/Ez még az okos telefonok előtti időben történt!/
A velem valaha is megesett legkülönösebb történet a következő:
Meghívtak egy rendezvényre, Solymárra, a művelődési házba. Megkértem a férjemet, hogy nézze meg az útvonalat a Google Maps-on, és nyomtassa ki.
Elindultunk időben, hogy kényelmesen odaérjünk, ne kelljen idegeskedni. Néztük az útvonalat, és hétvége lévén nagyon korán oda is értünk. Igen ám, de a megadott címen – Templom tér 25 – nem volt művelődési ház. Egy járókelőtől megkérdeztem, hogy hol van a művelődési ház, ő útba igazított, hogy nem itt van, hanem a Huszár utcában.
Ezt roppant furának találtam, hiszen a meghívón ott volt, hogy Templom tér. Legurultunk a Huszár utcába, a művelődési ház valóban ott volt, de hétvége lévén bezárva, kihaltan, semmi rendezvényt nem hirdettek aznapra.
Hűha, itt valami nagyon nem stimmel gondoltam, és valami gyanú kezdett mocorogni bennem. Visszagurultunk a település jelző tábláig, és kiderült, hogy nem Solymáron vagyunk, hanem Pomázon. A férjem hintette a hamut a fejére, hogy eltévesztette a települést, de még ha sietünk, talán időben odaérünk.
Igen ám, de merre kell most mennünk? Térkép nem volt nálunk. Egy újabb járókelőtől kaptunk útbaigazítást, és mint a villám nekiindultunk, hátha még odaérünk a rendezvény megkezdésére.
Oda is értünk Solymárra, ami ugye nem egy utcából áll, de egy teremtett lelket sem láttunk, aki útba igazíthatott volna, hogy most merre menjünk. Véletlenül pont abba az utcába tértünk le a bevezető útról, ahol a buszmegállóban álldogált egy nénike, akit meg tudtunk kérdezni, hogy hol a művelődési ház.
Különös módon pont abból az utcából nyílt a Templom tér, ahol voltunk. A rendezvény megkezdésére be is estünk. Amíg a rendezvény tartott, egyre azon gondolkodtam, hogy hogyan sikerült ezt ilyen pikk-pakk megoldani, mikor híresek vagyunk arról, hogy mindig eltévedünk, még térképpel a kezünkben is!
Vége lett a rendezvénynek, beszálltunk az autóba, elindultunk, igen ám, de hol lehetünk? Merre kell menni, hogy egyáltalán arra jussunk ki Solymárról, amerre mennünk kell hazafelé?
Már késő este volt, az utcák néptelenek, hideg volt, nagy hó, sehol senki. Már azon voltam, hogy becsengetek valahová útbaigazítást kérni, amikor egy nőt láttam az autónk mellett a járdán. Roppant furának találtam, mert nem láttam őt, amikor bekanyarodtunk az utcába, és kijönni sem láttam egyik házból sem.
Lehúztam az ablakot, és megkérdeztem merre kell mennünk hazafelé. Ő elkezdte mondani, hogy előbb erre, aztán arra, aztán amarra, majd emerre. Tyűha! Mivel egyáltalán nem ismertem Solymárt, a sötétben az utcatáblákat sem lehetett kivenni, nem nagyon tudtam megjegyezni a bonyolult leírást. Biztos látszott rajtam, hogy tiszta kínai az egész, mert felajánlotta, hogy ha elvisszük a buszmegállóig, akkor onnan már könnyebben tudunk tájékozódni. Jó, persze, elvisszük.
Be is ült az autóba, és mondta, hogy hol, merre menjünk. Én meg vártam, hogy majd egyszer csak azt mondja, hogy na, itt a buszmegálló, kiszáll.
De nem mondta. Már kiértünk Solymárról, az országúton mentünk vak sötétben, csak a hó világított az útszélén, a nő még mindig nem mondta, hogy kiszállna. Mentünk, mentünk, egyszer csak azt mondta, hogy itt kell majd elmennünk jobbra, ez az út vezet arra, amerre mennünk kell, és ő most kiszáll. Megálltunk, kiszállt. Mi meg bekanyarodtunk a hazavezető útra.
