Sokan vélekednek úgy manapság, hogy lassan akárkiből lehet tanár, nem tudom, mennyi az igazság, vannak jelei, hallok rossz példákat is, de mégis…most hoznék egy ellenvéleményt erre:
Kedves Tanítónő!
Ön június 4-én, hétfő délután azzal a hírrel fogadott, hogy egyik kollégája közbenjárására, két kislányunk, ha csak erre a rövid időre is, díjmentesen étkezhetnek. Találkozásunkkor csak egy tétova köszönömre tellett tőlem megdöbbenésem következtében, közlése hallatán. Azóta erős belső késztetés hajt, hogy hálámat bővebben kifejtésre juttassam az ismeretlen jótevőnk felé. Mivel másnap sem volt hajlandó elárulni az illető nevét, én tiszteletben tartom névtelenségére való óhaját, mégis köszönetemnek ezt a formáját választottam.
Párommal egyetértésben mindig is vallottuk, az ember eredendően jó, s van, aki ettől élete során szinte sosem tántorodik el. Ki más lehetne az, többek között, mint egy pedagógus? A PEDAGÓGUS, aki nem, mint szakmát, hanem, mint hivatást választotta ezt a pályát. Akinek belső rezgése, empátiás készsége a lehető legalkalmasabb a gyermeki lélek, s ezáltal az emberek megértésére.
Elmondhatatlanul örülünk, hogy gyermekeink ebbe az iskolába járhatnak, ahol az eddig általam ismert pedagógusok mindegyike képviseli a fent meghatározott „kategória” élvonalát.
Ezúton kérem meg Önt, szíveskedjen tolmácsolni mélységes hálánkat és tiszteletünket annak, aki helyzetünk megsegítésében közreműködött!
Tisztában vagyunk azzal, hogy gyermekeink fizikai-lelki-szellemi jóléte elsősorban a biztos szülői háttértől és anyagi biztonságtól függ. Ez nem csak a pedagógusok kezében van, de az eset szilárdan bebizonyította, hogy Önöknél erős és stabil ez a kéz. Örömmel tölt el az a tudat, hogy az Önök kollektívájának keze alól, még sok-sok nemzedék kerül ki. Hozzáértésükhöz nem férhet kétség. Hírből tudom, hogy figyelmességük nem csak két kislányunkra terjed ki. Nevelésük átfogó, közösségi szellemben tanító. Munkájukhoz sok sikert, és soha el nem fogyó türelmet, kitartást kívánok. Legyen még sok örömük csemetéikben, tanulóikban.
Köszönettel: A hálás szülők.
25 hozzászólás
Kedves Artur! Csak a bevezetődhöz szeretnék hozzászólni. Igaz, van aki munkának, van aki hivatásnak tekinti az iskolai munkát. Az előbbi a tanár, az utóbbi a pedagógus. A tanár észreveszi, hogy pl. Jenőke milyen szép, tágra nyitott szemmel bámulja az ő uzsonnáját, a pedagógus Jenőkének adja. A tanár elkönyveli magában, hogy ez a hülye gyerek már megint nem tanult, a pedagógus ott marad vele óra után és korrepetálja. És még lehet sorolni a különbségeket. A baj az, hogy a pedagógus is emberből van, tele van a patrontáskája a kötelezően elrendelt ingyen órákkal, és jól fizető munkahelyet keres. És nem a hivatásának él, de jól él. Bocs. Így tanév végén már nálam is szakad a cérna.
Nagyon is megértelek téged, mert a munka, az munka, van, aki szereti csinálni, és van, aki csak tudja csinálni. Szerintem ez a különbség az őstehetség, és a tanult hozzáértés között. Ez pedig mindennemű szakmára áll, ha tudod, mit akartam ezzel megfogalmazni. Nálam is feszül a cérna, nem tudom, hasonló-e az oka, de valószínű. Nekem elvették a kedvemet a szakmámtól, pedig állítólag nem vagyok benne utolsó, és szerettem is csinálni, de…
A hozzászólásodat pedig köszönöm. Szép napot Neked.
🙂
Én megértem a hálátokat. Anya is tanár (volt, három hete nyugdíjas), de máris kezd Apa idegeire menni, mert mindig a gyerekeket emlegeti, mert ő is sok pici plusz dologgal segítette a gyerkőcöket. Jó, hogy vannak máshol/mindenhol ilyen emberek, mert igaz, hogy a pedagógus is csak ember, de még igazabb, hogy több, mint egy ember 🙂
Kedves Artur!
