Irodalmi műhely

Mint mindent, az irodalmat, az írást, a versírást is lehet tanulni. Tehetség nélkül is lehet az ember jó író, költő, de csak ennyi. Halhatatlanná a kettővel együtt válhat.
Sohasem késő elkezdeni, ha az ember késztetést érez arra, hogy leírja a gondolatait, és soha sem lehet elég korán elkezdeni a tanulást. A kor nem egyenes következménye a több tudásnak. Fiatal tehetségektől is sokat tanulhat a korosodó tollforgató. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az irodalmi szabályoknak szigorú rendszere van, ám mindig kell a megújulás, mert ha csak a régi szabályok szerint alkotnánk, nem figyelve a tehetségre, vagy az újszerű hangra, akkor nem volna fejlődés. Azonban ennek is van egy egészséges határa.
Például, nem hívhatunk minden összedobált képzavart szabad versnek, vagy kusza sorok egymásutániságát abszurdnak. Hiába is próbálnak egyesek e mögé bújva védekezni, vagy a költői, írói szabadságot tartják maguk elé pajzsnak, ha élesebb kritikát kapnak valamelyik alkotásukhoz.

Hol tanulható az irodalom, mint „szakma”? Akinek sok pénze van, az befizethet egy művészpalánták számára kitalált mesterkurzusra, ahol a profiktól tanulhatja el a fogásokat. Bizonyára hatékony tanfolyam, de nem vagyok arra hivatott, hogy ezt eldöntsem, mivel sosem vettem részt ilyenen.
Aki a betűvetést választja hobbijának, annak szerencsére más lehetősége is adódik a fejlődésre. Kereshet kapcsolatot a magához hasonló emberek közösségével. Az internet lehetőséget ad arra, hogy kipróbálja, mennyire olvassák az alkotásait. Visszajelzést kaphat erről egészen közvetlen formában. Megtudhatja, hol tart ezen az úton, de vannak helyek, ahol tévútra is szaladhat, ha a csoport, amit választott magának, nem őszinte hozzá.

Ebben a „szakmában” az egyik legjobb tanulási módszer, sokat, és sokfélét kell olvasni. Figyelni, ahogy a különböző stílusok bemutatják a világot. A szavak, mondatok összeillesztésének fantasztikus sokszínűségére.
Ha társakra találunk ezen az úton, akkor további segítség lehet, ezekkel a társakkal közös alkotótáborokban közelebbről megismerkedni, egymás tudását kicserélni. Sokat lendíthet a fejlődésünkön, ha sikerül közös irodalmi esteket tartani. A közönséggel való közvetlen találkozás szárnyakat ad az alkotónak.
A legjobb tanulási lehetőségeket azonban a közös „műhelymunka” hordozza magában. Egy olyan közösség ez, ahol nincs szépítés, hájjal kenegetés akkor, ha van mit javítani az alkotásokon. Olyan hely, ahol a kritika nem kíméli a műveket, de csakis azokat, nem pedig az alkotó személyét igyekszik pellengérre állítani.
Aki igazán fejlődni szeretne, az jobban örül az észrevételeknek, a hibák felmutatásának, mint a mértéktelen, sok esetben alaptalan dicséreteknek. Persze, kellenek azok is, hiszen a sikerélmény a legnagyobb hajtóerő.

Nincs olyan művészember, aki mindent tud, de sokan tudnak sokfélét. A műhely lényege, hogy ezeket az ismereteket a tagok átadják egymásnak. Olyan ez, mint amikor az egyik kapun külön-külön megérkeznek az alkatrészek az autógyárba, a másik kapun pedig kigördülnek a kész modellek.
Nekem szerencsém van, mert megtapasztalhatom egy ilyen közösség építő erejét. Nagy segítség ez számomra, mert nincs pénzem mesterkurzusra.

Ennek a rövid kis cikknek azért fogtam neki, mert többen is kíváncsiak voltak arra, hogyan alakult ki nálam az a kapcsolat, aminek folytán közösen alkothatok egy másik alkotóval.
Akit ez nem érdekel, annak számára ez a cikk itt véget ért.

