Mi is az öröm? Nehéz ezt megfogalmazni, mert ami az egyik embernek öröm /pl. éneklés, zenélés/, a másik embernek szenvedés. Azért érezni már mindannyian éreztük, és vágyunk rá, hogy újra és újra érezhessük.
Azt a megelégedettséget, azt a belső nyugalmat, azt a csendes jókedvet, amikor a világ a „helyén van” és mi is a „helyünkön vagyunk” benne.
A pszichológiai lexikon szerint az öröm „a pozitívan vett élethelyzetből származó jókedv.”
Ha ez ilyen egyszerű, akkor egész nap örülhetünk, csak annyi a teendőnk, hogy minden élethelyzetet pozitívan fogjunk fel. Divat is biztatni bennünket a pozitív gondolkodásra, de miért is van erre a biztatásra szükségünk?
Az ember fennmaradásának és fejlődésének története az egyénnek az őt körülvevő világhoz való alkalmazkodásának története. Ez egy soha el nem múló folyamat, amit most is, napjainkban is nap, mint nap megteszünk, anélkül, hogy ennek különösebben a tudatában lennénk. A világunk azonban már olyan bonyolult, olyan áttekinthetetlen, az egyén számára olyan ellentmondásos, hogy a legtermészetesebb élethelyzetekben is elfog bennünket a kétség, hogy helyes úton járunk-e? Nézzük a legáltalánosabb élethelyzeteket, amik örömforrásul kellene, hogy szolgáljanak számunkra.
Az asztali örömök, az evés öröme, az étel, ital utáni vágy a létfenntartásunk alapja. A finom kaják öröme, az egyén egyik legnagyobb – a természettől kapott – élvezete. Vajon örömet okoz ma az evés? A kétségek sora már a bevásárlásnál kezdődik. Olvassuk az apró betűket a címkéken. Vajon mi minden van benne? Milyen E anyagok? Milyen adalékok? Mi az, ami rákkeltő benne? Mi az, ami veszélyes anyag benne? Milyen egészségre káros anyagokat vagy gyanús anyagokat tartalmaz? Van még benne egyáltalán valami, ami hasznos a szervezetünknek? A piacon sem jobb a helyzet. EU normák ide, EU normák oda, még az sincsen ráírva az árukra legtöbbször, hogy honnan származnak. Az meg pláne nem, hogy ki termelte, mikor permetezte utoljára, milyen vegyszerekkel trágyázta és mikor. Vajon répa is van még a répában, vagy csak a műtrágyát ropogtatjuk? Na a húsról meg ne is beszéljünk! Csirke, marha, disznó, hal és pulyka vajon mivel etették? Mivel oltották? Hogyan tartották? Megannyi bennünk motoszkáló kétely, amiről vagy igyekszünk tudomást sem venni, vagy lemondunk a paprikásról.
Enni azonban kell. De mit? Már szinte minden ételt kikiáltottak szörnyű véteknek az egészség ellen. Ismerjük a tojás kálváriáját, ami volt már életellenes koleszterin bomba és lett újra pótolhatatlanul egészséges táplálék. Vagy a zsír, amit megenni minden formában halálos vétek volt már. Aztán jött a rengeteg epe beteg, mert az epének szüksége van a zsírra… Na meg a zsírban oldódó vitaminoknak is. A tej, a tejtermékek is voltak már az élet és egészség zálogai, lettek az allergia és az egészségtelen táplálkozás netovábbjai. Aztán itt a sok csontritkulás, a „néma járvány” a kálcium hiány miatt. Még folytathatnánk a sort a dióval, a müzlivel, a spenóttal, a krumplival, a kávéval, a kakaóval, és minden mással, amit csak enni szoktunk.
Aztán, ha az elkészített étel finom illata elfeledteti velünk ezeket a kételyeket és leülünk a terített asztalhoz, akkor sem merünk sokat és jóízűen enni, mert az nem trendi. Az evés öröme helyett jön a lelkiismeret-furdalás. Vajon hány kalória volt? Sütve volt, nem párolva! Minek is kellett ennyit ennem / bármennyi is volt az az „ennyi”/! Stb. A bűntudat, normális esetben egy elkövetett bűn következménye. Most ott tartunk, hogy ha eszünk bűntudatunk van. Félünk, hogy olyat ettünk ami árt, és annyit ettünk ami árt. Már a hirdetésekben is a bűntudat szót használják: egyen ezt, vegyen azt, hogy bűntudat nélkül ehessen!
