Meztelenül is szép vagyok? – 3.

Az ikrek

Ez volt az a levél, amelyet a családi archívumban fedeztem fel és felnyitotta a szemem és rávilágított a történések hátterére. Egyrészt azért, mert talán ez volt az a mozdulat, amelyet akkor és ott a fürdőben tizenvalahány évesen nem kellett volna megtennem. Mert, ha akkor nem teszem meg, akkor talán normálméretűvé fejlődtek volna és nem ilyen óriássá duzzadnak. Másrészt, megerősített abban a hitemben, hogy én mindent el tudok intézni. Ha én el akarok érni valamit, akkor ott kő kövön nem marad. Lásd például az ikrek. Persze, elég lett volna kevesebb és kevésbé erős dörzsölés is, de most már mindegy….

Szóval még fejletlen és lapos mellkasú leányzó koromban hittem az akkori női praktikáknak, így az akkor nagyon divatos vizes törülközős-dörzsöléses módszerben. Hogy ettől, vagy mástól, a hajlamoktól vagy a hormonoktól, de az az igazság, hogy az ikrek szinte születésüktől fogva hatalmasak és büszkén vállalták önmagukat.
Nem úgy, mint én őket. Rengeteg problémát okozott kamasz koromban, hogy nem tudtam mit kezdeni úgymond asszonyos kinézetemmel és nem tudtam azt összehozni gyermeklány eszemmel. Ami pedig korábban hátrányom volt, az később előnyömmé változott, bár a pontos pillanatot nem tudnám behatárolni. Talán nem is fontos, nem is lényeges.

….és egyszer csak arra ébredtem, hogy meg akarok tőlük szabadulni. Hogy nagy, hogy sokan vannak, hogy elegem van. És megtettem. Megtettem, de nem nagyon. Szóval a helyükre tettettem őket, de a végső döntés az volt az utolsó pillanatban, hogy mégis maradjon a nagyság, csak találják meg végre a méltó helyüket a mellkasom közepén a hónalj helyett. Ne legyenek kancsalok, szomorúak, nézzenek a világra emelt fejjel és bimbóval. És akkor megint új életet kezdtem…. legalábbis azt hittem.

Mai világunkban központi tényezővé vált a nők teste és főleg az ikrek nagysága. Van, aki nagyobbat, van, aki kisebbet akar. Van, akinek pótolni kell. Számlálhatatlan hirdetés ígér csodaszép melleket akár szikével, akár krémmel, akár tornával, akár masszázzsal. Bármit tehetünk, bármit kérhetünk, akár érettségi ajándékul, akár születésnapra, minden elérhető, minden megvehető, akár kedvezménnyel is.

Felmerül bennem a kérdés, megérte-e a sok bánat, a sok kétkedés, a sok bő ruhába rejtés, miért nem mertem hamarabb felvállalni magam úgy, ahogy vagyok. Miért nem fogadtam el a tényt, hogy nekem a jó isten ilyen szépet adott és főleg rögtön kettőt is egyszerre?! Más mennyit küzd azért, hogy ilyen legyen neki….

Soha nem voltam egy percre sem elégedett önmagammal, akár kicsi volt, akár nagy……… ilyen a női természet és ilyen vagyok én is. Nem lehet mindig új életet kezdeni! A régit kell folytatni, az életünket kell ÉLNI, abban a testben, amit használatra kaptunk a teremtőtől.

De miért is minősítem, miért is viszonyítom bármely testrészemet és magamat is másokéhoz? Milyen furcsa az élet. Most, hogy már túl vagyok sok-sok „vadászaton”, megettem ételem javát, elfogadtam azt a tényt, hogy soha nem feleltem meg az éppen aktuális szépségideálnak („Ronda, de finom!”).

Már nem ezeket a testi adottságokat tartom fontosnak. Elfogadtam magam, ÉN ilyen vagyok és kész. És mennyivel más ez az ÉN, mint a most divatos MINDENT NEKEM, MINDENT ÉRTEM, MINDENT RÓLAM….

Szóval, legyen akár kicsi, akár nagy, akár körte, akár alma alakú, akár kopasz, akár bundázott, teljesen minden.

Ez ÉN vagyok.

(folyt.köv.: Csupasz barack vagy mediterrán bunda?)