Parádés Ezerarcú Nyomulás – avagy Pécsi Egyetemi Napok

A kétévente megrendezésre kerülő esemény nem csak a pécsi fiatalokat mozgatja meg, – az ország különböző területeiről érkeznek hozzánk egyetemisták, diákok, akiket vonz a tömeg, a jó hangulat, a sikítós koncertek, na meg maga a fesztivál-feeling.
Nekem ez az első PEN-em, és mondhatom, megérte hetijegyet váltani: mind a négy nap ott voltunk és láttuk, amit látni kellett. Fontos volt, hogy időben kiérj, különben ha napijegyre pályáztál a bejáratnál, sajnos csalódnod kellett. A diákrektor csapatok kitettek magukért, eleget zaklatták a népet – persze jó értelemben. A sátorok közötti szabad területen minden ismerősre rábukkanhattál, még arra is, akire nem akartál. Finom ételek sorakoztak a pultokon, a pizza különösen ízlett. Sok alkohol elfolyhatott az éjjel, jobb ha nem is firtatjuk. Bizonyára többen is szó szerint vették a 30y utasítását: „Csinálj olyat, hogy másnap szégyelld…”Viszont mindenki a lehető legjobb hangulatban volt, és nagyon sokan végigtáncolták az éjszakát. A koncerteken gyorsan ment a Drága idő, jobbnál jobb zenekarok és énekesek mutatták meg tehetségüket. A Dundi Pocak a régi jól bevált számokat pendítette meg, így már este fél 8-kor totális volt az őrjöngés (amire csuhás „barátok” segítettek rá). A külföldiek közül csak a Fishbone-on voltam jelen, akik igazán színes és változatos műsort hoztak nekünk. DJ Palotai szokás szerint nyugodtan elnézegette az előtte ugráló, már-már magából kikelt bulizó népet. Sokan már (kis)csillagokat láttak. Én inkább Takáts Eszterre buliztam.
Utolsó este aztán végleg elszabadult a pokol. Neo – lehet hogy csak számomra (de nem hinném) – fantasztikus volt, utána a bulikon annyian tapostak meg, hogy megszámolni se tudnám. Éjjel hazafelé tartva végignéztünk a kiürült utcákon: poharak, papírtányérok össze-vissza. Jó lehet itt takarítani. Mikor hazaértem, máris hiányzott a PEN. Jó és rossz emlékek, egyaránt. És várom a következőt. Már csak két év! Két év…két év…