/egy anyuka levele a lányához a házasság hetedik évében/
Az első házassági évfordulódon /papír lakodalom/, majd a harmadik évfordulón /bőrlakodalom/, és az ötödiken /falakodalom/ is írtam már egy levelet neked a házasságban adódó nehézségekkel kapcsolatban. Az azokban foglaltakat most nem ismétlem meg, de még mindig érvényesek, így most akár újra el lehet őket olvasni.
Miért rézlakodalom a hetedik házassági évforduló? Mert a szerelem istennőjének, Vénusznak – aki a boldog együttlét őrzője is – ez a fémje.
Azt nem tudom, hogy miért a réz Vénusz kedvenc fémje, de az biztos, hogy a házasság hetedik évében már minden támogatásra szüksége lehet a házaspárnak, így Vénuszé is jól jön.
A házasságban a hetedik év az egyik legkritikusabb, ekkor válnak el a leggyakrabban a házaspárok. Sok elmélet született azzal kapcsolatban, hogy miért a hetedik év az, amiben úgy érzik, hogy ki kell lépni a házasságból. Ezek közül van olyan, ami a genetikára /hét évre vagyunk programozva egy kapcsolatra/, vagy a biológiára /testünk sejtjei mind kicserélődnek hét év alatt, más emberek leszünk, akinek másik partnerre van szüksége/ és van olyan is, ami rutinra, az illúziók eltűnésére, és az unalomra fogja a problémát.
Véleményem szerint a hetedik házassági évfordulónak találóbb neve lenne az ólomlakodalom, mert eddigre a házasfelek szárnyalása az illúziók szárnyán repülve véget ér.
Rájönnek, hogy az eddigi döntéseik amik – amikor meghozták őket, nagyon jónak látszottak – kezdenek ólomsúllyal rájuk nehezedni. Rádöbbennek, hogy ez az, amire számíthatnak az elkövetkező években is, sőt akár egész életük során, és elkezdenek lázadozni ellene.
A közös otthon megtalálása, és csinosítgatása remek, és összekovácsoló feladat. De az állandó rendben tartása, takarítása, felügyelete, és karbantartása már nem hoz lázba senkit.
Ez most már mindig így lesz? – teszi fel a kérdést, akire ez a feladat hárul a házaspárok közül, és mivel a válasz erre a kérdésre: az igen, nem tölti el túl nagy lelkesedéssel.
Megszülettek a vágyott gyerekek, akik hol édesek, aranyosak, hol meg szörnyen viselkednek, de állandó felügyeletre és gondozásra szorulnak. És megint fel lehet tenni ugyanazt a kérdést, mint az előbb, /Ez most már mindig így lesz?/ és a válasz is ugyanaz.
A vágyott otthon, és a vágyott család fenntartása pénzbe kerül, amit elő kell teremteni.
A mi civilizációnkban a férfiakra, a férjre hárul első sorban ez a feladat. Aki emiatt sokat van távol az otthontól, és amikor végre otthon van akkor – érthetően – fáradt, és egy kis nyugalomra vágyik.
A feleség meg alig várja, hogy hazatérjen, és levegyen a válláról némi unalmas otthoni feladatot.
És megint fel lehet tenni ugyanazt a kérdést, / Ez most már mindig így lesz? / és a válasz is ugyanaz.
Pedig alapvető szükségletünk a változatosság, vágyunk az ismeretlen, és új dolgok kipróbálására, és az állandóságot dög unalmasnak tartjuk. A változatosság iránti igény belénk van táplálva /mert ez viszi előre a fejlődést/ az agyunk jutalomközpontja örömhormont /dopamint/ termel, ha másra vágyakozunk, mint ami van.
