A kinézett hajó indulásáig már nem sok idő volt hátra, így Stockholm óvárosából csak néhány szűk, macskaköves, turistáktól hemzsegő utcát láttunk. Ott is elsősorban boltot kerestünk, ahol az ebédre való szendvicseinket be lehetett szerezni, aztán lerobogtunk a palota melletti Old Town kikötőbe.
Amíg a városnéző hajóra várakoztunk, addig nagy csinnadrattával díszmenetben elmasíroztak előttünk a királyi palota előtti zenés őrségváltás katonái, vonultak a reggel látott díszudvarra, hogy leváltsák az ott eddig posztolókat.
A katonák nagy dobpergés közepette elvonultak, mi pedig beszálltunk a kis hajóba, és hátramentünk a férjemmel a nyitott részébe, hogy megnézzük a vízről a sok szigetű Stockholmot a maga gyönyörű valójában.
A verőfényes napsütésben a tó, és a város a legszebb arcát mutatta.
Elhajóztunk a Nemzeti Múzeum előtt, aztán Nybroplan kikötőnél megcsodálhattuk a Királyi Drámaszínház épületét, majd tovább hajóztunk a Vasa Múzeum kikötőjébe, ahová a nap folyamán még később visszatértünk, hogy megnézzük a múzeumot.
Áthajóztunk Skeppsholmen zöld szigetéhez, ahol egy korabeli vitorlás ringott a vízen, jó fotótémát adva a turistáknak, ugyanúgy, mint a következő állomás a Tivoli vidámpark, aminek szédítő magasságokba felkúszó tornyait már messziről lehetett látni a hajóról.
De ez már egy másik szigeten van. Aznap délután még erre a szigetre is visszatértünk, megnézni a skanzent.
A kis hajó kifelé vitt bennünket a Balti-tenger felé, a következő állomás a Viking Line a nagy tengerjáró utasszállító hajók kikötője volt. Mi is láttunk egy óriási, legalább hat emeletes hófehér hajót, amire a „Celebrity Shilhouette” név volt felfestve.
Ezek a nagy hajók eddig tudnak feljönni, és többnyire 24 órát állnak a kikötőben, amíg utasaik megismerkednek Stockholmmal, aztán viszik tovább az utasaikat Helsinki, Tallin, vagy Riga felé.
Itt egy magyar lány is felszállt a hajónkra, és nagyon megörült a magyar társaságnak. Elmondta, hogy személyi edzőként dolgozik az óceánjárón, és most van egy szabadnapja, hogy megnézze Stockholmot. Csodálatosan felújított régi házak mellett hajóztunk. Egy gyönyörű, régi vöröstéglás hatalmas malomból „Marina Tower” néven luxushotel lett, az egész óvárosi rész mesebeli képet mutatott a víz felől.
A következő megállója a hajónak Slussen /a zsilip/ volt, ezzel a megállóval visszatértünk Galmla Stan szigetre, ahonnan elindultunk.
A zsilip a Malaren tavat választja el a Balti-tengertől. A zsilip felszínén megy a metró, és több szinten, számos közút.
Az utolsó állomása a hajónak Old Town volt, ahonnan elindultunk. Kiszálltunk a hajóból, és búcsút intettünk a koromfekete bőrű, rasta hajú lánynak, aki a hajónkat vezette, majd megkerestük a királyi palota oldalában várakozó buszunkat, hogy ezúttal közúton menjünk el Djurgarden szigetre, ahol már kétszer is kikötöttünk a hajózásnál /Vasa múzeum, és a Tivoli/.
A skanzen volt az úti célunk, ami a világ legelső skanzenje, ami a nevét Stockholm skanzen /sánc/ nevű városrészéről kapta, ahol megépült.
Az ötlet kitalálója 1891-ben, Artur Hazelius volt, aki arra gondolt, hogy ha az erőteljes iparosodás következtében ezek a régi mezőgazdasági épületek eltűnnek, akkor az utókor már soha többé nem tudja megtekinteni őket. Ezért idetelepítve Skandinávia minden részéből, kb. 150 kisebb, nagyobb történelmi épületet látunk, elsősorban házakat, műhelyeket, farmokat, boltokat, de van templom, harangtorony, szélmalom, kilátótorony is a középkortól egészen napjainkig.
