Máglyahalál

Rossz, nyomasztó álmot láttam éjjel. Visszakerültem időben a sötét középkorba, s végignéztem egy nyilvános, máglyán történő kivégzést. Láttam az embereket a vesztőhely körül, amint szenvtelenül végignézik ahogy egy élet a lángok martalékává lesz. Sehol egy együtt érző sóhaj, sehol egy részvét tekintet. Ezek az emberek mélyen meg lettek arról győzve, hogy akit égetnek, az égetni való is. Soha fel nem merült az ártatlanság gondolata. Aztán álmom a közeljövőben folytatódott. Neobarbáriában éltem, ahol újból olyan dologba fogtak, mint annak idején a boszorkányüldözés. Aztán amit elkaptak, itt is máglyán elégették, mint abban a régi, sötét korban.
Neobarbária államszervezete manipulatív despotizmus volt. Minden a pénzen alapult, ami nem volt mérhető pénzben, az törvényen kívülinek számított, és kegyetlen üldöztetés várt a pénz alapot mellőző cselekvésekre, érzésekre, gondolatokra. Egyetlen társadalmi rendszerben sem volt ennyire egyértelmű, ennyire világos a törekvések látványos megvalósítása. Minden egyszerűvé vált. Kis pénz, kis ember, nagy pénz, nagy ember. Mindenki jól tudta hol a helye. Ez a társadalmi forma mégsem mellőzte a rugalmasságot, ami fokozottan izgalmassá is tette az életet. Ebben az államformában mentesülni lehetett a kasztszerű állandóság konzervativizmusától. Ebben az államban mozgástér nyílt minden irányba. Az igaz, hogy kispénzűvé jóval könnyebben és gyakrabban lehetett válni, mint nagypénzű nagy emberré. De a lehetőség mindenképp adott volt.
A rendszer igen népszerű ideológiát fogadtatott el -a megalkuvást- melynek meghatározó tekintélyei néptömegeket vonzottak.
Mindenkit a pénz határozott meg, a pénz dominált, s ez oly jól működött! Minden polgár dolgos hétköznapját a pénzért végzett munka töltötte ki, szabadidejében, hétvégeken pedig a pénzből megvalósult lehetőségeit használta ki.
Mint említettem, voltak bizonyos elemek, melyek nem illetek ebbe a formába. A rendszer tökéletesítésén dolgozók eleinte igen nehezen tudtak kiigazodni a nemkívánatos elemek megjelölésén. Történelmi mértékű előítéleteket és elfogultságokat kellett leküzdeni a tisztán látásért. Aztán lassan, de biztosan eljutottak a biztos módszerig. Erre szakosodott bizottságot hoztak létre, kiknek kizárólag ezekre a fölös, törvényen kívüli elemekre kellett rávilágítani, világosan elkülöníteni, megcáfolhatatlanul megjelölni. Listát állítottak össze, szigorúan tudományos alapon, jól átgondoltan . A lista titkos dokumentumnak, államtitoknak számított, de mint ahogy az lenni szokott, kiszivárgott egy -két név. Ezek például az Együttérzés, Odafigyelés, Tisztesség, Becsületesség, Szánalom, Befogadás, Jó szó, Erkölcsi érzék, Bizalom. Úgy hírlett, az erre felállított bizottság a Szeretetet is fontolóra vette, hogy felkerüljön a listára.
Így elméleti szinten már kifogástalan munkamenet folyt, de megoldást nem nyújtott. Ezért kellett egy újabb, határozott, erős, taktikus csapat, egy újabb apparátus, akiknek feladata a fölös elemek elfogása, likvidálása lett. Óvatosan kezdték a működést, mivel a beidegződések, elfogultságok, előítéletek még oly nagy mértékben éltek a köztudatban, hogy nem tudtak hatékonyan dolgozni.
Utolsó mozaikként jött létre az a szerv, amely tudatosította a néptömegek gondolatát, miszerint ebben a remekül működő rendszerben semmi helye nincs olyan dolognak, érzésnek, gondolatnak, melynek semmi köze a pénzhez. És mivel ez igaz volt, a nép lassan levetkőzte előítéleteit.
Ezek után kézenfekvő volt a végső megoldás. Ezek az elemek fölösek, meg kell szabadulni tőlük.Ezek az elemek semmire nem jók, így semmivé kell válniuk, mivel nincs létjogosultságuk. Ezért máglyahalált érdemelnek. Elégnek,így semmivé lesznek.
A máglya első áldozata az Erkölcsi érzék lett.
Láttam az embereket a vesztőhely körül, amint szenvtelenül végignézik, ahogy egy élet a lángok martalékává lesz. Sehol egy együtt érző sóhaj, sehol egy részvét tekintet. Ezek az emberek mélyen meg lettek arról győzve, hogy amit égetnek, az égetni való is. Soha fel nem merült az ártatlanság gondolata.
Az Erkölcsi érzék úgy égett el, mint szalmaláng, mintha soha nem is létezett volna.
A téren, kicsit odébb egy gerle szállt a földre, morzsákat keresgélve totyogott, és nézegetett körbe…Eszembe jutott, hogy ez a gerle sem a pénz függvénye, talán hamarosan ő is listára kerül. Pedig szürke tolla, szemének buta, félénk pillantása a békét hordozza, apró lénye viszi és adja tovább az életet.