Azt mondják, hogy megtalálták Noé bárkáját.
Az Ararát hegyén?
Nem egészen, Iránban, az Alborz hegységben.
A Biblia azt mondja…
A Biblia azt mondja, hogy a Bárka a RRT hegyekben állt meg. Egyébként nem tudom, miért nevezik bárkának, hiszen háromemeletes volt, és akkora, mint egy mai óceánjáró. De mindegy, a Genezis 8.4 ezt írja: „A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak 17. napján megfeneklett a RRT hegységben.” Mivel a magánhangzókat nem jelölték, csak feltételezés, hogy a szót Ararátnak kell olvasni.
Nem alaptalan feltételezés, hiszen ez a legmagasabb hegy Törökország északkeleti sarkában, 5165 m, és azonkívül még vulkán is. Igaz, hogy 1840-ben tört ki utoljára, de egy vulkánt akkor is illik tisztelni, ha éppen alszik.
Bizony, főleg ha meggondoljuk, mekkora bazaltsziklákkal szórta tele a lejtőket a hóhatár alatt. Feketék, és akkorák, mint egy ház. Nem csoda, hogy rejtélyes és veszélyes helynek tartják.
Arról nem is beszélve, hogy milyen közel van az iráni meg az egykor szovjet, most örmény határhoz. Csak 30 km, és gondolom, még most is tele van katonákkal.
Részben, de 2004 óta Nemzeti Park. De az „Ararát hegye” nagyon pontatlan megfogalmazás, először is két csúcsról van szó, a nagyobb és kisebb Ararátról. A Biblia RRT-jét pedig valószínűleg Urartunak kell olvasni, ez egy királyság volt a történelmi időkben, és a Kr.e. 6. században pusztították el a médek. De az urartu szó azt is jelenti, távoli ország, északi vidék. Lehet, hogy a Biblia csak távoli vagy északi hegyekről beszél, ebből a műfajból pedig több száz vagy ezer van.
Akkor csak annyit jelent, túl az Óperencián. Később eltűnik a Bibliából, egyáltalán nem beszélnek róla. Úgy látszik, nem volt fontos nekik.
És az araboknak sem. A Korán XI.44 megemlíti, Judi hegye néven, de senki sem akarta megkeresni a Noé bárkáját. A helyi lakosok Agri Daghnak, a fájdalom hegyének nevezik, és elkerülik, ha csak lehet. Csak néhány nomád pásztor él ott, akik birkákat és kecskéket legeltetnek a gyér füvön. Meg persze fegyvercsempészek és rablók, de ezekben a történetekben biztosan sok a túlzás. Nehéz terep, és nincs mt elrabolni, ha csak nem jeget vagy bazaltot.
Vagy a bárkát. Hiszen ezért nem találták meg, illetve ezért találják meg olyan sokszor, ami körülbelül egyre megy. A másik dolog pedig, a Biblia szerint 4300 évvel ezelőtt volt a vízözön. Ennyi ideig nem marad meg a fa, legfeljebb mélyen a föld alatt. Ha meg belekerült egy gleccserbe, akkor már régen porrá törte a mozgó jég.
Az állítólagos szemtanúk többsége azt mondja, hogy jégből kiálló maradványokat látott. De mint mondtam, az Ararát nagyon rejtélyes hely, ahol sok minden megtörténhet. Érdekes, hogy az indiai szentírások is úgy tudják, a bárka valahol északon, egy magas hegyen állt meg. Egy indiai számára ez természetesen a Himálaja, pedig az eredeti szanszkrit szöveg ott sem konkrét, csak távoli, északi hegységről beszél.
A régi Indiában ismerték a vízözön történetét?
Természetesen. Többnyire azt mondják, hogy a vízözönt Manu és a családja élte túl, de az egyik könyvük, a Bhavisja Purána szerint egy Njúha nevű király állt meg a bárkájával a „Visala” hegyen, a Himálajában, ahol most a Badrikásrama nevű szent hely van. Még a bárka méretei is egyeznek.
Biztosan kimásolták a Bibliából.