Nemcsak épületeket vannak a skanzenben, hanem egy kisebb állatkert is a Skandináviában honos állatokkal.
A kézműves műhelyekben munka közben láttunk órásmestert, szövőnőt, kovácsot, fazekast, bádogost, péket, gyógynövény patikust, nyomdászt, könyvkötőt, sajtkészítőt, vajköpülőt, hímző asszonyt. Minden mesterség képviselője beöltözve népviseletbe, a korabeli eszközökkel dolgozott, és kedvesen elbeszélgetett a mesterségéről a látogatókkal.
A legrégebbi épület az 1300-as évekből való, de a legtöbb az 1700-as, és 1800-as években épült eredetileg. A megnyitás után Artur Hazelius be is költözött a skanzenbe, haláláig ott élt, és ott is van eltemetve.
Mi a névadó Hazelius kapun mentünk be, és ugyancsak memorizálni kellett az útvonalat, hogy a harminc hektáros skanzen megfelelő kapuján menjünk majd ki, és végül visszataláljunk az ott várakozó buszunkhoz. Ezt megkönnyítendő mindenki kapott egy térképet a skanzenről, aminek később nagy hasznát vettük.
A férjem egy mókust fotózott a faágak között, én a csoportunkkal tovább mentem, és a fejem fölé tartottam a jegyzeteimet, ami tájékozódási pontként szolgált a férjemnek, ha a csoport után indul. Igen ám, de közben elkanyarodtunk, így már nem láthatta a tájékozódási pontot. Én megálltam a kanyarban, és vártam őt, és kisvártatva valóban előrobogott, de pont az ellenkező irányba rohant, mint ahol én vártam. Kénytelen voltam utána rohanni, mert ki tudja mikor veszi észre, hogy nem vagyunk sehol. Jó kis futás volt a tömegben, mire sikerült elkapni a férjemet, és a helyes irányba terelni. Addigra a csoportunk már rég messze járt, innentől magunkra és a térképre kellett hagyatkoznunk, no meg az emlékeinkre, hogy merről jöttünk, merre jártunk idáig.
Mivel vasárnap volt, az egyéni és csoportos turistáktól, valamint a helyiektől szinte lépni se lehetett.
A helyiek közül nagyon sok kisgyerekes családot láttunk, ahol az ifjú apukák ugyancsak kivették a részüket a visító, és akaratoskodó csemeték terelgetéséből.
Két furcsaságot néztem meg alaposan rajtuk. Az egyik furcsaság, hogy fiatalok voltak a szülők, a húszas éveikben jártak, nem vártak a családalapítással, és nagyon sokan két- három kisgyerekkel voltak. A másik furcsaság a hajszínek voltak. Valami titokzatos módon az apukák hajszíne barna volt, az anyukák legtöbbjéé festett szőke /a lenövésekből látszott/, de a gyerekek mind tejföl szőkék voltak. Úgy tűnt, mintha a helybeliek szőkén születnének, aztán felnőtt korukra bebarnulna a hajuk, aminek szőkeségét már csak festékkel lehet visszahozni.
A skanzen területén sok bolt van, ahol kézműves termékeket lehet venni, de van postahivatal, kávézók, éttermek.
Mi a kézművesek utcáján mentünk először végig, aztán néztünk meg sok tanyaházat, szegényekét, gazdagokét egyaránt. A templomba nem jutottunk be, mert éppen esküvőre készültek, így egy népviseletbe öltözött asszony, kedvesen, de határozottan mindenkit elküldött. A nagy érdeklődésre tekintettel, kész csoda, hogy nem rekedt be.
Nekem a házakban a szekrényszerű, elfüggönyzött ágyak voltak a legfurcsábbak, ilyeneket itt láttam először.
A lapp kunyhó ablakán is kíváncsian kukucskáltam be /nem lehetett bemenni, mert olyan apró volt, hogy a sok turista széttaposta volna/, mert még elképzelni sem tudtam, hogy nézhet ki.
