Nedec vára után a Pieninek Nemzeti Parkot látogattuk meg, meglehetősen kényelmes módon, tutajokon hajózva a nemzeti parkot átszelő Dunajec folyón.
Sromowce Katy-ban gurál népviseletbe öltözött tutajosok vártak, és 12 fős tutajokon utaztattak bennünket.
A tutajok nem farönkökből készültek, hanem öt darab hosszú ladikot – kb. olyan hat méter hosszúakat, és olyan 45 cm széleseket – erősítettek egymáshoz, amiken három egyszerű padon 4-4 fő foglalhatott helyet.
A tutaj elejét fenyőágakkal díszítették, aminek az a legendája, hogyha a tutaj elmerül, és az utazó vízbe fúl, ezek díszítik majd a sírját. A valóságban pedig a felcsapódó vizet tartják távol a tutajtól.
Azért időnként a szélsőkre átcsaptak oldalt is a hullámok. A férjem is kapott belőle, de a napsütéses melegben hamar megszáradt, aki vizes lett.
Két tutajos visz egy tutajt, a mi tutajunkat – ránézésre – apa és fia vitte.
Elől az apa, hátul a fia dolgozott megszokottan, hogy a tutaj a folyómederben lévő köveket elkerülje, és mindig legyen elég merülési mélysége. Mivel folyásirányban haladtunk hajtani nem kellett a tutajt, vitte a víz, csak irányítani.
Nagyon élveztük ezt a természetbarát közlekedési módot, annál is inkább, mert csodaszép idő volt. Bele sem jó gondolni, hogy mindez esőben milyen lett volna?
A folyómente az érintetlen természet csodálatos látványát kínálja sok helyen, ahogyan áttör a folyó a Pieniny-hegységen. A Dunajec völgyének legszebb hét kilométeres szakaszát tettük meg, a kanyargós áttörési szakaszt.
Ahol a völgy összeszűkült, a folyó partja mellett függőlegesen kiemelkedő sziklák között haladtunk a vízen.
Bükk, és jegenyefenyő erdők, virágos tisztások kísértek bennünket a hegyoldalakban.
A Dunajec ezen a szakaszon hétszer változtat irányt, kanyarog a sziklák között. A szépséges három korona csúcs hol előttünk volt, hol jobbra tőlünk, hol balra tőlünk.
Néha kicsit rávitték a tutajt a kis zúgókra a tutajosok, hogy legyen egy kis izgalom, és visítozás.
A part mellett százával úszkáltak a barnapelyhes kiskacsák, a kacsamamák felügyeletével. Vicceltünk, hogy a gyerekdalból meglátogattuk a kiskacsát, aki a Fekete tóban fürödve anyjához készült Lengyelországba. No, mi úgy láttuk, hogy minden kiskacsa ideért.
Volt, hogy a kacsamama a vízből kiálló kövön álldogált, körülötte meg, mint kis pehelygombócok ültek a kiskacsák a kövön. Máskor két kiskacsa sipogva evezett a tutaj felé, a gyengébb idegzetűek már aggódtak, hogy eltévedtek, és mi lesz velük, ennyire közel a tutajhoz, amikor talpaival fékezve a vízen, leszállt melléjük kacsamama, és a hátára kapva őket, szélsebesen a part felé úszott a rakományával.
A parton a folyó mellett láttunk a turistaúton gyaloglókat, és kerékpározókat is, de én cseppet sem bántam, hogy nem gyalog kell megtennem ezt az utat.
Mi önfeledten fényképeztünk, nagyon szép, és jó élmény volt.
Az egyedülálló attrakció gyökerei a XIX. század első feléig nyúlnak vissza, amikor a tutajosok még a hegység erdeiben kitermelt fákat szállították a folyón.
A nemzeti park 1934-ben történt megalapítása óta szerepel a tutajozás a térség idegenforgalmi kínálatában, az áprilistól októberig tartó időszakban.
A magyar származású, lengyel hazafi Szalay József hozta létre ezt a szervezett formát, amiben a turisták tutajoztatása folyik.
Ő Szczawnica alapítójaként és birtokosaként nagy szolgálatokat tett a Pieninek-hegységben a turizmus fejlődéséért.
Három óra hossza múlva ért véget a kalandunk Szczawnicában, ahol – mit tagadjam – már nagyon jól esett felállni a tutaj kemény padjáról.
Ott mindjárt egy fiatal nő várt minket, a partról, magaslatról készített fotókkal, ami a mi tutajunkról készült. Vettünk mi is egy képet, nekünk emlék, nekik meg megélhetés.