Hát, ez elég nehéz lehetett, ugyanis a Bhavisja Purána sokkal régebbi, mint a Biblia. Lényeg, hogy ott is távoli, északi hegyekről van szó, így aztán Dr. Bob Cornuke vagy akárki más teljes joggal keresgél Iránban, ahol szintén vannak nagyon magas hegyek – egyáltalán nem vagyunk hozzákötve az Araráthoz. Miért ne lehetnének a bárka roncsai az Alborz hegységben, például a Takht-i-Szuleimánon, Teherántól északnyugatra? A hegy neve azt jelenti, Salamon trónja, és a legendák szerint itt börtönözte be Salamon a démonokat vagy dzsinneket a 100 m mély Zendan-e-Szuleimán kráterben, Salamon börtönében. Romok is vannak itt, talán Zarathustra hajdani szentélyének maradványai, meg egy Anahita-templom romjai a Szasszanidák korából, párthus települések, és még sok minden. Az emberek mindig szívesen építkeztek olyan helyeken, amelyek már eleve szent hírében álltak. Meg aztán az Alborz hegység, ha lehet, még az Ararátnál is rejtélyesebb, mint az Aveszta régi isteneinek a lakóhelye.
Ahol azonban nem találtak semmit.
Nem mondhatnám, például kiállítottak néhány tárgyat egy örmény város, Etschmiadzin múzeumában.
Iránban találták, és egy örmény városban állítják ki? Nem áll össze a kép.
És ez még csak a kezdet. Találtak 1800 éves, római kori érméket, amelyeken azt ábrázolták, hogy a bárka az egykori Frígia területén futott zátonyra. Később itt egy város épült Apamea vagy Apameia Cibotus néven, amelyhez valószínűleg a nevezetes bárka gerendáit is felhasználták. A cibotus szó görög eredetije, kibotosz bárkát jelent.
Kiszálltak a bárkából, és várost építettek…
Ez azért nem ment ilyen gyorsan. Apameát I. Antiochus Szótér alapította a Kr.e. 3. században, a hellenisztikus Frígiában. 100 évvel később került római kézre, és nagy kereskedelmi központ lett. Szokatlan, hogy római pénzen idegen szimbólumokat ábrázolnak, például Noé bárkáját.
Annyira nem szokatlan. Augustus császár uralkodása alatt verték Judea első pálmaágas ezüstpénzeit, Judea első római helytartója, Coponius datolyapálmával díszített pénzeket bocsátott ki. Ez volt az ország szimbóluma. A római birodalom sose az eredetiségéről volt híres. Még a leghitelesebbnek tartott istenekről is kiderült, hogy eredetileg az etruszkok vagy a voszkok tisztelték őket. Válogatás nélkül kifosztották a meghódított országokat, még a kultúrájukat is. Az egész kereszténység idegen, keleti import Rómában.
Legalább megőrizték a meghódított népek kultúráját.
Maguk is megőrizték volna, a római hódítók nélkül.
A történelem az agressziók sorozata. Ezen nem tudunk változtatni, de különösen utólag nem. Az emberek többnyire azt képzelik, hogy amit megtehetnek, azt meg is szabad tenni.
Valaki azt mondta egyszer, a karma azt jelenti, megtudjuk, hogy mit kellett megtennünk.
Igaz. Részben. De az embernek van szabad akarata. Például Isten azt mondta Noénak „Minden testnek a vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem őket a földdel egybe. Csinálj magadnak egy bárkát gófer fából…” Erre Noé azt mondhatta volna, nem csinálok bárkát. Majd fölmegyek egy magas hegy tetejére, és megvárom, amíg eláll az eső. Mit jelent ez?
Csak azt, hogy az agresszió olyan régi, mint az emberiség.
Azt jelenti, hogy Noé nem volt köteles teljesíteni az Úr parancsát, meg is tagadhatta volna. Más kérdés, hogy akkor most egyáltalán nem beszélhetnénk arról, maradt-e valami a bárkából, és ha nem, akkor hol.
Mióta foglalkozunk ilyen sokat ezzel a bárkával?
