„A rohamosan fejlődő technika jelentősen kényelmesebbé tette az emberek életét.
Eddig még nem kellett túl nagy árat fizetni érte, de hogy a jövő mit tartogat számunkra az mindeddig nem sok mindenkit foglalkoztatott! Az utóbbi néhány évtizedben azonban megszaporodtak az arra utaló jelek, hogy az emberiségnek óriási problémákkal kell majd farkasszemet néznie…”
Gondolkodó(,érző?) robotok, világ-gazdaságot irányító szuperszámítógépek, elkényelmesedő emberek… ez lenne az áhított jövő?! Tényleg az általunk alkotott mesterséges intelligenciára akarjuk alapozni a jövőnk felépítését, működtetését?! Ugyanolyan kapzsinak, önzőnek, ugyanolyan „emberinek” – akarjuk teremteni őket(, hogy bennünket „istenítsenek”)?
Milyen következményekkel kell szembe néznünk? – Magunkkal. Magunkkal kell farkasszemet néznünk… ám vajon eltűrjük, azt amit látunk?
”2058-ban Dr. Susan Calvin, Az Amerika Robot- és Gépember Rt. Legendás robotpszichológusa felidézi pályafutásának legjellemzőbb és legérdekesebb eseményeit. Elmeséli, miként jutott el a mesterséges gondolkodó lények ipara az első kezdetleges lépésektől az egész világ gazdaságát irányító, az emberi értelem számára már felfoghatatlanul bonyolult szuperszámítógépekig.” Történetei néha hátborzongatóak, máskor kacagtatnak és mindig elgondolkodtatnak!
E könyv tehát egy novellagyűjtemény melyben ’a pszichológusnő’ kilenc pszichológiai esetet ír le. Az orosz író(Isaac Asimov) könyve több évtizeddel megelőzte s megelőzi korát máig is! 1966-os megjelenésében azonnal klasszikussá vált…mondanivalója szemernyit sem kopott meg ezen hosszú évek leforgása alatt. Asimov ugyanis a technikai haladás bemutatásának ürügyén olyan örök kérdésekre keresi a választ, mint hogy mi is a jóság, az önfeláldozás, a barátság, a bátorság, a gondolkodás és a tolerancia. A megható történetek megrázó erejű tanulsága az, hogy ezek az „emberi” értékek talán az emberre jellemzőek a legkevésbé.
E könyvsikernek a megfilmesített verziójában (melynek e gyűjtemény adta az alapját) a robot volt az elképzelése, miszerint a gépembereket működtető pozitron agyba beletáplálnak a gondolkodáshoz, helyzetfelismeréshez, megoldásokhoz szükséges segítséget – melyeket egy hármas (törölhetetlen) törvény együttese szabályoz. De mi történik példának okán akkor, ha a hibás, félbehagyott, elrontott program-töredékek összeállnak egy önálló, elszigetelt, törvényektől mentes programmá s a robot öntudatra ébred?! – FORRADALOM…
A Három Törvény a következő:
§ A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
§ A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az Első Törvény előírásaiba ütköznének.
§ A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az Első és Második Törvény előírásaiba.
A film a gépemberi (legyártott) intelligenciának a „felszabadulását” választotta témának. Míg a sikerkönyv ezen túllépve is már adottnak vette a robotokban kifejlődött „érzéseket, gondolatokat s a tudatot”. Minden robot a kötelességét teljesíti a Három Törvényt mindig figyelembe véve. Így a könyvbéli robotok rendkívül sokszínűek, univerzálisak, hasznosak. Megtalálhatók a bébicsősz robotok, amik/akik(?) „szívvel-lélekkel” ellátják a munkájukat, az űrhajós gépemberek ’kik az ember fizikai határait hivatottak kiterjeszteni s véghezvinni az elképzeléseket,- és igen egy többször is említett szuperszámítógép, akinek feladat a Föld gazdasági egyensúlyának a megtartása!
A film ezzel szemben egy „kisebb feladatot” szán a mesterséges embereknek, ugyan itt is megtalálhatók a hétköznapi feladatokat ellátó robot réteg, ám a szupergépet egy virtuális intelligencia központi idege látja el (V.I.K.I.). Ám mikor a rendszer felülírja / átértelmezi a törvényeket máris fordul a kocka és az irányítás az ő elméjében van! Átadhatjuk az irányítást? Egy „elnyomott” réteg nem veszélyes? A tudat fellázadhat az Agy ellen? Erre keresi a választ a film!
Természetesen én, személyem szerint jó ötletnek találom hogy a bonyolultabb tevékenységeket, szabályok közé szorítjuk és egy automatikus, beállított „elmére” hagyjuk! (Egy ember képtelen lenne dönteni fontos, akár életmentő dolgokban – pillanatok leforgása alatt – mivel befolyásolható, mind saját, mind a környezete által, amíg egy robot, nem. Hisz számok, értékek, következtetések alapján dolgoznak.)
Ellenben a veszélyes öntudatra ébredésre figyelmet kell fordítani. Nem sulykolhatóak, taszíthatók a robotok szolgasorsba… igenis emberszámba kell őket venni!
Felhasznált források:
Isaac Asimov: Én, A Robot
és
Alex Proyas: Én, A Robot
Jegyzetek:
A rohamosan fejlődő technika jelentősen kényelmesebbé tette az emberek életét. Eddig még nem kellett túl nagy árat fizetni érte, de hogy a jövő mit tartogat számunkra az mindeddig nem sok mindenkit foglalkoztatott. Az utóbbi néhány évtizedben azonban megszaporodtak az arra utaló jelek, hogy az emberiségnek óriási problémákkal kell majd farkasszemet néznie.
(INTERNET – SULINET – Fejlődés és Jövőkép)
2058-ban Dr. Susan Calvin, Az Amerika Robot- és Gépember Rt. Legendás robotpszichológusa felidézi pályafutásának legjellemzőbb és legérdekesebb eseményeit. Elmeséli, miként jutott el a mesterséges gondolkodó lények ipara az első kezdetleges lépésektől az egész világ gazdaságát irányító, az emberi értelem számára már felfoghatatlanul bonyolult szuperszámítógépekig.
(Isaac Asimov: Én, A Robot – ajánló)
§ A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
§ A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az Első Törvény előírásaiba ütköznének.
§ A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az Első és Második Törvény előírásaiba.
(Issac Asimov: Én, A Robot – bevezető oldal)
3 hozzászólás
Aki programozó, az tudja, hogy a robotokat sohasem fogják olyanra tervezni, mint az ember. Ez a törvényesdi cucc érdekes, de valószínűleg szükségtelen – egyszerűen úgy kell megírni az irányító programot, hogy az ilyenre ne is legyen képes. A programokban még csak-csak elképzelhető egy vírus (ami direkt rossz célokra írtak!), de gépekkel már más a helyzet. A számítógépes játék sem lázad föl ellenünk és törli a winchesterünket egy áramszünet után…
Érdekes cikk, én a könyvet nem olvastam, csak a filmet láttam. Szerintem azért még messze vagyunk attól, hogy ilyen szuperintelligens, emberszerű robotokat teremtsünk. De szerintem olyasféle öntudatra sohase fognak ébredni, mint az emberek, szerintem nem tudnának érezni, maximum viselkedésprogramokat játszanának le, amelyek érzelmi megnyílvánulásnak tűnnének.
Persze ez így van. Akárcsak a PC-játékokban az MI. A robotok agyában is csak programok lesznek, szóval amíg nem látjuk, hogy a számítógépek ellenünk fordulnának, bolondság ilyeneket előrevetíteni.