Ha beírjuk az Interneten a keresőbe, hogy „örömszerzés”, a feljövő oldalakon csak és kizárólag a szexről olvashatunk. A testi örömök másik – természettől kapott – forrása a szex, mint a fajfenntartás eszköze. Ha eltekintünk attól, hogy a szex bizonyos vallásokban förtelmes bűnnek volt kikiáltva és öröm helyett bűntudatot adott az embereknek, akkor is nehéz dolgunk van. A tökéletes eredményre való törekvés /hosszú aktus és együttes orgazmus/ legtöbb ember esetében teljesíthetetlen elvárást jelent. Pedig ez már olyan erős elvárásként van jelen a társadalomban, hogy valamire való szerelmi jelenet a filmekben, könyvekben e tökéletes eredmény nélkül nem is létezhet. Régebben a szexet kísérő bűntudat helyett, most megjelent a teljesítmény kényszer. Olyan hosszan, olyan sok pozícióban, olyan intenzíven kell/ene/ szeretkezni és annyi orgazmust elérni, amire akkor sem lenne képes az emberek többsége, ha az élete csak erről szólna, folyton erre készülne, folyton ezzel foglalkozna.
A mozgás öröme a gyermekkorban természetes. Egy gyerek mindig fut, mindig ugrál, mindig mozog. Ha hagyják… Nem ültetik a tévé elé, hogy „csendben legyen”, hogy „nyugodtan üljön”, ha nem szólnak rá, mert mozog. Miért is szólnak rá a felnőttek? Miért zavarja őket? Mert elfelejtették, hogy öröm a mozgás. A mozgás öröme ott maradt a tornateremben, ahol valami versenysportolóknak való módon kellett gerenda gyakorlatokat, felemás korlát gyakorlatokat, talajtornát, stb. végezni és büntető köröket futni nekik. A mozgás öröme luxus lett, mind a gyerekek, mind a felnőttek életében. Idő és pénz kérdése. Ha nem konditeremben, nem wellness központban, nem bébi tornán, nem jóga tanfolyamon végezzük, akkor az már nem is mozgás. Ha nincsen hozzá Nike cipő, Nordic wallking bot, vagy valami csoda kütyű, vagy legalább ruha, ha nem edző diktálja a ritmust, akkor az már nem is MOZGÁS.
A testi örömökön kívül, amiket a természettől kaptuk, a lelki örömeinket hajdanán a társadalmi együttéléstől kaptuk.
Most ezek közül vizsgáljuk meg azt, amivel a legtöbb időnket töltjük. A munka, az alkotás örömét.
A mi társadalmunkban a legtöbb ipari folyamat és résztevékenység nem engedi meg, vagy csak korlátozottan engedi meg az alkotó képesség, a kreativitás kiélését. Ha fel is használja a társadalom az egyéni kreativitást a termeléssel összefüggésben, anélkül teszi ezt, hogy lehetősége lenne az embereknek az egyéniségük kibontakoztatására. Csak körül kell nézni, sikerült elérni, hogy majdnem mindenki utálja a munkáját. Utálja az eladó a boltban, a munkás a szalag mellett, az irodista a számítógépre meredve stb. Úgy hagyják ott a munkahelyüket naponta, hogy úgy érzik elvesztettek ma is az életerejükből valamit és elpocsékolták újra egy napjukat. Hol van ez a jól végzett munka, az alkotás örömétől?
Valamivel pótolni szeretnénk ezt az elvesztett örömöt. Például a szórakozás örömével. A legegyszerűbb mindennapi szórakozás, bekapcsolni otthon a tévét és nézni a sorozatokat, a foci meccseket, a krimiket és a celebek életét. Nézni azt, amit mások csinálnak, nézni azt, ahogyan mások élnek. Örömöt lehet ebből meríteni? Lehetne, ha a világ nyomorúságos részét tudnánk olyan érzéketlenül nézni, hogy elégedetten dőlnénk hátra, azzal a tudattal, hogy milyen jó is nekünk. De ez nem így van. A világ nyomorúságos részét nézve felháborodunk, elszomorodunk, és tehetetlennek érezzük magunkat. Ez nem éppen örömérzés. Ha meg a világ szerencsésebbik felét nézzük, akkor meg irigykedünk, elégedetlenkedünk, és tehetetlennek érezzük magunkat. Az örömérzést most sem találtuk meg.