Házasságunk kezdete óta munkálkodtunk az otthon, és a család megteremtésén. A házasság hetedik évére ezzel nagyjából meg is vagyunk, csak éppen időnként úgy érezzük, hogy mindez ólomsúlyként nehezedik ránk, ezért írtam, hogy inkább ólomlakodalomnak kellene elnevezni a hetedik házassági évfordulót. /Már olvastam, hogy a házasság nyolcadik évfordulóját illetik az ólomlakodalom névvel, de szerintem ez inkább a kritikus hetedik évre illene rá, mert ezt követően csökken a válások kockázata./
A házasság hetedik évére a legfontosabb konkrét célok – amiket friss házasként kitűztünk – már megvalósulnak. Van lakás, esetleg autó, legtöbbször gyerek/gyerekek. Eddig minden erőnkkel azon voltunk, hogy ezeket a célokat elérjük.
Kialakítottunk egy életet magunknak, ahonnan időnként úgy érezzük, hogy nincsen továbblépés, csak esetleg kilépés belőle.
A válások leggyakoribb oka, a válás lehetősége, ami a kapcsolatot labilissá teheti. Ha nehézségek adódnak – és ilyenkorra a megnövekedett felelősség, és a csökkenő intimitás miatt bizony többnyire beköszöntenek a nehézségek – mindig ott van a fejekbe a kimenekítő fantázia „ezt már nem lehet kibírni, inkább elválok”.
Ez a lehetséges kiút a felmerülő gondokból gyakran olyan vonzónak tűnik, hogy nem tesznek a felek túl sokat a házasság konfliktusainak megoldására. Sokan nem hisznek abban, hogy le lehet jól élni egy egész életet egy valaki oldalán.
Ha nincsen motiváló erő, hogy megoldjuk a gondokat, nem mozgósítjuk az energiáinkat a házasság konfliktusainak a megoldására, akkor nincs is remény a válás /vagy a házasság megromlása/ elkerülésére.
Mit tehetünk, hogy ez a hetedik év ne döntse romba az eddigi életünket, és ne kelljen a következő éveket a romokon ücsörögve tölteni?
Talán a legegyszerűbb, ha elképzeljük, hogy milyen lenne teljesen egyedül megbirkózni azokkal a feladatokkal, amiket most ketten is elég nehezen teljesítünk.
Egy személyben biztosítani a család anyagi hátterét /a férjek elég nagy számban a válás után nem fizetnek gyerektartást, vagy ha igen, akkor sokan igyekeznek olyan lehetőséget teremteni, hogy csak a minimálbér után fizessenek, ami ugye hideg vízre sem elég a gyerekeknek/, a gyerekek ellátását, gondozását, a háztartás teljes vitelét.
Nincs társ a gondokban, a felelősségben, nincs kivel megbeszélni a család ügyes-bajos dolgait.
Milyen lenne az alá a teher alá beállni egyedül, ami két ember vállát is nyomja? A közösen vállalt dolgokban egyedül benne maradni?
Ez sokkal nehezebb, mint megtanulni élvezni azt az életet, amit kialakítottatok magatoknak. Tisztázni magadban, hogy az idő kereke nem áll meg, folyton fordul, még ha néha nagyon lassúnak tűnik is.
A pici babás problémákat az idő elmossa. A gyerekek idővel végig alusszák az éjszakát, a fogacskák kinőnek, a sok mozgással a hasfájásuk megszűnik. Nem kell külön ételt készíteni nekik, nem kell annyit mosni rájuk, nem törlik fel az egész lakást hason csúszva, mert felállnak, és járni kezdenek.
Sokkal egyszerűbb minden, ha nem mártírként tekintünk magunkra – aki feladta a kényelmes szingli életét, egy boldogtalan létért -, hanem tudatában vagyunk, hogy ez életünk egy olyan szakasza, ami nem jön vissza soha többé. Amikor mi vagyunk a „minden” a gyerekeink számára, amikor mi vagyunk a Nap, ami körül forog a kis életük.
A mi éltető melegünktől, gondoskodásunktól, és szeretetünktől nőnek békében, bizalomban, okosodnak és ügyesednek.
