Már este van. Mindjárt tíz óra. Az eső zuhog, ahogy szinte egész nap tette. A győri Belváros egyik kandelábere alatt állok. A szemközt magasodó emlékművet nézem és rajta a nemzetiszín lobogót. Bár a város legforgalmasabb csomópontja ez, most alig pár kocsi halad el. Csend van. Csak a Városháza harangja üti el a tíz órát. És a dátum a mai napon: 2008. június 4.
Délután történt. Fél öt volt, és a város szokatlan, mély csendbe burkolózott. Kétezer ember gyűlt össze a győri Országzászló emlékmű avatójára. Halotti csendben álltak ott. Aztán a távolban zúgni kezdett valami. Először nem volt több, mint egy nyári zápor messzi tombolása. Halk volt, akár a júniusi szél hűsítő rohama valamelyik közeli sikátorban. Aztán a zúgás egyre erősödött, mint egy hullám, amely elborítja az egész várost. A lezárt útszakasz csendje szinte már a végletekig mélyült, és a háttérben hosszan és fájdalmasan zúgtak a harangok.
A Trianoni békeszerződés évfordulója volt. Békeszerződés, mondják. És én azt mondom: nem az. Mert csak békétlenséget és gyűlölködést hozott minden érintettnek. Mert milliónyi magyar életét tette tönkre a béke és az igazság nevében. Mert milliókat szakított el az Anyaországtól, akik évszázados magyar földeken kerültek kisebbségbe. Ők azok, akik Uraik háborújának árát akaratlanul is megfizették. Amit új otthonuktól kaptak: megalázás és szenvedés. Amit Magyarországtól: egy érvénytelen népszavazás. Meg most ezt az emlékművet itt, Győrben, ami az égvilágon semmit nem old meg, mert csak ellentéteket teremtett, nem egységet.
Igen, tudom: hiábavalóság az egész. Látom a közömbös arcokat, ahogy a szemembe vágják: „már nyolcvannyolc éve”, „Schengen” meg „Európai unió”. De ne nekem mondjátok, Közömbösök! Ne nekem! Azoknak mondjátok, akik a határ másik oldalán élték meg azt a nyolcvannyolc évet. Azoknak, akiknek kicsordulna a könnye, ha látnák ezt az emlékművet és a félárbocra eresztett lobogót. És akik száműzetésükben is magyarabbak, mint bármely tojásdobáló tüntető vagy elégedetlen nemzetostorozó.
„Nem vagyunk fasiszták. Nem vagyunk revizionisták. Mossuk már le ezt a mocskot! Magyarok vagyunk.”
Az alpolgármester szavai voltak ezek. Az a köpcös kis ember sokáig beszélt. Talán túl sokáig. De ebben a négy mondatban több igazság volt, mint az egész versailles-i békeszerződésben mindenestül.
2008. június 4. A mai naptól kezdve Győrben, egy ég felé magasodó emlékmű hirdeti a nemzeti gyász el nem halványuló fájdalmát. Ezen a napon kétezer ember énekelte büszkén és szomorúan a Magyar hiszekegy sorait, melynek néhány szavát az emlékmű talapzatának időtlen márványába is belevésték a gondos kezek:
„Hiszek Magyarország feltámadásában!”
Már este van. Tíz óra elmúlt. Csend van. A közelben a Wass Albert zászlóalj pár gárdistája beszélget halkan. Őrködnek. Mert már az Országzászlót is őrizni kell. Félnek, hogy megrongálják. Mások félnek az egész emlékműtől: a szélsőjobboldalt emlegetik. Mások ettől a két csoporttól félnek. Mindenki fél. Még az igazság is fél. Így csak féligazság. Csend van. Ideje hazamenni.
15 hozzászólás
szia!
sajnos ilyen a politika, próbálok hinni Magyarország feltámadásában de úgy látom nem arrafelé lobog a magyar zászló. Tetszett az írásod stilusa az első és utolsó bekezdés magába foglalja a köztük lévő hazafias gondolatokat. Gratulálok!
Barátsággal Panka!
Szia Panka!
köszönöm szépen hogy nálam jártál! 🙂
üdv
Nagyon elgondolkodtató az írásod, és jó lenne, ha még többen olvashatnák, nem csak itt, ezen a portálon.