A másik pótlék az alkotás örömének elvesztéséért a pénz, amit a munkánkért kapunk. Próbálkozunk a vásárlás örömével. Egy csinos ruha, egy szép cipő, egy jó kocsi megvétele csak örömöt okoz. Hát igen, ha nem lennének a számunkra megfizethetetlen ruhák, cipők, kocsik, stb. A vásárlásnál sem tudunk megszabadulni a teljesítmény követelménytől magunkkal szemben, amit a munkahelyünkön szereztünk, miközben a pénzt kerestük, amit most költünk.
Sajnos örömök helyett tele vagyunk negatív várakozásokkal, folyton szorongani kezdünk: mit hoz a jövő, ha én ezt most megeszem, / megettem /, megveszem, / megvettem /, megteszem, /megtettem/, nem teszem meg, nem úgy teszem meg, ahogy elvárják tőlem. Aggódunk, hogy nem tudunk megfelelni az elvárásoknak, nem leszünk trendik. Szégyent érzünk, amiért olyan kevéssé tudjuk uralni ezt a bonyolult világot, megalázottságot a munka világában, és a szexuális elvárásokkal kapcsolatban. Lebecsüljük önmagunkat és elveszítjük az örömöket, amiket a természet és a társadalom adott nekünk.
Mit lehetne tenni, hogy „pozitívan vegyük az élethelyzeteinket”? Örömeinket ne hagyjuk besavanyítani?
Csodaszereknek csak a politikusok / a választási kampány idején /, a vallási vezetők és az önjelölt próféták vannak a birtokában. Mivel ezt a jegyzetet nem írta egyik sem, így a csodaszereket most nélkülöznünk kell. Viszont ne nélkülözzünk mindig egy jó adag humort. Ha a humor szemüvegén át nézzük a hajcihőt az ételek körül, vagy a szex körül, vagy a reklámozott mozgás formák körül, mindjárt helyére kerülnek a dolgok. Akár csak a munka világában, a szórakozásban, vagy a vásárlásban. Az egész életet könnyebbé tesszük, ha a humorosan érintkezünk a valósággal és saját magunkkal.
Amikor az ételek miatt aggódunk jusson eszünkbe, hogy mindegyik volt már tiltólistán és mindegyik lekerült már onnan. Attól függ, milyen ellenérdekelt fél finanszírozta a kutatást, ami tiltólistára tette azt az ételt. Jusson az eszünkbe, amit a biológia órán tanultunk. Az embernek gumós zápfoga van / mint a malacnak/, vagyis mindenevő. Mindent együnk, ahogy kell. Mindenből egy keveset, függetlenül az éppen szuper egészségesként reklámozott termékektől és a tiltólistásaktól. Felejtsük el a reklámokat! Semmi sem nélkülözhetetlen, semmit sem kell enni nap, mint nap. A reklám nem az evésről, hanem a vevésről szól. A reklám öröm nem neked öröm, hanem annak, akinek megveszed a termékét, amire a reklám nélkül rá sem néznél. A boltban a termékek címkéihez sem árt egy adag humor: ha hosszadalmas az összetevők listája, ne is kezdjük el olvasni. Nincsen értelme. Ami az, amit venni szeretnénk az csak abból a dologból áll, amit keresünk. Ha sok minden van benne, akkor az, nem az a dolog. Ételünk nagy része álljon itthon termett nyers zöldségekből, gyümölcsökből, magvakból és minél kevésbé gyárilag feldolgozott élelmiszerekből. Ha megtehetjük, próbálkozzunk a bio változattal. Lehet, hogy nem annyira bio, mint szeretnénk, de már a tudat is örömöt adhat.
