Szeretünk írni, s írás közben sokszor felhasználjuk a kitaposott utakat, kényszerrel vagy éppen mert nagyon szépet akarunk mondani, s akkor beleléphetünk a közhely-ingoványba. Amit nagyon el kellene kerülnünk.
A közhely egy üres közlés; elcsépelt kifejezés, amely a túlságosan gyakori használat miatt eredeti tartalmát elvesztette; eredetiség nélküli hangzatos mondat. A költészetben olyan kifejezés amit már milliószor használtak, az olvasónak a könyökén jön ki a témával kapcsolatban.
Nem akarok hozni saját verset, mert bizony valamikor szinte csak közhelyekben írtam – mint újonc költőcske – nagyon lassan szoktam le róluk. Látom másnál, hogy ebbe hibába bizony nagyon bele tudnak esni. Szépen hangzanak ezek, csak éppen már értelmüket vesztették, ki vannak lúgozva (ez is egy közhely).
Példák:
sötét éj
halvány fény
dobbanó szív
utolsó lehelet
fájó lélek
tüzes szerelem
édes csók
forró ölelés
lázas éj
szomorú szív
lángoló vágy
remegő kéz
halk suttogás
lágy simogatás
bús hold
komor felhők
perzselő nyár
ragyogó szempár
édes-bús dallam
vérzik a lelkem
boldogság madara
szárnyal a képzelet
édes a csókod
fehér mint a hó
piros mint a vér
kék mint a tenger
szivárvány híd
De még lehetne folytatni. Természetesen, néha kikerülhetetlen a közhely, de ha az egész vers ebből áll össze akkor az borzalmas.
Vigyázzunk rá.
6 hozzászólás
Igenis. Megfogadjuk.
Bizony kell…..néha még ma is átlépem a "határt"…
– i –
Köszönöm szépen a tanácsot!
Szoktam gyomlálni, de sokszor benne marad.)))
Üdvözlettel: Ica
node, hoztam is egy pokolian közhelyes verset a saját "keretemből"
Évszakokban
Ha a tavasz jön,
nézz az égre, kékje szemem tükrözi,
a futó felhőkben mosolyom látod,
s ha várod, hogy szavam halld,
akard! s szellőként súgom
neked:itt vagyok Veled.
Ha a nyár este
ölel magához, álmot hoz,
vágyat ébreszt a csillagok fénye,
kezed tedd kezembe,
érezd, hogy létezem,
érezd, hogy él a sosem-volt
szerelem: itt vagy Velem.
Ha az ősz
görget a elénk színes szőnyeget,
köd takarja a kék eget,
bús tücsök ciripel, Te jöjj el,
csillag szemed, kérő lelked
legyen újra enyém,
álmodunk: mi egyek vagyunk.
Ha a tél
festi fehérre a világot,
jéggé dermesztve minden virágot,
egy szálat tűzz büszke melledre,
könnyeiddel keltsd életre,
s egy dalt dúdolj halkan,
szerelmünk benne van.
Igaz, igaz!
Alaposan összeszedted a nem kívánt szavakat, nagyon helyes figyelni rájuk,
hogy ne azért legyen szép a versünk.
Amikor gyorsan fel akarjuk tenni a verset, olyankor sietve, észre sem lehet venni,
mit kellene ki-lecserélni!
Jó, hogy figyelmeztetted az itteni költőpalántákat.
Üdvözlettel: Kata