Szczawnicában láttuk, hogy a tutajokat szépen szétszedik, az öt hosszú, keskeny ladikot – amikből állnak -, meg a padokat felpakolják teherautókra, és úgy viszik vissza az indulási helyre, nem pedig folyásiránnyal szemben eveznek vissza velük. Azt talán nem is lehetne… Azt mondják így is úgy elfáradnak a tutajosok, hogy egy nap két útnál többet nem tudnak teljesíteni.
Persze ebben benne van a tutajok szétszedése, összerakása is.
Kiszállva a tutajból a buszunk keresésére indultunk, mert már ugyancsak megéheztünk. Egy nagy parkoló mélyén meg is találtuk, boldogan rogytunk le a kényelmes ülésre, és elfogyasztottuk a szendvicseinket. Nemsokára befutott az utolsó tutaj is, az idegenvezetőnkkel, és elindultunk vissza Zakopane-ba, hogy jobban megismerkedjünk vele.
A tegnapról már ismerős parkolóban állt meg velünk a busz, most egy másik utcán mentünk le onnan Zakopane főutcájára a Krupówkira.
A sétáló utca mellőzésével a végében lévő nagy zakopánei piacra mentünk.
Voltak, akik ott lemaradtak, és belevetették magukat a vásárlás örömeibe, mi a siklóvasúttal felmentünk a Zakopane-től északnyugatra lévő Gubalówka hegyre.
Szerencsére a csodaszép idő kitartott, és lehetett gyönyörködni a panorámában.
Nagyon jó kilátás nyílt innen a városra, körben pedig a Tátra hegyeire. Nagyon szép lehet télen is, amikor havas, de most nyáron, a zöld minden színében pompázva is gyönyörű.
Sétáltunk egy kicsit a hegy tetején, amit egy bazársor foglal el, de por volt, zaj az éppen folyó építkezések miatt, és nem akartunk semmit venni.
Így visszamentünk a siklóvasúttal Zakopane-be. Még egy kicsit körülnéztünk a piacon, aztán visszamentünk a buszhoz, ami kivitt minket a szállásunkra.
Az aznapi vacsora volt talán a legjobb, amit ezen az utazáson kaptunk. Egy zsurek nevű savanyú tojás levest kaptunk virslivel, majd sült húst, amihez köretként reszelt cékla, és egy nagy tésztagombóc volt. Hasonló a gombóc leves krumpligombócához.
A desszert almás pite volt eperrel. Sajnos én utálom az almás süteményeket, ezért a férjem nekem adta az eprét, én meg neki adtam a pitémet.
Vacsora közben jót beszélgettünk az asztaltársainkkal, majd vacsora után elmentünk sétálni, most a szállodától a másik irányba is felfedeztünk egy boltot. Mivel másnap délelőtt Krakkó volt az úti cél, ezúttal nem terveztünk szendvicseket készíteni, reméltük, hogy egy nagyvárosban majdcsak tudunk venni valamit ebédre.
14 hozzászólás
Kedves Judit!
Ez a nap is érdekesen telt, még így olvasva is sok élményben volt részem. Vártam most is valami történelmi kitérőt, de ezek szerint itt "csak" a természet szépsége volt a lényeg. Leírásodból kiderül. hogy abban nem volt hiány.
Várom a folytatást. és már félek tőle, hogy hamarosan indultok haza.
Üdvözlettel: János
Kedves János!
Nem kell félni, még nem indulunk haza. 🙂 Hat napig voltunk Lengyelországban, és még csak a harmadik nap jön. A harmadik napon meg olyan sok mindent láttunk, hogy azt hiszem több részre osztva teszem fel, hogy ne legyen olyan tömény.
Az egész lengyelországi útra jellemző volt, hogy egyik nap a történelmi részek, másik nap inkább a természeti részek kerültek megtekintésre. Ezt én nagyon kedveltem.
Judit
Kedves Judit!
Ezt a napot rendkívüli módon élveztem. Ülni a tutajon, hagyni, hogy sodorjon az ár és csak gyönyörködni a bennünket körülölelő természetben… Ez a legcsodálatosabb élmény (már, ami engem illett, de Te ezt úgyis kitaláltad) 🙂
Ugyanúgy, a Gubalówka-hegyi kirándulás is nagy élmény lehetett. Ráadásul, még a vacsora is kitett magáért.
Jöhet Krakkó!
Ida
Kedves Ida!