Amennyire most tudjuk, a Kr.e. 3. században írtak róla először Talmudisták, mégpedig abban az értelemben, hogy a bárkát még mindig ott lehet látni a RRT hegyekben. Josephus Kr.u. 70-ben említette, hogy a bárka még megvan, és mindenki láthatja. A következő talán Eusebius volt (kb. 275 – 336), aki püspök volt a palesztiniai Caesarea-ban, és gyakran az egyháztörténet atyjának nevezik. A 4. században a bizánci Faustus írt az Ararátról, mint arról a hegyről, ahol látható a bárka, és egy angyal őrzi, mint szent ereklyét. A keresztény írók már mind Ararátról írtak, aztán sokáig senki sem kérdőjelezte meg ezt az írásmódot, ahogyan a Jehova névformát sem. További 300 évnek kellett eltelnie, hogy valaki tényleg elutazzon a távoli hegyvidékre, és a saját szemével lássa az ereklyét.
És ki volt ez az első turista?
Heraclius bizánci császár a 7. században. A történelem csak a perzsa hadjáratairól tud, egyébként is kérdéses, mit láthatott a köves, sivatagos lejtőkön, vagy a hómezőkön, ahol az időjárás minden, csak nem kegyes. Marco Polo is említette a bárkát 1300 körül, de ő maga nem járt ott személyesen; csak azt írta le, amit másoktól hallott. Az úgynevezett tudományos kutatás nagyon nehezen indult be. 1829-ben Dr. Friedrich Parrott fölmászott az Ararátra, de csak annyit írt, hogy az örmények szilárd meggyőződése, a bárka fönt van az Ararát tetején, de egyetlen ember se mehet közel hozzá.
Miért?
Ezt nem magyarázták meg, de azt gondolom, nem a háborúk vagy a bujkáló rablók miatt. Inkább valamilyen transzcendentális okból.
Nem értem. Egész Európa tele volt közszemlére kitett ereklyékkel, szentek rejtélyes módon épen maradt holttesteivel, kereszt-forgácsokkal, Jézus vérével és Mária tejével. El sem lehetett gondolni a hitéletet zarándoklatok nélkül.
Erre nem tudok válaszolni; Parrott csak ennyit hallott az örményekről. 1876-ban egy James Bryce nevű történész, diplomata és kutató járt az Araráton. Nem ment föl egészen a tetejére, ahol különben is csak sima jég van. Amikor kiért az erdőből, talált egy 4 láb hosszú, 5 hüvelyk vastag fagerendát, amit láthatóan kézzel munkáltak meg. Ez nem sok, de Bryce rögtön tudta, hogy ez csak a bárka maradványa lehet. Aztán 1887-ben egy nagy, hóval borított hajót találtak a hegyoldalban.
Ki volt ez a szerencsés?
Nem tudni. Azt mondják, egy Nouri nevű, indiai „fő esperes.” Lényeg, hogy mindketten nyomtalanul eltűntek, az indiai fő esperes, és a behavazott hajó. 1883-ban egy török expedíció járt az Araráton. Tulajdonképpen csak a lavinákat vizsgálták, de ők is látták a bárkát.
Ilyen sokan?
Valamit biztosan láttak, de különösen az az expedíció, amelyet II. Miklós orosz cár küldött az Ararátra 1917-18-ban.
A cárt már 1917 márciusában lemondatták, és később már egyáltalán nem volt abban a helyzetben, hogy expedíciókat szervezzen.
Nem, de az oroszok mégis találtak egy hosszú tárgyat, akkora volt, mint egy háztömb. Már említettem, hogy az Araráton nagyon rejtélyes dolgok történnek. Sajnos ez a tárgy abban a pillanatban eltűnt, amikor az expedíció tagjai rájöttek, hogy maguk sem léteznek.
Kínos, éppen egy nagy felfedezés pillanatában.
Kínos, de nem az egyetlen eset. 1943-ban egy Ed Davis nevű amerikai őrmestert az iráni Hamadánba küldtek. Javában dúlt a második világháború, de úgy látszik, Hamadánban nem akadt ellenség. Davis meg néhány társa unalmukban fölmásztak egy hegyre, azt gondolták, hogy az Ararát az. Látták is a bárkát, de csak felülről, és nem tudtak közelebb menni. A hegy éppen úgy megtréfálta őket, mint korábban a nem létező cári expedíciót. Vagy Davis színezte ki a beszámolóját egy-két szokatlan dologgal. Például egy nap alatt 400 mérföldet tettek meg, a hegyoldalban forrásokat és barlangokat láttak. A szakértők azt gondolják, ha egyáltalán voltak valahol, akkor az nem az Ararát volt, hanem egy Kuh-e-Alvand nevű, sokkal kisebb hegy, Hamadántól 60 mérföldre. Persze ettől még találhatott volna valamit, mint ahogy a RRT hegyek bármelyikén.
