Istenkísértés

ISTENKÍSÉRTÉS
Egy amatőr műfordító próbálkozásai J. W. Goethe Wanderers Nachtlied (II.)
című versével

A főcímben szereplő szó jelentése a Magyar Nyelv Értelmező Kéziszótár ( 2003) alapján:
„vakmerően kockázatos tett, beszéd”. Lator László szerint megkísérelni Goethe Wanderers
Nachtlied (II.) című versének magyarra fordítását: istenkísértés.
Kosztolányi írja tanulmányában:” Mindenki megállapodott abban, hogy ez a vers tökéletes
és halhatatlan.” ( Nyelv és lélek Osiris Bp. 1999. 411.o. ) Nem véletlen tehát, hogy ezt a
költeményt – tekintettel a fentiekre is – a nagy, „lefordíthatatlan” versek között tartják
számon. Mégis e szinte márványba vésett szentencia ellenére legkiválóbb költőink közül is számosan, s mögöttük-mellettük számtalan más alkotó is megpróbálta lefordítani, átültetni magyar nyelvre Goethe eme versremekét.
Ez utóbbiak közé tartozom magam is, aki 2005-ben Istenkísértés húsz lépésben című, magánkiadásban megjelentetett füzetkémben istenkísértő csúcskísérletet tettem erre, – bár nem vagyok költő – a líra iránti fogékonyságtól, és nem tagadhatóan, becsvágytól is űzve-hajtva hályogkovács módjára kezdtem el ezt a versremeket (is) magyarra átültetni, a forma oldaláról csúcskísérletet tenni a Himalája-Wanderers Nachtlied (II.) megmászására. Máig
ezen kísérletező lépések, variációk számát tízzel növeltem. Mindezek legutóbb megjelent, Napraforgók című kötetemben is olvashatók.

A verset a német elemzők imígyen szedték ízekre:

J. W. Goethe: Wanderers Nachtlied (II.)

………………………………………… Reim
………………………………………………..Silben
…………………………………………………….Schluss

Über allen Gipfeln……………………a 6 w
Ist Ruh…………………………………b 2 m
In allen Wipfeln………………………a 5 w
Spürest du…………………………….b 3 m
Kaum einen Hauch;………………….c 4 m
Die Vögelein schweigen im Walde..d 9 w
Warte nur balde……………………..d 5 w
Ruhest du auch………………………c 4 m

Poetik in Stichworten 179.oldal Gebrüder Borntraeger Verlagsbuchhandlung 200l.

Magyarázatul:

Reim:rím,rímképlet

Silben:szótagok száma

Schluss:a rím fajtája;w = weiblich;nőrím m= männlich; hímrím

– 1 –

A Wanderers Nachtlied-del – Kosztolányin kívűl Tandori Dezső is foglakozott Megkésett
diplomamunka című tanulmányában. ( A műfordítás ma Tanulmányok Gondolat Bp. 1981.)
A 657. oldalon ezt olvashatjuk:” Mármost két olyan versről (a másik Rilke Herbsttag SZBA) –
lévén szó, amelyet egészen kiemelkedő Látogatók fordítottak századunkban magyarra, tud-
hattam: vesztett ügyem van, ha „fordításszerű” megoldást adok. Tehát: kilátástalan, hogy
rájöhessek még valamire, ami Nekik szemet ne szúrt volna.” ( Kiemelés tőlem.)
És mit ad Isten?! A husznegyedik században jött valaki, egy amatőr fordító, aki észrevett
valamit ebben a versszövegben, amit eddig a „ kiemelkedő Látogatók” sem láttak meg.
Azt tudnillik, hogy a 8 sorból négy rímel egymással! Méghozzá nem is akárhogy: ú-ra!
De menjünk sorban! Az első két variációm ütemes-hangsúlyos verselésű, csak a verssorok
számára és a rímképletre ügyeltem, a szótagszámra nem.

A vándor éji dala (II.)
1.

Valamennyi hegynek ormán
Boldog béke,
Fuvallatot fakoronán
Épphogy érzel,
Madárnépség
Is megpihent már az erdőn,
Te meg tudod, lassan eljön
Örök békéd.

2.

Körös-körül hegyek ormán
Nyugalom,
Alig rezdül fakoronán
Fuvalom,
Őrző fészkét
Üli erdőn madárnépség,
Te meg majd lelsz, nincs már kétség,
Örök békét.

A 3. variációtól a 8.-ig a szótagszámra is ügyeltem, és igyekeztem az időmértékes
ritmust is visszaadni. Például:

3. variáció

Minden hegynek ormán
béke,
szél fakoronán
letérdel,
pihen. Madárnépség
is csendben üli erdőn fészkét,
várj, örök békét
lelsz, nincs már kétség.

8.