Nagyon érdekes volt egy sor munkásoknak készült nyár lak, mindegyik előtt egy nagyobbacska kerttel – csodás virágokkal beültetve – és egy pirinyó házzal, ahol ügyesen berendezve minden megvolt, ami kellhetett például még az 1950-es, 1960-as években is, csak éppen hely az nem nagyon volt bennük.
Itt aztán érvényes volt az a mondás, hogy ha egy ember bement, kettőnek ki kellett jönni.
Gondolom inkább kint tartózkodhattak, mivel a svédek szinte vallásos imádattal fordulnak a természet felé.
Ezt még a világon egyedül álló módon törvénybe is iktatták. A „mindenki joga” azt jelenti, hogy mindenkinek joga van szabadon tartózkodni a természetben, sátrat verni, erdei gyümölcsöket, gombát, virágot szedni, fürödni – még magán területen is – amennyiben a lakott háztól látó és hallótávolságon kívül marad.
Ami nem tetszett a skanzenben az az állatkert volt. Az állatoknak nagyon kicsi helyük volt, eléggé rossz bőrben voltak. Sehová nem tudtak elrejtőzni a rengeteg kiabáló turista elől. Nem is fotóztuk őket, olyan siralmas látványt nyújtottak a jávorszarvasok, rénszarvasok, és társaik.
Viszont a skanzenben vadon élő állatok nagyon tetszettek, a füves háztetőn üldögélő hatalmas gyönyörű páva, vagy a sétaúttól két lépésre a földön eszegető kis mókus, aki nyugodtan pózolt a kamerák előtt.
Egy hegedűszóra menetelő népviseletbe öltözött csoport búcsúztatott minket kifelé jövet a skanzenből, talán valami szabadtéri előadásra mentek, de mi már azt nem nézhettük meg, várt minket a Vasa múzeum. Amíg átgurultunk a közelben lévő Vasa múzeumba, én a skanzen előtti obeliszken lévő feliratra gondoltam: „Ránk virradhat a nap, amikor minden aranyunk kevés lesz ahhoz, hogy képet alkossunk egy elmúlt korszakról.” Ennél jobban nem lehet megfogalmazni egy múzeum célját.
A Vasa múzeumot kívülről már többször is láttuk, a hajókázás során, a külseje fából készült, és maga a múzeum épülete stílszerűen, egy hajót formázott, hiszen a belsejében egy hajó van kiállítva.
A kiállított vitorlás hadihajó különlegessége, hogy 1628-ban bocsátották vízre, és alig egy kilométer megtétele után egy szélroham felborította, és a parton ünneplő hatalmas tömeg szeme láttára elsüllyedt.
Ez után 1956-ig – a megtalálásáig – békésen pihent a tenger fenekén. 1961-ben emelték ki, 17 éven át konzerválták, és állították össze, majd kiállították egy méretre szabott, légkondicionált múzeumban.
A múzeumban elég sötét volt, és a hajó olyan hatalmas volt hozzánk képest, hogy itt-ott tudtunk kisebb darabokat megnézni belőle, az egészre nem volt rálátásunk sehonnan. Magára a hajóra nem lehetett felmenni.
A múzeumban, két félkörben, galériákra lehetett felmenni, és onnan megnézni a hatalmas hajót, különböző magasságokból.
A galériákon a hajóban megtalált holmik voltak kiállítva: ruhák, cipők, térképek, szerszámok, fegyverek, ágyúgolyók halma. A legfélelmetesebbek azok a rekonstrukciók, amelyek a Vasa balsorsú matrózainak koponyáit keltik életre, anatómusok, s szobrászok segítségével. Egy fém rúdon volt egy hiányos, megfeketedett emberi koponya, és mellette egy másik fémrúdon a fej, ahogyan kinézhetett valaha.
A hajó körül történelmi ismertetők, és multimédiás anyagok mutatták be a hajó építését, elsüllyedését, és felszínre hozatalát.