Sokan gondolják ma úgy, hogy ami nyolcvan, vagy ötven éve történt, az már történelem, csupán halott papírok által őrzött elmúlt, letűnt események, nem kell velük foglalkozni. Pedig ezek az események máig hatnak a nemzetre. Bennem mindannyiszor felmegy a pumpa, ahányszor azt hallom az erdélyi, felvidéki vagy délvidéki magyarokról, hogy román, szlovák, szerb stb. Aki így beszél ezekről az önhibájukon kívül Magyarországból kiszakított és kirekesztett emberekről, az nem tud semmit. Igazad van, ők magyarabbak nagyon sok hazánk határain belül született és élő honfitársunknál. Itthon gyakran látom egy-egy jelentősebb eseményen, ünnepen, hogy a Himnusznál és a Szózatnál sokan ki sem nyitják a szájukat, annyira nem mond ez nekik semmit. Ma divat világpolgárnak lenni, és egyre inkább nem divat, sőt valamiféle bűnös dolognak látszik a nemzeti érzés. Ez baj, mert az a nemzet, amelyet megfosztanak gyökereitől, vagy amelynek a tagjai önként fordulnak el a gyökerektől, többé már nem nemzet, csupán szélfútta gyom a világ pusztaságában. Akinek nincs hagyománya, nincs hite, nem őrzi értékeit, az könnyen megvezethető, irányítható, becsapható.
Tudom, sokan visszaéltek a nemzet, haza, család, szeretet fogalmával, de ettől még ezek a fogalmak, eszmék nem rosszak. Sőt, én a mocsárból való kilábalás, az életben való helytállás, az emberként való élés lehetőségét csak ezekben az értékekben látom.
A félő embereket pedig én nem értem, és nem is értek velük egyet. Félteni lehet a jót, de félni nem szabad. Valaki egyszer azt mondta: Bátorság, ne féljetek! Én hiszek neki, és nem félek semmitől.
Gratulálok az írásodhoz.
Kedves Arany!
Köszönöm, hogy olvastál engem! A hozzászólásodhoz nincs is mit hozzáfűznöm, talán annyi: tényleg nem félsz semmitől? 🙂
üdv
Szia!
Először is gratulálok neked ehhez az íráshoz, mely igen elgondolkodtató. Másodszor egyet kell értsek Arany hozzászólásával. Trianon papíron a múlt, érzésben a jelen, és a jövő. Sajnálatos, hogy egyes magyarok már nem tisztelik a hazát, és a nemzetet. Az a véleményem, hogy bármit is elérni csak összefogással lehetséges.
Van Erdélyben élő ismerősöm. Akik ott élnek, néha magyarabb magyarok, mint akik az országhatárainkon belül élnek.
A népszavazás kérdésében viszont kicsit más a felfogásom. Tisztelem őket, szeretném, ha újra hozzánk tartoznának. De nem így. Mikor nekünk sincs munkánk, mikor nálunk is éheznek, nem kell másokon is segítenünk. Azt mondom, először segítsünk magunkon, aztán jöhet az összes többi.
Szóval nagyon tetszett az írásod, és a véleményem nagyon szubjektív. Ezzel senkit sem szeretnék megbántani, ez a saját véleményem.
Üdv: Mishu
Szia Mishu!
Köszi a hozzászólásodat! Az összefogás dolgában nincs is más mit mondjak, a népszavazásról pedig két eltérő vélemény miatt vitatkozni nem érdemes… 🙂 főleg mert az is nagy igazság, amit te írtál!
üdv
Balázs
Nem. Tényleg nem félek. Olyan sok mindent megéltem már, többször jártam a halál árnyékában is, és akkor sem féltem. Ezt én a hitemnek köszönhetem, más pedig gondolom másként rendezi ezt el magában.
Három kedvenc sorom van a félelemmel kapcsolatban:
"Sehonnani bitang ember, ki hogyha kell, halni nem mer, kinek drágább rongy élete…"
"Gyáva népnek nincs hazája"
"Ne féljetek, én legyőztem a világot!"
nekem a félelemmel kapcsolatban mindig csak a "jobb félni, mint megijedni" közmondás jut eszembe… 🙂
dehát mindenki más és más… 🙂
Szia!
Lovas nemzet vagyunk, mondják. Én úgy veszem észre, egyre többször esünk át egyik oldalról a másikra. Divat ma világpolgárnak lenni? Igen. Én is inkább annak érzem magam, megvan ennek az oka.
Nekem sincs tapasztalatom arról, miket éltek át azok a Magyarok, akik hirtelen határon kívül találták magukat.
Én itthonról beszélek, és mégsem érzem magam itthon. Miért is? Most politizálnom kellene, ami itt, ezen az oldalon nem megengedett. Jól is van így. A nemzeti öntudat azonban szült már veszélyeket is. Persze, ez az emberektől függ, akik ezt mindenféle dologra használják. Na, erről ennyit.
