Borongós, szürke nap, lóg az eső lába, sok jóval nem kecsegtet, mégis úgy döntök, hogy meglátogatom a rég nem látott sétálóutcámat. Már közel öt hónapja, leestem lábról. Nem mondom, hogy folyamatosan ágyhoz voltam kötve, de a lakást nem igen hagyhattam el. Átgondolom még egyszer, aztán csak elindulok. Erőtlen lábaimat rakom, egyiket a másik után, még a nap sem mosolyog rám, hogy biztatna legalább, inkább valami ködszitálást érzek az arcomon, amikor az eget kémlelem.
Ahogy közeledem a cél felé, úgy fogy az erőm, tudom és érzem is, hogy vissza kellene fordulnom, de konok vagyok, szeretnék bekukkantani a kertekbe, kíváncsi vagyok maradt-e valami csekélyke szépség az enyhe tél után… Nem adom fel, tovább ballagok…
Van az utcában egy, a múltból itt felejtett kis ház, olyan régi típusú végház, egyetlen utcára néző ablakkal, hosszú nyitott ganggal, és minden helyiségre külön ajtó nyílik a gangról. Nem tudom, hogy aztán onnan bentről átjárhatóak-e ezek a lakrészek, csak azt tudom, hogy van egy pad a gangon, ott szokott üldögélni békésen, mint a mesében, anyóka és apóka, akiket szintén itt felejthetett az idő. Nem nagy kert van a ház körül, kicsinyke, de tavasszal az mindig tele van ibolyával, olyan gazdagon, hogy most is előttem van a kép, mert annyira illik a lila ibolyás képbe anyóka és apóka gangostul, padostul, mindenestül…
Már messziről észreveszem, hogy mentőautó áll a kicsiny ház előtt. Megszaporázom a lépteim, csak nem történt valami anyókával, vagy apókával, aggodalmaskodom. Mire odaérek a mentősök tolják befelé apókát tolószékben, anyóka csoszog eléje három lábon (bottal), szaporázza, ahogy bírja, a hangja is remeg, amikor megszólal:
– Hát hazajöttél, papa?… – itt megcsuklik a hangja – Olyan rossz volt nélküled!
Apóka is mondana valamit, de elcsuklik a hangja, meg ott járnak már a gangon a harmadik ajtó előtt, és nem is hallatszik ide az erőtlen hang… Magam is meghatódom, s érzem, hogy ez az utca nem jelentené nekem sem azt amit, hozzátartozik ez a múltból itt felejtett kis sziget, anyókástul, apókástul, ibolyástul, mindenestül…
Tovább indulok, mégsem bámészkodhatok itt a ház előtt, de a következő kapujában ismét megtorpanok. Ismerem a régi épületet, üresen áll évek óta, a kert elhanyagolt, a szél gondosan tele hordta szeméttel. Bizonyára kihaltak a tulajdonosok, s az örökösök még nem adtak túl rajta, most, amikor annyira nyomottak az ingatlanárak.
Küllemére azóta sem változott semmit, mióta nem láttam, de valami mégis megváltozott, hiszen élettel telt meg a kis kert. Egy hatalmas diófa áll az udvaron, és egy terebélyes kis meggyfa. Ez tűnt fel először. A meggyfa. Talán azért, mert most úgy néz ki, mint egy karácsonyfa. Lehet mondani, hogy az is, a madarak karácsonyfája.
Fel van díszítve, szinte roskadozik a madáreledel alatt. Látok néhány madárházat, ahol ki-be járnak a cinegék, aztán henger alakú hálóval van teleaggatva, amiben sok finom falat található: dió, mogyoró, sült tök, alma. Arrább látok egy széles deszkát, ahol tepsiben valami madáreleség lehet, mert ott galambok lakmároznak. A diófa is karácsonyi díszben pompázik, hiszen ágait szundikáló galambok, gerlék díszítik. Alatta egy bokor nyújtogatja csontváz tenyerét, azon fürge kis verebek ugrándoznak, vagy tollászkodnak jóllakottan.