A legérdekesebb számomra a hajó metszeti rekonstrukciója volt, ami – mint egy kettévágva a hajót – a hajó belsejét mutatta meg, az ott lévő berendezésekkel, s az ott folyó munkával. Apró alakok serénykedtek négy szinten a hajó belsejében, bemutatva, hogyan éltek, dolgoztak akkoriban egy vitorlás hadihajón.
A fedélzeten 64 ágyú volt elhelyezve /több mint az akkori lengyel hadiflotta összes ágyúja/, és a hajót több mint 700 szobor, és dísz ékesítette.
Bátran mondhatjuk, hogy agyon volt díszítve. Orrszobra egy 4 méter hosszú, ugrani készülő oroszlán, mivel építtetőjét II. Gusztáv Adolfot észak oroszlánjának nevezték.
A hajó 3 évig épült, és aránytalanra sikerült. A hajón lévő 120 tonna ballaszt nem volt elég a kiegyensúlyozásához /túlságosan megpakolták ágyúkkal/, kétszer ennyire lett volna szükség ahhoz, hogy stabil legyen, de ehhez nem volt elég hely. Nos így járnak a királyok, amikor beleszólnak a hajóépítésbe, és felszerelésbe.
Nekem már kicsit megfájdult a fejem az elég gyéren kivilágított terekben való rengeteg nézelődéstől, így kimentünk a férjemmel a múzeumból, és a sziget partján sétáltunk, végre normális fényben, a jó levegőn. Még egy kikötött hajóra is felmentünk más turisták nyomában. Nem szólt senki ránk, így egy régi hajó után egy újabb hajón /sokkal kisebb hajón/ nézelődtünk. és fényképezkedtünk, a háttérben a kikötővel, és a tengerrel.
A következő állomásunk Stockhom modern városrészének a megtekintése volt. A régi belváros nagy részét a hatvanas, hetvenes években lebontották, és az új épületek nem túl érdekesek, mondhatni rondák.
Ez Stockholm másik arca, nem szép, viszont zajos, és koszos.
A Sergels Torgnál szálltunk ki a buszból, ez egy nagy tér, a közepén egy nagy szökőkúttal, aminek a közepén egy jó magas üveg obeliszk áll, amit éjszakára kivilágítanak. Akkor lehet, hogy szebb, nappal még az sem látszik, hogy üveg, egy szürke oszlop dudorokkal az oldalán.
Mellette egy másik üveg építmény a Kulturhuset /kulturális központ/, négy emeletnyi ablakában a környező házak tükröződnek.
Elsétáltunk a Koncertházig, ahol a Nobel díj ünnepélyes átadását szokták tartani.
Ez egy kékre festett kockaház, előtte lépcsősor, a lépcsősoron tíz hatalmas oszlop, ami a tetőig ér. Minden oszlop mögött egy bejárati ajtó és – az első emelet magasságában – egy ablak, előtte erkéllyel. Azt hiszem egy görög templomra akar emlékeztetni.
Az épület előtt egy szoborcsoport, az Orfeusz szökőkút, nagyon modern. Egy óriási férfialak dominál a közepén, ami olyan magas és vékony, mintha versenyben lenne a mögötte lévő oszlopokkal. Orfeusz éppen leszáll az alvilágba egy v alakú nyársra emlékeztető lanttal a kezében, és az ott lévő holtak, körben felébrednek a zene hangjára, és felfelé törekszenek. A szökőkút nem szökött, ez is biztosan szebb este, kivilágítva, vagy legalább nem látszik annyira…
A koncert ház előtt néger fiatal fickók epret árultak /úgy látszik, itt júliusban kezdődik az eperszezon/ az idegenvezető biztatott, hogy jó árban adják, sokan vettek is a csoportból, aztán amíg sétáltunk kb. száz helyen árulták még az epret az utcán ugyanolyan árban, ugyanolyan néger fickók.
Sétáltunk még a modern városrészben a sétáló utcában, megnéztük benne a toronyházakat, amik a világ bármely modern nagyvárosában lehetnének. Az ott lévő John Lennon emlékszobor, egy csomóra kötött csövű pisztolyt ábrázol, ami egyben az erőszakmentesség jelképe is.