Én sok mindent köszönhetek a pedagógusoknak. Bizony, nem volt egyszerű gyerekkorom, és szerencsés vagyok, mert jó tanáraim voltak. ( a taxis blokád alatt az osztályfőnököm egyszerűen hazavitt magához, mert nem jutottam volna el a házunkig)
Persze, volt olyan is, aki rajtunk élezte a nyelvét, és sütött belőle a gyerekgyűlölet.
Jó, hogy feltetted ezt ide!!!
Tündi
Szia Hanga!
A pedagógus nem tudja meghazudtolni magát, és élete végéig az marad, ez benne a legszebb, és a legjobb.
:-)))))
Szia Tündi!
Taxis blokád? Óóóh, de régen is volt, vagy nem is, csak úgy tűnik. Igen, ezekben a helyzetekben szokott megmutatkozni az EMBER.
Nagyon köszönöm, hogy olvastál, és a dicséreted jól esett.
:-)))
Apukám tanár volt, sőt, PEDAGÓGUS, a Te olvasatodban. Már próbáltam is írni róla, mennyire szerették a “gyerekei”, de még nem sikerült. A tanítványai köszönőleveleket írtak, gratulációkat karácsonyra, anyukák tortát sütöttek a szülinapjára, sőt, engem a mai napig “megtalálnak”, hogy adjam át szeretetüket, üdvözletüket. Sajnos már nem tehetem. Örülök, hogy van még, aki észreveszi és megbecsüli a tanárok munkáját. Köszi, Poppy
Én köszönöm Neked Poppy!
Az íráshoz pedig kívánok neked ihletet, kiváncsi lennék rá. Nem lenne jó kiindulási alap a köszönő levelek szövege? Vagy valamelyik volt tanulója által elmesélt érdekes történet?
Jó hallani, ezért örömmel olvastam, hogy ma is vannak igazi, jó pedagógusok, akik odafigyelnek azokra, akiket tanLtanak, s netán a tanítás mellett nevelnek is. Mivel hivatásukban a kettő egyótt jár.
Sajnos, sok a panasz, ellenpélda is, de reménykedjünk, hogy sok-sok jó, a leírtakhoz hasonló példa is akad, csak a rossz hírek hamarabb szárnyra kelnek, mint a jók.
Köszönöm Kata!
Mi megtehetjük, hogy a jó példákról adunk híreket, így talán kiüthetjük előbb-utóbb a rosszakat.
:-)))
Kedves Artúr!
Jó ilyet olvasni, hogy vannak segítő emberek.
Manapság hiányzik az egymásra való odafigyelés. Pedig ez nagyon is emberi ….és szükséges
Köszönöm Ligeti a véleményed, és olvasásod!
🙂
Remélem sok pedagógus olvassa. :))) Ez a cikk igazából nekik tesz jót, megerősíti őket a hivatástudatban. mi mezei népek úgy is tudjuk, hogy mennyire sok múlik ratuk, mennyire formálják a világot, melyben élünk. Csak az a baj, hogy ritkán mondjuk…az év végi virágcsokor helyett jobb lenne inkább pár évközi szó.
Már vannak jelei, hogy sok pedagógus olvasta:-))) Egyet értek veled, de azért a virágot is jó ötletnek tartom:-)
Sajnos nekem (a gyerekem kapcsán) sok negatív élményem
és tapasztalatom van a mai tanárokkal, pedagógusokkal kapcsolatban.
Elismerem és sejtem hogy (főleg a mai világban) a gyerekekkel bánni, őket megfelelő módon kezelni nem egy könnyű feladat, és én ezt nem is tudnám
csinálni.
DE ami manapság van az nem gyermeknevelés és okítás, tanítás, hanem egy gyári szallaghoz tudnám hasonlítani, ahol a "termék" = gyerek belefér a rostába vagy nem, fenn bír maradni vagy kihullik,… Hol vannak a pl. férfi tanárok, vagy az idősebb generáció, akikre fel lehet nézni egy fiúgyereknek stb sorolhatnám hosszan.
Tudom ilyen a világ most minden szinten és dimenzióban, de én ezt akkor sem akarom elfogadni
főleg azért nem mert ez az a hely ahol a gyerekem sorsa eldől, amit itt kap azzal tud, vagy éppen nem tud kezdeni majd később az életben valamit
Bocs a hosszú lére eresztésért de ez a téma érzékenyen érint.
és bocsánat a kivételeknek akik tisztességgel és emberséggel végzik a munkájukat!!!
Szirom
Szia!