A cikked nagyon tetszik.
Üdv.
Szia artur!
köszönöm, hogy olvastál!
"Lovas nemzet vagyunk, mondják. Én úgy veszem észre, egyre többször esünk át egyik oldalról a másikra." – ez tetszik… 🙂
üdv
Balázs
Én mint idős erdélyi talán legjobban tudom, mit jelent Trianon. Erdély nélkül Magyaroszág olyan, mint egy beteg szív, amelynek egyrésze meghalt, nem működik. Magyarország Trianon óta beteg, halott, de mi Erdélyiek mégis hiszünk Magyarország feltámadásában.
A hitetlenkedőket, a felejtőket a fazisztázó, revizónistázó úrakat és az említett alpolgármester Úrat, csak arra egy órára küldeném el az erdélyi Szárazajtára, Csíkszentdomokosra, ahol Mániu román gárdistái 25 embernek részben fejszével vágták le a fejét, vagy az iskola WC-jének oldalánál lötték agyon, csak azért , mert magyarok voltak.És ez csak egy csepp volt a tengerbe. Abba tengernyi könnyben, ami elfolyt Trianon óta Erdély, Felvidék,Délvidék kies tájain. Az ilyen aljas emberek, akiknek a kommunista propoganda kimosta az agyát és csak egy üres koponya lóg a vállaik között képtelenek, nemzetben, országban, magyraságban gondolkozni, ők szívesebben látnának a Trianonra emlékeztető szobor helyett egy 20 méteres Sztálin vagy Lenin szobrot, akik megmutatták az irányt a magyarság elnemzetietlenedése felé. Itt Erdélyben aggódunk Magyaroszágért, mert a magyarorsszági "világ polgárok", de inkább a világ proletárjai, most a maradék kis Magyarországot falják fel, züllesztik szét, sokkal eredményesebben, fájóban, mint ahogy 88 éve Trianonban történt. Itt az egyik hozzászólásban is látszik hogy mennyire téves, propogantisztikus elépzelések leledeznek, még más kérdésekben is a magyarországi polgárok agyában. Itt egyetlen példára mutatnék rá, a kettős állampolgárság elnyerésért megtarott szavazásra. Az erdélyi magyarok nem vártak a kettős állampolgárságtól, sem munkahelyet, sem az erdélyi éhező magyarok jóllaktatását, /ez a téves felfogás ez ellen tiltakozom/ egyszerűen a magyarországi testvéreinktől elismerést vártunk, hogy mi is , habár a politikai határon túl vagyunk, a magyar nemzethez tartozunk. ENNYIT AKARTUNK, ÉS SEMMIVEL SEM TÖBBET! Az eredményteleen szavazás mégis hozott egy fájó tanulságot , nincs MAGYAR NEMZET, tehát nincs akihez tartozni. Ezt azok a kommunista úrak /gyílkosok/csinálták, akik 1956-ban halomra lövették a szabadságért felkelt magyarországi magyarságot. Mit is várhatnánk mi erdélyi, felvidéki, lélvidéki magyarok az ilyen csuszómászó nemzet áruló sehonnaiaktól. Végezetül köszönetemet kell kifejezzem a cikket író úrnak, aki helyesen látja, Trianon lényegét. Gyáva népnek nincs hazája!
Kedves Munkácsy!
A hozzászólásában olyan dolgokat írt le, amiket én a cikkbe nem írhattam, mert akkor talán fel se kerülhetett volna az oldalra ez az írás! Köszönöm, mert ezekről is írni és tudni kell. Köszönöm azt is, hogy nálam járt, és örülök, hogy egyetértünk!
Főleg mert, mint írta, ebben a témában igazán csak azoknak mérvadó a véleménye, akik átélték ezt…
üdv
Mindenféle politizálást kizárva, a cikk fantasztikusan jó!
A bevezetés és a befejezés közötti rész nagyon hűen közvetíti érzéseidet.
Főhajtással adózom ezen írásod előtt… és előtted.
Remek munka, csak gratulálni tudok.
Örömmel jártam Nálad.
Kedves zsike!
Örülök, hogy tetszett, és köszönöm a gratulációt!
üdv
Balázs
A cikk nagyon jó, most is aktuális csak most még annyival tetézve ,hogy most már tényleg megyünk több millióan enni az anyaországba mint a Magyar Állam állampolgárai. Akik pedig úgy érzik hogy nincs munkájuk és éheznek Magyarországon, azok el jöhetnek Erdélybe igen is van példa rá nem is egy.