Ne a házimunkán keseregjünk, hanem arra figyeljünk milyen kivételes, és inspiráló dolog a gyerekeink nyiladozó értelmének megmutatni ezt az egész csodálatos világot, ami körülvesz bennünket, és beleilleszteni őket, hogy elboldoguljanak benne, miközben mi is annyi örömet kapunk tőlük ebben a folyamatban.
A hátunk közepére sem kívánt házimunkát lehet automatikusan is csinálni, nem kell beleszomorodni, hogy már megint ezt meg ezt kell tenni.
A gondolataink ezer felé járhatnak, tervezgethetünk közben a közeli és a távoli jövőre, akár verset is írhatunk fejben, vagy egy folytatásos regényt, amiben éppen valahol máshol vagyunk, valami mást csinálunk. A kezünk úgyis teszi a dolgát.
Lássunk túl a jelenen, amikor már önállóbbak lesznek a gyerekeink, és több lehetőség jön a közös szórakozásra, nyaralásra, vagy már nélkülük is el tudunk menni, anélkül, hogy halálra izgulnánk magukat, hogy mi van velük nélkülünk.
Ez a világ is eljön, csak fel kell vállalni az áldozatot a hozzá vezető úton, és el kell odáig érni.
Ha megtanuljuk élvezni az eddig felépített életünket, és felvállaljuk, hogy áldozatokat kell hozni az előrelépésért, akkor könnyebb a férjünkre is barátként tekinteni, és nem ellenségként.
Bármilyen ólomsúllyal nehezedik ebben az időszakban az eddig felvállalt döntéseink következménye a házasságukra, nagyon fontos, hogy barátként beszéljük meg, ami nyomasztja valamelyikünket.
Kicsit ugrassuk egymást, ha nem jól sülnek el a dolgok, tudjuk közösen nevetni, ha sok befektetett energiánknak kb. nulla a végeredménye. Sokkal jobb, mint bűnbakot keresni, egymást hibáztatni. Sokkal praktikusabb, és támogatóbb a Murphyt okolni.
Ne felejtsük el, hogy senki sem szereti, ha folyton keveslik a teljesítményét, és hibáztatják, hogy nem tud többet nyújtani.
A baráti együttműködéssel – még ha nem is mindig tökéletesen sikerül – lehet közösen kézben tartani a családi élet működését, hogy egyik felet se nyomja agyon a feladat, és ne érezze meg nem értett mártírnak magát.
Fontos, hogy megmaradjon az intimitás – és itt nem csak a szexre gondolok – az intimitás nem más, mint az egymásra fókuszálás, a külvilág kizárásával. Az intimitás a házasság lényege.
Az intimitás nélküli házasság egy víz után sóvárgó, kiszáradó növényhez hasonló. Az intimitás élteti a házasságot.
A hetedik évre ez már egy kicsit megfakulni látszik, a sok egyéb felvállalt feladat miatt. Ha már rézlakodalomról beszélünk, akkor párhuzamot is lehet vonni: a rezet folyton fényesíteni kell, hogy csillogjon, a házasságban az intimitást kell fényesíteni, hogy a felek jól érezzék magukat benne.
Ne maradjon el a gondolataink, vágyaink, tapasztalataink megosztása, az intellektuális intimitás. Osszuk meg egymással érzéseinket, és az élet történéseiről alkotott véleményünket, maradjon meg az érzelmi intimitás.
Nem szabad elmaradnia a simogatásnak, csóknak, ölelésnek, a szexnek sem, mert a fizikai intimitás a szeretet kifejeződése.
Nekünk nőknek, a természet egy hatalmas fegyvert adott a kezünkbe, a bölcs előrelátás fegyverét. Sajnos a média zaj – ami mindig a rossz. lesújtó, botrányos dolgokat tartja felszínen – gyakran elnyomja ezt.
