Az Alhambra, Spanyolország egyik legismertebb látványossága, kötelező látnivaló Granadában.
Maga az Alhambra egy város a városban, részben erőd, de emellett egy mór várost és palotanegyedet is magában foglalt, hatalmas kerttel. Az ókori Mór Monarchia szent helye, és erődítménykomplexuma volt.
A Granada felett lévő dombon álló, 140 ezer m2 területű, lélegzetállítóan szép épületegyüttes 1223 és 1408 között épült. Három részből áll: a díszes Nazrid palota, az Alcazaba, valamint a Generalife (a kertek).
Erődítménye az Alcazaba, a komplexum legrégebbi része, melynek tornyaiból csodás kilátás nyílik Granada városára. Ma már nem az eredeti Alhambra látható: V. Károly lebontatott egy épületet, hogy helyére palotát építtessen magának, majd 1812-ben a távozó francia megszállók felrobbantották a komplexumot. A 19. században megkezdődött a restaurálás, amely jelenleg is folyamatban van.
Generalife az Alhambra része. Ez volt a Nasrid szultánok nyári palotája. A palota, és a gyönyörű kertek 1313-1325 között épültek.
Az Alhambra meglátogatásának nagy része a szabadban zajlott, szépséges kertekben sétáltunk. Virágok, bokrok, fák! Emberi arc nagyságú hibiszkuszok, diófa magasságú magnóliák! Medencék, csörgedező, patakszerű csatornák, hihetetlen részletességgel kidolgozott oszlopok, paloták, belső udvarok, mesebeli panoráma a hófehér városra és a Sierra Nevadára. Gyönyörű és nem utolsósorban hatalmas.
Eredetileg több épület állt itt, de nem építették mind újjá őket. A virágágyások között ezeknek a falmaradványai látszottak. Most gyönyörű magas, nyírt mirtusz sövények, nyírt, magas tuják képezik a „falakat” a kertek között, amikben kapuk vannak nyírva az átjárásra.
A kert ma már nem nagyon emlékeztet a mór eredetire, akkoriban ugyanis fűszernövények és gyümölcsfák uralták a területet, mára a klasszikus európai kertépítés a jellemző: virágok, tuják, fenyők, a vagy ezerféle rózsagyűjteménye ugyanakkor perzsa eredetű. Éppen más illatos virágok is nyíltak, illatözön lengte be a kerteket. A virágok között csobogók, tavacskák, kis szökőkutak voltak, a vizet a Darró folyóból vezették ide.
Az egész Alhambrát „bejárja” a 13. században kialakított bonyolult hidraulika által vezetett víz. Az idegenvezetőnk totális építészetnek nevezte az Alhambra palotaegyüttest, ahol az épített környezet, összhangban van a természettel. A palota múltja összefonódik a naszrida dinasztiával, akik két és fél évszázadig szépítették királyi hajlékukat. A fények játéka, a geometria, a játékos vízrendszerek, a kertészettudomány míves együttléte csodálható meg az Alhambrában.
Ez az életforma sehol Európa más részében ebben a korban nem létezett. Az európai uralkodók kastélyai ehhez képest rideg börtönök, zord várak voltak. Alhambrában a lépték emberi, a víz, a növényzet a lakás szerves tartozéka, a fedett tér egybefolyik a patiók narancs- és mirtuszillatú terével; a helyiségek közepén levő kis csorgókutak vize, a padozatból alig kiemelkedő vízsugár keskeny padlócsatornákba vezetve csörgedez a patio közepén álló kút medencéjébe.
Az Alcazaba-ban az építészeti díszítésé a főszerep, a Generalifében ezt a növényzet, a parkművészet veszi át. A paloták túlzás nélkül lenyűgözőek, a mór építészet remekei, felfoghatatlanul elaprózott díszítések borítják termeinek falait, oszlopait, elegáns árkádjait. Az iszlám ízlésvilágot tükröző növényornamentika, kalligrafikus, és geometrikus jelek díszítik a felületeket, melyek néha színesek, néha fehér egyszerűségben kápráztatják el a látogatót.
