Képekben az élet

Klatty! A fotó máris készen van, elkapva ezzel a történés egy pillanatát. Megörökítve a világból egy apró darabkát. Ilyen egyszerű volna a fotóművészet is? Igen, és mégsem az. A művészi fotót nem lehet előre beállítani. Nem lehet megismételni, ha nem sikerül elsőre, mert a pillanat, amit rögzíteni szeretnénk, soha többé nem jön vissza.

Művészi fotót készíteni nagy felelősség, de egyben csodálatos érzés is. Kiváltképp akkor, ha a fotós érzi, olyasmit kapott lencsevégre, ami hűen fogja visszaadni mindenkinek azt, amit ő is látott, érzett a készítés pillanatában.
Mindenki szeret fényképeket nézegetni. Varázslat, mellyel újraélhetjük emlékeinket, vagy olyasmit láthatunk, amilyet még sohasem. Történetek jutnak eszünkbe, esetleg új születik bennünk, miközben elmerülünk a látványban. A fotóalbumok fontos része a képek alá írt üzenet, cím. Néhány sor, sokszor csak egy mondat, gyakran azonban csak egyetlen szó, pedig a fotó mögött, vagy inkább benne, sokkal több van. A művészi fotóban akár egy egész történet is rejtőzhet.

Az útikönyvek többsége attól száraz, hogy a szöveges rész unalomig sorolja fel az érdekes látnivalókat. A mellékelt fotók pedig művészinek hitt, előre beállított kirakatnak tűnnek. Bizonyára vannak kivételek is, de igen ritkák.
Mi történik akkor, ha összefog két alkotó? Egy újságíró, és egy írói vénával is rendelkező újságíró. Én már tudom. Az eredménye egy rendhagyó könyv. Mitől az? Nem nevezhető útikönyvnek, mert történetek vannak benne. Nem nevezhető novelláskötetnek sem, mert remek fotókat láthatunk az oldalain.
Már a könyv megszületése, sőt, előzménye sem nevezhető szokványosnak. Nem a történetekhez készültek a fotók, mint illusztráció, és nem a fotóhoz fűződött néhány soros magyarázó szöveg.
Az újságírónő, mert hölgyről van szó, megörökítette gépével az erdélyi és bukovinai utazásai során látottakat. A másik újságírónő, mert szintén hölgyről van szó, rátalált ezekre a képekre. Megihlették őt a képekből áradó üzenetek, és sorra születtek meg a hozzá kapcsolódó, vagy abból táplálkozó történetek. A könyvben olvasható dőlt betűs sorok a fotókat készítő hölgy tollából valók, hiszen szakmáját tekintve elsősorban újságíró.

Személyes élményem van a könyvvel kapcsolatban, mert elolvasva, lapozgatva olyan utazást tehettem meg, amilyen útra egyetlen utazási irodánál sem lehet befizetni. Aki járt már Erdélyben, az tudja, milyen csodálatos arra a táj, és milyen barátságosak az ott élő emberek. Életre szóló élmény. A könyv viszont ennél sokkal többet ad. Egy megismételhetetlen kettős utazást. Kívül és belül. A fotókkal beutazzuk a tájat. Látunk embereket, pillanatokat falvak, tanyák életéből. A történetekkel pedig magunkban teszünk utazást, mert a könyvben olvasható történetek ott vannak bennünk is.

A könyv címe: Képes mesék – mesés képek
Havasi Csingacsguk, az utolsó erdélyi mohikán – és más történetek.

A két szerző Kirchné Máté Réka és V. Gänszler Beáta egymásra találása nem lehetett véletlen. Így kellett történnie.