Ha pedig leülünk enni, tegyük azt is humorral. Nem érdekes, hogy hány kalória, nem érdekes, hogy mi a trendi elkészítési mód éppen. Mindenkinek másképpen dolgozza fel a szervezete a bele kerülő anyagokat, legyen az gyógyszer, alkohol, vagy élelmiszer. Nincs olyan, hogy mindenkinek pont ugyanannyi a „normája”. Ismerünk olyanokat, akik rengeteget esznek és vékonyak, meg olyanokat is, akik tökéletesen feldolgozzák az ételeket és elraktároznak mindent a zsírszöveteikben. Akkor most kinek hány kalória? Tudjuk mi magunktól is, hogy milyenek vagyunk. Nem kell ahhoz táblázat és számolgatás. Ne felejtsük el soha, hogy az éppen egészségesnek reklámozott ételek eladása is egy üzletág. Remekül prosperáló, óriási hasznot hozó üzletág. Közben meg egyre több a kövér ember… Az elkészített ételek, pedig a megszokott módon a legjobbak. Ahogy gyerekkorunk óta megszoktuk. Ehetünk két saláta levelet három darab csigával, de csak akkor, ha örömmel esszük. Nagyon egészséges, nem kétséges. Csak utána ne érezzük, hogy nem is ettünk semmit. Mert akkor kezdődik a lelkiismeret furdalásos vigasz falatozás.
A szexszel kapcsolatos elvárásokhoz sem árt egy humoros szemüveg. A szexualitás nyújtotta életörömhöz nem szükséges teljesítmény kényszert társítani. A tökéletes eredményről szóló történeteket tegyük a megfelelő helyre, és ne aggódjunk sem méreten, sem időtartamon, sem az együttes orgazmuson. Olyan változatokban gazdag tárházzal rendelkezik ez az örömszerzés, hogy nincsen szükség rá, hogy kívülről tudjuk meg azt, hogy ez most jó volt-e nekünk. Tudjuk anélkül is.
Az állandó lelkiismeret-furdalás helyett, hogy nem mozgunk eleget, úgy ahogy a reklámok, és a magazinok cikkei szerint kell, nézzük ezt is humorosan. A sportszer- és sportruha- és sportcipőgyártók szerint állandóan mozognunk kellene, természetesen az ő általuk gyártott cuccokban. Ha ezt tennénk, hamarabb elkopnának és vehetnénk máris egy újabbat, egy hatékonyabbat, egy korszerűbbet, amitől biztos a boldogság / nekik/. Gondoljunk arra, hogy a sokat sportoló embereknek legtöbbször öregségükre a mozgáskorlátozott életmód jut. Pld. a futballistának a csípője, az evezősöknek a szíve, a futónak a tüdeje és a térde bánja az extra igénybevételt. Gondoljunk arra, hogy a magazinokban a legtöbb megrovó cikk ami arról szól, hogy nem mozgunk eleget, vagy fizetett reklám, vagy bujtatott reklám. Valamelyik fitness-, wellness klubot, vagy valamelyik sportból élő gurunak a bölcsességeit mutatja be, akik meghívták az újságírót egy kis „lazításra”, hogy elkészüljön a nekik kedvező cikk. Ha egy mosoly kíséretében a helyére tesszük ezt, és búcsút intünk a lelkiismeret furdalásnak máris könnyebben lélegzünk, pedig nem is sportoltunk. Ezzel nem akarom azt sugallni, hogy tagadjuk meg magunktól a mozgás örömét. Az összeszorított foggal letudott kondi teremi edzés, vagy bármi más divatos, de nekünk kínokat okozó sportolás helyett mozogjunk úgy és olyat, amiben örömünk telik. Nézzünk magunkba, hogy mihez tudnánk kínos igyekezet helyett kedvvel hozzáállni. Legyen az zsonglőrködés, sétálás, kirándulás, táncolás, jógázás, lovaglás vagy bicajozás, vagy bármi más. Nem kell hozzá drága cuccokat venni, a legtöbb mozgáshoz megteszi egy kényelmes póló és nadrág. Nem csak versenykerékpáron lehet mozogni. Nem kell versenyezni senkivel, önmagunkkal sem. Nem kell