1.
A ma embere naponta tanúja a szavak inflálódásának, hiszen túl sok a szó a világban. Túl sok a felesleges szó a létet meghatározó ige helyett. A különféle hírlapok és médiumok az olcsó beszéd bordélyházaivá váltak. Mindez a XX. század második felét uraló piacgazdaság szelleméből fakad: a hír tartalmát nem a valóság és különösen nem az igazság keresése határozza meg, hanem az üzlet. Egy hírnek az értéke attól függ, hogy eladható-e. A XIX. század szelleme még a szabadságé volt. Akkor a hírlapírás elsősorban még kultúrmissziót jelentett, a hírlapíró pedig többnyire – mondhatjuk talán így – a kultúra lovagja volt.
Jókai Mór, akiben századának mindenféle eszméje egyesülni bírt, azt vallotta magáról a hírlapról, hogy az az olvasó számára nem lehet más, mint egy frissítő lélegzetvétel: ahogyan sokan egy szivarral a tüdejüket szellőztetik, úgy az olvasó a kedvenc hírlap átböngészésével gondolatait üdíti. Ám megtapasztalta azt is, hogy a sajtó külön hatalmi ág, s mint minden hatalom, botrányos is lehet. Jókai pontosan tudta, hogy más a képzelet és teljesen más a képzelődés. Azt vallotta, hogy az újság ne a képzelődésből táplálkozó érdekes fecsegés legyen, hanem a képzeletet megmozgató könnyen értelmezhető műalkotás. A hír jelentéktelen és semmit sem ér, ha csak képzelődésre ad okot: hírértéke csak akkor van valaminek, ha a képzeletünkre ható művészi értékekkel is bír. Művészi értéke pedig csak annak lehet, aminek aranyfedezet a megélt élet. Éppen ezért a XIX. század hírlapíróinak semmi sem lehetett fontosabb, mint a sajtószabadság. Jókai Mór még tudta, hogy mi az. A mai kor hírlapírói közül igazából csak kevesen ismerik.
Mit is írt Petőfi Sándor Arany Jánosnak az egyik levelében? „Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata…” A század feladatával az akkori írók teljesen tisztában voltak. Nyugodtan kijelenthetjük: a Petőfiéhez hasonló gondolatok hatották át az egész magyar szellemi életet.
2.
A magyar sajtó történetében Komáromnak kiemelkedő jelentősége van. Az első magyar nyelvű sajtókiadvány 1780. január 1-én jelent meg Pozsonyban, Magyar Hírmondó néven, és 1788-ig megjelenése rendszeres volt. 1789-ben Komáromban adják ki a Komáromi Tudós Társaság időszakos ismeretterjesztő sajtókiadványát, a Mindenes Gyűjtemény-t, melynek szerkesztője az a Péczeli József, aki a magyar nyelvművelés hűséges apostola volt.
Jókai gyermekkorában Komárom az ország egyik leggazdagabb települése, ahol a társasélet Európa többi városához mérten is rendkívülinek mondható. A komáromi kaszinó elindulásának pillanatától virágzik. Az egyik kimutatás szerint 1838-ban 250 váltóforintot könyvekre, 840 váltóforintot folyóiratokra fordított: minden magyar nyomtatványt és minden magyar könyvet megvásárolt. Az ekkor megjelenő hazai lapok a Hasznos Mulatságok, a Koszorú, a Hazai és Külföldi Tudósítások, az Erdélyi Híradó, a Tudományos Gyűjtemény, a Muzárion, a Magyar Orvosi Tár, a Fillér Tár, az Auóra, a Hajnal, a Remény, az Iris, az Athenaeum, a Figyelmező, a Kritikai Lapok, a Tudománytár mellett jelen van a városban a külföldi lapok és folyóiratok közül a Wiener Zeitung, Beobachter, Allgemeine Zeitung, Wiener Theater-Zeitung, Das Ausland, Blatter aus der Gegenwart és a Bibliothek der Neuesten Weltkunde. Nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a Weinmüller Bálint nyomdájából kijövő Komáromi Kalendárium-ot, melyet ekkor már a némi szellemi és irodalmi központot teremtő Weinmüller Franciska szerkeszt. Ennek köszönhetően a város szellemi életéhez egyre több pesti író és neves színész kötődik, így Czuczor Gergely, a híres költő, aki a helyi gimnázium egyik tanára volt, a színészek közül pedig Megyeri, Lendvai és Déryné. Az országosan népszerű kalendáriumról Mikszáth így ír: „Annyira eltalálta adomáival, rigmusaival, jövendőmondásaival a nép szája ízét, hogy a nép vakon hitt a Komáromi Kalendárium-ban, s alig várta évről évre.”
A csodagyereknek tartott Jókait, az irodalmat imádó apa mellett ez a légkör is inspirálja arra, hogy folyamatosan a kor nagy kérdéseivel foglalkozzék, s egész lényét áthassa a politika és az irodalom. A 18 ezer lelkes Komárom ekkorra már igazi polgárváros. Az emberek jómódúak és vallásosak, pezseg a szellemi élet, de a rendszeres munka mellett nagy nimbusza van a kulturált szórakozásnak is. A várost nagy egyéniségek lakják: furfangos kereskedők, tudós tanárok, kalandos életű hajósok, nagyerejű munkások, legendásan szép asszonyok, titokzatos zsidók.(Örök témák a mesére egyébként is hajlamos Jókainak.) A kis Jókai Móricról tudjuk, hogy már kilenc éves korában kapcsolatba kerül két irodalmi lappal is. A Regélő 1834. évi 70. számában jelenik meg, egy rímes rébusza, valamint Helmeczy Társalkodójának 1834. évi 54. számában a város bolondjáról egy négysoros verse.(A kisfiú szárnypróbálgatásait az a Tóth Lőrinc támogatja, aki később a Jókai Mór nevet adja neki.) A gyermek fejlődése szempontjából fontos megemlítenünk későbbi sógorát,Vály Ferencet is aki szintén felismeri a gyermek tehetségét, és szellemi mentora lesz. Tőle tanul meg Jókai franciául, angolul és olaszul, valamint tőle sajátítja el a teljes retorikát. Ezek a tanulmányok a későbbi hírlapírót rendkívüli előnyökhöz juttatják majd. Miként az is, hogy Jókait már gyermekkorától kezdve érdekelte a természettudomány, a csillagászat, a festészet és a népi humor. Nem véletlenül tartották csodagyereknek, hiszen már gyermekként is polihisztor volt, s a tudás iránti szomja haláláig nem apadt el.
3.
A gyermek Jókainak nem voltak barátai. Sokan úgy jellemzik őt ekkoriban, hogy olyan egyéniség, akiből hiányzik az a bizonyos fluidum, ami az egyeseket vonzaná. Mikszáth szerint ő a tömegekre volt berendezkedve. Tanárai feljegyezték róla, hogy ebben az időszakban a közös játékból gyakran kivonta magát, jobban szeretett elvonulni és kedvteléseinek élni, vagy tanulni. Igazi vasszorgalom jellemzi, tanárai külön is foglalkoznak vele. A tragikus véget ért Orbán Gábor tanította rajzolni, aki több illusztrációt is csináltatott vele különféle történetekhez, újságcikkekhez. Sörös Lajos professzorsága alatt lett grammatista, akiről azt kell tudnunk, hogy az anekdota kiváló mestere is volt, s ezt a képességét igyekezett átadni tanítványainak is. Meséiben megfigyelés és élet lüktetett. Nagyon fontos megjegyeznünk, hogy a gyermek Jókai otthon, az édesapától ugyanezeket az inspirációkat kapja. Jókay Józsefnek mindazok a hajlamai megvoltak, mint a fiának. Szeretett írni, olvasni, rajzolni, imádta az irodalmat, a történelmet, a természettudományokat és a politikát. Ha nem hal meg a kamaszodó Jókai idejében, nyilván sokkal többet tud adni szellemiekben a fiának. Ám utólag azt mondhatjuk, az apa megrendítő halála egyvalamiben mégis Jókai tehetségének kibontását segítette elő.
