A második nap egy korai keléssel kezdődött, mert nyolc órakor már indultunk tovább Drezda felé.
A reggeli büféasztalos volt, ezúttal szerencsére találtunk rajta ehető dolgokat, aztán becuccoltunk a buszba, és a többség folytatta az alvást a 10 órás pihenőig.
Drezdától nem vártam semmit, én még úgy emlékeztem rá, ahogyan fiatal koromban a kiégett, porig rombolt városról láttam a fényképeket, ami annyira elpusztult az angol és amerikai szőnyegbombázásoktól a második világháború végén, hogy nem is volt város, csak egy hatalmas romhalmaz.
Így aztán nekem nagy meglepetés volt Drezda, mert nem tudtam, hogy a történelmi részt az – elpusztult épületek teljes rekonstrukciójával – újjáépítették, és régi fényében tündököl.
Alaposan leesett az állam, amikor a Theaterplatzon, szemerkélő esőben kiszálltunk a buszból, és jobbra megpillantottam a gyönyörű, olasz reneszánsz szellemében épült, helyreállított Semperoperát, szemben a Zwinger képtárat, balra a Katholische Hofkirche épületét, a hátam mögött az Elba parton pedig az óvárosi őrházat.
Én valami szocreál várost vártam, hiszen Drezda a hajdani szocialista NDK-hoz tartozott, és nem hittem volna, hogy volt akarat, és pénz arra, hogy újjáépítsék az óvárost. Olyan szinten, hogy például Frauenkirche templom oldalán meg van jelölve az a két kisebb faldarab, ami az eredeti épületből a bombázás után épségben megmaradt.
Ehhez képest most a külseje pontosan olyan, mint mielőtt megsemmisült az épület.
Igaz, hogy ez az épület a német újraegyesítés előtt csak romhalmaz volt, egy háborús „emlékmű”, ahová azok jártak imádkozni az újjáépítése előtt, akinek a hozzátartozójuk úgy pusztult el a bombázás során, hogy sírja sem volt.
Magán adományokból épült újjá 1994 és 2005 között. A romokat úgy takarították el, hogy minden követ katalogizáltak, és 8000 darabnak számítógépes program segítségével megtalálták a helyét, amiket az újjáépítésnél fel is használtak. Ettől van a templomnak foltos kinézete, mert az új kövek világosak, a beépített régiek pedig sötét színűek.
A királyi palota mellett álló Katholische Hofkirche templom újjáépítése még az NDK-s időkben történt, 1965-ben fejezték be a hatalmas épület teljes rekonstrukcióját.
A Semperopera /az egyetlen operaház a világon, ami az építője nevét viseli/ még a szocialista Német Demokratikus Köztársaság alatt lett helyreállítva, negyven év alatt.
A királyi palota egyes szárnyait is ez alatt az időszak alatt építették újjá, de a teljes rekonstrukciója, csak az újraegyesítés után valósult meg.
Annyi időt nem töltöttünk Drezdában, hogy az épülteket belülről is mind meg tudjuk nézni, így inkább csak egy alapos sétát tettünk közöttük.
Elsőként a királyi palota reneszánsz istállószárnyának az Augustusstrasse felőli oldalán lévő ”Fejedelmek menete” című 102 méter hosszú faliképet néztük meg.
A kép eredetileg sgraffito /többszínű vakolatba „belekapart”, belekarcolt minta/ volt, de az nem bizonyult tartósnak, így 1907-ben kicserélték a 25.000 darabból meisseni falicsempéből álló mozaikra.
Az eredeti 957 négyzetméteres alkotás a Wettin-ház fennállásának nyolcszázadik évfordulójára készült. A képen 94 személy vonul fel – egy kislány kivételével mind férfi – és közülük 34 Wettin-uralkodó Nagy Konrádtól /1127/ Györgyig /1904/.
A képen zászlókat lengetve vonulnak a művészek, bányászok, parasztok, egyetemi hallgatók, és a sgraffito készítője.
A második világháborúban csupán 200 csempe rongálódott meg.
Az utcát az újjáépített Frauenkirche monumentális kupolás, zömök, barokk épülete zárja le.
Szerencsére elállt a szemerkélő eső, kikukucskált a nap, és Drezda a legszebb arcát mutatta nekünk. Beléptünk a Frauenkirche belsejébe, és én újra elámultam.
Úgy látszik, hogy az evangélikusokat nem zavarja Drezdában, hogy az istentiszteletüket egy barokkos pompában épített templomban tartják.
