Kölcsönös erőszak és erőszakos kölcsönök

Mindennapi életünk egyik fő jellemzője az erőszak, legyen az fizikai vagy szellemi, hiába harcolnak sokan ellene, mégis inkább terjed, mintsem eltűnne. A fizikai erőszak fájdalmas ugyan, de aránylag hamar kiheverhető, míg a szellemi nem annyira fájdalmas, de annál nehezebben lehet tőle megszabadulni.
Az erőszak elterjedése, szorosan összefügg a rohanó és levadult életvitelünkkel, amelyet természetesen nem mi választottunk, ezt is csak ránk erőltették.
Mindegyre elgondolkodom azon, hogy vajon kinek az érdeke ez, hisz akinek van egy kis ideje elgondolkodni az idő relativitásán, azonnal rájön, hogy minél gyorsabban rohan, annál hamarabb éri el a végcélt, persze ez is relatív, mint minden. Az biztos azonban, hogy emberi élet vége egyelőre a halál és az azon túli létező vagy nem létező valami, amitől mindenki fél és mégis eszeveszetten rohan felé, ami bizony egy kissé furcsa és elgondolkodtató.
Bizonyára nem sokan választanák ezt az életmódot, ha ne lennének ráerőszakolva, mert hiába próbálok én nyugodtan élni és járni-kelni a világban, ha mások nem engednek, rám erőszakolva a sebességet, hiába az én elvem az, hogy: „ lassan járj, tovább érsz”, no meg élsz is. Ezt a közmondást rég elfelejtettük, mert elfelejtették velünk, nem verték ki belőlünk, hisz a fizikai erőszakot nagyon megszólják manapság, ezért csakis szellemi erőszakkal vesznek rá olyasmikre, amikre másként nem is tudnának.
Ezt meg lehet tenni, ugyanis ez a fajta erőszak nem minősül bűncselekménynek, hisz kerülőúton történik, legtöbbször a reklámburok segítségével.
Vegyünk egy élő példát, mondjuk a környezetvédelemmel kapcsolatosan, ez ma nagyon menő, sokat reklámozzák és ráerőszakolják az emberekre azt a tudatot, hogy mindent értük tesznek és van aki elhiszi! Íme egy példa: -van nekem egy régi autóm, jól megvagyunk ő elvisz ahova menni akarok, én meg javítgatom, ha rászorul és éldegélnénk boldogan, igen ám de egyszer csak ráfogják, hogy jobban szennyezi a környezetet, mint egy nukleáris próba robbantás, a füstje meg nagyobb lyukat fúr az ózon rétegen, mint a világűrbe kilőtt rakéta. Ezt mindenki tudja, hogy nem igaz, de a hivatkozva a környezetünk védelmére kitiltják forgalomból, persze indirekt módon olyan törvényeket hozva, amelyek nem sértik jogaimat, de nem is engedik, hogy éljek velük. Az akaratos és akaratlan robbantásokat hiába tiltják, az ózonréteget szurkáló rakéták is nyugodtan közlekedhetnek, mert állítólag az emberiség javára szolgálnak, legalábbis reklámszinten, mert például én ennek a világűrben való vickándozásnak semmi hasznát nem látom, hisz a dollárbiliárdok elköltésén kívül, semmi olyan komolyat nem tud senki felmutatni, ami tényleg hasznunkra lenne. Nem beszélek itt olyan gyárakról, melyek egyetlen példánya többet szennyez mint több millió autó, hisz ez tabu és a végén még befogják a számat, épp amikor be van dugulva az orrom, így félős, hogy nem jutok levegőhöz.
Visszatérve az autóra, amelyiket megvádolnak tehát azzal, hogy ő az oka minden rossznak, ezért meg kell szabadulni tőle és ezt erőszak nélkül, de mégis erőszakkal rám erőltetik. Itt lép be életünkbe az erőszakos kölcsön, mert ugyebár elég kevés ember az, aki mellénye zsebéből, készpénzzel tud egy új autót venni a régi helyett, ezért kölcsönre kényszerül. Erre nem kényszeríti senki, saját jószántából teszi, ezt a szemébe is vágják, amikor nem bírván fizetni a részleteket és kamatokat elveszik az új járgányát, de meglehet egyéb javait is. Ekkor jön rá, hogy tulajdonképpen szó sincs itt környezetvédelemről, az csak kamu, ebben az esetben pl. az autógyárak és bankok érdekeltek a játékban. Mert játék ez egyeseknek, ám igen komoly játék másoknak és ezt az erőszakos játékot játsszuk az élet minden terén. Kölcsönösen erőszakoljuk rá egymást a sok hasznavehetetlen dolog felvásárlására, mert ha a szomszéd megveszi, akkor már nekem is kell, hiába nincs szükségem rá, nehogy lemaradjak, csak azt nem tudom honnan! Besegít a reklám is természetesen, hisz mindegyre azt hajtogatja, hogy megérdemlem és kérdezgeti, hogy: „neked van már?”. Ha nincs nekem, akkor jönnek a különböző pénzintézetek, akik olyan szívesen adnak kölcsönt, hogy majdnem elsírom magam ekkora jóindulat láttán és biztosan elsírom magam, amikor majd vissza kell fizessem a sokszorosát, de akkor már késő.
Így léptek be életünkbe az erőszakos, de „jóindulatú” kölcsönök, úgy egyéni, mint országok szintjén, ördögi körbe zárva egyéneket és országokat. Ezeket a kölcsönöket ugyan nem vagyunk kötelesek elfogadni, de ha nem fogadjuk el, akkor az érdekeltek bizony felhördülnek és megsértődve bizonygassák, hogy jóindulatukat hálátlansággal viszonozzuk. Hisz ők nem azért adják a kölcsönöket, hogy még jobban eladósodjunk és utána kényükre-kedvükre irányíthassanak, mint „szabad” rabszolgát, ránk erőltetve olyan életvitelt, ami nekik tetszik, ezt a világért sem!
Mindezt csak azért teszik, hogy eltűnjön életünkből a rossz, az erőszak és vigyáznak, hogy a csomagolás mindig szép legyen, harcolnak pl. a halálbüntetés ellen, mert féltik életüket, de nem sajnálják azokat, akik adósságaik miatt kilátástalan helyzetbe kerülve, saját maguk végzik el a hóhér munkáját, ami sajnos napjainkban egyre gyakrabban fordul elő.
Vigyáznunk kéne tehát egymásra és az aki észreveszi a kölcsönös erőszak és az erőszakos kölcsön veszélyeit, figyelmeztesse azt, akinek a mindennapi rohanás mellett nincs ideje mindezen elgondolkodni.