Köztudott, hogy kétféle tehetség vívódott benne. Nem tudta eldönteni, hogy festő legyen, avagy szépíró. Munkáinak fényében kijelenthetjük, az apa halála után nem sokkal a fiú az irodalom mellett teszi le a voksot. És ez nem véletlen. Hiszen már ebben az időszakban lelkében új világok, elképzelt történetek élnek és munkálkodnak. Hogyan is írja Mikszáth? „Csak látszatra volt ő ott, de lelkével a saját felhőiben tartózkodott. Azonban mint a sónál látjuk, bár a földdel voltaképpen nem érintkezett, mégis fölszítta annak nedveit.” A döntést az apa hálálán kívül még egy dolog befolyásolta. Az 1841-42. iskolai évre a pápai református főiskolába küldte őt édesanyja, ahol végül az érettségit letette. Itt is kiváló tanárok gondoskodtak fejlődéséről, köztük a természettudós Tarczy Lajos, aki egyébként az irodalmi körök összejövetelein egyik vezetője volt az ifjúságnak. Sorsának különös kegyelme, hogy megismerkedhet ekkor többek közt Petőfivel, Orlay Petrich Somával, Kozma Sándorral és Kerkapoly Károllyal. A képző-társulat aktív tagja lesz, s rendszeres olvasója az Atheneaumnak és Garay Regélőjének. A festést nem hagyja abba, de véglegesen az irodalom mellett dönt.
4.
Kecskemét nemcsak a magyar széppróza szempontjából jelentős állomása Jókai életének, de a hírlapírás tekintetében is. A Pápán kialakult irodalmi ambíciók Jókaiban egyre inkább növekednek, olyannyira, hogy Kecskeméten ő lesz az irodalmat kedvelő ifjúsági csoport vezére. Ő lesz a szerkesztője az ifjúság írott hetilapjának, a Kalliopé-nak. Demokratizmusa, a mű iránti tisztelete már ekkor megmutatkozik, első szerkesztői munkái is arról vallanak, hogy Jókait semmi más nem érdekelte, csak az, hogy az írott sajtó az olvasó számára romantikus katarzist nyújtson. A lapszerkesztés mellett irodalmi sikerei is növekednek, A zsidó fiú című drámáját 1843. április 31-én dicséretben részesítik, ugyanakkor néhány költeménye megjelenik a Pesti Divatlapban is. A kollégiumi élet nevesebb mulatságaiban egyre aktívabban van jelen. Kecskeméten elmúlik az a gyámoltalansága, ami korábban jellemezte. Belekezd a Hétköznapok című regényének az írásába is. Mindezek a későbbi hírlapíró szempontjából azért különösen fontosak, mert Jókainak ekkor alakul ki az a képessége, hogy több műfajban is elmélyülten tud fogalmazni, ugyanakkor a szépírói munkák mellett mintegy kikapcsolódásképpen lapot szerkeszt.
Sokan azt hiszik, Jókai nem a földön járt. Ám ez nem igaz. Jókai nagyon is a földön járt, de csodálatos lényében a jónak és a szépnek az eszménye mindig díszbe öltöztette a valóságot. Hogyan is ír ekkoriban? „ Mások a költészetet az égben keresik, mi keressük azt a földön. Máskor a költő tanította a népet, most taníts te engem, lelkem hajlamaitól ölelt nép!” Láthatjuk! Ő maga is tisztában van lelkének hajlamaival.
Kecskeméten ragad még rá valami, ami egy hírlapírónak minden korban előnye: a jogászi gondolkodásmód. Ez a gondolkodás, a tudományos és furfangos jogászi szemlélet fejlődik aztán tovább benne Molnár József ügyvédi irodájában, majd Nyáry Pál miniszter szolgálatában. Kevesen tudják: Nyáry az egyik legnagyobb jogtudós volt akkoriban, akinek nemcsak az elméleti tudása volt hatalmas, de gyakorlati felkészültsége is páratlan. Az Esti Lapok és a Március Tizenötödike majdani csatájában Jókai – többek között – az ő szakami háttérmunkájának is köszönheti végső diadalát.
5.
Jókai két dolgot tud nagyon pontosan. Tudja azt, hogy a szó erkölcsi tett, és tudja azt is, hogy a nyelv mindig becsület és élethelyzet kérdése. Hogy honnan tudja? Elsősorban a magyar néptől. De tudja a korábbi magyar írók munkáiból, és leginkább az őt inspiráló Petőfitől. Első regényének megjelenése után, 1846-ban Frankenburg Adolf lapjánál, az Életképek-nél vállal munkát, ő vezeti a színházi rovatot. Nemsokára azonban Helmeczy Mihály Jelenkor című folyóiratánál az újdonságok rovatának vezetését veszi át. 1846 tavaszán Petőfi ösztönzésére a fiatal írói nemzedék legkiválóbb tagjai a diszkriminált honoráriumok miatt állást foglaltak a kiadók és szerkesztők ellen. Arra szövetkeztek, hogy egy évig semmiféle lapban nem írnak, hanem maguk fognak lapot alakítani, amely az ő irányukat képviseli. Ennek az új iránynak a hívei éppen tízen voltak: Petőfi Sándor, Pálffi Albert, Degré Alajos, Obernyik Károly, Pákh Albert, Bérczy Károly, Tompa Mihály, Kerényi Frigyes, Lisznyai Damó Kálmán és Jókai Mór. A körülményeket ismerjük, a Tízek Társasága nem kapott engedélyt lap kiadására. Frankenburg, akinek illusztrátora Barabás Miklós volt, felszólította őket arra, hogy dolgozzanak az Életképek-nek. Féléves szünet után a társak felmentették egymást a fogadás alól, és Obernyiket kivéve, mindnyájan elfogadták a polgári-liberális lap szerkesztőinek a felkérését. Jókai eleinte a Pesti Füzetek-et is szerkesztette, majd az íly módon a társaság lapjává váló Életképek szerkesztője lett. Jókai rendkívüli megfigyelő és csodálatos stílusú író dolgozataiban is. Az ekkor írt munkái tetemesen fokozták a lap népszerűségét. Jókai a megújuló lap irányvonalát a következőképpen foglalta össze: „ Az irodalom hivatása az igazságot terjeszteni… az igazságnak tetsző alakot adni… Őrt állni az emberiség örök jogai felett, felrázni az alvó erőt gyáva tespedéséből, fogyasztani a szűkkeblűség birodalmát, s mi legfőbb: tudni szólani és tenni a jó ügyért…”
