem a szokásos idevágó poénon, miszerint rég nem látott Anyumat hogyan szólítsam 🙂 ), hogy miért van vajon az, hogy sok ember 30 felett (nők és pasik egyaránt) roppant mód elengedik magukat. Az egyik "közösségiportáldemégsemaz" oldalon nézegettem nemrég e korosztály profiljait és számomra igencsak elkeserítő látvány fogadott.
Az egyik okot abban lelem, hogy midőn az ember társra lel és véget ér a kampányidőszak, úgy gondolja, hogy akkor ez a kapcsolat már betonbiztos és nem kell adnia magára, mert minek, és szépen lassan, fokozatosan belesüllyed az igénytelenség gusztustalan mocsarába.. Aztán meg csodálkozik, mikor a párja másfelé kacsintgat. Igenis fontos a külső, igenis, fontos a megjelenés (nem minden, de elengedhetetlen). Az ápoltságon túl (ami azért erősen alapkövetelmény) kell még valami. Szerintem egy pont után is fontos az, hogy kedvesünk ugyanolyan szépnek és kívánatosnak találjon, mint az elején.., és ezt nem a kinyúlt mackónadrággal, ósdi göncökkel, lenőtt gondozatlan hajjal, hájas hassal fogjuk tudni elérni. Igenis, csinosan kell öltözni, figyelni a frizurára, a bőrre, az illatra, a testsúlyra. Nem pénz kérdése, mielőtt még bárki felhördülne.
Én a mostani kapcsolatomban értettem meg ennek fontosságát (és vált saját igénnyé is) és ügyelek arra, h a párom napról napra ugyanolyan csinosnak és vonzónak találjon, mint mikor összekerültünk (és mint megtudtam, már előtte is.. 🙂 ).
A másik ok talán maga az emberi igénytelenség, a minden mindegy felfogás. Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni..
Ha mi magunk igényesek vagyunk és odafigyelünk a kinézetünkre, az óhatatlanul átragad párunkra is (tapasztalat). Nemigen értem, hogy házasság, ill. 1-2-3 gyermek után miért kell azt gondolni, hogy a férjünk akkor mostmár velünk marad örökre. Ez (lenne) a társadalmilag elfogadott norma, de hála az égnek, a ma embere túljutott már ezeken a megszokásokon és mer lépni, meri otthagyni azt, ami nem működik. A szűklátókörű emberek most foghatják a fejüket és jajonghatnak, hogy hová fejlődik a világ, de azt hiszem, hogy erre az a válaszom: az önállóság felé. Nem mondom, hogy feltétlenül jó irány, de végre az ember önmaga lehet és nem kell egy ráerőltetett szerepben végigszenvednie az életét.
Az előbb említett igénytelenség mindkét nemre vonatkozik, mégis inkább a nőkkel kapcsolatban kirívó ez a tulajdonság (a fentiekben is leginkább rájuk koncentráltam). Félreértés ne essék, a pasik ugyanilyenek, de a szebbik nemtől (nem hiába a megnevezés) ez szerintem alap (lenne) és ezzel párjukat is az igényesség útjára tudnák terelni.. Van, aki él vele.. Aki meg nem, az ne csodálkozzon..
Igényesség
Szerző: yadine
9 hozzászólás
Szia!
Az ember házasságban is lehet önmaga, és kiteljesedhet a személyisége. Nem feltétel, hogy a feleség belerokkanjon a házimunkába, gyereknevelésbe, és abba, hogy körülugrálja a párját. ( Bár sajnos ezt várja el a többség. )
S az sem feltétel, hogy a férfi gebedjen meg a munkahelyen a sok túlóra, miegyéb miatt.
( Bár erre halad a munkáltatók elvárása miatt.)
Sok igazság van a cikkedben.
Ja, és én kétnaponta borotválkozom.
:-)))
Szia!
A házasságban – szerintem – meg kell találni az egyensúlyt a feladatmegosztás terén (is). Igen, az ember legyen önmaga, teljesedjen ki. Nem vagyok a klasszikus munkamegosztás híve (férj dolgozik, asszony otthon végzi a házimunkát/gyereket nevel), véleményem szerint mindenből mindkét félnek ki kell vennie a részét.
A bajom az, amit írtam is, hogy sokan a házasság intézményének fényében elhanyagolják magukat, a nők leengednek és már csak nők, nem Nők. Az elején még nagy a lelkesedés, aztán már nem akar dolgozni, inkább szüli a gyerekeket, nem végzi megfelelően a házimunkát sem, elhanyagolja önmagát, nincs szex, aztán jön a koppanás (férfiakra is jellemző ez, csak más szempontokból). Nem könnyű.. De sajnos sok ilyet látok a környezetemben..