Minden távol ormon
béke,
szél a falombon
letérdel,
kis madárnak fészke
is néma erdőn már a fákon,
s téged is átfon
örök béke.
– 2 –

Ezeket Lator Lászlónak is meg tudtam mutatni. „ Elfogadható megoldások” – mondta.
Schein Gábor is látta ezeket, és megjegyezte, ezek már jobbak az előzőeknél, de itt –
s közben mutató- és hüvelykujját az 5. és 8. verssorok végére téve mondta – ú-nak kell
lenni! Már tudnillik a Hauch-nál és az auch-nál. Ha ezt megcsinálja, Kossuth-díjat fog kapni –
mondta. Amit nyilván tréfának szánt, de érzékltette , hogy ez nem akarmilyen teljesítmény lenne szerinte. Ekkor elment a kedvem az egésztől, úgy éreztem, mintha azt kérné tőlem: ússzak át Kaliforniából Japánba! Hetekig a „Vándor”-ra se néztem! Aztán rádöbbentem: itt 8 sorból nem kettő, hanem négy ú-ra végződve rímel!
S jöttek az ú-s megoldások.

9.

Minden havas ormon
a csend,
a szél a lombon
lágy zene;
éj, ne hazudj!
Madárka már hallgat az ágon.
Csend öle átfon,
hogy te aludj.

20.

Minden csúcson béke,
ború,
falomb beszéde
halk szavú,
súgja: elmúlsz.
Madár se szól. Csend öle, lágy nesz,
várj, hamar átvesz,
hunysz te is, hullsz.

26.

Minden csúcson béke,
nem fú
szél, lomb beszéde
halk szavú,
súg; fogy az út…
Madár se szól. Csend öle, lágy nesz,
várj, hamar átvesz,
múlsz te is: tudd!

– 3 –

27.

Minden csúcson béke,
nem fú
szél, lomb beszéde
halk szavú,
súg; fogy az út…
Madár se szól, csend ölel, álom,
várj, hamar átfon,
múlsz te is: tudd!

28.

Alkonyi békében
a csúcs
mind, lomb beszéde
halk szavú,
int; fogy az út…
Madár se szól, csend ölel, álom,
várj, hamar átfon,
múlsz te is: tudd!

29.

Alkonyi békében
a csúcs
mind, lomb beszéde
halk szavú,
int; fogy az út…
Madárka már hallgat a fákon,
csend ölel, átfon,
múlsz te is: tudd!

30.

Minden csúcson béke
nem fú
szél, lomb beszéde
halk szavú,
súg; fogy az út…
Madárka már hallgat a fákon,
csend ölel, átfon,
múlsz te is: tudd!

– 4 –

Bizonyára vannak olyanok, akik sokallják variációim számát. Tudom, ezek között akadnak
gyengécskék is, de mindegyiket „érvényesnek” tekintem abban az értelemben, hogy ezek
sora tükrözi a „csúcskísérletem” lépéseit. Egyébként Tóth Árpádnak – akinek a tankönyvekből is ismert fordítása szerintem a legszebb magyar fordítás – létezik egy másik variánsa is , amelyre a Nyugat című folyóirat 1920. február elsejei számában találtam a 335. oldalon, ezzel kapcsolódott az ott folyó vitához.

„ A magam szerény kísérlete ez volna:

Minden esti bércet
Csend ül,
Halk lomb, alig érzed,
Lendül;
Sóhajt az éj…
Már búvik a berki madárka.
Te is nemsokára
Nyughatsz, ne félj…

Tóth Árpád .” – így jegyezte 92 évvel ezelőtt ezt a variánsát.

Kövér betűkkel emeltem ki az ismert szövegtől való eltéréseket.

Két megjegyzést fűznék még fordításaimhoz.Az egyik az ú-ra vonatkozik. Nota bene:
a 8 sor 4 rímében ez áll. Goethe nem véletlenül használhatta ezt a mély magánhangzót.
Tudjuk, a hangok nemcsak értelmet, hanem érzelmet is hordoznak, nemcsak jelentésük,
hanem hangulatuk is van, s a mély magánhangzók alkalmasak például a szomorúság, a komorság, az elmúlás érzékeltetésére is. Apropo: nyugalom, pihenés, elmúlás…
„ Ruhest du auch.” – írta Goethe. Nem akármilyen pihenésre gondolt ő akkor, amikor
a vadászház falára felírta ezt a világhírűvé vált rövid versét. Kosztolányi jegyzi említett
tanulmányában: „ Goethe 1783. szeptember 7-én költötte, harmincnégy éves korában
Ilmenauban , a természet benyomásainak hatása alatt, s nyomban fel is írta -ironnal –
a hegyen levő faház deszkájára. Ő maga nagyon szerette. Halála előtt egy évvel, hogy
1831 augusztusában , nyolcvankét éves korában az unokáival meglátogatta a régi,
ilmenaui tájat, s a Gickelhahnon, Károly Ágost herceg nyaralóján viszontlátta versét,
szokatlanul ellágyult tőle, és többször egymás után könnyezve mondogatta utolsó két
sorát: Warte nur, balde ruhest du auch.”

Sokan vélik velem együtt, az is nagyszerű ebben a versben, hogy nincs benne direkten;
meghalsz, ám benne rezeg, hogy a természet részeként – a Nap lement, a szél elült,
a madarak elhallgattak – te is nyugszol, pihensz, elmúlsz… És bizony körülöttünk minden
– ha figyelünk olykor a vándorlásban, az életúton – „ súg; fogy az út…”, „int; fogy az út..”

Szalki Bernáth Attila

– 5 –