Már annyit hallottunk a házasság, és a gyereknevelés nehézségeiről, hogy legmélyebb álmunkból felébresztve is fújuk őket. Arról azonban – amit elvileg mindenki tud -, hogy a gyerekeink csak vendégek a háznál, és felnőve elhagynak minket, nem hallom levonni azt az előrelátó következtetést, hogy a társunk az első, a legfontosabb az életünkben.
Egy gyereknek sem árt meg, sőt a véleményem szerint jót tesz, ha látja, hogy anya számára apa a legfontosabb. Hiszen ki az, aki a gyerekével szeretné leélni az életét?
Készíthetünk egy leltárt is, hogy mit értünk el közösen az elmúlt hét évben, mennyi jó dolog történt velünk, mennyi közös élményt halmoztunk fel.
Koncentráljuk a házasság értékeire, kincseire, kapcsolatunk boldog pillanataira, és ne hagyjuk kihunyni a szenvedélyt.
Papírlakodalom: http://iroklub.napvilag.net/iras_distinct/28774
Bőrlakodalom: http://iroklub.napvilag.net/iras_distinct/42641
Falakodalom: http://iroklub.napvilag.net/iras_distinct/51051
26 hozzászólás
Kedves Judit!
Jó tanácsaidhoz még hozzátenném, hogy egyszer meg kell próbálni javítani azt ami elromlik, nem kell azonnal újat venni. Ez csak egy a fogyasztói társadalom trükkjei közül.
Szeretettel: István
Kedves István!
Már a fogyasztási cikkeknél gondoskodtak róla, hogy ne legyen érdemes megjavíttatni, mert a javítás többe kerül, mint az új áru, és mindig kétséges a végeredmény.
Talán az érzelmeknél, az elköteleződésbe fektetett energiáknál mégis megéri megfogadni a tanácsodat.
Judit
Szia Judit! Érdekes ez a fejtegetés a válások okairól, és az az érzésem, teljességgel helytálló! Annyit tennék csak hozzá, h a ami korban már nem kell feltétlenül házasodni a társadalmi megítélés miatt. Ma már nem gáz egy házasság nélküli párkapcsolat, akár egynemű párokkal, egy "leányanya", a gyakori partnercserék:) Senki és semmi nem űz minket a templomba, vagy a hk-terembe! És ez sztem jól van így!!! Inkább ne legyen házasság! Minek esküdözni mindenre ami szent, h holtodiglan, holtomiglan. Csak az menjen bele, aki úgy érzi meg is tud tartani egy életre szóló esküt egy életen át. 🙂 Üdvözlettel: én
Kedves Laci!
Ha nincs esküvő /lakodalom/, akkor esküvői évfordulók sincsenek… 🙂
A lányomék az esküvő mellett döntöttek, így van az eseménynek hét éves évfordulója, vagyis a rézlakodalom.
Igazad van, nem muszáj házasodni, de a házasságkötésnél sem kell már esküdni semmire. Az anyakönyvvezető csak azt kérdi akarsz-e felesége /férje/ lenni.
A templomi esküvőnél persze más a helyzet, ott valóban esküdni kell.
Judit
Kedves Judit!
Én már ehhez elsőként már írtam véleményt, azonban most sehol sem látom, lehet, hogy megint kijelentett a gép, mielőtt lezártam.
Nagy élvezettel olvastam soraidat, remek, nem is rövid jegyzetet alkottál ebből nem könnyű témából. Ez nem csoda, a Te írásod mind megérik a „pénzt!” Valamennyi jó, tartalmas.
Azonban valami hiányzik: „Igaz, az otthon, a család fenntartása pénzbe kerül”, azonban – szerintem már elég régen, ezt nem csupán az apukák teremtik meg! S a nők is „távol az otthontól”, mert ők is legtöbben 8 órát dolgoznak – máshol! Ezért ugyanúgy fáradtan érkeznek haza. S amíg ők hazafelé sok a gyerekek elé és vásárolnak, s otthon folytatják a munkát, sütnek-főzik a vacsorát, mosógépet állítják be, majd a gyerekeket lefektetik, iskolai feladatokat ellenőrzik (kevés férfi segít ezekben, hanem fáradtan leülnek a televízió elé egy sörrel, még jó, ha nem a kocsmába mennek, drukkolnak a meccs nézése közben…
Folytatom.
