A lépték, az a fontos. Aszerint élj. A saját léptéked tudatában határozz dolgokról. Mások élete csak távoli tájékozódási pont. Nem rád érvényes. Ne nyugtalanítson, s még inkább, ne bizonytalanítson el. Ha csak „a”-ból „b”-be jutsz, de ezt tartalmasan teszed, értékes lehetsz még akkor is, mikor azt látod, mások az „a” és „z” közötti távolságot már oda-vissza megjárták.
Otthon ülsz talán, s apró kedvteléseidnek élsz, miközben figyeled, hogy egyesek fontos, vagy annak vélt pozíciók magasából nyilatkoznak világmegváltással az arcukon? Biztos lehetsz benne, hogy elsősorban reprezentálni igyekeznek a hét minden napján, a nap minden órájában. Elérik, amit akarnak, gondolod, s még rá is tesznek egy lapáttal. Túlteljesítenek, véled, s mindezt láttatják is. Tudd, hogy sok közöttük a színjátszó. Az elv és karakter nélküli ripacs, aki kiöltözik, s megjelenik, széles gesztusokkal buzgólkodik, szenteskedve beül, heherészve odaáll. Törleszkednek, s ezt várják el másoktól is. Tőled is. De te nem ilyen vagy. Ne igyekezz ezért a nyomukba érni. Ne nyomjon agyon az önsürgetés mázsás súlya emiatt.
Mindig mindent jellemed, alkatod léptékének tükrében értékelj. Örülj minden egyes apró eredménynek, ami életeden változtat valamicskét. Különböző mértékben meghatározott egyéniségünk mozgástere más-más léptékkel jellemezhető. Ez viszont nem feltétlenül és nem mindig jelent emberek közötti értékkülönbséget. Hacsak nem álltak elő eddigi életünkben jelen sorsunkat befolyásoló extrém körülmények, akkor pontosan azok vagyunk, akik lehetnénk. Egy kicsivel sem többek, vagy kevesebbek. Pontosan azok. Tudatosítsd ezt!
Változni akarsz? Nem lesz egyszerű. A változáshoz vállalások szükségesek. Leginkább önmagunk vállalása, s annak tudata, hogy semmi sem felelőtlenség, ha átgondolt belső késztetés motivál. De ugrani kell! Elrugaszkodni. Olykor a semmibe. És nem biztos, hogy sikerül. Akkor viszont maradj, és élj tovább saját léptéked szerint. Értékeld, amit kaptál, s mások előtt elfedheted korlátaidat.
Az eddigiektől függetlenül, sőt talán azt erősítendő vallom, a tökéletesre kell, hogy törekedjünk, ha el akarjuk érni az élhetőt. Léptékünk megismerése tehát nem jelenthet kényelmes hátradőlést, belenyugvást. Csak úgy aknázhatjuk ki lehetőségeinket, ha folyton azokon túlra tekintünk. Ezen naivitásunk szükséges élet-érdeklődésünk hosszú távú fenntartásához. A lélek izgalma nélkül kiüresedsz. Az izgalom eredője pedig a nehezen elérhető utáni sóvárgás, s az abbéli hit, hogy képesek leszünk odáig jutni. Valójában sohasem mondunk le erről. Ettől tudjuk majd élvezni a létezést akkor is, mikor épp kétségbeejtően szürke és kilátástalan.
Léptékünk feltárása önmagunk megismerése szempontjából rendkívül fontos, de a meghaladása iránti állandó vágy szükségszerű, mert menekülési útvonal méltóságunk számára. Szembesülünk, rögzítjük és azzal a lendülettel túltekintünk. E három mozzanat meg kell, hogy jelenjen életünkben, különben tévelygünk végig.
Úgy hiszem, léptékünk velünk születik, s nagyjából az első két évtizedben véglegessé válik. Lelkünk romantikus harca azonban, mellyel a csúcsok irányába indulunk, örök. Kissé tudathasadásos állapot ez tehát, mert egyszerre kell megértő mértéktartással viseltetnünk magunk iránt, s kielégíteni éhes nekibuzdulásainkat. Mégis, aki erre képes elérheti azt, amit sokan belső békének, vagy épp boldogságnak neveznek. Számára nincs többé valós, ténylegesen megélt alárendelődés, mert sejti az életét alakító összefüggések miértjét, s sztoikus higgadtsággal kezeli emberi kapcsolatait. Talán a bölcsesség titka mindez.
7 hozzászólás
kedves Zsarátnok!
Azt hiszem értem. Szeretem ezeket a gondolataidat (is).
Üdvözlettel:
Ylen
Remek gondolataidhoz szeretettel gratulálok: Ica
Elmés elmélkedés, kedves István! Talán igazad van… 🙂
Üdvözlettel,
Ida
Köszönöm, hogy olvastátok.
Üdv mindenkinek: István
Kedves druszám!
Én amondó vagyok, hogy aki tökéletességre törekszik az eleve eltévesztette léptékeinek mértékét. A nirvánát még a dalai láma se éri el sosem, hidd ezt el nekem. A tökéletes csak utópia semmi más, tehát nem létezik, ezért elérhetetlen. Tökéletlennek lettünk teremtve, és így éljük le az élhetőt, ezt be kell látni. Hiába jön divatba manapság a tökéletes, szerintem úgysem lesz menő a nagyközönség körében, legfentebb a "perfekt-cionisták" boldogtalanodnak vele tovább.
Abban igazad van, hogy bölcsesség kérdése a lépték, de manapság inkább csak egyoldalú okos embereket nevelnek, akik sajnos nem bölcsek csak okosok.
Üdv : István
Kedves István!
Köszönöm, hogy elolvastál, s hogy értékeltél.
Üdv: István 🙂
Üdvözletem, István!
Gondolatszövedéked mélyen elgondolkodtatja az olvasót, nemigen tehet mást, mint hogy önkéntelen párhuzamok keresésébe bocsátkozzon, és ő is én-kommunikációba kezdjen. Jelen írásod erősen tükörszerű, látni vélem benne arcomat, kissé ismeretlenül, kissé ismerősen és azzal az örök igénnyel, hogy bizonyos vonásokat át kellene rajzolni, vagy ha már nem lehet, akkor legalább megszokni és elfogadni.
Érdeklődéssel olvastam esszédet, a gondolatok és az olvasmányos fogalmazás felváltva tereltek.
Üdvözlettel: Laca 🙂