1847 közepén Frankenburg az udvari kancelláriánál kapott hivatalt, és Bécsbe költözött. A főszerkesztő Jókai Mór lett. Petőfi is ekkor tér vissza Pestre utazásaiból (június 14-én), nyomban a lap munkatársa lesz: külsős munkatársnak megnyerik még Arany Jánost és Tompa Mihályt is. Az Életképek innentől tulajdonképpen politikai lappá alakul át. Jókai, mint igazi demokrata, nevének nemesi ipszilonját ire cserélte fel. Petőfi augusztus 17-én a lappal kapcsolatosan a következőket írja Aranynak: „Én a népköltészet képviselőit akartam egyesíteni; miért az Életképekben? mert annak legtöbb olvasója van, mert ahhoz szegődtek a legjobb fejek, mert annak szerkesztője egyik főtagja a fiatal Magyarországnak, hova mindazokat számítom, kik valódilag szabadelvűek, nem szűkkeblűek, merészek, nagyotakarók, azon fiatal Magyarországnak, mely nem akarja a haza kopott bocskorát örökké foltozni, hogy legyen folt hátán folt, hanem tetőtől talpig új ruhába akarja öltöztetni… szóval az Életképek legnekünkvalóbb orgánum.” Jókai úgy egyezik meg a „költői triumvirátussal”, hogy Petőfi minden hónapban két új verset ad neki, Arany és Tompa pedig egyet-egyet. Arany a Pesti Divatlapot ott is hagyja, hogy az Életképek állandó munkatársa legyen. Az Életképek a kor felfogása szerinti igazi, modern divatlap. 1846-tól egyébként a Nemzeti Színház hivatalos orgánuma is. A lap fordításokat nem közölt, csak eredeti alkotásokat. A határon túli irodalomtól mégsem zárkózott el teljesen, a „Külföldi szépirodalom és társasélet” című rovata ismertette a világirodalom termékeit is. Az „Életképek és humoristica” című rovata a népélet köréből vett témákat mutatott be leginkább. A „Hölgyszalon” című rovatuk a családi élet gondjait és szépségeit ábrázolta, a „Történetírászat és régiségbúvárlás” rovatuk egyértelműen politikai jellegű volt. A „Mi hír Budán” című rovatban napi közlemények kaptak helyet. Arannyal ellentétben Tompa nem fogadta el azt a felkérést, hogy az Életképek szerkesztője legyen, ami miatt Petőfivel örökre megromlott a barátságuk. Tompa csak a következő félévtől dolgozott a lapnak, akkor sem kizárólagosan. Az Életképek további munkatársai: Berecz Károly, Dózsa Dániel, Garay János, Kerényi Frigyes, Lisznyai Kálmán, Mentovich Ferenc, Samarjay Károly, Sükei Károly, Szelestey László és Vörösmarty Mihály.
1848. márciusára az Életképek az ország egyik legnépszerűbb lapja. A forradalom idejére Jókai nem véletlenül olyan népszerű, hogy még március 15-én este is az ő felszólalását követelik. Népszerűsége a lapnak is köszönhető volt. No meg annak is, hogy nemcsak kiváló író és szerkesztő, hanem kiváló szónok is. Jókai a forradalom további eseményeiben élénken részt vett, nemcsak gyűléseken, tüntetéseken, a Nemzetőrségben, hanem lapjában is teljes odaadással szolgálta a szabadság ügyét. Április 30-tól Petőfi nem csak a lap munkatársa, hanem egyik szerkesztője is lett. A lap mottójaként ezt írják a címoldalra: „Egyenlőség, szabadság, testvériség!” Együttműködésüket egy sajnálatos esemény teszi tönkre, s tulajdonképpen ezt barátságuk is megsínyli. Az augusztus 21-ei szavazásnál Vörösmarty a kormány mellett szavazott, s ezt Petőfi oly mértékben zokon vette, hogy megírta híres költeményét Vörösmartyhoz, melyben szendvedélyesen elítéli az emberben a költőt, a költőben a barátot. Nyomban szalad Jókaihoz, hogy a verset közöljék a lapban. Jókai feszeng, majd a Laborfalvi Rózával augusztus 29-én kötött esküvője előtt néhány napra eltűnik. Petőfi barátai tiltakoznak a vers kiadása ellen. Ám Petőfi hajthatatlan marad, és augusztus 27-én Jókai tudta nélkül, mégiscsak megjelenteti a verset az Életképekben. Jókai szerkesztői nyilatkozatban rosszallását fejezi ki Petőfi eljárásáért, aki erre kíméletlen hangú ellen-nyilatkozatban válaszol, és hálátlansággal vádolja őt, tiltakozván a leckéztetés ellen, és nyilatkozata végén kijelenti, hogy a kiadónak felmondta a szerkesztést. Ezzel a barátság örökre megromlott. Ám rányomta még erre a bélyegét az a körülmény – és én hajlamos vagyok inkább ebben látni a barátság megromlásának igazi okát -, hogy Petőfi felbujtotta Jókai édesanyját a Laborfalvi Rózával megkötendő házasság ellen. Tudjuk, hogy a házasság milyen komoly felzúdulást váltott ki Jókai családjában és baráti körében, hiszen az akkor már ismert és sikeres színésznő lényegesen idősebb volt Jókainál, valamint volt egy házasságon kívüli gyermeke is. A botrány után Jókai különféle munkákat vállalt Kossuth megbízásából, és az Életképek november elejére be is fejezi pályafutását előfizetők hiányában. (Jókai itt kezdi el közölni a Szomorú napok című regényét, de a teljes művet ekkor még nem ismerhetik meg az olvasók. Pedig a téma felzaklató: a felvidéki tótok gazságait festi meg a nagy kolera idejéből.) A márciusban még 1500 előfizetőt regisztráló lap augusztus végére elvesztette olvasóinak több mint kétharmadát. Jókai lemond a szerkesztőségről és az utolsó számban így búcsúzik a közönségtől: „E lapok utolsó számával szerkesztőségem ideje letelt. Ha hazám istene komolyabb gondokat nem adott volna rám, tán soha nem váltam volna meg e tértől… Azáltal, hogy én eltávozom tőle, e lap nem változik, sőt hiszem, hogy jobb leend… üdv minden igaznak, áldás a hazára!” Az Életképek a nemzeti gondolatok jegyében a művelt Magyarország, a polgári társadalmi átalakulás jelszavával indult, majd a forradalom szellemi előkészítője lett. A szabadságharc kitörése után munkatársai elsősorban a fegyveres harcra fordították figyelmüket, így az Életképek megszűnésén nincs mit csodálkozni.
Jókai szinte nyomorog, ezért kézséggel fogadta el az év végén Landerer és Heckenast meghívását, hogy újévkor a kormányhivatalban lépő Csengery helyett a Pesti Hírlap szerkesztését elvállalja. Már december 3-án közzétette programját, melynek lényege „Magyarhon független egységének biztosítása”. A móri csata után, 1849. január 1-jén a Pesti Hírlap szerkesztősége is Debrecenbe menekült. Jókai itt is hírlapírással tartotta fenn magát.
