Senkit sem szerettem,
árva volt a lelkem,
válaszra nem talált,
ifjonti szerelmem.
Nem dobbant bárkiért,
csak azért, kit szeret.
Szerencse kísérte?
Sajnos nem így esett.
Üres volt a szívem,
mint egy katedrális,
ami oly visszhangos,
megrémültem máris.
Hideg volt odabenn,
mint egy kripta mélyén,
s fénysugár vetült rám,
zárt ajtók szegélyén.
Egy kicsiny sugara
a felkelő napnak,
jegét olvasztotta
szerelem-tavaknak.
Nem üres már szívem,
beköltözött oda,
ki szeret engemet,
s el nem hagyom soha.
2 hozzászólás
Tisztelt alberth!
Ez is de szép írás a szerelemről. Azért egy kis humort ide is sikerült illeszteni. :))
"Üres volt a szívem,
mint egy katedrális,
ami oly visszhangos,
megrémültem máris"
Tisztelettel: Alkonyi
Köszönöm!
Üdvözlettel: alberth