Mondom a férjemnek: Te láttál itt valamilyen buszmegállót? Hát ő nem látott, de én sem láttam. Te – mondom – hát mégse hagyjuk itt a néptelen országúton ezt a fiatal nőt, tolassunk vissza, és kérdezzük meg, hogy hová akar menni, és vigyük el valami lakott helyre, ez a legkevesebb, amit megtehetünk.
Még csak pár métert mentünk, visszatolattunk, kiszálltunk, körülnéztünk, senkit nem láttunk.
Se nő, se buszmegálló, se egy ház, településnek nyoma sincsen a közelben, még az út is néptelen volt, egy autó sem jött arra.
Elkezdtünk kiabálni, hogy merre van, jöjjön, elvisszük, ahová mennie kell.
Senki nem válaszolt.
Mintha a föld nyelte volna el az alatt az egy perc alatt. Még egy kicsit keresgéltük, de hiába, csak a szél fütyült a mezők felett.
Napokig nem tudtunk napirendre térni, hogy hová lehetett!
Végül arra tippeltem, hogy valamelyikünk őrangyala mutatkozott be, személyesen… Kár, hogy nem kérdeztük meg legalább a keresztnevét!
28 hozzászólás
Ez még a szerencsésebb történet. 🙂 ha az idegent végül őrangyalként nézzük.
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Egy vékony, alacsony nő volt, nadrágban, csizmában, dzsekiben, kötött sapkában, a sapka alól kilátszó szőke hajjal.
Mivel nem gondoltam, hogy még évek múlva is emlékezni fogok rá, a fura feltűnése, és eltűnése miatt, nem néztem meg az arcát. Egy fiatal nő volt, de nem lennék képes ráismerni, ha újra látnám, más körülmények között, más öltözékben.
Örülök, hogy tetszett a történet. Kicsit hezitáltam, hogy megosszam-e, mert elég hihetetlen. Magam sem hinném el, hogy megtörtént, ha egyedül lettem volna.
Nem úgy nézett ki a – történetemben – feltűnő, és eltűnő nő, mintha veszélyes lenne. Nem volt egy molyember jelenség. 🙂
Judit
Tetszett kedves Judit ez a talányos jegyzeted!
Igan csak különös, lehet a fáradtság játéka, de nem kizárt az őrangyalod sem.
Sötétben, késő este hamar el lehet tévedni. Jártunk mi is így, egész éjjel bolyongtunk egy rokonlátogatás alkalmával kb két óra múlva, visszaértünk a kiinduló pontra. Aztán megjött a megvilágosodás, vagy talán az őrangyal, hajnalra haza is értünk.
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Ica!
Nem tévedtünk el, mert egyáltalán nem tudtuk az utat, így minden teljesen idegen volt, mivel nem oda készültünk, és nem volt nálunk térkép, csak olyan ami /tévedésből/ a Pomázra vezető /és onnan hazavezető/ utat mutatta. GPS még nem volt, okos telefon még nem volt. Azt sem tudtam konkrétan hol vagyunk Solymáron, mert találomra gurultunk az utcákon, hátha látunk egy jelzőtáblát, vagy találunk valakit, akit megkérdezhetünk. Már a művelődési házhoz sem találtam volna vissza, annyit csalinkáztunk teljesen egyformának látszó, hóborította, családiházas utcákon.
Kicsit olyan álomszerű volt az egész! Nahát a végén, amikor nem találtuk meg a nőt a néptelen úton…
Judit
Kedves Judit!
Valóban érdekes utat jártatok be. Ki tudhatja, hátha valami Őrangyal – vagy netán Szellem lehetett?
Bizony sötétben, ismeretlen helyeken járkálni, ráadásul ha ismeretlen emberrel találkozunk csak, aki egyszerűen eltűnik… Kicsit borzongató. Erre valóban jó egy okos telefon, de még azt is nehezen lehetne eligazítani, hogy hol is vagyunk.
