kinn a sok csicsergő madarakat nézem,
elmúlt életem jut ez eszembe:
Mit is akarok én még?
És az arcomon, egy könnycsepp nyomát érzem.
Az a sok kis apró szürke madárka
vidáman ugrál ott kinn a kis kertemben,
madár etetőben a sok finom mag:
Mit is akarnak ők még?
És újra békét érzek ott benn, a feldúlt lelkemben.
Később, amikor az est csöndje leszáll
mély csend borul a hóval takart kis kertre,
én ott a múltban kotorászok:
Mit is keresek ott még?
És a könnycsepp rácseppen, a remegő kezemre.
Valamikor egy hegyi patak voltam
rohantam az élet meredek lejtőjén lefelé,
siettem, a síkságra akartam érni:
Hol tévedtem én el?
Miért nem találtam meg az utat, még ma sem hazafelé.
4 hozzászólás
Drága Tóni!
Ne hidd, hogy eltévedtél! Szerintem nagyon is jó úton jársz, de itt nem a kikövezett utat értem, sem pedig a fránya idő múlását. Hanem a szándékot és a lelked szép útját. Mindig is tiszteltelek, ez az írásod is oly sok mindent takar, az út pedig néha poros, ám tiszta lélekkel letörölhető az is, még ha könnyekkel teszi az ember akkor is! Gondolom én.
Szeretettel-panka
Kedves Panka!
Tudom, és tudtam is, hogy nehéz lesz az utam, mert nekem mindig nehéz is volt. De inkább megyek ezen az úton tovább, mint hogy úgy járjak, és olyan legyek, mint ahogy Horányi Katalin leírta:
"A modern kor elvette a kreativitás lehetőségét. A televízió elé ültette emberét, jobb esetben számítógépes játékok virtuális világába küldi kalandozni. Ez azonban csak a program elkészítője számára alkotás, mindenki más szolga módon halad egy más által kijelölt úton." Igen, én nem csak alkotni akarok, hanem az írásaimmal az alkotni tudókat akarom felébreszteni a kor latertgiájábol, hogy használják a saját eszüket, és hogy többet is meg tudnak tenni, mint amennyit megtesznek. Egy nemzet boldogsága és hatalma a családokban kezdődik, nem ott"fenn". Ha szeretetet akarunk kapni, akkor először mek kell tanulnunk szeretet adni.
Üdv Tóni
Kedves Tóni!
Szép-szomorú, lírai versedet olvasva az jutott eszembe, hogy… nagyon örülök annak, hogy költőként egyre jobban írsz!
A témával kapcsolatban pedig csak annyit, hogy Panka nagyon szépen megfogalmazta azt, amit magam is mondanék Neked, és amit Te írtál válaszul Pankának, az igazán tükrözi azt, hogy mennyire nemesek a céljaid! Nem mindig könnyű kitartani amellett, amit szeretnénk megvalósítani, de érdemes… Ha először csak néhányan értik meg, hogy milyen irányban kellene változtatni, és változtatnak is, már akkor megérte… Talán egyszer eljön az a világ, amikor egyre többen felismerik, hogy nem az emberek között lévő távolságot kellene erősíteni, hanem közelebb kellene hozni őket egymáshoz. A televízió és az internet sokat segíthet, de igaz, hogy ésszel kell bánni ezekkel a kommunikációs csatornákkal is.
Szeretettel: barackvirág
Kedves Mónika!
A probléma csak ott van, hogy a modern ember inkább magas beton falakat épit ez emberek közé, pedig oda inkább hidak kellenének. A mult megmutatta, de úgy látszik sokan mégsem értették meg, hogy a határ, az az "áttörhetettlen fal", családokat, rokonokat, ismerősöket évekre elválasztott egymástol. A hidak tönkrementek, és az okosok még ma sem akarnak újjakat épiteni. Én a mult versemre is azt írtam, ha jővőben egy ember is a rakétára szánt pénzét egy rászoruló embernek adja, már akkor is megérte, és jobban örülök nek neki, mint száz ötös csillagnak. Tudod, csak néha elfogja a kétely az embert, és olyankor még saját magában sem hisz, és ilyenkor nem szégyen egy segitő kezet elfogadni. Mint most a tiéd is.
Köszönöm, hogy írtál és
üdv Tóni