„A feleség alig várja, hogy hazatérjen, és levegyen a válláról némi unalmas otthoni feladatot.”
Bár úgy lenne mindenütt, mert ahol nem sikeres a házasság, és kezdődnek a civakodások, a békétlenség, lassan – a válás egyik- vagy a másik oldalról megérik.
Akkor az együttlét már nem irigylésre méltó, ha nem élethosszig tart, ahogyan szerelmesen fogadták a párok, vagy már lassan csak úgy, összeállnak!
Megjegyzéseim nem azt jelentik, mintha nem tetszene a cikk, mert az jó, s a fiatalok tanulhatnának belőle, hogy a házasság az élet végéig békességben megmaradjon. De sajnos, egyre több felbomlik.
Szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Mivel a levelet eredetileg a lányomnak írtam, aki most otthon van két kicsivel, ezért azt az élethelyzetet vettem alapul.
Majd eljön az is, amiről Te írtál, amikor kicsit nagyobbak lesznek a lányok, és ő is visszamegy dolgozni, de ez most még ezen az évfordulón náluk nem aktuális.
Köszönöm az olvasást, és sajnálom, hogy az első hozzászólásod elszállt.
Judit
Kedves Judit!
Nagy élvezettel olvastam az írásodat. Tetszett Erről a hetedikről én is sokat tudtam, de nem mindent. Azt sem, hogy "Rézlakodalom" Szeretem az írásaidat, majd olvasom a zt is amit kijelöltél, ha még nem olvastam volna! Remek gondolataid vannak a házasságról!
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Ica!
A házasság fenntartása, és élhetővé tétele mindig nehéz feladat, de talán akkor a legnehezebb, amikor a gyerekek még teljes gondozást igényelnek.
Nem szabad azonban feladni akkor sem azt a szép gondolatot, hogy azért vagyunk együtt, hogy szél legyünk egymás szárnyai alatt, és ne mázsás kövek egymás nyakában.
Judit
Kedves Judit !
Nagyon tetszenek a gondolataid amit a jegyzetedbe foglaltál. A z utolsó bekezdésed késztetett a saját véleményem megírására ezzel kapcsolatban.
Láttam már hetedik házassági évüket túlélő feleket akik sodródtak az élettel, észre sem vették az eltelt éveket. Ott voltak a gyerekek, együtt örültek, nevettek, keresték a titkos helyeket, ahol már nem voltak ott a gyerekek. Az évek teltek,felnőttek a gyerekek,de házassági évfordulót sohasem ünnepeltek.Nem számolták az éveket. nem házasságban éltek, és még ma is szép kapcsolatban élnek. Ezt csak azért írtam,mert a kivétel erősíti a szabályt és felerősítse igazát az utolsó mondatodra mely egyformán érvényes mindkét együttélési formára.
Üdvözlettel, Zsófi
Kedves Zsófi!
Magam is túlélő vagyok, nem csak a hetedik évet élte túl a házasságom, hanem már a 41.-et is. 🙂
Az együttélés is lehet szép, és tartalmas, amíg mindenki jó egészségnek örved, nincs is azzal semmi baj.
Csakhogy a bajok is eljöhetnek, és bizony az együttélésnél a jogi viszonyok kicsit mások, mint házasságnál. A fiatal szomszédaimnál meghalt váratlanul az ifjú édesapa, élettársi kapcsolatukból egy kislányuk született, ő örökölt az édesapjától mindent. Végrendelet nem volt, szerződés nem volt, az anyuka a házat egyedül fenntartani nem tudja, mivel a kislányé el nem adhatja. Az autóval is ez a helyzet, az is az apuka nevén volt, most az is a kislányé, üzemben tartani nem tudja, eladni nem tudja az anyuka. Az apuka nevén lévő közös bankszámlát is zárolták, a kislány örökölte, megkapja, ha majd nagykorú lesz.
