Skandináv úti beszámoló, hetedik nap délután

Elbúcsúzva Torpotól és a rosszemlékű árboctemplomtól, tovább mentünk Nyugat-Norvégia felé.
A táj egyre kopárabb lett, a tavakat övező dombokat hófoltok borították, a hófoltokból olvadékvizek folydogáltak, amik itt-ott vízeséssé váltak a meredekebb sziklákon.
Szerencsénk volt, hogy a felhők fenn csücsültek a hegyek tetején, mert lehettek volna lejjebb is és akkor semmit nem láttunk volna ebből a mesés téli tájból, ahol simán elfelejtettük, hogy júliust mutat a naptár.

Az úticél a Sogne-fjord egyik kis mellékágánál lévő Aurlandsvangen városka volt, ahol hajóra szálltunk. A hajókiránduláshoz a fjordon, kaptunk egy térképet az idegenvezetőnktől, amin fel voltak tüntetve a kikötők, és a térkép hátoldalán rövid ismertető volt róluk.
Felszálltunk a hajóra, mindenki elhelyezkedett a fedélzeten lévő sötétkék műanyag székeken, és gyönyörködve bámultuk a festői tájat.
A fjord vize csak pár kilométer széles volt, a vizet szegélyező hegyek szinte függőlegesen emelkedtek ki a vízből, helyenként 1800 méter magasan.
A fjordban közlekedő hajók, csak apró játékszereknek látszottak mellettük. A hajóknak nem szabad tülkölni, nehogy a hanggal kőomlást idézzenek elő. A hegyeket vízesések ezüst szalagjai díszítik /nekik nem tudják megtiltani a dübörgést/, a part melletti lankásabb részeken lévő apró festői településeken halászattal, kecsketenyésztéssel, és sajtkészítéssel foglalkoznak a még ott lakók.
Vannak olyan apró települések, ahol már csak nyaralónak használják a házakat, más elzárt, apró településeken még van néhány állandó lakos, 9-15 fő, többnyire idős emberek.
A települések télen állandó lavinaveszélynek vannak kitéve, és emiatt az odavezető utak is le vannak zárva.
Ahogy a hajó haladt előre, úgy fogyatkoztak meg a fedélzeten bámészkodók, mert hideg, jeges szél fújt. Jó hasznát vettem a beszerzett vastag kötött sapkámnak, és a fél ruhatáramnak, amit ebből az alkalomból magamra szedtem. Mi a férjemmel végig kitartottunk a fedélzeten az éles, tiszta levegőben, nem mentünk be az üvegfalú, zárt utastérbe, ahol meleg volt, zaj, és büdös. Magunkévá tettük az északi emberek véleményét, hogy nincsen olyan, hogy rossz idő, csak nem megfelelő öltözék van.
Az időjárás egyébként a kegyeibe fogadott bennünket, mert a felhők itt is fenn csücsültek a hegyek tetején, meghagyva a szép kilátást. Ha lenn gomolyogtak volna az orrunk előtt, a gyönyörű panorámából, a csillogó vízből kiemelkedő, hósapkás hegyekből, zöld rétekből, hatalmas erdőségekből, kopár sziklafalakból, klasszikus norvég fehérfalú faházacskákból álló településekből semmit sem láthattunk volna.
A férjem csodaszép képeket készített, bár majdnem odafagyott az ujja a fényképezőgépre, én meg szívdobogva néztem végig az utazást, olyan hihetetlen volt, hogy eljutottam erre a távoli és csodás helyre.
Gudvangen volt a végállomás, ahol kiszálltunk a hajóból.

A kitűnő szervezésnek köszönhetően a busz már ott várt bennünket, hogy utunkat tovább folytassuk az elbűvölően szép Naeröy-kanyonon keresztül, a Twindefossen-vízeséshez.

Norvégia rengeteg vízesése mind-mind különböző, a méretük, az erejük, a szépségük mindnek különleges, és egyedi.
A Twindefossen vízesés 152 méterről bukik alá a hegyről, és több szálra bomolva zubog le a meredek, lépcsőzetes sziklafalon a völgybe. A szilvásváradi Fátyol-vízeséshez hasonlít, csak meredekebb szögben bukik alá és persze sokkal bővizűbb.

Miután kigyönyörködtük magunkat a vízesésben visszaszálltunk a buszba, és Voss városa volt a következő állomásunk, ahol a szállásunk volt.
Az összes szállásunk közül ez volt a legszínvonalasabb. A tágas szobánk ezúttal nem egy étteremre, hanem egy gyönyörű, tükörsima tóra nézett. A tó mögötti festői dombokra, és a dombok mögötti havas tetejű hegyekre, amik visszatükröződtek a tóban. Nagyon kényelmes, tiszta és szép volt a szobánk.
A hatalmas étterem több helyiségből állt. Amikor lementünk vacsorázni a panoráma ablakok mellett kerestünk asztalt magunknak, és szemügyre vettük a büfé asztalt, ahol rengeteg féle étel volt feltálalva. Most nem az adagok szűkösségével, hanem a bőséges, és a számunkra ismeretlen ételek választékával küzdöttünk.
Mi csak egy adag étel elfogyasztására vagyunk képesek, de az asztaltársaink közül volt, aki úgy megpakolta a tányérját egymással kevéssé harmonizáló ételekkel, mint az Oslofjord Hotelben a kínaiak.

Ezen az éjszakán megtapasztaltuk a fehér éjszakákat /lehet, hogy eddig is voltak, csak nem az étteremben, ahová az előző szállásunk ablakai nyíltak/, még éjjel egy órakor is világos volt. A férjem készített fényképet, és videót is erről.