egyre több kilométert megtenni sem futva, sem tekerve. Nem kell olyan jógagyakorlatokra hajtani, amit kínszenvedés megcsinálnunk. Nem kell nyolc labdáig eljutni a zsonglőrködésben, nem kell versenytáncossá képezni magunkat. A teljesítmény kényszer a legnagyobb ellensége annak, hogy örömöt leljünk a mozgásban, és a legbiztosabb módja annak, hogy beszerezzünk valami nem múló fájdalmat valamelyik testrészünkbe. Próbáljunk emlékezni arra, hogy gyerekkorunkban, amikor még szerettünk mozogni, hol ugrándoztunk, hol futkostunk, hol labdát pattogtattunk – akár egymagunkban is – hol felmásztunk valamire, hol leugrottunk valamiről. A vízben sem róttuk az uszodahosszokat, számolva, hogy mikor lesz meg a kitűzött úszás adag. Úsztunk és élveztük a mozgást, aztán leálltunk amikor már nem élveztük. Ücsörögtünk a medence partján és néztük a fiúkat /lányokat/, aztán egyszerre kedvünk támadt újabb úszás adagra. Nem kell túlélő próbára készülve görcsösen ragaszkodni ahhoz, hogy lefutok x kört valahol. Lefutok, amennyit jól esik. Azután meg gyalogolni fogok csak, ha az esik jól, és addig csinálom, ameddig kedvem van. Aztán meg kinyújtóztatom a lábam, átmozgatom a hátam, stb. Labdázok a gyerekkel, csak úgy, ahogy ő szeretné, nem küldöm sem tanulni, sem tévézni. Eljöhet velem sétálni, futni, zsonglőrködni, vagy bárhová. Nem fog akadályozni semmiben, ha nem képzelem azt ingerülten, hogy miatta nem leszek „eredményes”. Minden mozgás: mozgás, még akkor is, ha nem kapunk hozzá jóváhagyást sem a sportszergyártóktól, sem valamelyik sport gurutól, sem senki mástól, aki ebből él.
Az alkotás örömét már kicsi gyermekkorunkban megtapasztaljuk. Az egymásra tett kockák, az elkészült homokvár, a rajzunk és a babának vart ruha, a szerepjátékok, mind mind azt az örömet hordozta, hogy megmutathatom az ügyességem, megmutathatom magam. A valamit létrehozni, valamit alkotni örömét nem kell feláldozni a társadalmi munkamegosztás oltárán. Legjobb, ha humorosan tudomásul vesszük: általában nem a munkánkban tudjuk kibontakoztatni az egyéniségünket. Aki nem olyan szerencsés, hogy a kreativitását kiélheti a munkájában, annak sem kell feladni ezt az örömöt. Más területet kell találni, ahol meg lehet élni ezt a remek érzést. Az egyéniségünknek megfelelő hobbik, akár a művészetek területén /írás, rajzolás, festés, fényképezés, formázás, zenélés, éneklés, színészet, stb./, akár a mozgás területén /sport, tánc, túrázás, stb./ akár a többi emberhez fűződő kapcsolat területén / klubok látogatása, baráti kör összefogása, családi rendezvények szervezése, stb./, meg lehet találni. De lehet vegyíteni is ezeket a területeket. Pld. Kirándulást tervezni a barátainkkal és azt fotókkal megörökíteni, vagy egy „napló novellát” írni róla, amiben megmaradnak a vicces pillanatok, a leküzdött nehézségek, az egész útnak a hangulata, az események sava, borsa. Ezeket is megosztani velük.
A szórakozás média kulcsszó lett. Szenvedélyünk a szórakoztatás! Szlogenként harsogja az egyik tévéadó. Mindenáron szórakoznod kell, ezt náluk kell megtenned, mert ott tudnak téged a legjobban szórakoztatni, azt sugallják. A humorunkat azonban most is jó lesz elővenni. A média célja nem a te szórakoztatásod. Honnan is tudnák milyen vagy? Mi szórakoztat téged? A romantikus filmek, vagy a küzdősportok? Esetleg mind kettő? Vagy valami egészen más?