Aztán sajnos felszálltunk a buszra, és visszamentünk a szállásunkra, Stockholm elővárosába, ahol megettük az ezúttal is rémes vacsorát /kis darab szénné égett csirke, kis nem eléggé főtt krumplival, előtte valami csírák egy tálban, utána a pohár sör, ami elfeledtette az egészet/. Én szívem szerint benn maradtam volna megnézni az esti Stockholmot, még azt sem bántam volna, ha saját zsebből kellett volna finanszírozni a vacsorát. Ezt úgy sem lehetett volna alulmúlni!
18 hozzászólás
Kedves Judit!
Csodálom a felkészültségedet, tudásodat, ahogyan részletekbe menően vezetsz bennünket, olvasókat magaddal az utatok során. Sok érdekeset megtudtam, köszönetem érte!
Szeretettel:
Ylen
Kedves Ylen!
Köszönöm, hogy kitartóan követsz utamon, és érdekesnek találod a beszámolómat.
Még sok érdekesség vár ránk a továbbiakban is. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Úgy érzem érdemes volt elolvassam érdekes beszámolód, hisz megtudtam, hogy a svédek szeretik a természetet is nem csak a vodkát. Bizonyára természet szeretete veszi rá őket a külföldi kirándulásokra, nem az, hogy mindennap holtrészegre ihassák magukat.
Az általad leírt sok érdekesség mellé gondoltam én is írok egyet, remélem nem veszed rossznéven.
Szeretettel: István
Kedves István!
A svédek alkohol fogyasztására én is kitérek majd az egyik részben, de köszönöm a kiegészítést. 🙂
Norvégiában még drágábbak a szeszes italok, de azért Svédországban sem lehet az olcsóságra panaszkodni. Egy pohár sörért 2.200.-Ft-ot fizettünk. Emlékezetes sörözés volt. 🙂
Gondolj csak bele, hogy milyen lehet a svédeknek Magyarországon sörözni /vagy általában italozni, hiszen a tömény italok még elképesztőbben drágák náluk/, szinte ingyen van a pia, nem csoda, hogy nem ismernek mértéket. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Részletes beszámolód ezúttal is érdekes volt, élvezettel olvastam.
feri
Kedves Feri!
Örülök, hogy állandó útitársunknak szegődtél ezen a hosszú úton, remélem, hogy végig élvezni fogod az utazást!
Judit
Kedves Judit!
Ezúttal nagyon irigyeltelek. Azon a hajókiránduláson de szívesen ott lettem volna (főleg így, hogy még az idő is szép volt), no meg a skanzent is imádom. Bár a 30 hektár igen nagy terület, nem is tudom egy délután be lehet-e járni, de nagy élvezettel olvastam kalandjaitokat.
Milyen kár, hogy nem tudtál fotót küldeni a mókusról, ha még el is vesztetek miatta. 🙂 Imádom a mókusokat.
Azt a vitorlás hadihajót is érdekfeszítően mutattad be. Ezek szerint az volt az 1600-as évek Titanicja. A szénné égett vacsora miatt ezúttal nem aggódtam különösebben, ugyanis éppen teli pocakkal olvastalak. 🙂
Ida
Kedves Ida!
Még lesz gyönyörű hajókirándulás Norvégiában is. 🙂
Örülök, hogy egy múzeumot, ami a látványra épül, sikerült szóban is eléd varázsolni.
Mókus ügyben intézkedem! 😀
Judit
Kedves Judit!
Örülök, hogy a hajókirándulásotok szép napsütéses időben történt, mert így látható legjobban a tenger kék színe. Gondolom, ha esős az idő, akkor szürkés a tenger. Egy képeslapon, amit volt munkatársamtól kaptam, láttam Stockholmot, a kikötői résszel és gyönyörű kék színű vízzel. Nem tudom, még milyen eseményekben lesz részetek, de ha én lettem volna Svédországban, biztosan ez a nap tetszett volna a legjobban.:) Milyen jó, hogy jegyzetelsz, de sajnos még így is majdnem sikerült elkerülnötök egymást a pároddal. Köszönöm ezt a részletes, élménydús leírást, így olyan, mintha én is ott jártam volna.:)
Matild
Kedves Matild!