Az eladósodott Jókainak kapóra jött Nyáry Pál ajánlata, hogy havi százötven forintért vállalja a hivatalos Közlöny szerkesztését. Jókai, aki már hetek óta Nyáry ingyenes személyi titkára volt, a munkát örömmel vállalja, s a lapnak nem csupán szerkesztője, de szinte egyedüli írója is, Nyáry finoman érzékeltetett elvárásainak megfelelően. A politikai életet ekkorra már a szokásos magyar felfordulás és acsarkodás jellemezte. Jókai ebben a felfordulásban inkább békeltet, mint uszít. Ez persze a radikálisokat nyomban fölháborítja. Jókainak a hétköznapi csetepatékat illetően nem voltak erős meggyőződései, ő a nagy eszmék gyerekes rabja volt. Viselkedése is éppen ezért a legtöbb esetben gyerekes. Mikszáth így jellemzi ezt a korszakát: „Egy nagy gyerek volt, semmi egyéb. Tavaly még Petőfi tutélája alatt radikális, a legvörösebb vörös, ami csak lehet, most mérsékelt Nyáry tutélája alatt, megtöltve annak esze járásával, egy bölcs aggastyán higgadtságával kezdi működését a Közlöny-ben. Cikkei szakasztott azon a hűvös magaslaton tárgyalják az izzó kérdéseket, mint ahogy azokat ma, ötven esztendő után látjuk és kívánjuk megítélni. A nemzet nem az uralkodó ellen küzd, írja, hanem a reakció ellen; a nemzet nem támad, csak védekezik. Legyen bárki a kormányon, aki alkotmányos szabadságainkat nem bántja, mi helyet adunk neki mindjárt – enélkül pedig soha. Ezek a közlöny vezércikktémái.” Ezek a nézetek az ún. „Kazinczy-körnek” a témái. Kik tartoztak ide? Kazinczy Gábor, Csányi, Nyáry, Szemere Bertalan, Klauzál Gábor, báró Kemény Zsigmond, Patay József, Kovács Lajos, egyszóval a mérsékelt liberálisok. A cikkek szerzői a szerkesztőn kívül legnagyobb részt Kovács Lajos és Kazinczy Gábor voltak.
A Március Tizenötödike a leghevesebb radikálisok lapja volt. Természetesen rögtön megtámadják Jókait és hírlapját is. Jókai meghökken a nem várt támadástól: ő szándékaiban tiszta volt, ezért nem ismerte fel igazából, hogy békéltető cikkei Nyáry eszméinek a szócsöveivé váltak, s mint ilyenek bőszítik Nyáry ellenfeleit. „Kétségkívül gyenge politikus és felületes újságíró volt, de bizonyos tulajdonságai a publicisták fölé emelik. Jelszavakat tudott kidobni a közönség közé, s egy sikerült jelszó többet segít mázsaszámra menő bölcs érveknél. Egy ötlet, egy bonmot megöli a legfönségesebb beszédet és megállítja a legdühösebb rohanó tömeget.” Így vélekedik róla Mikszáth. Igaza van? Nehéz megítélni. Jókai publicisztikai írásaiban ekkoriban valóban van a tárgyat illetően némi felszínesség, de minden írása mélyén megérezzük azt a magasabb eszmét, melynek szolgálatában a cikk megszületett. A Közlöny-ben megjelenő cikkek ügye az országgyűlés elé kerül, s ezzel kapcsolatosan február 12-én Kossuthnak is nyilatkoznia kell. Kossuth lecsillapítja az ingerültséget, de Jókait magához rendeli. Nem nagyon foglalkozik a személyeskedésekkel, de azért felteszi Jókainak a kérdést, hogy ki sugalmazta a cikkeket? Jókai nem vall Nyáry Pálra, s Kossuth látva becsületességét, azzal bocsátja el, hogy legyen egy kicsit forradalmibb, s a cikkek témáját beszélje meg Báró Jósika Miklóssal. Jókai érzi, hogy Jósika lényegesen kisebb tehetségű író, mint ő, ezért amikor Jósika kijelenti, hogy csak az a cikke mehet nyomdába, amit ő előzetesen elolvasott, Jókai felháborodik, s beadja a lemondását.
Nyáryék a sorozatos sajtótámadások tüzében felismerik, hogy új orgánumra van szükségük. Garantálják Jókai támogatását, aki február 22-én megindította az Esti Lapok-at, melyet kizárólag az alkotmányos irány független képviseletére alapított Március Tizenötödike ellen hozott létre. A lap programja az, hogy a megtámadott hazát és a 48-as törvényeket megvédje az ellenségtől és a szélsőséges radikálisoktól. A lap megjelenése óriási szenzáció. Szinte skandalum. Az első szám – amit egyedül Jókai írt -1000 pédányban fogy el. Madarász László, a rendőrminiszter azonnali támadásba lendül a lap ellen, s nem csupán a Március Tizenötödike hasábjain, hanem a közélet minden lehetséges fórumán. Az olvasók érzik, hogy halálos párbaj kezdődött, melynek vége igen baljóslatú. Jókai az övön aluli ütések miatt az első pillanatokban először meghátrálna, menekülésre gondol, de a felesége nem engedi. Ez a kiváló asszony most mutatja meg, hogy kicsoda is valójában. Lelket önt a férjébe és harci kedvet, amikor szinte utasítja, mint egy spártai tigrislelkű asszony: „Egy tapodtat sem mégysz, megküzdesz ellenségeiddel, vagy elesel, vagy győzni fogsz, harmadik lehetőség nincs!” Ő tudja, hogy Jókai a lejáratások miatt erkölcsi mélyponton van, de átlátja azt is, hogy Jókai támogatottsága még mindig jelentős, s ha Jókai nem hátrál meg, az igazság könnyen ahhoz pártolhat, akivel igazságtalanság történt. Ismeri a görög drámákat, tehát ismeri az osztó igazság természetét.