Nem is érdekel senkit, hogy téged mi szórakoztat. Majd bevásárolnak más tévéadóktól, filmforgalmazóktól, valami olyan nagy főnökök, hogy a véleményük az kikezdhetetlen. Téged meg szépen meggyőznek, hogy neked pont ez kell ahhoz, hogy szórakozz. Fő a nézettség, mert az hozza a reklámot, a reklám meg a pénzt. A tévé egy üzlet, ahol profitot kell termelni. Csak ki kell nyitni bármelyik műsorújságot, hogy meglássuk milyen szemét halmazt neveznek fő műsoridős szórakozásnak. Az emberek legalantasabb ösztöneit, félelmeit felkorbácsoló filmek, celeb hülyeségek, kukkoló show, félrevezetően tálalt hírek, amik így érdekesek és tévés fogalmak szerint szórakoztatóak. A legjobb amit tehetsz, ha alaposan megválogatod, hogy mit szeretnél ebből magadhoz venni. Ha találsz olyat, ami téged érdekel, azt is inkább rögzítsd, és utólag nézd meg. Időt takarítasz meg vele, mert elpörgeted a sokszor 15 – 20 perces reklám blokkokat és nem szennyezed az agyadat velük. Ha közben rájössz, hogy kár tölteni vele az idődet, kicsit pörgeted, belenézel még pár helyen, hogy megnyugodjál, nem lesz jobb, és aztán abbahagyod a nézését. A bölcs válogatás szokását az újságok, magazinok tekintetében is jó megtartani, mert ők nyomtatott változatban szeretnék lehozni mindazt, amit a tévék már „bejárattak”. Nincsen kötelezően előírt szórakozás /bárhogy is szeretnének erről meggyőzni téged/, csak szabadidő van. Abból is csak kevés. Azzal töltsük el, amitől jobban érezzük magunkat. Ez pedig nem valószínű, hogy az évi kb. húszezer gyilkosság képei, amit a tévé műsorok kínálnak neked. Töltsük a családunkkal, a barátainkkal – addig, amíg vannak -, a hobbinkkal – amiben kiélhetjük kreativitásunkat -, jóleső mozgással, vagy csak saját magunkkal – a gondolatainkkal, a bennünket érdeklő könyvekkel, színdarabokkal – saját magunk ízlése szerint, örömmel.
A vásárlástól, mint örömforrásról meg legjobb, ha megfeledkezünk. A statisztikák szerint egy átlagember a megvett dolgok tíz százalékát sohasem használja. Nézzünk csak körül otthon, és ha azt tapasztaljuk a szekrényt kinyitva, hogy a sohasem használt dolgokból ennél még több található, akkor jó lesz arra gondolni, hogy valami más örömforrást ezzel helyettesítünk. Akkor jó lesz, ha elővesszük a jól bevált humorunkat, és ezt a jegyzetet újra elkezdjük átolvasni.
14 hozzászólás
Kedves Judit!
Újra szépen csokorba szedted az öröm, örömforrás édes, vagy savanyú formáját.Mindannyian megtaláljuk mi az ami a valódi örömforrás, hiszen az vált ki bennünk kellemes érzetet.Az erőltetett öröm lehet öröm?Esetleg, ha váratlanul egy olyan program, ami nem ígér előre semmit, és igazán jó kerekedik ki belőle az átalakulhat örömmé, viszont akkor már édes:-)A humor vallom, elengedhetetlen lenne…:-)
Szeretettel:Marietta
Kedves Judit!
Nagyon jól összefoglaltad az öröm mibenlétét, hiányát és pótszereit. Nekem például az okozott most örömet, hogy cikkedet elolvashattam.
Szeretettel: Rozália
Kedves Marietta!
Az ellopott, megsavanyított, bűntudattá tett örömeinkről egy regényt tudnék írni. Most igyekeztem a leglényegesebb dologokra összpontosítani, de attól tartok így is elég hosszúra sikeredett a jegyzetem. Pedig még nem is esett szó a napozásról, a tanulásról, az éneklésről, az illatokról a szülésről és még annyi mindenről, ami öröm helyett félelemmé, stresszé, kiszolgáltatottsággá vált. Sajnos minnél jobban megismeri a tudomány az emberi érzelmek mozgatórugóit, a biológiai programunk miben létét, a gondolkodás folyamatát, annál jobban vissza lehet élni ezzel. Jó lenne, ha tisztában lennénk vele, hogy a tudományos köntös alatt a reklámokban csak a felelőtlen marketing lapul, amivel MINDENÁRON rád akarnak kényszeríteni valamit. Judit
Kedves Eszter!
Örülök a kedves szavaidnak és köszönöm, hogy nálam jártál.
Legalább neünk nem kell örömtréningre járnunk. 🙂
Komolyan, már ilyen készségfejlesztő tréning is van. Miután az agymosó marketing fogásokkall elérték, hogy az emeberek semmibe vegyék, amijük van és mindig valami olyan hiányától legyenek bolodgtalanok, amijük még nincs, most már lehet költeni örömtréningre is.
