Nehéz a gyerekekkel

Furcsa helyzetbe kerültem a gyereknevelés területén. Azt gondoltam magamról, hogy elég tapasztalatom van, hisz négyet nevelgetünk hét és husszonnégy év közötti korosztályok, mindegyik külön egyéniség, más jellem és bizony bárki elhiheti nem könnyű átjutni velük az ötről a hatra. Azért valahogy csak elboldogulunk velük, melyikkel szép szóval, melyikkel nem csak szóval.
A gondom ott kezdődőtt amikor egy új generáció jelentkezett, a nyolcvan és kilencven év közötti gyerekek, itt kezdett minden tudományom csődőt mondani és sose gondoltam volna, hogy ennyire nehéz.

A fiatal gyerekeknél nem könnyű a nevelés, mert nehéz őket a helyes útra terelgetni, de vannak rá módszerek és előbb vagy utóbb az egyik beválik, ha jellemnek megfelelő módszert alkalmazunk.
Az öreg gyerekeknél viszont majdnem egyik módszer sem alkalmazható, mert hiába gyerekként viselkednek, azért a tudatában vannak, hogy ők szülők és ezt kihasználva elutasitanak bármilyen nevelést.
Egy kisgyereket, ha járni tanit az ember, akkor az egy idő után megtanul. Az öreg gyerek, ha a fejébe vette, hogy ő nem tud járni, mert ő már járt eleget, akkor a fiatal szülő hiába bizonygassa az ellenkezőjét, akár orvosilag is, olyan megjegyzéseket kap:
– Nem hiszed te, de ott a kaszás a kanyarban!- jól tudják, hogy ezzel túljárnak az eszén, mert ezt már nem lehet bizonyitani és hiába mondjuk, hogy annak másfelé van dolga, jön a következő:
– Nem is szeretsz te minket, ha nem hiszel nekünk!- hiába látják az ellenkezőjét és tudják, hogy nincs igazuk, ezzel mindig és bármilyen helyzetből kivágják magukat.
A még nagyobb baj akkor kézdődik, amikor ezek a gyerekek elkezdenek versengeni és be akarják bizonyitani azt, hogy kié az elsőbbség a jó öreg kaszásnál.
Ekkor az embernek lehet olyan az észjárása, akár a legagyafúrtabb székelynek, amelyikkel túljárt már bármelyik gyerekének az eszén és azt gondolta, hogy már nincs is olyan gyerekes fondorlat amit ne ismerne, rájön, hogy tévedett.
Ennek az az oka, hogy ezeknek az öreg gyerekeknek óriási az élettapasztalatuk és rengeteg idejük van gondolkodni újabbnál- újabb trükkökön.
Igy például minden nap jelennek meg cifrábbnál- cifrább fájdalmak, amelyeket orvosilag nem lehet kimutatni, mert rájöttek egy-két eset után, hogy olyasmit kell keresni, aminek az okát a legjobb orvos sem tudja megtalálni és semilyen műszerrel ki nem mutatható.
Igy aztán naponta panaszkodunk egymásnak:
– Úgy fáj ma reggel a bal lábam – igy az egyik.
– Nekem meg a jobb, de jobban mint neki a bal – mondja a másik.
– Nekem pedig mind a kettő, csak nem mind dicsekszek vele annyit – mondom én a „ vörös hering” modszerét akalmzva, hogy igazságot tegyek és senki meg ne haragudjon.
Úgy tapasztaltam, hogy ez a figyelm elterelési módszer a leghatásosabb ezeknél a gyerekeknél, de sose hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz ezzel az öreggyerek generációval.
Mi csak a jóságot adhatjuk vissza nekik, amit egész életükön keresztül adtak nekünk és sose szabad a jót rosszal hálálni.
Igy aztán éldegélünk, igyekszünk túljárni egymás eszén, ők boldogok amikor sikerül felhivni magukra a figyelmet valami érdekes fájdalommal, én meg boldog vagyok, hogy élnek a szüleim, mert nagyon szeretek gyerek lenni.
És végül utolsó gondolatként állitom, hogy nagyon igaz a közmondás : „Jó az öreg a háznál, ha nincs baj, akkor csinál”.