A belső tér kör alaprajzú, és a templomban levő szokásos padsorokon kívül mind a két oldalon karzatok vannak ülésekkel, egymás fölött négy, mint egy színházban. A harmadik „emelet” tagolt, legfölső karzat pedig rövidebb, hogy legyen helye az ablakoknak, amik nem színes, hanem fehér üvegekből vannak. Áradt be rajtuk a napsütés, megvilágította a kőharangra emlékeztető kupola freskóit, a barokkos főoltár háta mögött lévő hatalmas orgona aranyozott díszeit, a karzatok színes díszítését.
Nem egy szokványos, evangélikus templom, az biztos!
Aztán tettünk egy sétát a királyi palota udvarain.
Maga a háromemeletes királyi palota, a kinézete alapján, simán elmenne egy belvárosi bérháznak Budapesten.
Az épület külseje reneszánsz, belülről barokk, és múzeumok vannak benne.
Itt, ott tornyok emelkednek ki belőle, a legmagasabb torony 100,3 méter. Az épületek két udvart fognak közre, ebből a kisudvar a múzeumok bejárata, a nagy udvar házainak díszei a sgraffito-k.
Kisétáltunk a királyi palota udvaráról, és visszamentünk a Katholische Hofkirche templomhoz, aminek az oldalánál kezdődik a Brühl teraszra felvezető széles lépcsősor, amit a négy napszak szobra szegélyez.
A belváros Elbára néző oldalán húzódik, mint egy fél kilométer hosszan ez a terasz, ami tulajdonképpen a régi városfal megmaradt szakasza.
A nevét Szászország egyik miniszterelnökéről kapra, aki alatt az erődítés kiépült.
A napóleoni háborúk után átalakították sétánnyá. Európa erkélyének is nevezik, mi összevontuk a két nevet és Európa teraszként emlékszünk rá.
Nagyon fújt a szél az Elba partján, magasan a rakpart fölött, néha majdnem elvitt minket, de a látvány megérte.
Balról az Elba a régi híddal, a hajókkal, szemben, a túlparton Szászország kormányzati negyede, jobbról szebbnél szebb épületek, a sétányon szobrok, szökőkutak, virágok, apró parkok, kiülős kávéházak.
Nem voltunk egyedül a lelkesedésünkkel, rengeteg ember korzózott fel és alá.
Mi is elsétáltunk az egykori parlament, ma a szász legfelsőbb bíróság épülete előtt lévő kocka alakúra nyírt hársfák mellett, ahol a szél belocsolt bennünket kicsit egy szökőkút vizével.
Majd a Képzőművészeti Akadémia citromfacsaróra emlékeztető kupolás épülete előtt, egy olyan helyre értünk, ahonnan le lehetett látni a teraszra merőlegesen húzódó kis utcára, ami az NDK-s időkben épült modern házakból áll. A legtöbbnek a földszintjén étterem van, így a letekintőt színes előtetők sorának a látványa fogadja.
Tovább sétáltunk az Albertinum nevű impozáns épület előtt, amiben képtár van, majd elérkeztünk az ágyúdombhoz, amire egy terasz vezetett fel, a terasz alatt szökőkút, vízköpővel, fenn a dombon hatalmas platánfák keretezték a kilátást.
Visszafelé sétálva, kiálltunk az egykori bástya sarkára, ahonnan be lehet látni az egész sétányt, és ellátni egészen az operaházig.
Nekem nagy élmény volt ez a terasz, és az egész óváros, hiszen egyáltalán nem számítottam ilyen lenyűgöző látványra.
Visszasétáltunk a sétányon, egészen a Theaterplatzig, közben beborult újra az ég, és kicsit futólépésben a Zwinger felé vettük az irányt. Versenyt futottunk az esőfelhőkkel, amiket a szél a fejünk fölé sodort.
Elrobogtunk a tér közepén álló János király emlékmű mellett, és mire beléptünk a Zwinger harangjáték pavilonjának kapuján, még nyerésre álltunk, kicsit még a nap is kisütött újra, hogy lehessen fényképezni.
A Zwinger műfaja meghatározhatatlan. Hajdan a belső és a külső városfal közötti Zwinger /a név jelentése szorító/ a támadó ellenséget volt hivatott csapdába ejteni, de az eredeti védelmi funkcióját már régen elvesztette, így várnak nem lehet nevezni. Nem is kastély, mert nincsen semmilyen lakó funkciója. Kertnek sem lehet nevezni, mert csak gyep, és szökőkutak vannak az udvarán.
Tulajdonképpen négy tégla alakú, és két ovális barokk pavilon fog közre egy hatalmas díszudvart, a pavilonok kiállító teremként működnek.
Az l945-ös légitámadásban a Zwinger is romba dőlt, és kiégett.