A harc egyenlőtlen, hiszen Jókainak csak a toll a fegyvere, Madarász viszont a legaljasabb eszközök igénybevételétől sem riad vissza. Jókait hazaárulással vádolják, s a vád futótűzként terjed: a radikális lapon kívül a belső intrika, névtelen levelek százai és az elvtelen pletyka gondoskodnak a lejáratás gyors sikeréről. Jókai nem késlekedik a visszavágással. Egy tisztaságra vágyakozó jellem küzd a szennyező hazugságok vádjaival. S mert nem hagyja magát alaptalanul rágalmazni, a rágalmazók meg is ölnék. Most megtanulja, mit jelent szerkesztőnek lenni! De nemcsak azt tanulja meg, hanem azt is a fejébe verik egy életre, hogy az úságírónak muszáj egyéniségnek is lenni, még akkor is, ha fő sajátossága mégis az, ami benne szőröstől-bőröstől közösségi. Tudomására jutnak olyan tények, melyek megalapozottá teszik azt a gyanút, hogy Madarász a lefoglalt Zichy-féle kincsekből sikkasztott, s cikket tesz közé a lopott gyémántok ügyében, nem sajnálván benne Madarászt páratlan humorával porig alázni. Madarász felbőszül, s mondhatjuk így, hivatali hatalmával szinte visszaélve egy olyan törvényt fogadtattat el válaszképpen, mely szerint halállal büntetendők mindazok, akikre olyan gyanú vetül, hogy az ellenséggel bármilyen jellegű kapcsolatot is tartanának. A javaslat elsődleges célja az volt, hogy Jókait – az újságcikk miatti bosszúból – eltegyék láb alól. Ám a Zichy-féle kincsesládákkal a helyzet egyre zavarosabb: nincs érdemi magyarázat a ládák pecsétjeinek a feltörésére. Madarász utolsó tőrdöfésnek szánja Klapka tábornok Jókai ellen való hangolását, aki szóvá is teszi Kossuthnak, hogy katonáit lehangolják Jókai hazaáruló cikkei. Jókai azonnal eljuttatja Klapkához az Esti Lapok addig megjelent számait, arra kérvén a tábornokot, hogy jelölje meg, melyik számban van hazaárulás és hadsereg elleni lázadás. A válasz nem várt fordulatot hoz Jókai életében! Klapka a következőt írja: „Igen tisztelt Szerkesztő úr! Becses levele következtében van szerencsém szerkesztő úrnak válaszolni, hogy az átnézet végett átküldeni tetszett példányaiból az Esti Lapoknak, melyeket mai napig, a fáradalmas hadi foglalatosságok miatt, csak gyéren volt alkalmam olvasni, tökéletesen meggyőződtem arról, hogy a minap tisztelt kormányelnök úrnak, csupán mások állítása után, beszéd közben előhozott szavaim, mintha az Ön által szerkesztett lap a mindenáron békekötés és az elnyomott Olaszország elleni segítségadás szellemében működnék, most, midőn az érintett lap minden számát átolvastam, alaptalannak mutatkozik, s azért is azt visszavonni, s azon egyszersmind szíves örömet kifejezni el nem mulaszthatom, miként az átnézetnél e lapnak irányát a hadsereg tulajdon érdeke szellemében szerkesztve, éspedig egészen másképpen találtam, mint arról ezelőtt mások által értesültem. Engedjen meg, tisztelt Szerkesztő úr, ezen minden további jelentőség nélkül kiejtett s Önnek tán kellemetlenséget is okozott szavaimért, s legyen meggyőződve arról, hogy a szabad sajtónak, melyet mindenkor a valódi szabadság kútfejének tekintettem, s mint a szabadság legfőbb kincsét tiszteltem, nincs nagyobb tisztelője mint Klapka.”
Jókai a levelet azonnal megjelenteti. És ezzel végleg kiüti ellenfeleit. Madarász eltűnik. Talán azért, mert igaz volt a gyanú. Jókai diadala nem öncélú. Klapka levele nyomán tudatosul mindenkiben: a szabadság legfőbb kincse a szabad sajtó.
Buda visszavívása után az Esti Lapok-at és vele párhuzamosan a Pesti Hírlap-ot is szerkeszti, sőt a Pesti Hírlap-nak főszerkesztője is lesz. Mind a két lapnak egyedüli törekvése a haza védelmének buzdítása volt. A szabadságharc bukása után Jókai bujdosni kénytelen, mindaddig, míg Jókainénak nem sikerült egy Klapka-féle komáromi menedéklevelet szerezni, melyet Jókai Mór, mint Klapka György által kinevezett honvédhadnagy számára állítottak ki. Élete meg volt mentve, de írói munkásságának további reményei még bizonytalanok. Igazi hírlapírói tevékenysége ezután kezdődik.
6.
A szabdságharc bukása után megalakult katonai kormány az irodalmárokkal többnyire kíméletes volt, azonban örök szégyenfoltja marad az irodalomtörténetnek, hogy egy magyar közvádló, Hegyesi József 34 írót, köztük Jókait is halálra jelölt ki, ám egy másik tisztességes államügyész, Kossalkó János, terjedelmes emlékiratban megvédte őket, rámutatván arra, hogy az irodalom nem vezette a forradalmat, csupán visszhangja volt a közérzésnek. Ennek az ügyészi fellépésnek volt köszönhető, hogy az 1850-es irodalmi művek közt Jókai (Sajó álnév alatt) munkái is megjelenhettek. Először a Szilágyi Sándor által szerkesztett Magyar Emléklapok, Pesti Röpívek és Magyar Írók Füzetei-ben. Ezekben az években Jókai az egyike volt azoknak az íróknak, akik írásaikkal a nemzetmentés ügyének tettek felbecsülhetetlen szolgálatot, és azt hiszem, nyugodtan kimondhatjuk, ezen a téren ő tette a legtöbbet. Jókai tudta, hogy a legfontosabb az, hogy minél több hírlap és irodalmi folyóirat jelenítse meg ’48 eszméit, és azok minél nagyobb számban jussanak el az olvasóhoz. Így lesz már 1851-ben Vahot Imrének szerkesztő társa a Remény című folyóiratnál. 1853-54-ben a Festetics Leó gróf által alapított Délibáb-nak lesz főmunkatársa, ugyanakkor névtelenül szerkesztője is a lapnak.
Az 1854-es év nagy fordulat a magyar újságírásban. Pákh Albert olyan néplapot alapít, melynek eszmeisége teljes egészében Jókaié. Mivel Jókai a saját nevén szerkesztője még nem lehet a lapnak, ezért főmunkatársa lesz. Nem más ez a lap, mint az 1921-ig megjelenő Vasárnapi Újság. A „Kakas Márton levelei” pillanatok alatt népszerűvé teszik a lapot. Jókai fejében született meg a gondolat egy új laptípus létrehozására, amely írásban és képekben tájékoztatja olvasóit a nagyvilág híreiről és legújabb vívmányairól, ugyanakkor támogatja a fiatal tehetségek kibontakozását. A lap egyik kritériuma, hogy olcsó legyen. Ez az előzmények nélküli laptípus széleskörű közönséghez kívánt szólni, mint az addigiak. A nép legszélesebb körében kívánták terjeszteni, elsősorban a felszabadult jobbágyok és utódaik között, akikhez mind gyakrabban fordultak a kiadók az 1850-es években. Jókainak viszonylag könnyen sikerült megnyernie a vállalkozáshoz a művelt, kalandos szellemű Heckenast Gusztáv támogatását is, így 1873-ig a Landerer- Heckenast volt a vállalat lapkiadója. A lap programjának a kidolgozásakor az angol-német-francia mintát kívánták követni, ahol már léteztek az ún. filléres lapok. Pák Albert már egy évvel korábban így írt a közművelődési lapok jelentőségéről: „Fő és igazi mozgató ereje nem is a szépirodalomban rejlik, mint inkább azon irodalmi ágakban, amik ismereteket szállítanak a nép közé. E téren soha sem nyugszik. Nincs a földnek országa, melyről folytonosan ne jelennének meg új meg új művek. Ide tartoznak a történeti művek és emlékiratok, ethnographiai és utazási rajzok s természet-és műtani tudományok népszerűsítése. Mindez aztán belefolyik a heti iratokba, melyek könnyen s olcsón viszik azt tovább száz meg száz ezrek közé. A sajtó e neme legfontosabb ága Angilának, s nyílt tanulsága annak, hogy Anglia legműveltebb része Európának. Itt minden emberben él az olvasási vágy. Másutt csak a „míveltek” olvasnak. Ismét másutt még azok sem. Legnagyobb elterjedésnek örvend, miként tudva van, Dickens „House Words” című folyóirata, melyről mondják, hogy százezer előfizetőt számlál.”