A prózáim többségét nem érzem még olyan kiforrottnak. Néha úgy érzem, telibe találom a témát. Van vagy ötszáz írásom, de ma már tudom, a legtöbbje csak vázlat. Sokat kell még dolgoznom rajtuk, és ehhez bizony sokat kell még tanulnom is. Egy könyvem megjelent már, de azt hiszem, elsiettem a dolgot. Többet is ki lehetett volna hozni belőle. No, meg jobban, de hát, megtetszett a kiadónak, és "legyártotta". Foglalkozom néha versírással is, de azóta rájöttem, hogy azok nem igazán azok.

Elindultam egy cél felé, és úgy döntöttem, nem állok meg félúton. Rövid idő alatt megtaláltam, amit kerestem, és közben találkoztam egy olyan emberrel is, akinél az első szóváltások után éreztem, sok a közös vonás, de éppen elég az eltérés is ahhoz, hogy kialakulhat valamiféle egymást segítő kapcsolat. Ez kis idő után megváltozott, nem csupán „munkakapcsolat” lett. Barátok lettünk Atrur bátyámmal. Ő leginkább verseket ír, de megmutatta nekem prózának induló terveit. A többsége nagyon jó témákat rejt. Az a megtiszteltetés ért, hogy rendezhetem, fésülhetem, hozzáírhatok az engedélyével. Szerintem, remek alapanyagok, hogy mennyire van igazam, ezt majd az olvasók döntik el.
Elkezdtünk közös merényleteket elkövetni az irodalom ellen. Ami még veszélyesebbé teszi a dolgokat, hogy személyes találkozást is terveztük. Sőt! Találkoztunk is.

Csupán azért említettem meg mindezt, mert valahol itt kezdődik az irodalmi műhelymunka. Bizonyára lehet jobban, hatékonyabban is csinálni. Főleg, ha többen vesznek részt benne. Ilyen csoportban is dolgozom, de az nem arról szól, hogy közösen írunk egy írást, hanem, hogy mindenki ellátja tanáccsal, ötletekkel a másikat, és ezek alapján mindenki a saját írását javítgatja.
Gondolhatnánk, hogy egyébként is nehéz, ha több alkotó akar írni egy alkotást. Nehéz, de nem lehetetlen, mert éppen a Napvilág Íróklub az, ahol egy ilyen kísérlet történt, igazán figyelemreméltó eredménnyel.
A főoldalon, fenn a „közös regény” gomb alatt megtalálható.

Utoljára pedig válaszolnék még egy hozzám intézett kérdésre, amely így hangzott:
”Ki, milyen arányban veszi ki a részét a közös alkotómunkátokban, az írásotokban?”
Azt semmiképp nem árulom el, hogy mennyi a valóságtartalma egy-egy alkotásnak, és mennyi az, amit hozzáírunk.
A legtöbb esetben úgy működik a dolog, hogy Artur bátyámnak vannak ötletei, amit úgy, ahogy meg is írt prózában. Ezeket a vázlatokat elküldi nekem, szabad kezet adva arra, bármit törölhetek, átírhatok, hozzá költhetek. Én ezt ki is használom, és a történeteit kiegészítem a saját történetem elemeivel. Közben gondosan ügyelek arra, hogy ez jól illeszkedjen az eredeti sztoriba. Amikor úgy érzem, készen vagyok, akkor visszaküldöm neki az átalakított történetet. Vagy javít rajta még valamit, vagy elfogadja úgy, és engedélyezi nekem, hogy feltöltsem ide. Ő egy másik portálon publikálja a közös alkotásunkat.
Lényegében egyszerű az egész. Artur bátyám hozza a sztorit, én pedig formába öntöm.

Rövid ideig dolgoztam már másokkal is így. Egy kedves alkotótársunk van itt az oldalon, aki megtapasztalhatta már, milyen velem dolgozni. Nekem nagyon sokat segített annak idején ő is. Azt a fajta műhelymunkát, ami az építő jellegű kritikák írását, mások fejlődésének elősegítését célozza, ezen az oldalon is el tudnám képzelni.

További jó alkotómunkát kívánok mindenkinek!