Kétnaponta borotválkozásért piros pont.. 🙂
Kedves yadine! Nem tudom, hány éves vagy, de gondoltál-e arra, hogy leszel majd 50, 60, 70. A szépség és a fiatalság egy ideig megőrizhető, de nem a végsőkig. Addig teljesen egyetértek veled, hogy a házasságban is gondot kell fordítani a külsőnkre, amennyire ezt megengedi a pénztárcánk és az időnk. (megjegyzem: az egészséges táplálkozás bizony nagyon is pénzkérdés). Szerintem azonban a jó házasság és a jó kapcsolat nem "csak" ezen múlik, sőt ezen múlik legkevésbé. Mondom ezt úgy, hogy férjemmel házasságunk 33.évében járunk. Mindketten sokat változtunk ez alatt az idő alatt – hidd el, te is fogsz, bármennyire nem szeretnéd -, mégis ugyanúgy szeretjük egymást, mint kezdetben. Ma is rengeteg közös témánk van, jól érezzük magunkat egymás társaságában, és el sem tudnánk – nem is akarnánk – képzelni az életünket egymás nélkül. Mi már csak ilyen maradi, szűk látókörű emberek vagyunk.
Kedves Arany! Ez a cikk egy aspektusból közelíti meg a témát, tudom, hogy egy kapcsolat nem csak ezen múlik. Csak egy részét képezi.
Nem szépségről és fiatalságról írok. Igényességről, ápoltságról, odafigyelésről. Ott van nagypapám (de ugyanúgy nagymamámat is említhetem, csak gondoltam most egy férfi példát ragadok ki), közelít a nyolcvanhoz és a mai napig tip-top, odafigyel a megjelenésére, mindig nett, mindig ápolt. Számomra ő etalon. Nagymamám ugyanígy.
Sok összetevős dolog egy emberi kapcsolat, tudom. Nekem ez egy meglátásom, tapasztalatom, amit fentebb írtam.
Le a kalappal a 33 évnyi házasság előtt. Gratulálok és további sok boldogságot kívánok! Köszönöm a kritikát!
Az ilyesfajta igényesség valóban fontos, ebben egyetértünk. Biztosan én nem vettem eléggé a lényeget.
Más. A holtomiglan-holtodiglan eskü, melyet (keresztény) házasságban kimondunk, kötelez arra, hogy tegyünk meg mindent a házasságért. Ez a legnehezebb dolog, és valóban sokkal könnyebb kilépni. Persze, lehetne folytatni a vitát, mindennek van jó és rossz oldala. A cikked mindenképp jó, hiszen felhívja a figyelmet, és továbbgondolkodásra ösztönöz.
Szia!
Nagyon fontosnak tartom, hogy a házasságban is legyünk igényesek önmagunk iránt, mert ezzel társunk iránti tiszteletünket is kifejezzük. Viszont ha meghitt egy kapcsolat, akkor otthon elengedhetjük magunkat, hiszen hol is oldódhatnánk fel, ha nem a házastársunkkal. A megfelelő hangsúly megtalálása a fontos.
Szeretettel: Rozália
Teljesen igazad van! Ezt igényes harmincasként állíthatom. :))
Rozália: így van.. Bennem ez a "tisztelet a másik iránt" nem tisztult le ilyen szépen, de erről van szó (többek között). Elengedni magunkat, persze, én is macinadrágban vagyok itthon általában, de olyan szempontból az is az igényességhez tartozik, hogy az a nadrág pl. ne legyen pecsétes..
Gunoda: Örülök, hogy így látod.. 🙂
Nagyon sok függ a külőtől, ebben teljesen egyetértek, de hozzátennék két betűt: is! Mivel ezzel együtt sok-sok mástól függ, hogy két ember, aki ifjan megszerette egymást, megmaradjanak tovább is szeretetbn, egymást megbecsülve. Nem részletezem, már többen megtették előttem. Még csak annyit: nem a kortól függ, hogy valaki vigyáz-e a külsejére, vagy elhenyagolja magát. Erre is olvastam már példát. Az elhanyagolt ember a házasságban (ez éppen most jutt eszembe) éppen olyan, mint az olyan író (ugyanis most ilyen körben vitázunk), aki telve helyesírási- és egyéb hibával teszi föl az írását.
Jó témá boncolgatsz, de csak egyoldalúan.
Szia!