A lap a nevét a Brassai Sámuel által szerkesztett Kolozsvári Vasárnapi Újság után kapta, amely 1834-ben indult, az Erdélyi Híradó mellékleteként, és 1847-ig jelent meg. A Helytartóság 1854. február 7-én engedélyezte a lap működését, az első szám március 5-én látott napvilágot. A Vasárnapi Újság az első előfizetési felhívásában a következőképpen hivatkozik a kiadó programjára: „Új népszerű vállalat. (Minden lapban legalább egy fametszés!) Mik egy néplap kellékei? Az, hogy érdekes legyen. Az, hogy hasznos legyen. És az, hogy olcsó legyen. Ime vállalatunkról bizton hisszük elmondani, hogy minde e három tulajdonnal bírni fog. Úgy intézkedünk, hogy legjobb íróink írják, hogy tartalma széles ismeretgazdagságot foglaljon magába, és egész félévi előfizetési ára EGY PENGŐ FORINT legyen. (…) S e meggyőződésben kezeskedni merünk, hogy amit lapunk hasábjaink nyújtani fognak, érdekes, ismeretterjesztő, miveltető olvasmány lesz. A népet – melynek pártolására számítunk – nem nézzük öntudatlan nyers tömegnek, melynek jó indulatát üres szemfényvesztések által szabad kizsákmányolni, hanem látjuk benne amaz ép, józan fajt, melynek megvannak nemesebb vágyai s tiszeletreméltó érzelmei. Azon népet látjuk magunk előtt, mely hogyha ezentúl is élni akar, ezt csak ismeretek és mivelődés árán válthatjuk meg. A „VASÁRNAPI ÚJSÁG” hetenként egyszer nagy negyedrétű íven meg fog jelenni, úgy, hogy a fővárossal rendezett közlekedésben levő vidékeken már vasárnap olvasható legyen.”
A lap életre hívásában Pákh Albertnak társa volt Jókai Mór, mint főmunkatárs, és Gyulai Pál, mint szerkesztő. Az első három számot kizárólag ők hárman készítették, majd minden további szám létrejötténél egyre több szerkesztő csatlakozott a munkatársakhoz. Gyulai Pál a szerkesztési elvek felett kirobbant vita miatt két hónap után kivált a szerkesztőségből, de később is rendszeresen részt vett a munkában, kritikáit, bírálatait gyakran hangoztatta. Talán mindannyian ismerjük elhíresült élcét, miszerint így köszönt a szerkesztőknek: „Jó napot- jobb lapot!” Jókaira egyre több szerep hárul. Pákh így ír róla egyik levelében: „Jókai Marci igen practicabilis ember, s napról napra szerelmesebb a vállalatba.” Leginkább a Szépirodalmi Lapok szerkesztőiből verbuválódott a kezdeti szerkesztőgárda. A már említett munkatársakon kívül húsz éven keresztül dolgozott a lapnak Bérczy Károly, a Politikai Újdonságok melléklap politikai szemleírója, Pálffy Albert, Pákh személyes barátja, a társadalmi és humoros elbeszélések írója, Brassai Sámuel, aki tudományos és ismeretterjersztő cikkekkel gazdagította a lapot, Arany János és Tompa Mihály, Szemere Miklós, a közlemények és ismeretterjesztő elbeszélések szerzője, Szász Károly, akinek munkái többnyire életrajzok, költemények és képleírások voltak és több mint 500 alkalommal jelent meg a lapban, továbbá Vajda János, Ipolyi Arnold, Rómer Flóris, Vámbéry Ármin, Salamon Ferenc, Szilágyi István, Szabó Károly, Szilágyi Sándor, Pauler Gyula, Nagy Iván, Thaly Kálmán, P. Szattmáry Károly, Zilahy Károly, Győry Vilmos, Ágai Adolf, Vida József, Tolnai Lajos, Dalmady Győző, Beöthy Zsolt, Hermann Ottó, Eötvös Lajos, Eötvös Károly és még jónéhány irodalmár és természettudós. A szerkesztőség összetétele, műveltsége, szakmai felkészültsége folyamatosan egyedülállóan magas színvonalat biztosított a Vasárnapi Újságnak. Számos tudós, akadémikus és egyházi képviselő végezte kitartó munkáját hétről-hétre, éveken keresztül a lapnak. Kinek volt ez elsősorban köszönhető? Azt hiszem, nem tévedünk sokat, ha úgy válaszolunk erre a kérdésre, hogy Jókai Mór ötletének és szeretetre méltó személyiségének. Jókai fontosnak tartotta, hogy Arany János a hazai életrajzok közlésében már a második számban megjelenjen, s közzé tették ekkor Arany János arcképét is. A lap közölte a Vörös Rébék és az Alföldi szekér című költeményeit is. Tompa Mihály hazafias ódáit is ez az újság közölte először. A Halottak napjára írt versével Tompa egyébként elnyerte a szerkesztőség által erre az alkalomra kitűzött pályadíjat. Jókai igazi organizátor, a beinduló lap főmotorja. Leginkább ő tartja a kapcsolatot a szerzőkkel és a munkatársakkal, a tudósokkal, a politikusokkal és a művészvilág jeles képviselőivel. És az olvasóval is. Nem véletlen, hogy a magyar néphumorról szól majd 1860-as székfoglalója az Akadémián. Jókai élő kapcsolatban van a magyar néppel. A nép a lelkét adja neki, ő pedig cserébe a regényeit adja a népnek.
Orosz Noémi a Vasárnapi Újság-ról szóló tanulmányában megállapítja, hogy a lap a folyóirat-illusztrálás magyarországi úttörője volt. Természetesen eleinte Jókai elképzelései és ötletei nyomán, aki minél több képzőművészt igyekezett megnyerni a lapnak. A hetilap állandó metszői voltak: Rusz Károly, Pollák Zsigmond, Moreili Gusztáv, Braun Károly, Huszka Lajos, Rohn Alajos; rajzolói: Lotz Károly, Vizkelety Béla, Keleti Gusztáv, de alkalmanként Gregus János, Székely Bertalan, Thán Mór, Munkácsy Mihály, Zichy Mihály, Mészöly Géza, Feszty Árpád képeivel is találkozhatunk. Esetenként Jókai Mór is megcsillogtatta rajzolói tálentumát. Itt jelentette meg Jókai Petőfi közismert rajzát Arany Jánosról. Orosz Noémi szerint a lap már indulásától kezdve „nagy hangsúlyt fektetett a legújabb grafikai technikák felfedezésére, alkalmazására, így a technikai újításoknak megfelelően az illusztrációk is folyamatosan fejlődtek.” A rajzok és festmények mellett a lap 1884-ig kizárólag fametszeteket közölt. Ezek főleg lipcsei fametszők munkái voltak vagy más lapokból átvett fametszetek. Később réz- és egyéb metszetek közlésére is sor került, majd 1864 februárjában kerül közlésre az első, fotográfia alapján készült fametszetes kép. A Vasárnapi Újság élen járt abban is, hogy az 1884. évi 48. számban közöltek először olyan fotót, amelyet „közvetlenül” nyomtattak. Az egy lapszámban megjelenő képek száma általában elérte a 25-30 darabot.
