1915. március 27-én, egy verőfényes szombati napon Ady Endre, a budai Szilágyi Dezső téri református templom lelkészi hivatalában frigyre lépett a „csipkelődő szellemű”, ingerlően fiatal erdélyi úrleánnyal, Bonzca Bertukával. Kapcsolatuk: két halandó kálvinista lélek halhatatlan találkozása. Amióta Ady leírta, hogy: „Már vénülő kezemmel/Fogom meg a kezedet,/Már vénülő szememmel/Őrizem a szemedet.”– nos, azóta az irodalomtörténet szereti ezt a szerelmet úgy interpretálni, hogy Ady és Csinszka között nemigen volt testi kapcsolat. Ez badarság. Ady – az előbb idézett sorok ellenére is – még fiatal, lendületes, élni akaró férfi, aki halálos betegségében is egyik pillanatról a másikra képes megmutatni herkulesi erejét. Romantikus, de hamis a gondolat, hogy Csinszka a magyar irodalomért feláldozta volna magát a költő szerelmének oltárán. Erre a hamis következtetésre kapcsolatuk indulása ad némi okot: egy 16 éves csitri egy svájci leányintézetben kezébe veszi Ady Szeretném, ha szeretnének című kötetét, s az első vers elolvasása után fiatalsága minden hitével, romlatlanságával és önzetlenségével beleszeret a költőbe. Pontosabban: annak fotójába. Óvatosan tehát a végkövetkeztetéssel: nemcsak a versek, a férfi is tetszik neki! Többszöri találkozásuk után is ez bizonyosodik be: Csinszka fülig szerelmes lesz a hindu hercegek szépségét magán viselő poétába, szerelmes a játékos, a makacs, a kérlelhetetlen és hajlíthatatlan zsenibe. A megpocsolyásodott Léda-szerelem után, mint egy friss folyam, úgy önti el Ady Endre szívét Boncza Berta neki rendelt, termékenyítő lénye. Figyeljük csak meg, milyen odaadó és igaz Csinszka szerelme! Egyik levelét így kezdi: „Drága Dyskám, most kaptam jöttödet jelző sürgönyödet, és – mert ujjongva örülök közeledő szádnak – két szóra úgy – olyan értetlenül bámulok – mint kisbornyú az új kapura.” Ady legnagyobb gyengesége: az alkoholizmusa. Legnagyobb ellensége: maga az alkohol. Ám minden gyengeségét, minden ellenségét mindig elsöpri igazi ereje: a tehetsége. Ebbe szeret bele Csinszka, ebbe a robosztus teremtőerőbe, és felismeri, hogy életét az Isten ennek a tehetségnek szánta. A tizenéves leány parazsat étet az elkomorult, összeroppanó táltossal, s abból újra, a Nap sugarán is vágtázni képes paripa lesz, ki csillagról csillagra viszi csókokra és költészetre éhes, új világokat sóvárgó kedvesét. Ez a csodálatos és tragikus végű szerelem villan elénk Péter I. Zoltán szép ívű, tárgyilagos munkájából.
(Péter I. Zoltán: Ady és Csinszka, Noran-kiadó Kft., 2008)
12 hozzászólás
Kedves Pistám!
Örömmel olvastam irodalmi értékű recenziódat.
Ugye: Meg kéne venni, el kéne olvasni ezt a könyvet?
Baráti szeretettel üdvözöl Attila
Felkeltetted az érdeklődésemet ezzel az ajánlóval! Annyit hozzátennék, nem tudom Péter I. Zoltán említi-e, hogy Ady imádott Csinszkája a költő halála után nem sokkal már Babits Mihálynak írogat magakellető (?) leveleket?! Még egy megjegyzés: milyen az a halandó (kálvinista) lélek? Még ezt így, ilyen összefüggésben nem hallottam…
Üdvözlettel. én
Kedves Bödön!
A "halandó kálvinista lélek"-kel kapcsolatban köszönöm a felvetést – igazad van, ez így badarság. Gondolkozom a pontos kifejezésen, és átírom. A szerző utal a könyvben Babits és Csinszka későbbi kapcsolatára, de az már – szerintem – egy másik történet. Ne ítéljünk könnyelműen Csinszka felett: Ady versei a fontosak nekünk. A Csinszkához írt versek egy nagy szerelemről adnak hírt, ne zárjuk ki ezt a lehetőséget a költő életéből.
Üdv, István
Kedves István!
Csinszka későbbi dolgai semmiképpen nem változtatnak azon, mekkora költő volt Ady, és milyen klasszak a CS.-hoz írt versek! (Ugyanez a helyzet a Petőfi-Szendrei J. viszonyát tekintve is) A férfi sajnos lecserélhető. De a költő, és a műve nem!
Üdvözlettel: én
Kedves Attila!
Köszönöm, hogy elolvastad! Az igazság az, hogy nem bánnám, ha Ady egy kicsit divatba jönne (nyilván nem egy ilyen recenzió fog ekkora hatást kiváltani), mert akkor talán a versek olvasása is divatba jönne újból. Reménykedjünk.