A vélemény mindig egyéni, s amiről szól, sem általános. Köszönöm, hogy olvastál. Sok esetben igazad van, én éppen ezért emelem ki azt, ami jó, és ami, sajnos, nem szokványos ma. A világ lehet, hogy ilyen, de megváltoztatható. Rajtunk, szülőkön is múlik. Ha pedig az írást, alkotást vesszük alapul, mégtöbb emberhez eljuttathatjuk üzenetünket, nézeteinket. Igazd van abban is, hogy nem akarod elfogadni a helyzetet ilyennek, amilyen most. Ne add fel, s megváltozik a környezeted.
Üdv.
Öröm volt számomra is az írásod, mert valóban vannak még igazi pedagógusok, de sajnos ellenpélda is van.
Gratulálok artur!:)
Igen, igen! Nem az étkeztetéssel kapcsolatos akció volt az egyetlen pozitívum, csak az tette fel a koronát az iskola pedagógusainak fejére. A cikk azért született meg, mert azt tapasztaltam, hogy az adott iskolában hihetetlenül jó kollektíva dolgozik.
Kedves Artúr!
Bevallom, meglepett háládnak e kifejezésmódja – nagyon tetszik! 🙂
A pedagógusnak hivatása van és szerencsére, vannak még tanitónénik, akik ennek tudatában is dolgoznak.Gratulálok irásodhoz, szeretettel: Klára
Szia Klára!
Jó pár éve volt, hogy megtörtént a dolog. Tudod, mi a legszebb az egészben? Most, négy év után is az a véleményem, hogy fantasztikus közösség dolgozik abban az iskolában.
🙂
Köszönöm szépen!
Tisztelt Artúr !
Jó látni ,hogy más is képes kifejezni háláját. Konfuciusnál olvastam sok évvel ezelőtt ,hogy az ember ,ha koncentrál ( faktorizál ) akkor évekig át tud élni egyetlen érzést és akkor élete azon időszakában azzal telítődve él ,de rabja is lehet annak ,sőt meg lehet sose szabadul alóla. Én az "alázat gyakorlására " (Biblia ihletésére ) faktorizáltam . Ma képes vagyok az érzés teljes átélésére pozitív értelemben ,amit ütőképességem miatt nem kell szégyellnem ,persze ha valaki alázatosságomba szemtől szembe belerúg ,azt nem viccemmel ütöm el … Érdekesen sok oldalú vagy. Ennek a betegségnek van neve is. Utálom ,hogy behozhatatlan előnyöd van velem szembe irodalmilag.Alázatosságomat is megaláztad ,mert szebben vagy alázatosabb írásodban ,mint én tudok lenni pedig nem ma kezdtem ! .Ha meguntad ecetgyáros humoron és már keserű tőle a szád,majd szólsz Hapsi-kám ! 🙂
Tisztelettel és megvető alázattal :
Patyolat
Szívesen vagyok rabja a pozitív érzéseknek, de ez nem jelenti azt, hogy vak vagyok. Esetleg naiv. Tudod, mindenki olyan környezetben él, amilyet kreál magának. Függetlenül attól, hogy milyen a valóság.
Köszönöm szépen a figyelmedet!
A csillagokat nem akartam adni azt nem lehet kivenni ha már oda klikkeltél hiba adta … nemszívesen de megint adtam neked valamit.
Tisztlettel
patyolat.
Régi kényes téma ez. A pedagógusok és a szülők kapcsolata. Mi várható el egy pedagógustól? Neveljen is vagy csak oktasson? Be avatkozhat-e egy család magánéletébe? Ha igen, akkor hol van ennek a határa? Nem tudom, hogy ezekre a kérdésekre van-e válasz. Nekem csak magántanítványaim vannak és egy nevelőintézetben állami gondozottakkal foglalkozom. Sokszor érzem, hogy az életük része vagyok, vagyis azzá válunk egymás számára. Ezt pedig szerintem csak elhivatottan lehet csinálni. Ha nem is az oktatás, de a gyerekek felé biztosan! Szóval azt hiszem jó pedagógusra még nagyobb szükség van, mint jó tanárra!
Tetszett az írásod! Elgondolkodtatott.
Üdvözlettel:
Deiphobae
Szia!
Én úgy gondolom, a szülők sokkal jobban is összefoghatnának a tanítókkal. Ennek a legnagyobb nyertese a gyerek volna. És akkor ott tartunk, hogy semmi más nem számít. A gyerek a jövő! Minden befektetést megér! Nem rövid távú üzlet, de a leggyümölcsözőbb!
Mi is voltunk gyerekek. Nem kell mást tenni, csak azt biztosítani, csak annak utat engedni, amit mi is szerettünk volna annak idején. Ebből baj nem lehet.
Köszönöm szépen!