Anyukának nem maradt semmi, csak a gondok, még haszonélvezete sincsen a közös házra, mert az apuka nevén volt. /Folytatom/
Kedves Judit!
Érdeklődve olvastam bölcs tanácsaidat, remélem, hogy akinek szántad ugyanilyen érdeklődéssel olvassa. Megvallom neked, hogy jómagam kilógok a sorból. Nem lett meg az otthonteremtés a hetedik évre, talán a tizedikre, de aztán hamarosan el is kellett hagyni, és új otthont teremteni. Nem is számoltuk az éveket, az évfordulókat sem igen ünnepeltük, talán éppen ez a kulcsa annak, hogy együtt maradtunk, mert ezt egyedül nem lehetett volna véghezvinni, rá voltunk egymásra utalva, szükségünk volt egymásra. Lehet, hogy éppen az a baj a mai időkben, hogy esküvői ajándékként megkapják a gyerekek a kész otthont is, aztán nincs miért együtt küzdeniük, nincs közös cél, közös akarat, közös küzdelem, azért a sok válás. Ahány pár, annyi féle, talán nincs is rá recept, mert mindenki más, de az egymásra utaltság az sok mindent elbír. Elgondolkodtattál…
Ida
Kedves Ida!
Az egymásrautaltság elmélyíti a bizalmat két ember között, és a bizalomnak nagy szerepe van egy jó kapcsolatban – egy jó házasságban. Ahol kölcsönös a bizalom, ott a házassági problémák megoldása könnyebb, mint ahol bizalmatlanság uralkodik.
Nincsenek illúzióim, hogy akinek szántam a bölcs tanácsaimat, az majd meg is fogadja…
Próbálkozni azért lehet! 😉
Judit
Kedves Judit!
Nagy egyetértéssel olvastam minden tanácsodat egy házaspár számára. Egy mondatod különösen megfogott, mégpedig:
"Amikor mi vagyunk a "minden" a gyerekeink számára, amikor mi vagyunk a Nap, ami körül forog a kis életük."
Most a régebbi korok házasságára gondolva, nagyon sok házasság azért nem bomlott fel, mert a gyerekre vagy gyerekekre tekintettel nem vált el a nő a férjétől. A mostani korban élő házasságokban már a nőknek igényük van arra, hogy a férj kivegye részét ugyanúgy a házi munkából, gyereknevelésből, mint ő, hiszen egy fizetésből nem lehet megélni, tehát a nő is dolgozik. Azok a házasságok, ahol a fiatalok valóban a társukat találták meg, hét év után is le tudják küzdeni a nehézségeket, akik nem, ott az egyiknek esetleg az megalkuvás szerepét kell vállalnia, vagy elválik.
Nagyon tetszenek a tanácsaid, bár sok házaspár elolvasná, megfogadná ezeket, és kevesebb lenne a válás, ami főként a gyerek szempontjából nagyon lényeges és fontos.:)
Matild
Kedves Matild!
Így igaz, ahogyan írod, az anyák sok mindent megtettek, megtesznek a gyerek/ek/ kedvéért, jólétéért, biztonságáért. Még sokszor a méltatlan kapcsolatokat is felvállalva vitték, viszik hátukon a családot, a gyerek/ek/ miatt.
A kötelesség csapdájában vergődtek, vergődnek sokan. Mégsem tudtak, tudnak belőle kiszállni, mert már akkor is bűntudatot éreztek, éreznek, ha egyáltalán eszébe jutott, eszébe jut hogy ideje volna a saját boldogságával törődni. Félt, fél attól, hogy felelőtlennek, önzőnek fogják tartani, ezért inkább a boldogtalan kapcsolatban maradt, marad.
Ha egy kapcsolatban felelősséget vállaltunk egy gyermekért, később nem tehetünk úgy, mintha a gyermek nem létezne.