Nagy itt a hangzavar, hiszen mindenki mondja a magáét, a maga nyelvén, mégis békésen megférnek egymással cinegék, verebek, rigók, galambok, gerlék, s még ki tudja mi minden jár ide, ebbe az éléskamrába. Hirtelen úgy érzem, hogy kisüt a nap, olyan csodálatosan szépnek látom a szemetes udvart. Ez itt a béke szigete. Egyszerre megnyugvás tölt el, lám megérte eljönnöm ide, s rögtön meg is ígérem, hogy ellátogatok máskor is, megfigyelem majd, hogy ha kiürülnek azok a kis zsákok ott a meggyfán, vajon újra töltik-e? Jövök, mert hálát érzek azok az emberek iránt, akik ilyen szívélyesen fogadnak itt, ebben a madárparadicsomban, minden éhezőt.
18 hozzászólás
Drága Idám !
Huhh !
Többször is meghatódtam , ahogy olvastam írásod.
Először azért,mert újra írsz és ennek nagyon-nagyon örülök.
Sőt annak is, hogy már sétálgatsz is.
Másodszor a kis történet a bácsika hazatéréséről…
Nagyon szép képeket tártál elénk, remélem minél jobban megerősödsz és olvashatom
remek írásadat.
Szeretettel ölellek: Zsu
Drága Zsu!
Kedves Tőled, hogy írásra buzdítasz, annak is nagyon örülök, hogy szereted olvasni és tetszenek, amit írok, igazán megható. Remélem, így lesz. Most dolgozom egy novellán, de sajnos, februárban újra kórházba kell mennem, remélem nem fog sokáig tartani, és bizakodom abban, hogy azután többet lehetek veletek.
Köszönöm, hogy jöttél. Kedves szavaid viszont jó hatással vannak rám.
Örültem Neked, nagyon!
Ölellek
Ida
Drága Ida!
Örülök, hogy megerősödtél annyira, hogy már sétálni is elmentél!:)
Szívhez szóló történeted viszont könnyeket csaltak a szemembe. Valaha a mi előkertünkben lévő három fenyőfa is "madárparadicsom" volt télen, és nem tudom mi az oka, de alig van néhány cinke, veréb és pár gerle.
Megható, ahogy írsz az idős házaspárról, az elhagyatott házról. Bízom benne, hogy gazdára lel az a kis ház is. Sajnos egyre gyakoribb a lakó nélküli ház, nem lehet eladni őket…
Valahogy ilyen a jövő faluképe.
Kívánom, hogy minél jobban erősödjél meg, és sokat olvashassunk Tőled!
Sok szeretettel ölellek: Matild
Drága Matild!
Örülök, hogy itt talállak! Kedves szavaitok jobban hatnak, mint a gyógyszerek. Sokkal erősebbnek érzem magam, mint, amikor a sétára indultam.:) Meghatottak soraid. Köszönöm szépen.
Érdekes, amit a madarakról írsz. Erre magam is felfigyeltem. Fogynak, fogyatkoznak, viszont meglepő fordulat, hogy a varjak bejönnek a városba. Ilyen korábban nem volt, nyilván a mezőkön már nem találnak eleséget, ők (is) kukáznak… Talán a többiek is élelem híján pusztulnak ki. Ez bizony, nem jó fényt vetít az ember jövőjére… Szomorú…
Nagyon örültem a kedves látogatásnak.:)
Ölellek
Ida
Remek, egy kissé szomorkás, de a végén már érzem benne az optimizmust, és ez jó! Minél gyorsabb felépülést, hiszen itt várunk az íróparadicsomban kedves Ida! Szeretettel: István
Köszönöm szépen István.
Az íróparadicsom nagyon tetszik, és örömmel tölt el, hogy vártok…:)
Szeretettel
Ida
Drága Ida!
Úgy örülök, hogy olvashatom az írásodat, melyben benne van a szíved, lelked, fogékonyan a szépre, jóra.
Szeretném, ha minél előbb, minél több írásodat olvashatnám. Siess vissza gyógyultan. Tudd azt, hogy várunk szeretettel: Ica
Köszönöm szépen a kedves szavakat, drága Ica!
Igyekszem… igyekszem nagyon, már magam is hiányolom a társaságotokat.
Örömmel tölt el, hogy vártok. Köszönöm.
Ölelés
Ida
Drága Ida!
Nagyon kedves történetet írtál a madárparadicsomról. Milyen jó, hogy vannak emberek, akik gondját viselik a télen eleséget nem találó madaraknak. Szeretem olvasni a prózáidat, nagyon, de nagyon érdekesen, jól, olvasmányosan tudod előadni a gondolataidat. Nem tudtam, hová lettél… De számomra is öröm, hogy itt vagy újra. Vigyázz magadra!