De nem talált, mert akkor előléptették volna, legalábbis főtörzsőrmesternek.
1955-ben egy francia kutató, Fernand Navarra talált néhány gerendát az Araráton, „egy gleccser alatt.’ Sajnos elvégezték az ilyenkor szokásos vizsgálatokat, és az derült ki, hogy a gerendák legfeljebb a középkorból származnak. Még az is lehet, hogy maga vásárolta, és fölvitte a hegyre. 1968-ban David Duckworth fényképész híresztelte, hogy látta a bárkát, de aztán bevallotta, hogy csak néhány fényképet és fadarabot látott. Egyáltalán nem is járt a hegyen.
Nem lehetséges, hogy itt nem nagy rejtélyekről van szó, hanem nagy átverésről?
Tény, hogy Noé bárkája körül nemcsak egy pár kacsa röpköd. 1977-ben több TV adón elhangzott, hogy megtalálták a hajót. Aztán kiderült, hogy csak David Balsiger könyvét értették félre, egy fantasztikus regényt. A 20. század végén sok incidens volt a török-szovjet határon, és a kurd szeparatisták sem látták szívesen a sok idegent, akik mind azt mesélték, hogy egy bárkát keresnek. Willisnek sikerült felmérnie egy nagy területet 1988-ban, de ő legalább elismerte, hogy nem talált semmit. A 80-as és 90-es években Ron Wyatt vezetett expedíciókat a Durupinar hegyre, ami 18 mérföld a Nagy Ararát hegytől, déli irányban. Ő is talált valamit, egy, a földbl és a sziklák közül kiálló, nagy, hajóformájú dolgot. Sajnos a geológusok azt mondják, egy természetes alakulatról van szó, Wyatt pedig egyszerűen kalandor.
Hát James Irwin, az űrhajós? Ő is kalandor?
Irwin két expedíciót vezetett a 80-as években, nagyon veszélyes körülmények között. Ha igaz, egyszer még el is rabolták. De mivel nem talált semmit, a kalandorságból csak a kaland maradt. 1989-ben Ahmet Arslan, egy török professzor lefényképezte a bárkát. Azt mondja, hogy kb. 200 m-re volt tőle, de nem tudott közelebb menni.
Piros volt a lámpa?
Igen. Elég sokan ismétlik, hogy nem tudtak közelebb menni; nem engedték oda őket. Meg is magyarázhatnák: mély hegyszakadék, tükörsima jég, emberevő sárkányok, de nem és nem, nem tudhatjuk meg, hogy miért. Aztán persze csodálkoznak, hogy nem hisznek nekik. Bár George Jammal bevallotta 1993-ban, hogy Kaliforniából szállította a vasúti talpfákat az Ararátra.
Ezt már nevezem! Ez komoly teljesítmény. Fáradságot és költséget nem kímélve, eredeti kaliforniai talpfákkal a hóna alatt fölmászni egy ötezres hegyre. Az ilyesmit díjazni kellene.
Alig hiszem, hogy díjaznák azok, akik komolyan veszik a keresést. Végül is az ő esélyeiket rontja.
Még mindig akadnak, akik komolyan veszik?
Az esélyek jobbak, mint eddig. Az Ararát még sosem volt Nemzeti Park, és a szatellit felvételeken nagyon jól látszik egy sötét folt a havon vagy a jégen. De miért ne lehetne tovább vizsgálódni a Durupinaron vagy Iránban?
2004-ben Daniel McGivern nem kapott engedélyt a török hatóságoktól, azt mondták, zárt katonai terület.
Úgy látszik, ismerik őt. Elmehetett volna Iránba is, ahol 2006 júniusban Cornuke talált valamit, megfeketedett, megkövesült fagerendákat, amelyek olyan hosszúak, „mint egy kis repülőgép,” vagyis megfelelnek a bibliai méreteknek. De ha ez nem lenne elég, a közelben egykori tengeri állatok kövületeit is megtalálta; ez pedig egyértelmű bizonyíték, hogy itt, 5000 m magasságban, tenger volt. Nem gondolod, hogy ez így együtt túl szép?
Hiszi a piszi.