Én soha életemben nem gondoltam, hogy egyszer majd eljutok Skandináviába, és lesz lehetőségem kicsit körülnézni ott. 🙂
Arra gondoltam, hogy talán másokat is érdekelhet mit láttam, milyen tapasztalatokat szereztem ott. Ezt a beszámolót a családomnak, és a barátoknak írtam, azért ilyen személyes, de Ida biztatására feltettem a Napvilágra is.
Kedves hozzászólásaiddal megerősítesz benne, hogy jól tettem, hogy feltettem. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Én is veled tartva, teletömődtem a sok érdekességgel, amit láttál. Nagyon zsúfoltak a napok, rengeteg
mindent megnéztetek, sűrű a program, fárasztó lehet. Veled tartottam végig, érdekes, hogy ott annyi négert láttok. A meleg égövet megunva mentek olyan északi, hideg helyre. Beszámolód végén már magam is vártam, hogy vajon mit kaptok vacsorára, és nem csodálkoztam rajta, tetszett, hogy a csirkét túlsütötték, a krumplit meg félig főzték. Azt hiszem, hogy majd nem győzöd otthon a jó ételeket megenni. Úgy látszik, csak nálunk van az, hogy a külföldiek szeretik a sok finom ételt, amit a vendéglőkben főznek.
(Ha még most is úgy, van, mint régen volt…) Nagyon tetszett a beszámolód, nem folytatom tovább, mert apró-betűs, és nekem nehéz olvasni.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Bizony elég fárasztó volt az a sok program, de legalább este nem kellett ringatni minket, hogy elaludjunk. 🙂
Borzalmasan sok színes bőrű ember él Skandináviában, majd még a hatodik nap délutánjáról szóló részben kitérek erre is.
Az olvashatósághoz egy tanács: a képernyő jobb fölső sarkában, a piros kockában levő X alatt /amivel bezárod az oldalt/ van három pont egymás alatt /vagy három vonás egymás alatt/, bátran kattints rá, és a közepe táján van egy olyan, hogy NAGYÍTÁS, a sor közepén lévő szám mutatja, hogy hány százalékos a nagysága a megjelenő oldalnak. A szám mellett lévő plusz jelre kattintva növelheted a betűk nagyságát, amíg kényelmesen olvasható nem lesz. Aztán kattints a kis lenyíló táblázaton kívülre, és becsukódik. A három pontra kattintva újra kinyílik, és továbbra is állíthatsz rajta. a mínusz jelre kattintva kisebbednek a betűk.
Judit
Kedves Judit!
Köszönöm, hogy elmondtad, hogy lehet átigazítani a méreteket. Csak az a hiba, hogy lefelé lehet igazítani kisebb méretre, míg felfelé nem sikerült. Majd gyakorolom, lehet, hogy bejön az is, amit várok.
Kata
Kedves Kata!
A plusz jel fölé vidd az egérkéddel a nyilat, és ahányat kattintasz, mindig növekszik a betűméret.
Remélem sikerül!
Judit
Nem feledkeztem meg Skandináviáról írt beszámolódról kedves Judit.
Nem is tudtam, hol hagytam abba, de rátaláltam végra:)))
Ez a rész is tele van hasznos, izgalmas beszámolóval, ami tetszett is nekem…folytatom az olvasást.
Szeretettel voltam: Ica
Kedves Ica!
Sok élményben volt részünk, ezen a hosszú, és színes utazáson. Nem csodálom, hogy néha szünetet tartasz, mert még olvasni is fárasztó. 🙂
Ha rápihentél, akkor még szeretettel várlak a többi résznél.
Judit
Kedves Judit !
Annyira szép és régi emlékeket idézel fel bennem 🙂
Én nem tudnám ilyen szépen leírni:))
Maradok a verseknél :))
Nagyon tetszett, jövök és majd folytatom 🙂
Szeretettel olvastalak : Zsu
Kedves Zsu!
Akkor Te két utazáson veszel részt. Egyrészt az enyémen, amit olvasol, másrészt a Tiéden, ami emlékeidben él. 🙂
Judit