Érdekes volt, jó, hogy leírtad.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Az ember mindenre racionális magyarázatot keres. Amikor nem talál valamire többedik nekifutásra sem értelmes, és elfogadható magyarázatot, akkor kicsit hitetlenkedve félreteszi ezeket, és elcsodálkozik rajta, hogy a világ sokkal több annál, mint amit érzékelni tud.
Judit
Kedves Judit!
Valóban rejtélyes a történeted, de ha történetesen nem mentek vissza érte, sohasem derült volna ki, hogy találkoztál az őrangyaloddal. Ha ilyen szemszögből nézzük, akkor nem tudhatjuk, hányszor jött már velünk szembe az őrangyalunk, csak nem ismertük fel. Lehet, hogy jobban kellene figyelnünk? 🙂 Elgondolkodtató a történeted.
Ida
Kedves Ida!
Amikor olvastam a hozzászólásodat, az a képtelen ötletem támadt, hogy az összes útbaigazító: a nő a sütivel Pomázon a templom téren, az autóját szerelő férfi Pomáz határában, Solymáron a buszmegállóban várakozó nénike, és a fiatal szőke nő az autónkban mind ugyanaz lehetett?
Mivel hétvége volt, tél volt, elég borús idő volt, előtte sok hó esett, és vidéken voltunk, elég néptelenek voltak az utak, és a településeken az utcák. De valahogy pont akkor mindig találtunk valakit aki útba igazítson, amikor égetően szükség volt rá.
Talán azért nem vesszük észre az őrangyalainkat, mert mindig "terepszínűek".
Judit
Érdekes a történet kedves Judit !
Nagy érdeklődéssel olvastam, sajnos én is tévedtem már el, de szerencsére csak hazataláltam
nagymamámékhoz.
Ki tudja ki vezetett oda ?
Nagyon tetszett.
Szeretettel: Zsu
Kedves Zsu!
Örülök, hogy hazataláltál. 🙂 Nagymamád is biztosan örült! 🙂
Én is örülök, hogy érdekesnek találtad ezt a különös történetet. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Mondta már más is, hogy a világunk egy káprázat!
Különösen örültem a történetednek, mert megerősíti bennem, hogy nem sok mit tudunk a világról. Van egy hitrendszerünk, de aztán jön valami, és megdöbbenünk, nem találjuk a magyarázatot. Velem is megestek már hasonlók, nem tudom mi volt. de valóságos, az biztos! Mint veletek.
A "szakirodalom" szerint az angyalaink, segítőink mindig olyan alakot öltenek, akitől könnyen elfogadjuk a segítséget. De csak ha kérjük! Talán ez történt.
Szeretettel:
Ylen
Kedves Ylen!
Már fordultam kéréssel az angyalokhoz, annak ellenére, hogy nem igazán hittem benne, de mi baj lehet? Próba szerencse alapon kértem tőlük egy nagyon fontos dolgot, és én csodálkoztam a legjobban amikor teljesült.
Ebben a különös történetben viszont egyáltalán nem gondoltam rájuk, csak a járókelőknek néztem őket, egészen a segítőnk furcsa eltűnésig.
Judit
Az igazság odaát van! 🙂
Kedves Dodesz!
Valószínűleg a világ nem csak annyi, amit az öt érzékszervünkkel befogunk. Lehet nem tudomást venni bizonyos jelekről – a természetfeletti jelenségekről, a paranormális dolgokról, az ufókról –, mint ahogy sokan teszik. Attól, hogy nem tudjuk megmagyarázni, még biztosan van magyarázat.
Judit
Felettébb érdekes és elgondolkodtató írás…lekötötte végig a figyelmemet. Tetszéssel olvastalak. Gratulálok. Üdvözöllek:b
Kedves Barna!
Örülök, hogy tetszett ez a különös történet, és köszönöm, hogy hozzászólást is írtál.
