Egy korábban vidéken élt ismerősöm mesélte a következő történetet: egy nyírségi kis faluban a tsz-elnököt súlyos baleset érte. Egy földúton elesett a kerékpárjával és nagyon súlyos koponya és agysérüléseket szenvedett. Kórházba került, ahol nagyon sokáig kezelték, de a másodlagos hatásokat, úgymint a beszédkészség elvesztését és az amnéziát (memória kiesést) nem tudták kivédeni. A tsz-elnököket a múlt században a falvakban mindenki megsüvegelte, mert általában nagy hatalommal bírtak. Döntő szavuk volt a falvak életében. Lényegesen beleszóltak a tsz-ben dolgozóknak szinte mindennapi munkahelyi életébe. Sok esetben meghatározó szavuk volt a falvakban csaknem mindenben. Legtöbbször ezért tartottak indokoltan, vagy indokolatlanul tőlük. Ezt az embert szinte csak a szűkebb családja látogatta. Maga otthon úgy segített a beszédkészsége elvesztésén, hogy mindent egy nagy füzetbe pontosan és részletesen felírt, hogy kivel, hol. mikor és miért közölt valamit és az illető mit felelt. Amikor azonban visszatértek az elveszettnek hitt készségei, ennek alapján, nomeg a családtagjai segítségével újra végig vizitálta a falut ás mindent ismét jól az agyába ,,vésett." Amikor az ismerősöm megkérdezte Tőle, miért nem látogatja Őt a faluból senki sem, mivel a betegsége évei alatt a tsz-elnököt érthetően a tisztségéből leváltották és rokkantnyugdíjazták, majd később öregségi nyugdíjba helyezték, egy közmondással válaszolt sokat sejtető, megfáradt, lemondó tekintettel és hangsúllyal:
– jól jegyezd meg, fiam! A kidőlt fakeresztnek már nem köszön senki! És én ,,kidőlt fakeresztté" lettem!
Pecás
2 hozzászólás
S ez így igaz, az élet talán minden területén, amíg valakinek hatalma, beleszólása van addig igyekeznek a pozición lévővel jó kapcsolatot tartani, s utána elkerülik… Nevezhetjük úgy is, hogy hálátlanság, mert amíg tudott, biztosan segített mindenkinek, aztán fütyülnek rá! Sajnos, ilyen az élet, az emberekből lassan kivész az emberség!
A mondást én így tudom: Kidőlt keresztfának nem köszön már senki…
Az illető találóan felelt a kérdezőjének!
Üdvözlettel: Kata
Pecás!
Jó témákat halászol ki az "ötlet-tengerből". Ez manapság így megy. Mindenki pótolható, mindenki felejthető. Igazán csak azoknak nem, akik valójában ismerték az illetőt.
Hajlamosak vagyunk sztereotipizálni, nem megismerni másokat, mert már ezer s ezer olyat láttunk. Ám amikor magunkat találjuk szembe az ilyen esettel, akkor döbbenünk rá, hogy tényleg… az emberek nem egyformák. Mi magunk sem. Jogtalanul ítéltünk.
Köszönöm, hogy olvashattalak.