Kompromisszumok

Te jó ég, én mennyire utálom ezt a szót! Elismerem, azokhoz a körülményekhez, melyek erősebbek nálunk, vagy megváltoztathatatlanok, muszáj alkalmazkodni, ha nem lehet azokat kikerülni valahogy. Az bizony kompromisszumokkal jár, az pedig áldozatokkal. És pont ez az, ami miatt egy párkapcsolatban, egymással szemben nem szabad kompromisszumokat kötni.

Szándékosan használtam a szemben kifejezést. Mert a kompromisszum szembenállás. Lemondás. Áldozat. Közös vereség.

Olyan nincs, horgad fel az ellentmondás, hogy ne kelljen egy kapcsolatban néha megalkudni! Mindig van valami, amiről le kell mondani a másik kedvéért.

No persze. Csak kérdés, mit tekintünk lemondásnak. Az egyszeri és/vagy lényegtelen dolgokat? Azok nem kompromisszumok. Széthagyja a papucsát? Nem szeret varrni? Utálja a kék színt? Ha mindez nem érdekel, akkor nem is hozok áldozatot. Ha vállat vonok rá, akkor az nem kompromisszum. Mint ahogy az sem, hogy barna a szeme vagy zöld és milyen épp a haja. Ha az elfogadás nem jár megalkuvással, akkor az nem kompromisszum. Ami helyzet nem okoz feszültséget, lemondást, ellenérzést, hiányt, az csak sima tudomásul vétel vagy ár nélküli alkalmazkodás.

De mi van akkor, ha igenis lényegesek, de mégis bevállalom, mert az adott pillanatban (időszakban) a többi szempontot fontosabbak érzem? Akkor kompromisszumot kötök? Igen. Később pedig pont ezek azok a lassú robbanású aknák, amik által elkezd lazulni egy kötődés.

De mi van a hétköznapi kihívásokkal? Milyen csempe legyen a fürdőszobában? Melyik ágyat vegyük meg? Hová menjünk nyaralni? Melyik darabot nézzük meg a színházban vagy filmet a moziban? Hová költözzünk?

Nagyon jó kis (vagy épp nagy) kihívások és pompás alkalmak, hogy gyakorolni lehessen a kompromisszumok elkerülését. Ugyanis csak az a megoldás választható, ami tetszik saját magunknak. Mindkét részről. Önzőn és csakis önzőn. Persze ez azzal jár, hogy addig kell válogatni a lehetőségek és megoldások közül, amíg mindkét fél azt nem mondja, ez az! Ez kell nekem! Nem azért, mert a másiknak az tetszik, hanem azért, mert saját magunknak. Így lehet biztosítani, hogy minden pillanatnyi kedvesség és jó szándék ellenére (vagy „legyünk már túl rajta"-érzés miatt) ne hányjuk el magunkat két hét után a csempe láttán, ne utáljuk a filmet, ne akarjunk elmenekülni a nyaralásról, ne nyögjünk, utólag felhánytorgatva, hogy kényelmetlen az ágy.

Hogy ne legyen a másik kimondva vagy kimondatlanul bűnbak egyre több dologért. Mert a kompromisszum ezzel jár, mikor mélyre berágja magát. A másik tehet róla, ugyebár. Pedig a frászt. Magunk tehetünk róla, hogy belementünk, ha nem volt muszáj, ha adódott volna más megoldás.

Semmi baj az önzéssel. Együtt kell önzőnek lennünk, hogy meg tudjuk őrizni egymás felé az önzetlenséget is.

Kis dolgok ezek? Talán. Felszorozva évekkel, évtizedekkel, sok-sok nappal, sok-sok döntési helyzettel, már nem annyira kicsik. Összeadódnak és felhalmozódnak, a benyomások is. Márpedig a kompromisszum mindig hagy maga után rossz szájízű emlékeket, amik nagyobb súllyal halmozódnak.

Kiragadott példák? Egyértelműen, azért példák. De jószerivel minden olyan esetre alkalmazhatók, ahol a döntés nem külső, kényszerítő vagy behatároló körülményeken múlik.

Újabb ellenvetésként érkezik a „De az én szüleim/nagyszüleim/nagynénémék ötvenkét évet húztak le együtt, a legnagyobb szeretetben, egy hangos szó nélkül, a kompromisszumoknak köszönhetően!".

Nem, nem azoknak köszönhetően. Azok ellenére. Hiszen adódhatnak olyan egyéb kötelékek vagy kényszerek, szempontok, beletörődések, amik egymáshoz láncolhatnak két embert. Akkor is, ha már csak az embert, a múltat, a megszokott életet és a látszatot szeretik és védik, vagy a magánytól való félelem tart vissza bármi mástól. De attól még ott vannak a kompromisszumok oltárán tett áldozatok. Kívülálló mit tudhat azokról a belső, jól titkolt feszültségekről, amik az eltitkolt hangos szavak vagy a némaságok mögött húzódnak. Az elszalasztott lehetőségekről, a meg nem élt szép pillanatokról, az elfojtásokról. Nem lehet minden ilyet elkerülni, de amit mégis, azt érdemes.

A mindkét fél által önmagának megfelelő megoldás keresése további előnyökkel jár. Egy sor közös programmal, mászkálással vagy válogatással, ahol bőven van alkalom közösen nevetni a bizarr opciókon, együtt felfedezni addig ismeretlen lehetőségeket. Vagy csak egyszerűen együtt lenni a saját, közös dolgokban. Egymás ismerete, megismerése is hasznát látja ennek. Ehhez persze igazi kommunikáció szükséges.

Mindez nem teória. Működő valóság. Érdemes kipróbálni.

Minden kompromisszum repedés, amely idővel réssé, majd szakadékká tágulhat. Kerüljük el egymással. Ne legyen a másik se hibás benne. Egyikőnk sem.