Judit
Kedves Judit! Nagyon jó cikket írtál. Üstökénél ragadtad meg a problémát. Alaposan kivesézted az örömöt, és amit annak vélünk. Néha azt gondolom, hogy ugyanazok a szavak már teljesen más jelentéssel bírnak, mint néhány évvel vagy évtizeddel ezelőtt. Azt hiszem, többször is el kell olvasnom az írásodat.
Kedves Arany!
Köszönöm.
Igen, a szavak jelentésváltozása egyre gyorsabb. Nemrég csak a romantikus regényekben, filmekben voltak ilyen szavak:"boldogító érzés" "önfeledt pillanat" "legnagyobb öröm" " a szeretet ajándéka" "legtöbb, mi az életben adható". Most meg dőlnek a reklámokból ezek a kifejezések. Értéküket vesztve harsognak a fülünkbe.
Még olvastam volna tovább! Ha tényleg könyvet írsz a savanyú örömökről, szivesen elolvasnám. Elolvastam a hozzászólásokat is. A napozással mi a gond? Az ózon réteg vékonyodása miatt veszett el a napozás öröme, bőrrákot lehet kapni a napozástól.
Tény, hogy a bőrrák előfordulása rohamosan nő. Azonban az az érdekes, hogy a leggyakoribb Skandináviában, a legritkább a déli országokban. Ez azért elgondolkodtató. Ha a napozástól van a bőrrák, akkor pont fordítva kellene lennie. Miközben az emberek már rettegnek a napra menni Allen J. Christophers „A melanomát nem a napsütés okozza” c. tanulmányában kijelenti, hogy a melanomának semmi köze a naphoz. Sőt ha a melanomások napoznak, csökkenek a halálozási esélyeik. Miért? Mert D vitamin termelődik a szervezetükben, ami véd a rák ellen. Minden rák ellen, nem csak a melanoma ellen. Teljes tévúton jár a világ a napozással kapcsolatban. Még egy fontos dolog: a naptejek nagy része kőolaj származék, káros anyagok tömegét tartalmazza. A napsütés hatására lebomlik és mérgezi a bőrünket. Beépül a bőrünkbe és felhalmozódik a testben. Szóval napozni, lassan lebarnulni, nem leégni és nem kenni!Jól elvették a napozás örömét, viszont jó sok naptejet eladnak.
gratulalok…valoban sokszor hasonlo helyzetbe kerul minden lelek…
Köszönöm, hogy olvastál sankaszka. Én még nem olvastalak téged / jó sokan vagyunk itt a Napvilágon /, de most megyek és olvaslak.
Kedves Judit!
Na igen, sajnos már az örömeink is savanyúak, modhatnánk senki nem az aki, és semmi nem az aminek látszik. Így kerek a világ, sajnos. Sok megszívlelendő dolgot leírtál, értékes munka.
Zagyvapart.
Kedves Feri!
Nekem például az okozott most örömet, hogy cikkemet elolvastad.
Attól tartottam, hogy olyan hosszú lett /pedig jól meghúztam!/ nem lesz türelme elolvasni senkinek.
A reklámokból is vannak jó reklámok, pld. amik színházi előadásokat, kiállításokat, hangversenyeket reklámoznak.
A túlfogyasztáson és a szeméthegy termelésén dolgozó reklámokat ma már rengetegen utáljuk, nem is kellene nézni. Igyekezzünk más forrásból tájékozódni az árubőségben! 🙂
Judit
Kedves Judit!
Érdekes és jó jegyzetet írtál. Az élethez is kell egy nagy adag humor.
Olykor olyan mint egy rossz vicc.
Ági
Kedves Ági!
Én általában megteszem azokat a dolgokat, amire késztetésem van. Aztán később vagy megbánom tettem, vagy örülök, ha megtettem. Nem szabad visszafojtani vágyainkat, mert az szerintem visszaüt. Ha fogyókúrázom, és megkívánom a sütit, meg is kell enni… és máris "boldog" vagyok… aztán majd vagy letornázom, vagy nem.
Mindig mi magunk döntsük el – ne a másik ember, vagy a reklámok -, hogy mi a jó és fontos nekünk.
Judit