Judit
Kedves Judit !
Minden szavad rettenetes élettapasztalatod gyümölcse, melyet most nagyszerűen megosztottál
velünk.
Én is hallottam már a hét évről, de szerintem nem mérvadó egy házasságban.
Nagy érdeklődéssel olvastam és nagyon tetszett.
Köszönettel és szeretettel: Zsu
Kedves Zsu!
Válási statisztikák mutatják, hogy hány év után adják fel a házaspárok az együttélést. A hetedik az egyik legkritikusabb a statisztikák szerint.
A "rettenetes élettapasztalatomon" jót mosolyogtam. Azért nem olyan "rettenetes". 😉
Judit
/Folytatás/
Akár csak a bankbetét, amihez az anyuka ugyanúgy nem férhet hozzá. Még eltemettetni sem volt miből az élettársát, olyan helyzetbe került a halálával. Az idős szüleinek kellett a fiukat eltemettetni. Maga a gyász is iszonyú, ha egy ilyen fiatal ember hal meg, és még hozzá a sok probléma…
Fiatalon senki nem gondol arra, hogy meghalhat, és milyen helyzetbe hozza a társát.
Nem olyan nagy dolog az a házasságkötés, de milyen nagy dolog lehet a hiánya!
Praktikus okokból én házasság párti vagyok. Ha már olyan nagy az elköteleződés, hogy gyereket is vállalnak együtt, akkor vállalják fel egymást a jog- és a törvény előtt is.
Judit
Kedves Judit!
Bizony, a házasságban élés a legnehezebb, és még "jogosítvány" se kell hozzá. Pedig azok a "karambolok" tudják az élethosszig tartó sebesüléseket okozni, amit a párok okoznak egymásnak.
Tartalmas, bölcs és hasznos tanácsaid segíthetnek annak, aki akarja a jobbat, köszönet érte!
Szeretettel:
Ylen
Kedves Ylen!
Nehéz a házasságban élés, de az egyedüllét sem fenékig tejfel. Mindig a másik rétje tűnik zöldebbnek. 🙂
Az biztos, hogy egy szeretett ember tudja a legnagyobb lelki sérüléseket okozni, amiket talán élethosszig sem lehet kiheverni.
Pedig egy hosszú házasság, egy hosszú közös élet olyan mintha két sors egymásba lenne szőve kibonthatatlanul. Az a sok közös élmény, emlék, és színes esemény amit meg lehet élni…
Érdemes tenni érte, okosan és szeretettel. Nekem sikerült, és ezt kívánom a kislányomnak is.
Judit
Örömmel olvastam jó tanácsaidat!
Kedves Irén!
Köszönöm, hogy olvastad.
Judit
Kedves Judit!
Tanulságos történeted, tele igazsággal, jól esett így kora reggel.
Szeretettel: Edit
Kedves Edit!
Többnyire a magunk kárán tanulunk, bár sokan kedvelik a tanulságos történeteket.
Köszönöm az olvasást, és az értékelést.
Judit
Szivbol gratulalok,ehez a kellemes alkotasodhoz,kivanok *minden elkepzelheto jot,a mindennapokhoz,hogy meg tenyleg sok szep alkotasod szulethessen a kozeljovoben is;napjaink es eljovewndo kedves olvasoink szamara is.**SANKASZKA**Alejandro Beso Kiss Alexander Sandor**Sincerely from sunny and beauty Valenciana regions:Torrevieja**Con Corazon,e mucho abrazos,desde bello Torrevieja,Espanya,**Szeretettel,a messzi tavoobo,a csodas mediteraniai:Valenciai,Torreviejarol**Szeretettel**2019
Kedves Sándor!
Köszi, hogy elolvastad ezt a régebbi írásomat, ami a kislányomnak íródott, de hátha más is hasznát veszi alapon felkerült ide is.
Azóta már a "Rózsalakodalmat" is megírtam, majd felteszem azt is.
Judit