A sztalaktit-boltozatok már csak megkoronázzák a rengeteg díszítéssel sem giccsesnek vagy túldíszítettnek ható épületeket. Bámulatos az itt munkálkodó névtelen művészek szakértelme, tehetsége, és számomra elképesztő volt, hogy amit én dísznek láttam az kalligrafikus írás, amik ismétlődően borították a falakat, kapukat, mind Koránból vett idézetek és Allahot dicsőítő felíratok voltak.
A díszítéseket nem kőből faragták, hanem gipszből /márvány porral és tojás fehérjével/ voltak kiöntve, és ha egy megsérült, lehetett rögtön cserélni. Voltak olyan ismétlődő díszítések, amik csak kis csillagocskákból álltak, ferde alakban, kék csillagok, sárga csillagok, fehér csillagok ismétlődtek. Ezek az ismétlődő díszítések nézegetése adja egy muzulmánnak azt a lelki nyugalmat, ami a vallásos révülethez, nyugalomhoz segíti, amiben benne van Isten. Az én európai szemem észre sem vette, hogy ezek a díszek egyformák, és ismétlődnek. A palotákból kiérve a kertek teraszos látványa tárul elénk.
Erődítménye – az Alhambra legrégebbi része – az Alcazaba, arabul fellegvár. A granadai mór birodalom alapítója a 13. században építtette egy régi római, nyugati gót és zíri erőd helyén. Alapjai alatt ma is ott rejlenek a mór idők előtti maradványok. Stratégiailag fontos helyen áll. A király tornyokkal, falakkal és kapukkal vetette körül, hogy meg tudja védeni az Alhambra citadelláját és palotáját.
Ám a mai épület már nem teljes mértékben azonos az eredetivel, annak csak régi külső falai és tornyai maradtak fenn.
Az Alcazaba közel 140 méterrel fekszik magasabban, mint Granada főtere. Külön áll a palotaépületektől, s csak az egész dombot körülvevő fal köti össze egy egységgé őket.
Az Alcazaba megtekintése után, megismerkedtünk a helyi biztonsági őrrel, és a nagy termetű német juhász kutyájával. A táskáinkat egy hosszú padon le kellett raknunk egymás mellé, a kutya elég sok nógatásra, de unottan megszagolgatta őket. Mivel nem szagolt ki semmit, így tovább mehettünk a Naszridák palotáiba.
Az Alhambra az iszlám palotaépítés jellegzetes példáját követi: az ülés-illetve bíráskodás termeire (Mexuar), a tulajdonképpeni királyi rezidenciára (Szeráj, vagy Díván) és a női lakosztályokra (Hárem) osztható. Ennek megfelelően három palotája a Mexuar, a Comares-palota és az Oroszlános palota.
A paloták egésze nem mutat szervezett tervszerűséget, a termek nincsenek egymással átjárókkal összekötve, egyik patióból pedig nem lehet közvetlenül bejutni vagy akár belátni a másikba. Az átjárókat inkább eltüntették, észrevehetetlen helyekre építették be.
Az elrendezés inkább azt a módszert követi, hogy központi udvarokat alakítottak ki, s hozzájuk kapcsolódó termeket hoztak létre. A termek ezekből az udvarokból nyílnak. Amíg bejártuk az épületeket, rengeteg lépcsőt megtettünk le és föl. Mindegyik épület más és más volt, máskor épültek, másra használták őket. Nagy kár, hogy üresek, így elég nehéz elképzelni hogyan éltek, bíráskodtak, uralkodtak, szórakoztak, pihentek a régi lakói.
Még a legjobban a tanácskozó termet tudtam elképzelni, ahol rang szerint, körben az ablakfülkékben ültek az előkelőségek, háttal a fénynek, így az arcuk nem látszott. Ők viszont jól látták a terem közepén állókat, akik audenciáért folyamodtak.