Judit
Kedves Judit!
Ez valóban egy különös történet, amit megosztottál velünk. Próbálunk relatívan gondolkozni, élni, mégis történnek velünk olyan események, amelyek elgondolkodtatnak bennünket, és rá kell jönnünk, van Valami, ami olykor útba igazít bennünket. Velem és közeli ismerőseimmel is történtek furcsa események, ezért én is úgy vélem, vannak nem véletlen dolgok, Valaki irányít bennünket, olykor őrangyal formájában. Nem akarom részletesen leírni, mert akkor kisregény lenne belőle. Köszönöm, hogy írtál erről a témáról!:)
Szeretettel: Matild
Kedves Matild!
A szellemekben sem hittem soha, és lám mégis találkoztam eggyel. Róla írtam "A kék kötényes" című elbeszélésemet. De róla elég hamar kiderült, hogy szellem.
Az őrangyalról meg soha nem derül ki, hogy az volt, ha – mint Ida találóan megjegyezte – vissza nem megyünk érte…
Néha a legegyszerűbb dolgok háttere is rejtve marad előlünk, ha véletlenül be nem kukucskálunk a függöny mögé.
Judit
Vannak különös események, melyeket mi emberek képtelenek vagyunk megmagyarázni. De szerintem minden talányt meg lehet fejteni, csak jó irányba kell tapogatózni, és használni kell a szürkeállományunk passzívan szendergő részét is. Szeretettel: István
Kedves István!
A csodák egyidősek az emberiséggel, közülük sok különös eseményt ma már meg tudnak magyarázni a tudósok.
Talán majd egyszer kiderül, hogy a teleportáció nem is olyan bonyolult dolog, mint azt a fizikusok most elképzelik. Vagy kiderül, hogy a hologramok beszélni is tudnak… ?
Judit
Kedves Judit!
Tetszett a történeted, az írásod.
Olyan jó kis nekem való!
Mostanában egyébként, egyre több furcsa történetet hallok és olvasok.
Találgatni nem szeretnék, elfogadom a Te magyarázatodat, hisz mégiscsak Ti tudtok a pároddal a legtöbbet az esetről.
Szeretettel:
Ildikó
Kedves Ildikó!
Örülök, hogy megtaláltad a "neked való" történetet.
Mindig történtek megmagyarázhatatlan különös esetek a világban, de néha a legegyszerűbb dolog is talányossá válik, ha mélyebben beleássuk magunkat.
Judit
Szia Judit! 🙂
Na, valószínűleg erre (is) valók az okos telefonok. 🙂
Nekem nincs, úgyhogy buta maradok, eltévedésben pedig első osztályúan okos. :)))
Nagyon tetszett a beszámolód, el tudtam képzelni minden mozzanatát.
Örülök, hogy nem fogott ki rajtatok semmi, mert eme írás arról tanúskodik, hogy az utat szerencsésen megjártátok, azaz hazaértetek.
Köszi a derűt, jólesett! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Igen, szerencsésen hazaértünk, hála a segítőnknek. Nélküle, lehet, hogy Solymáron ragadtunk volna örökre.
Köszönöm szépen az olvasást, örülök, hogy tetszett.
Judit
Az írás nagyon jó. Gratulálok!
Pecás
Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett Neked.
Judit
Kedves Judit!
Azért az életben vannak megmagyarázhatatlan dolgok. Kicsit így a vége felé félelmetesnek is tűnt. Én amúgy is majrézós vagyok efféle helyzetekben.
Azért, haza találtatok, mivel itt vagy. 🙂
Kedves Marietta!
Nem volt a helyzetben semmi félelmetes. 🙂 Nem majréztunk egy percig sem.
Inkább különös volt az egész, ahogyan a címe is mondja.
Teljesen rendben volt minden, az is ahogyan kinavigált minket Solymárról, meg ahogy elvitt egészen a hazafelé vezető útig. Csak a feltűnése, és az eltűnése volt nagyon-nagyon furcsa.
Judit