Magas életszínvonal nemes igénytelenséggel? Vagy inkább a nemtelen igényesség az igaz rá? Netán a nemtelen igénytelenség? Milyen is ma hazánk fővárosa? Melyik a pontosabb megfogalmazás: Magyarország fővárosa vagy a magyarok fővárosa? Valóban feltehető az a szélsőségesen otromba kérdés is, hogy Magyarország fővárosa a magyarok fővárosa? Pest még mindig feketére fest? Vagy: most fest csak igazán? Vigyázzunk a válaszokkal, ne legyünk igazságtalanok ahhoz a Budapesthez, amelyik a XIX. század végétől leginkább Európa valódi erejének a valódi szimbóluma! S ne legyünk igazságtalanok önmagunkhoz sem, hiszen mi magyarok joggal jelenthetjük ki azt is: ez a város lelki magaslatainknak szentséges helye is. Bármennyire kifosztott is bennünket a nagyhatalmak felelőtlen marakodása: az ötvenhatos pesti srácok kihullott vére még mindig az egész világot gazdagítja. Sok romlottsága mellett fővárosunk a kultúra, a szépség, az emberség és emberiesség küzdőtere is. A fenti címmel jelent meg az Ünnepi Könyvhétre egy antológia, mely ötvenhét mai magyar költő Budapestről szóló verseit fűzte egy csokorba. A könyvet Bozók Ferenc szerkesztette, aki úgy válogatta a darabokat, hogy a legkülönfélébb jelenkori költészeti törekvésekről is képet kaphat az olvasó. Megszólal itt Czigány György, Serfőző Simon, Fecske Csaba, Agócs Sándor, Dobozi Eszter s mellettük például Iancu Laura, Tóth Krisztina, Dobai Péter, Zalán Tibor, Kukorelly Endre, Vörös István. Az érdekesség kedvéért bekerült az antológiába néhány hasbaakasztóan modernkedő és saját hangját még nem lelő szerző is. „Milyen a valóságos Budapest?”– kérdi a szerkesztő a bevezetőben, majd így felel rá: „Olykor békává változtatott királyfi, olykor királyfivá varázsolt béka.” A százhalombattai Véghelyi Balázs pedig Cseh Tamás egyik dalának parafrázisában mereng a monumentálissá nőtt városról: „Lehet-e még benne otthonunk,/és lesz-e még benne lakóhelyünk?” A kis füzet a verskedvelők izgalmas olvasmánya lehet.