Szeretettel: Kata
Drága Kata!
Köszönöm kedves, szép szavaid, azt, hogy itt jártál, olvastál és hozzászólást is írtál.
A jókívánságokat is megköszönöm. Igyekszem…
Ölellek szeretettel
Ida
Drága Ida !
Nagyon tetszik a madarakról szóló történeted.Mindig meg tudsz lepni, hogy még betegségedben is odatudsz figyelni az elhagyatott tájra s gondolom fél gyógyulás is látni a tevékeny nyüzsgő madáréletet.
Sétálj is sokat, a madárcsicsergés mosolyra fakaszt ami megváltoztatja a hangulatodat és annyi már elég is , ahhoz, hogy elterelődjön a figyelmed a betegségedről.
Kívánok mihamarabbi gyógyulást, szeretettel gratulálok, Zsófi
Drága Zsófi!
Köszönöm szépen a jókívánságokat, a kedves szép szavakat, s azt, hogy itt jártál.
Nagyon örültem Neked.
Igyekszem.:)
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Elbűvölt a sétád, és az a mód, ahogyan ezt leírtad. Kívánom, hogy mielőbb légy egészséges!
Szeretettel: Klári
Köszönöm szépen a véleményed és a jókívánságaidat is, kedves Klári.
Ölellek szeretettel
Ida
Szia Ida! 🙂
Gyógyulást kívánok neked! 🙂
A jelen idő számomra közelivé teszi élményeid. Ezek az élmények azért kiváltságosak, mert nehezen szántad rá magad a sétára, viszont megérte, mert erőt kaptál, adtál is.
Úgy érzem, hogy a 4. részben kissé elengedted magad, elpilledtél, mert belebotlottál néhány szóismétlésbe (ház, változott, van… ).
Stilisztikailag a "meg van pakolva" szökött szemembe. Helyesírás szempontjából is találtam javításra szoruló dolgokat, egyet kiemelek: "tele aggatva". Ezt nem külön kell írni.
Azt gondolom, hogy elsietted ezt az írást. Talán az a magyarázata, hogy hiányzott az, hogy végre kiszaladjanak belőled a gondolatok. Tökéletesen értelek, mert amikor sokáig nem jutok lélegzethez, olyanná válok én is, mint elefánt a porcelánboltban. 🙂
Örömmel olvastalak, nagyon tetszett. Köszönöm, hogy eszembe juttattál egy olyan helyet, ahol ezerrel csicseregnek a madarak (Ócsa, Madárvárta).
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Köszönöm szépen a jókívánságokat, ígérem igyekezni fogok.:)
Megköszönöm az észrevételeidet, annál is inkább, mert jogosak. Átgondolom és javítom hamarosan.
Örülök, hogy itt jártál, és annak is, hogy kedvet kaptál egy Madárvártára.:)
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Szeretettel üdvözöllek, egy másik madárparadicsomból. 🙂
Örülök, hogy volt erőd sétálni, és írni, nagyon aggódom miattad. Minden kis jel, hogy talán jobban vagy már, nagy örömömre szolgál.
A mi fáink is tele vannak madáretetőkkel, és madáreleséggel. 🙂 Tavaly télen meglepően kevés madár járt hozzánk, az etetőkre, de az idén, nagy örömünkre megsokasodtak.
Remélem, hogy a kert után a ház is életre kel majd, a kedvenc utcádban, és apókát és anyókát is ott találják majd a nyíló ibolyák a tornácon a padon!
Judit
Kedves Judit!
Üdvözletem küldöm abba a másik madárparadicsomba! 🙂
Bár azt nem ígérhetem, hogy egészen odáig elsétálok :), mindenesetre örülök, hogy van még ilyen, s irigyellek, mert nap mint nap gyönyörködhetsz a csicsergésükben. 🙂
Magam is bízom benne, hogy ellátogathatok majd ibolyanyíláskor is, és ott találom anyókát és apókát a padon, de előtte még egy kórházi kezelés vár rám, 🙁 de ne aggódj, talán gyorsan túl leszek rajta. Mindenesetre ez a szélhámos időjárás nem segíti elő a gyógyulásom. Nagyon várom már a jó időt, akkor minden bizonnyal könnyebb lesz.
Örültem, hogy itt jártál.
Ida