Itt jó nagy huzat volt ott, mert mint egy kürtő, úgy szívták ki az alulról beáramló levegőt a fölső ablakok. Gondolom annak idején kárpitok voltak, függönyök ezek előtt az áttört ablakok előtt, melegítőkkel melegedtek, amikor kellett, és nem ilyen borzalmas huzatban éltek. Éppen nem volt kellemetlen, mert nagyon jó idő volt.
A hárem az oroszlános udvarral az egyik nevezetesség, még az Alhambrán belül is, mert az oroszlánokon kívül más figurális ábrázolás nincsen. A háromszög alakú és nem túl nagy udvart galéria veszi körül, melynek két szélén egy – egy kis pavilon található. A galériát több, mint száz karcsú márványoszlop alakítja ki – néhány ebből dupla, a többi egyszerű.
Közepén az Oroszlános-kút helyezkedik el, 12 márványoroszlán tartja. Ez az iszlám művészetében furcsa kivételt jelent, hiszen állatok és ember ábrázolását amúgy tiltja a vallás. Az oroszlánok meglepően kicsik, és mindegyik más és más. A legenda szerint az oroszlánokat zsidók készítették, vagyis az igazhitűek nem követtek el semmi tiltott dolgot.
Az Oroszlános udvarban a mennyországot akarták megépíteni, létrehozni a földön a Paradicsomot, az emberi szemek elől rejtett helyet.
Az Oroszlános-udvar az Alhambrában ilyen szigorúan rejtett hely – a Paradicsom mása. Négy vízfolyás, négy folyó a négy égtáj felől a középpontba tart. Az Oroszlános-udvar patakocskái az északi („Két nővér terme”) és déli („Abencerrajes-terem”), nyugati („Cseppkő-terem”) és keleti („Királyok-terme”) csarnokokban erednek, s a négy égtáj felől a középen lévő, tizenkét kőoroszlán tartotta medence körül egyesülnek, a világ középpontjában futnak össze, majd elnyeli őket a kövezet, eltűnnek a mélyben.
A tizenkét oroszlán a zodiákus tizenkét Napja, tizenkét hónap, tizenkét jegy. A tizenkét oroszlán az ősóceánt tartja, hosszanti, tehát észak-déli tengelyében az udvar végeit kőbaldachinok zárják le – pontosan úgy, miként a Korán Paradicsomában.
Az udvart négy oldalról az egykori hárem termei határolják. Az egyikben közülük, (a két nővér terme) a világ legnagyobb sztalaktitboltozata látható. 5000 cseppkő szerű bemélyedés van a mennyezeten.
Az arab építészet jellegzetes eleme a sztalaktitboltozat, vagy más néven cseppkő boltozat. Eredete Mohamed prófétának – a Híra hegy egyik cseppkő barlangjában történt vallási megvilágosodásának – köszönhető. Ebben a barlangban történt, hogy Mohamedet isteni hang szólította, Gábriel arkangyal jelent meg előtte, s azzal bízta meg, hogy legyen népének prófétája, s állítása szerint ekkor kapta meg a Korán első darabját is. A barlangban időzve foglalta össze tanait, melyet iszlámnak „Allah iránti odaadásnak” nevezett. A sztalaktitboltozat a barlang mennyezetéről lefelé növő cseppköveket utánozza, igen dekoratív, s egyszerű módja a kupolák, mennyezetek, oszlopok díszítésének, valamint praktikus is, mert a sejtszerű cellák a díszített elemek súlyát vezetik le a tartófalakra.
Maga az egész Alhambra nem más, mint a földi Paradicsom. Miniatűr Éden.
Mert mi is az Éden, a Paradicsom, a Mennyország? A Korán azt mondja, nem más, mint a kert. Az óperzsa paridaida szó díszkertet jelent. Az Éden, a Paradicsom tehát nem más, mint termékeny föld és frissen csörgedező víz – vagyis kert. A Korán szerint a Paradicsom olyan virágos kert, melyben csörgedező patakok szaladnak, és gyümölcsfákkal van tele.