Szerencsére a kiállítási tárgyakat már korábban elvitték, így azok megmenekültek a pusztulástól. 1960-ra építették újjá, és kerültek vissza a kiállítási tárgyak, kivéve azokat amik „eltűntek”. Azért a múzeum 400 éves évfordulójára a Szovjetunió visszaadott az elrabolt alkotásokból 1240 képet.
A gazdagon díszített pavilonok hatalmas ablakain be lehet látni a kiállításokra. Nekünk nincs időnk megnézni őket, de bevallom, engem nem is érdekelt sem a porcelán gyűjtemény, sem az ón gyűjtemény, sem a fegyvergyűjtemény, sem az állattani múzeum. Ha sok időt töltenék Drezdában, akkor a képtárat azért megnézném.
Sétáltunk az udvaron, gyönyörködtünk a rengeteg szoborban, amik az épületek tetején lévő sétányokat, a pavilonok ablakait, a zárt tetőket, és a kapukat díszítik. Elsétáltunk az udvaron a másik, hatalmas koronával díszített kapuig, aztán felmentünk az épületek melletti teraszra, a férjem még kicsit fényképezett, aztán futólépésben indultunk a buszhoz.
Mire beszálltunk rákezdett az eső. A történelmi negyedből kikanyarodva ott állt az NDK korszakában épült hatalmas kultúrpalota. Nagy viták vannak arról, hogy lebontsák a szocialista giga szörnyet, vagy megtartsák, mint a város egyik korszakának emlékét.
Már csak a buszból láttuk a panelházak szegélyezte Prager Strasszét, a szocialista Drezda főutcáját, ami bárhol lehetne, olyan jellegtelen.
Azt gondoltam, amíg nem láttam a helyreállított óvárost, hogy egész Drezda ilyen lesz. Egyesek azt tartják, hogy hamisítványok az újjáépített régi épületek, de ha azok nem lennének, a turisták messzire elkerülnék Drezdát.
18 hozzászólás
Kedves Judit!
Drezda tényleg gyönyörű város, már a fekvése is, ott az Elba kanyarulatában, mintha az ölében feküdne. Erről magam sem gondoltam, hogy ennyire szép. Megnéztem a fotókat is, de a leírásoddal is láttattad, és szinte kézen fogva vezettél ebben az új régi városban.
Köszönöm Neked, hogy bemutattad.
Ida
Kedves Ida!
Számomra akkora meglepetés volt Drezda, hogy még most ennyi idő elteltével is a hatása alatt vagyok.
Minden tisztelet és respect azoknak, akik – szó szerint – feltámasztották romjaiból.
A II. világháború sok gaztette között is dobogós, mert a a támadásnak nem ipari célpontjai voltak. A bombák zöme a sűrűn beépített, történelmi óvárosra hullott, ahol minden hamar lángba borult. A robbanószerkezetek hatalmas, hurrikánszerű tűzvihart gerjesztettek, amit aztán az éjjel fél kettőkor érkező mintegy 500 repülőgép bombaterhe még tovább fokozott. Amikor a környező településekről megérkeztek a tűzoltást, és mentést végzők, akkor egy sokadik hullámban őket is szétbombázták.
A százezernyi emberélet mellett civilizációnk számos nagyszerű alkotása is elveszett, háborús bűn ez a javából, még ha a szövetségesek követték el, akkor is.
Judit
Kedves Judit!
Nagyon érdekes volt a drezdai beszámolód is, élvezettel olvastam.
Igen Drezdát un. megtorló bombatámadások érték 1945-ben, ezek fő szorgalmazója Winston Churchill volt, mintegy megfizetve London terror bombázásáért. A drezdai bombázások olyan "jól sikerültek", hogy tűzvihar alakult ki a városban, amely napokig égett, és a tűz mindent elpusztított.
Várom a következő részt.
feri.
Kedves Feri!
Örülök, hogy tetszett a drezdai úti beszámolóm. Hamarosan felteszem a folytatást.
Judit
Kedves Judit!
Aprólékos leírásod után ítélve érdekes lehet Drezda városa, ám valahogy nem annyira vonzó számomra, hogy valaha körülnézzek benne. Én megelégszem annyival, amennyit elém vetítettél.
Szeretettel: István
Kedves István!
Magamtól én sem tettem volna lépéseket, hogy Drezdába látogassak, de benne volt a skandináv programban. Azt nem tudtam elképzelni, hogy minek is megyünk oda, amíg meg nem érkeztük. 🙂
Végül is jól sült el a dolog, és a hosszú utazást színesítette.
Judit
Kedves Judit!
Köszönöm a szakszerű idegenvezetést, sokat tanultam!
Olvasom tovább.