A lap külső megjelenésre is rendkívül megnyerő: a fejléc grafikájával is igyekeztek az újság „képes néplap” programjára utalni. A címfej biedermeier stílusban készült, melyen a lap indulásakor középen nőalak, Pannónia trónolt, a térdére támasztott magyar címerrel, melyben később a lap száma lett feltüntetve. A címlap két oldalán szalagok és indák között, gólyákkal és galambokkal a tetején két kunyhó állt. Az egyik kunyhóban egy fiatal földműves legény pipázgatva, bor mellett, a másikban egy idősebb parasztgazda kávé mellett olvasta az újságot. A címlapkép 1876-ban némiképpen módosul: mindkét férfi mellé kerül egy-egy asszony, a fiatalabb mellé egy gyermek is, ami egyértelműen a szerkesztők olvasói tábort növelő szándékát jelzi, Pannónia trónja pedig átkerül a Lánchíd szomszédságába.
A kezdeti kéthasábos tördelést 1863-ban háromhasábosra módosították, s a 8 oldalnyi terjedelemben induló lap az első négy év alatt 12 oldalasra, majd 16 oldalasra bővült.
A Vasárnapi Újság a cikkeit a lehető legszélesebb területekről közölte, s a témák elkülönítésére különféle rovatokat hozott létre. Az első évfolyam a következő rovatokat tartalmazta: Értekezések, elmélkedések, Költemények, Elbeszélések, Történeti rajzok, Ipar-,művészet-,gazdászat-,természettudomány, Táj-és népismertetések, Életírások, jellemrajzok, Irodalmi ismertetések és viták, Háztartás, házi orvos, Fontosabb apró cikkek, Fametszvények (magyarázó leírásokkal). Azt mondhatjuk, hogy a Vasárnapi Újság csak másod- vagy harmadsorban volt szépirodalmi lap. Leginkább a hetilapok enciklopédikus típusába tartozott.
A Vasárnapi Újság Jókai remek organizátori képességeinek és kiváló stílusának hamar közönséget teremtett, vígasztalt és szórakoztatott, terjesztette a kultúrát és a hasznos ismereteket, ám a legfontosabb: táplálta a jövőbe vetett hitet, a szendergő hazafiságot. Jókai költött figurájának, Kakas Mártonnak a csörgősipkája nagyszerű lehetőség volt a korszak fonákságainak kigúnyolására. Pákh Albert Káin és Ábel nevéből humoroson összetákolt Kaján Ábel néven csillogatta humorát. Tompa Mihály a tizedik évfolyamába lépett lap szerkesztőjét 1863-ban hosszú köszöntőben méltatta:
„Lapod járjon be kunyhót, palotát,
Szegény s gazdag körül végezze tisztét!
Meghozva mindenkinek a mi kell.-
Száraz kenyéren is, sok érzi: hogy
Az ember nem csupán kenyérrel él!-
A leghomályosabb zugig, vigye
Az simeret s műveltség sugarit.
Az elhunyt ősöket mutassa fel,
Szóljon nemes, hős tetteik felől,
S minden sorából egy nagy gondolat
Nézzen reánk s értesse meg magát,
Miképen a jól-festett kép szeme
Megszűnés nélkül a nézőre néz.-
S mely hűn köszönt minden vasárnapot,
Hasznos, vidám szép ünneplést szerez:
Lapoddal a tíz év fordulatát
Még sokszor ünnepeld! Isten veled!”
7.
Jókai 1861-ben csatlakozott a Határozati Párthoz. Nem mondhatjuk azt, hogy taktikai okokból, hiszen politikai lapjában A Hon-nal (melyet 1863-ban alapított), meglehetősen következetesen, egészen 1875-ig kitartott az ellenzéki elvek mellett. Jókait a sajtóvállalkozásokhoz a remélt anyagi haszon és a rendkívül széles publicitás is csábította. Gyulai Pál erről cinikusan meg is jegyezte: „…különböző ízléseket, sőt néha irányokat igyekezünk kielégíteni, innen is, onnan is nyert egy kis népszerűséget.” Tény, hogy Jókait mindig is vonzotta a népszerűség fényében való fürdőzés, viszont nem tagadhatjuk politikai alapállásának őszinteségét. A Hon 1863 és 1882 között megjelenő politikai napilap volt, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Pesti Napló mellett a kor legjelentősebb hírlapja. Alapítója és főszerkesztője mindvégig Jókai Mór. A lap egyértelműen Tisza Kálmán politikáját támogatta, így hamarosan szembekerül a Deák-pártot támogató Pesti Napló-val. Jókai 1863. február 7-én leközli gróf Zichy Nándornak az Alapkérdéseink című cikkét, melyért sajtóvétség és csendháborítás címén egy évi nehéz börtönre, vasban, nemessége és 1000 Ft biztosíték elvesztésére, a grófot szintén egy évi nehéz börtönre, vasban, továbbá grófi és kamarási méltóságának elvesztésére ítélték. Április 23.-án Jókai a budai József-kaszárnya kazamatájába vonult be. Királyi kegyelem következtében egy hónap múlva kiszabadul, s tudjuk, hogy a Budai Várban eltöltött egy hónap – felesége, Laborfalvi Róza közbenjárásának köszönhetően – sem volt valódi szabadságvesztés. A lap botránnyal indul tehát, így előfizetőinek száma rövid idő alatt jelentős mértékben megnövekszik, s annak ellenére, hogy a lap tördelése és formátuma nem teljesen praktikus, az olvasók szeretik. Jókai a politikai és társadalmi rovatok mellé egy jól szerkesztett közgazdasági rovatot is beiktatott. A lap tárcarovata rendszeresen közölte Jókai regényeit és elbeszéléseit, s népszerűsége néhány év alatt olyan jelentős lett, hogy 1868-tól naponta kétszer jelent meg, esti kiadása A Hon Esti Lapja volt.
