John William Hessings (1739 – 1803) India egyik legtitokzatosabb utazója. Mindent tudhatnánk róla, mert az életrajzát a szó szoros értelmében kőbe vésték, az emberek lelkesen fényképezik, de vagy angolul nem tudnak, vagy más baj lehet a nevezetes felirattal, mert ahányan megpróbálkoznak vele, annyiféleképpen olvassák és értelmezik.
Középkori tudósokról suttogják, hogy bizonyos könyveket megbűvöltek, és a mágikus igézések helyett csupa kegyes imádságot találtak az eretnekek üldözői.
Abban mindenki egyetért, hogy Hessings a hollandiai Utrechtben született, és Agrában halt meg. Hanem ami a két évszám közé esik…
Az egyik változat szerint 1752-ben ment Indiába, a Holland Kelet-Indiai Társaság szolgálatában. Tizenhárom éves volt, az akkori fogalmak szerint ez éppen a megfelelő életkor a kadétiskola elkezdéséhez. Egy másik változat szerint egyszerű katonaként vonult be az agrai gyalogos ezredbe, amit bajosan tehetett meg tizenhárom évesen. Mások szerint kalandorként jelent meg Ceylon szigetén, 1765-ben Kandy mellett harcolt, aztán a hajderábádi Nizám szolgálatába állt. Az utrechti születés megvan a legkalandosabb verzióban is, de a nagyapja állítólag Lakhnauban született; még az is lehet, hogy muszlim volt, mert 1700 előtt nem sok holland fordult meg Indiában.
Agra (vagy Hajderábád) után utazásokkal tarkított évek következtek, az életrajzírók Baharampurról, Csinsurahról és Delhiről beszélnek; egyszer hajón menekült volna Kalkuttából az angolok elől, és meg sem állt Southamptonig, ami nem csekélység, tekintettel arra, hogy akkoriban fél évig is eltartott egy ilyen utazás, mert meg kellett kerülni egész Afrikát.
Közben meg is nősült, egy Anne nevű hölgyet vett feleségül, aki számos fiút és lányt hozott a világra India ege alatt.
Ettől kezdve tisztul a kép. Hessings a híres marátha hadvezér, Szindhija szolgálatába állt, talán 1784-ben, és többször is harcolt az angolok ellen, egy francia tábornok, De Boigne parancsnoksága alatt. Szindhija időnként a korábbi (és későbbi) szövetségese, Dzseszvant Rao Holkar ellen is harcolt, úgyhogy Hessings-nek bőven volt alkalma arra, hogy kitüntesse magát. Ezt meg is tette, és Szindhija annyira megbízott benne, hogy maga mellé vette, a személyes kíséretébe, és magával vitte Punéba. Persze ez nem volt kéjutazás. 1792-ben Szindhija és csapatai Vargaonban, Punétól húsz kilométerre körülzárták a bombayi hadsereget, és minden bizonnyal el is verték volna, de a ravasz angolok megígérték a maráthának, hogy kiadják az egyik ellenségét, Raghunátha Rao punei trónkövetelőt, visszakapja a szúrati egyezmény értelmében elvett földjeit, és akár független uralkodó is lehet. Szindhija megengedte, hogy az angol sereg visszatérjen Bombay-be, de az Elnöki Tanács nem hagyta jóvá a vargaoni egyezményt (amit már előre tudtak azok, akik megkötötték). Az angol-marátha háború váltakozó sikerrel folyt tovább, és Hessings előbb ezredes, majd 1799-ben az agrai erőd parancsnoka lett. Az angoloknak Hessings halála után, bár még ugyanabban az évben sikerült elfoglalniuk.
Más rejtélyek is vannak Hessings életében, ezek közül az egyik az, hogy nagyon megszerette India muszlim kultúráját. Az Iszlámot nem vette fel, de sok tekintetben a muszlimok módjára élt, és muszlim barátok vették körül. Úgy látszik, a családjának nem volt semmi kifogása, mert a halála után szabályos mogul síremléket emeltek „a haló porainak,” az agrai római katolikus temetőben, ahol ma is meg lehet csodálni. Vörös Tádzsnak is nevezik, mert a híres Tádzs Mahál mintájára épült, igaz, hogy nem fehér márványból, hanem csak vörös homokkőből, és a minaretek is elmaradtak. A síremlék négyszögletes alapzaton áll, amelyben egy folyosóval körülvett, földalatti kamra található. Mindegyik oldalhoz ivan csatlakozik, egy oldalt nyitott, boltíves csarnok, és két karcsú oszlop díszíti. A kupola sajnos sokkal zömökebbre sikerült, mint a modell; viszont tele van hindu jelképekkel. Az egész egy felfordított lótuszvirághoz hasonlít, és kalása van a tetején, mint megannyi hindu templomén. A koporsót a földalatti kamrában helyezték el, a csarnok közepén kenotáfium áll a híres angol feliratokkal, amelyek betűi a fényképeken túl aprók és elmosódottak ahhoz, hogy olvasni lehessen.
A másik rejtély sokkal egyszerűbb, és tulajdonképpen csak egy megválaszolhatatlan kérdés: Honnan volt Hessings-nek annyi pénze, hogy az örökösei ilyen formátumú síremléket építhettek – és még a katolikus papoknak is jutott annyi, hogy a temetőjükben megtűrjék ezt a mogul csodát.
Az agrai parancsnokság három vagy négy éve lett volna ennyire jövedelmező?
1803 után a család visszasüllyedt a névtelenségbe, és megszakadt a muszlim kapcsolat.