Szeretettel:
Ylen
Kedves Ylen!
Örülök, hogy velem tartasz, még sok érdekes helyre elviszlek, ígérem! 🙂
Judit
Kedves Judit!
Két év híján félévszázada jártam Drezdában egy szász-svájci kirándulás alkalmával. Mi is egy napot töltöttünk ebben a városban, délelőtt vásárlás, délután megnéztük a Zwingert, a képtárban nem győztem nézni a szebbnél szebb festményeket. Nekünk nem volt szerencsénk az időjárással, mert az egész kirándulás során hideg, szemerkélő eső esett. Egy nap sütött csak ki a Nap. Ámulok, hogy mennyi mindent megnézhettünk volna, de az idegenvezető ennyi programot osztott be erre a napra. Arra emlékszem, hogy találtunk egy olyan cukrászdát séta közben, minek a neve Szeged volt. Pénzünket elköltve, belül nem tudtuk megnézni. Nagyon tetszett a drezdai élményeidről szóló cikked!
Matild
Kedves Matild!
Valószínűleg azóta nagyon megváltozott Drezda, amióta ott jártál. Nem készültek el még akkorra a háborús pusztítások helyreállításai.
Lehet, hogy akkoriban a Zwinger volt az egyetlen érdekes látni való.
Judit
Kedves Judit!
Drezda az a hely, ahol én is jártam, kb. 1977-ben.
Voltam a képtárban, s néhány múzeumban.
Engem a hatalmas terek, széles utak nyűgöztek le, vagy inkább, nem tűntek otthonosnak.
De lehet, hogy az inkább Berlin volt.
Hihetetlen a német nép életereje, teljesítménye, ami a túlélést az újraépítést illeti.
Nem csoda hogy megpróbálják minden eszközzel gyengíteni.
Napjainkban is.
De ez már politika.
Szeretettel olvastam a beszámolódat. Kíváncsian várom a folytatást.
Ildikó
Kedves Ildikó!
Köszönöm, hogy visszatértél velem Drezdába! /Közben úgy látom kicsit beugrottál Berlinbe is. :)/
Az egyes német emberekről nincs véleményem, de a német állam már sok és jó nagy bajba sodorta a történelem során Európát.
Judit
Kedves Judit!
Részletesen tálalod nekünk látottakat, érdekes most olvasni róla, én is részt vettem a 70-es években egy NDK-s úton és engem Drezda fogott meg legjobban, ahová nem is az egész csoportunk ment el, de én átrándultam egy fél napra, mi is megcsodáltuk az akkor már az újjáépített, rendezett Zwinger múzeumot
nagyon tetszett a hosszú sétány, a rengeteg szökőkútjával. Nekünk is van róla jegyzetünk, ha kezembe kerül, én is fölteszem. Ott nekünk vezetőnk se volt.
Érdeklődéssel olvastam a részletes írásodat.
Kata
Kedves Kata!
Érdekes lenne összevetni a Te 1970-es évekbeli jegyzeteidet Drezdáról az én 2016-os jegyzetemmel. Nagyon remélem, hogy megtalálod, és közreadod!
Judit
Kedves Judit!
Orulok, hogy itt is felidezhettem emlekeimet altalad.
Drezdaban is jartam tobbek kozott abban a regi ugynevezdtt ND K-ban. Nem csak turazni szeretek, hanem utazni, sajnos Europan kivul csak Tuneziaban voltam. Szeretem, es orulok az utleirasoknak is, mert sokat lehet tanulni beloluk. Volt, hogy elore, volt hogy utana olvastunk, mert amit az idegenvezeto elmond, az hamar elfelejtodik.:-)
Jo volt nalad.
Szeretettel. Ica
Kedves Ica!
A mi idegenvezetőnk annyira sokat beszélt /sok helyen voltunk, sok mindent láttunk/, hogy mire Norvégiába értünk, még álmomban is az ő hangját hallottam. 🙂
Tunézia… a régi szép időkben a magyarok nagy kedvence volt, most meg nem biztonságos ország, rendkívüli állapot, kijárási tilalom… pfff… szomorú!
Judit
Kedves Judit !
Drezdában még nem jártam, így érdeklődéssel olvastam beszámolódat, ami nagyon tetszett.
Köszönöm, igen, már sokkal jobban vagyok 🙂
Igyekszem utolérni magam, de olyan sokan írtok és annyi mindent kell még elolvasnom…
🙂 🙂 🙂
Szeretettel : Zsu
Kedves Zsu!
Örülök, hogy elvittelek Drezdába. 🙂
Sajnos én sem tudok annyit írni, és olvasni, amennyit szeretnék. 🙁
Judit