A lap egyértelműen a balközép politikai nézeteit vállalta fel, ezért természetes volt az, hogy a lap köré elsősorban a balközép politikusai csoportosultak az akkori közéletből. Ez a politikai csoportosulás a korszak legfontosabb közjogi problémáját, a kiegyezést illetően nem elvi, hanem elsősorban gyakorlati-politikai fenntartásokat hangoztatott. Ebben a vonatkozásban a balközép rendkívül egységes volt, a közjogi rendszer továbbfejlesztéséről szólva viszont több csoportra bomlott. Mindez meghatározta politikai sajtóját is. A Hon a csoportosulás legtekintélyesebb napilapjává vált és a Tisza Kálmán pártja által meghirdetett politikai irányvonalat követte nagyon következetesen. Jókai rendkívül fontosnak tartotta azt, hogy a politikai élet mozgásterébe és a közjogi rendszer továbbfejlődésének lehetséges irányaiba a társadalom lehető legszélesebb rétege beleszólhasson. Éppen ezért arra törekedett, hogy A Hon hasábjain az olvasók a lehető legkorrektebb tájékoztatást kapják Tisza Kálmán pártjának politikai elképzeléseiről. A közvéleményről szóló, az Igazmondó című hírlapban, 1869. december 26-án megjelenő cikkében így ír: „a közvélemény ítélőszék, amely előtt a kor eszméinek meg kell jelenni, s csak a közvélemény helyeslő ítélete teszi azokat életképesekké.” A közvélemény valóságát mindezek ellenére nem tekintette sem teljesen liberálisnak, sem teljesen autonómnak, ezért a politikai pártok irányítása alá helyezte volna azt. A közvélemény különféle megnyilvánulási fórumait sem tartotta egymással egyenrangúaknak, szerinte a sajtó és a népgyűlések csak részben tudják biztosítani a vitatkozás szabadságát. Az előbb idézett cikke így folytatódik: „Az eszmecserék, az eszmék feletti vitatkozások azokban való megállapodás a sajtóban és a népgyűlések terén csak nehezen eldönthetők, azért, mert ott a vitatkozó felek két külön hírlapban, két külön olvasóközönség előtt mondják el érveiket, a népgyűlésen pedig azért, mert az idő és a tér nem alkalmas.” Jókai szerint ezzel szemben a pártok irányítása alatt álló népkörök biztosíthatják a higgadt eszemcserét, a reformok számára ezek készíthetik elő a talajt. Jókai hírlapírói-szerkesztői tevékenységéről elmondhatjuk, hogy valójában két korszak határán helyezkedett el, mégpedig a politikai eszmék szolgálatába szegődő liberális-eszmehirdető korszak és a közönségigényekre építő, haszonra törekvő üzleti sajtó határán. Hírlapírói munkásságában e két szakasz jellemzői keverednek. Publicistaként következetesebben képviselt eszméket, politikai írásaiban sem vállalkozott a párttaktika elvtelen kiszolgálására, viszont szerkesztőként már gyakran tett engedményeket. 1867 után a sajtóvállalkozásaival már kevesebbet törődött. Ezt követően többnyire elbeszéléseivel és regényeivel volt jelen a tárcarovatokban. Szabadulni kívánván a kiadói gondoktól, 1868-ban A Hon-t átadta az alakuló és nagyobb politikai lapok kiadását megszerző Athenaeum-nak, melynek ő is egyik főrészvényese lett. 1869 januárjában a szerkesztői tisztről is le akart mondani Csernátony Lajos javára, ám kérését elutasították azzal az indoklással, hogy „A Hon jelen virágzó állapota egyedül Jókainak köszönhető.” 1875-ben Tisza Kálmán lett a miniszterelnök, így A Hon ellenzéki lapból kormánylappá vált. Népszerűsége ettől a pillanattól kezdve rohamosan csökkent, majd 1882 szeptemberében Nemzet cím alatt egyesült az Ellenőr-rel.
Jókai kiadói kedve szinte határtalannak mondható ebben az időben, hiszen több sajtóorgánum létrejöttében is közreműködött. A balközép német nyelvű lapjának, a Neuer Freier Lloyd-nak egyik alapítója, melynek szerkesztője az emigrációból hazatért Horn Ede lett. Ugyanakkor szerkesztője volt még két élclapnak is, melyről eddig nem szóltunk.
8.
Jókai az önkényuralom idején a passzív ellenállást mindenképpen szerette volna hatékonyabbá tenni. Föl akarta ébreszteni a tetszhalott nemzetet, s mert a magyar lélek kiváló ismerője volt, úgy gondolta, hogy az adott politikai viszonyok között a humor lehet a leghatékonyabb fegyvere. Ennek érdekében hozza létre a Vasárnapi Újság-ban közölt „Kakas Márton levelei” sikerére, első önálló élclapját Nagy Tükör címmel. A lap 1856-tól 1858-ig jelent meg, mely nem nevezhető hírlapnak, inkább folyóirat volt, miként az ugyanebben az időszakban megjelenő és Jókai által szerkesztett Kakas Márton Albuma című időszaki kiadvány. 1858 augusztus 21.-én Üstökös címmel jelenik meg az első és legrégebbi magyar humoros lap, mely a Pallas Nagy Lexikona szerint humoristico-belletrisztikus hetilap. A hetilapot Jókai a Nagy Tükör és a Kakas Márton Albuma folyóiratok összevonásából hozza létre. Szerkesztője és kiadótulajdonosa is maga Jókai, a lapot Landerer és Heckenast nyomdája nyomja nagyon jutányos áron. A cikkeket Jankó János zsánerrajzai díszítették. A Hon című hírlap elindítása után a szerkesztést Dienes Lajos vette át, majd 1865. augusztus 15.-től ismét Jókai szerkesztette. Az ezredik szám 1877. október 14.-én, a kétezredik szám 1896. január 10.-én jelent meg. Jókai a lap szerkesztését 1880. január 11-től végleg felmondta. Jókainak nagy érdemei vannak a magyar néphumor összegyűjtésében, és ő nyitott először tért a humoros rajzművészetnek. Amint a Habsburgok nagyhatalmi kudarcai után a magyar nemzet ismét felszólalhatott eltiport jogai mellett, Jókai a politika terén is aktív munkásságot fejtett ki a ’48-as eszmék megvalósulásának érdekében.
9.
Jókai Mór a magyar hírlapírás történetének egyik legkiemelkedőbb alakja. A Magyar Tudományos Akadémia 1858. december 15-én válaszotta levelező tagjai sorába, aztán 1861. december 20-án rendes tag lett, 1883. május 17-én tiszteletbeli igazgatója, majd 1892. május 5-én igazgató tagjává választották. A Kisfaludy Társaság 1860. július 15-én szintén tagjának választotta. 1902. október 13-án és 14-én Jókai Mór és fiatal felesége Nagyváradon tartózkodtak. Számos embert mutattak be az írónak, köztük egy ifjú költőt is, akit Ady Endrének hívtak. Kézfogásukban van valami hátborzongató gyönyörű, mintha az öreg hírlapíró átadta volna hivatalosan is ’48 eszméit a fiatal hírlapírónak. Búcsúzkodásukkor Jókai átölelte és megcsókolta Ady-t, majd ezekkel a szavakkal köszönt el tőle: „Amit rólam írtál, a mélyen érző igazi költő írása volt. Meg fogom őrizni írásodat s az emlékedet is halálomig.”
6 hozzászólás
Üdvözletem!
A pontot a munka minősége miatt adnám, biztosan sok kutatás előzte meg.
De leírom privát véleményem is.
Iszonyú hosszú száraz információhalmaz ami nem sok embert képes lekötni egy ilyen formában. Soha nem értettem miért kell így tálalni valamit, amit alapból jó lenne ha több fiatal velem egykorú érdemesnek tartana arra ,hogy (végig) olvassa. Nem éppen egy képzeletet megmozgató könnyen értelmezhető műalkotás." Ami persze nem von le értékéből,csak kevesebb emberhez jut el, nem lehetne valami tördeltebb modernebb formába önteni ?
Értem én a mű komolyságát , tisztelet is érte.
:grafika
Kedves Grafika!
Nagyon köszönöm, hogy elolvastad! Modernebb forma? Ezen majd gondolkodom.
Barátsággal:
István
Vannak témák, s ez is ilyen, ami egyenesen hülyén nézne ki valami széttagolt "internetes" formában. Itt a forma úgy jó, ahogy van! Más kérdés a témaválasztás: miről ír az ember, ha népszerű akar lenni a neten. De nem biztos, hogy mindenki erre hajt. Vannak P. Howardok és vannak T. Man -ok!
Kedves Grafika!
Nagyon köszönöm, hogy elolvastad! Modernebb forma? Ezen majd gondolkodom.
Barátsággal:
István
István, amit írtál, nagyon jó, és nagyon érdekes! Élvezettel olvastam minden sorát!
Kedves Bödön!
Köszönöm az értékelést, köszönöm a véleményedet. Én is azt hiszem, hogy mindennek megvan a maga formája, a rendje.
Barátsággal:
István