Az Alhambra derűs környezetében, a kertek, és csipkepaloták között nem kis bosszúságot okoz, hogy évszázadok óta ott magasodik V. Károly súlyos reneszánsz palotája is, mely másutt figyelemre méltó épület volna, a tőle keletre álló Szűz Mária templommal, de ide annyira nem illenek, mint csizma az asztalra. Ugyan úgy mint a súlyos, hatalmas katedrális a belvárosban, ami agyonnyomja a környező szűk utcácskákat.
Granada izgalmas elegy, nem lehet egy-két jelzővel leírni a várost, sem művészetileg, sem kulturálisan, sem a hangulatát tekintve. Nem „csak” egy spanyol, nem „csak” egy andalúz város, hiszen teljen más, mint Sevilla, Córdoba, és nem csak a körülbelül nyolcszáz éves építészeti emlékeinek mór stílusa idézi a kelet mesés világát, a várost ma is belengi egy nyugati világtól távoli érdekes légkör.
A látottakkal nagyon elégedetten visszaszálltunk a buszba, és aznapi szállásunkra a Hotel Urban Dreamba mentünk. A vacsoránk egy titokzatos svéd asztal volt, két csoport volt oda ráeresztve egy francia, meg mi magyarok. Ettünk valami kemény tésztát, valami kemény husival, ittunk egy sört, majd a parányi fürdőszobában próbáltunk megfürdeni, és megmosni a hajunkat. A fürdőszoba olyan kicsi volt, hogy kb. a vécén ülve lehetett kezet mosni, a kádból nem volt hely kiszállni, de azért valahogy csak megoldottuk a fürdést is meg a hajszárítást is.
Én nagyon-nagyon rosszul aludtam, mert valami spanyol-angol meccs volt, és teljesen meg voltak őrülve. Este mindenki azt a meccset nézte, aztán egész éjjel üvöltöztek, meg petárdáztak az utcán, ki voltak kelve magukból. Mire az ember végre elaludt volna, akkor a szállodában zörögtek, valaki be akart jönni. Nem sokat aludtam, reggel a szemem olyan piros volt, mint egy nyuszié, és azt hittem belehalok, hogy fel kell kelni, hogy elinduljunk Kasztília felé, Toledóba.
6 hozzászólás
Kedves Judit!
Minden uralkodó osztály megépítette a maga Édenkertjét, Paradicsomát, Mennyországát – nevezhetjük ahogy akarjuk, és nincs ez másként ma sem.
Inkább választanám a barlanglakásokat. No, de legalább elmondhatod magadról, hogy már jártál az Édenkertben, vagy a Mennyországban?… 🙂
Élvezetes olvasmány volt.
Ida
Kedves Ida!
Hát bizony én sem gondoltam, hogy még életemben eljutok a Paradicsomba… 🙂
De eljutottam, és gyönyörű volt.
Nagy kár, hogy már nem olyan, mint hajdanán, de így is nagy élmény. /Hiába még a paradicsom is változik. 😉 /
Judit
Kedves Judit!
Olvasás közben csak ámulok, hogy mennyi szépséget láttatok! A Paradicsom leírása különösen élvezetes volt számomra. Most már utolértelek az olvasással, várom a további részeket! Köszönöm az élményt!
Matild
Kedves Matild!
Nagyon köszönöm, hogy még olvasod az úti beszámolómat, és jelezted, hogy tetszik Neked.
Még hosszú az út, remélem nem fáradsz el amíg végig utazod velem. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Jó lett volna ebben a csodálatos élményben részt venni, de köszönöm, hogy ismét részleteiben bemutattad a "paradicsomot"
Mindig szívesen jövök, ha uzatni vágyom:)))
Szeretettel
Ica
Kedves Ica!
Örülök, hogy még te is velem utazol!
Judit