Igazán kegyeibe fogadott minket a lengyel időjárás, mindig ott esett – a hegyekben elég sűrűn előforduló – eső, ahol éppen nem voltunk. 🙂
Ezért valóban csodálatos élmény volt ez az utazás a tutajon. A legszebb táj a legszebb arcát mutatta nekünk.
Judit
Kedves Judit.
Köszönöm az élményt, a kedves kiskacsás epizódot.
Köszönöm, hogy az előző részhez megírtad a várúr történetét.
Kíváncsi vagyok Krakkóra.
szeretettel: Ica
Kedves Ica!
Naggggyon cuki volt az a sok kiskacsa. 🙂
Holnap elkezdem feltenni Krakkó elejét.
Szívesen!
Judit
Kedves Judit!
Minden nagy kirándulás, ez is nagyon sok szépet és érdekes élményeket nyújtott.
Én is szerettem utazgatni, amelyek örökre megmaradtak nekem. Nekem most
a lány-unokám van Lengyelországban, számítógépével ott dolgozik. Korábban
már több Északi országban is dolgozott. Sok élményben részesül. Örülök neki,
mert addig mehet, amíg fiatal.
Tetszett a sok élmény, amit leírtál. Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Örülök, hogy a lengyelországi utazásomból erre a kis időre elkísértél.
Bizony, jó dolguk van a mostani fiataloknak, olyan sok lehetőség van előttük nyitva, amiket mi fiatal korunkban elgondolni sem tudtunk.
Reméljük így marad.
Köszönöm az olvasást.
Judit
Kedves Judit!
Nagyon tetszett ez a rész is! Szinte ott voltam én is a tutajosok között, és képzeletben látom azt a sok szépséget, amit felsoroltál, no és a kiskacsák! Aranyos, hogy beleszőtted a mesélésbe ezt a kedves kis dalocskát.:)
Sok szeretettel olvastalak: Matild
Kedves Matild!
Örökké emlékezetes lesz a számomra ez a kirándulás a Dunajecen. Annyi szépség vett körül, hogy beleégett a szemembe az egész utazás a tutajon.
Biztosan nálunk is lehetne ilyen utakat szervezni a Tiszán, vagy a Rábán, vagy a Dráván, de én nem tudok róla, hogy lenne ilyen.
Köszönöm az olvasást, és a kedves hozzászólásodat. 🙂
Judit
Szia Judit! Nagy érdeklődéssel olvasom. Sok minden ismerős, másokra ráismerek a leírásból. Klassz élmény lehetett a tutajozás. Nekünk minden ilyen kimaradt, egész nap fenn voltunk a sípályákon, csak esetére értünk le. A G.-ra felvivő hegyi vasutat a helyiek "főiculárénak" mondták. A Novy Targ-Krakkow felé vezető úton, a város szélén van még egy piac, mi "Kis Piacnak" hívtuk. Itt főleg szőrme-féléket, bundát, sálat, sapkát lehetett venni, olcsón. Vele szemben a "Bányász-kocsma" igazi helyi késdobáló. A gombóc neve, amit ettetek "pizzy". Nagyon finom helyi különlegesség a "bigos", ami a székelykáposztára hasonlít csak több benne a kolbász. Illő és üdvös egy két pohárka Vodka Wiborovával leöblíteni. Rég jártam ott! Üdvözlettel: én
Javítom: főniculare
A "Kis Piac" mellett volt a szállásunk Stasekéknál. Stsek és a felesége Ludmilla jól beszéltek magyarul és nagyon szerettek minket. Ludmilla a közel lévő kórházban dolgozott, mint nővér, Stasek nem tudom hol. De fő megélhetési forrásuk a csencselés volt 🙂 Valamiből élni kellett! :)Házuk már modern z.-i hát, alul terméskő, felül fa, de a környéken még a tiszta fa építésű házból volt több. Minden udvarban karácsonyfa, az ablakokban színes égők. Csilingelő lovas-szánok járták az utcákat….visszavágyom!
Szia Laci!
Bocs, hogy ilyen sokára válaszolok, elsodort egy betegség, aztán a decemberi ünnep cunami, aztán egy másik betegség, közben két barát két temetése. 🙁
Örülök, hogy felidéztem benned a szép emlékeket, köszönöm szépen, hogy velem is megosztottad őket.
Most azt hiszem autóval át sem lehet jutni a Magas-Tátrán, akkora hó esett arrafelé.
Remélem azért még majd eljutsz oda! 🙂
Judit