Ilyenek vagyunk…?

Pár napja történt. Ráadásul Pécsen, ami elég kis város. Nem gondoltam volna, hogy ezen a kis helyen is történhet ilyesmi, ráadásul a szemem láttára.
Este tíz óra körül két barátnőmmel sétáltunk a belvárosban. Beszélgetésünk közben furcsa hangokra lettünk figyelmesek. Hátranéztünk, és azt láttuk, hogy egy férfi elkezd ütni egy másikat, és közben ordít, hogy – Húzz már el innen a francba! Először azt hittem, hogy csak két haver hülyéskedik egymással. Azután viszont a szerencsétlen ember a földre került, a másik pedig rúgni kezdte a fejét. Megdöbbentő volt. Nagyon megijedtem. Ekkor a vérző férfi felállt, és elsietett egy kis utcába. Persze nem tettünk semmit, mi is mentünk tovább a buszmegállóba. De hát mit is tehettünk volna? Három lány majd odasiet megvédeni valakit egy hatalmas állattól, aki ráadásul valószínűleg részeg is?
Nem is gondoltam, hogy ebből még lesz valami. Beálltunk a buszmegállóba, az eső is esni kezdett, így felnyitottam a piros esernyőmet. Ekkor megjelent a szerencsétlenül járt férfi. Odament egy már őszülő úrhoz, és kérlelni kezdte. Nem értettem pontosan, hogy miről volt szó, csak annyit, hogy telefonálni szeretne. Az idősebb úr elutasítóan arrébb lépett. Talán akart segíteni, csak nem volt mobiltelefonja, de az is lehet, hogy magára hagyta azt az embert.
Ezután hozzánk jött oda a vérző ember, és megkért minket, hogy hívjunk neki mentőt, mert nagyon fáj a feje. Azt is hozzátette, hogy pszichiátrián kezelték, ezért is lenne fontos, hogy kórházba kerüljön. A barátnőm már tárcsázta is a telefonszámot. Nem sokkal később megérkezett a rendőrség, majd egy mentőautó is megjelent. Az adataink bediktálása után mi már mehettünk is. Közben hallottuk, hogy a férfi aprót akart kérni a másiktól, és ezután kezdte el bántalmazni.
Feldúltan mentem haza, és még később is láttam, hogy ott vannak, körülöttük pedig emberek. Amikor a buszom már felfelé tartott a hegyre, észrevettem, hogy eltűntek, viszont a verekedés helyszínén egy rendőrautó áll, az utcán pedig egy rendőr megy fényképezőgéppel a kezében. Ez volt az utolsó kép, amit az esetről láttam az este.
Sokat gondolkodtam az esetről. Vajon tényleg ilyenek vagyunk? Megverjük egymást egy rossz szóra? Ha egy ember aprópénzt kér tőlünk, kötelező fejbe rúgnunk őt? Nem tudom elképzelni, hogy én valaha is ilyen legyek. Én sem szeretem, ha naponta hússzor jönnek oda hozzám kéregetni, de át tudom érezni a helyzetüket. A másik, ami említést érdemel még, az az emberek reakciója hasonló helyzetben. Először én is nagyon megijedtem, és csak arra figyeltem, hogy minél hamarabb elmenjünk a verekedők közeléből. Persze tudom, hogy én nem segíthettem volna akkor. Legalább mi kihívtuk a mentőket. Az őszülő férfi nem nyújtott segítséget, bár azt nem tudom, miért.
Sajnos szeretjük távol tartani magunkat az ilyen esetektől. Ez elég szomorú, hiszen ha majd egyszer mi szorulunk segítségre, vajon ki fogja a kezét nyújtani nekünk?