Barátsággal:
Fazekas Pista
Kedves Bödön!
A férfi lecserélhető, ez igaz. De a nő is lecserélhető. Ahol nincs szerelem, ott igazak ezek a cserék. Csinszka és Szendrei Júlia? Megözvegyültek. Fiatal özvegyek voltak. Van-e jogunk számon kérni rajtuk utólag a megélhetés és a vér parancsát? Én szeretném hinni, hogy mindketten szerelmesek voltak a tőlük és róluk éneklő költőbe.
Üdv, istván
Jogunk nincs…de nekem visszatetsző ez a gyors csere, "Ha eldobod egyszer az özvegyi fátylat…" S még a gyászév sem telik le, máris eldobja. Na az emberben ekkor szakad el a fonál: van-e egyáltalán érték, amiben hinni érdemes? DE: Ilyen az élet. le kell számolni az illúziókkal!
Petőfi vátesz volt, de nem hiszem, hogy amikor a Szeptember végén-t írta, akkor komolyan gondolt volna arra, hogy egykor esetleges jóslata bekövetkezik. DE nem az a lényeg, hogy bekövetkezett, hanem az, hogy miért következett be! Sz. Júlia egzisztenciális körülményei sok mindent indokolnak. Talán még újabb házasságkötését is. Persze az akkori közvélemény nem ezt várta tőle. De nincs abban valami képmutatás mégis, hogy míg egy asszony (apjától szinte kitagadva) özvegyen és elárvultan didereg és éhezik egy kisfiúval, az özvegység romantikáját kérik tőle számon azok, akik egy darab kenyérrel sem segítették? Mert az akkori társadalom, az akkori környezete lényegében ezt tette. Petőfi öccse megértette ezt.
OK, persze! Emberileg meg lehet érteni. Nehéz körülmények, magány, stb. Szigetvári Zrínyi Miklóst is meg lehetett volna érteni, ha feladja a várat. Esélytelen volt. Szabad elvonulást ígértek neki. Szondynak dettó. Dobóról nem is beszélve. Jó, tudom nem lehet mindenki Zrínyi Miklós. Egy húszéves berezelt kis nő …más tészta. De léteznek hétköznapi hősök is, ma is vannak, akiknél a „hűség” szó vér-komolyan magától értetődő. Summa-summárum, sem a Csinszka, sem a Szendrei Júlia nem tartoznak azok közé, akiknek a nevét az állhatatosság szinonimájaként fogják emlegetni.
Kedves Bödön! Nem lehet Csinszka és Szendrey Júlia neve közé egyenlőség jelet tenni. Szendrey Júliát a kényszer hajtotta más karjába, nem a szerelem. Az akkori körülmények nem kedveztek egy egyedülálló fiatal nőnek, aki ráadásul Petőfi nevét viselte. Csinszka más tészta. Ő Ady nevébe, a híres/hírhedt költő nevébe volt szerelmes. És kitartott abban a házasságban, mely – sokak szerint – valójában csak papíron létezett. A szifilisz nem tesz a férfiből lepedő akrobatát. Csinszka becsületére legyen mondva, legalább addig várt, míg megszáradt a halotti bizonyítványon a tinta. Utána viszont ringbe szállt. Még Édessel is felvette a harcot. De, az egy másik Ady volt, ….
Kedves Ildikó! Hát igen, igazad van. Emberek, emberi sorsok, Ki az, aki tiszta lelkiismerettel bírálhatja őket? Egyébként is olyan kisszerű! Rég meghaltak szegények. Emberek voltak, gyarló emberek, mint mi. Engem csak az dühít –most függetlenül Sz. J.-tól és Cs.-tól, amikor valaki esküszik a sírig tartó szerelmére, arra, h jóban rosszban stb., és mondjuk pl. teszi mindezt a templomban a pap előtt, s aztán mondjuk 2 év múlva, esküjét felrúgva elválik „élete nagy szerelmétől”. Vagy: alig hogy feldobta a talpát a szerencsétlen férj, a szerető, hű asszonyka máris új férfivel hetyeg. Fúj. Az embernek hányni kell. Ennyit ér az eskü? De minek egyáltalán esküdözni, Akkor hülyeség az egész! Férfi és nő éljenek együtt, bagzanak, meg minden, aztán, ha megunták menjenek ketté szabadon. Csak ne esküdözzenek!!!
Kedves Bödön!
Az emancipáció sok-sok kárt okozott már az emberiségnek. De legtöbbet nőknek! Nincs igazi megbecsülésük, s nagyon sok nő emiatt vagy túlértékeli magát, vagy nem értékeli magát semmire sem. Ez okozza leginkább azokat az érzelmi és morális zavarokat, amikről beszélsz. Rossz irányba megy a világ. Fordítani kellene rajta! Becsüljük meg a nőket jobban: hadd lehessenek igazi családanyák!
Üdv, István