Spanyolországi úti beszámoló kilencedik nap délelőtt – Madrid I.

A kilencedik nap reggelén Madridban zuhogó esőre ébredtünk, és az eső csak esett, csak esett, amíg mi a reggeliért harcoltunk, mert valahogy nem volt időben kirakva az elfogyó kenyér, elfogyó felvágott, tányér, teás bögre pótlása – ahhoz, hogy mindenkinek idejében jusson.
Végre nagy nehezen a városnézéshez beültünk a buszba, akkor esett a legjobban az eső.

Már előre féltem, hogy mikor lesz az a pont, amikor azt mondja az idegenvezető, hogy szálljunk ki a buszból a szakadó esőbe.
Nem sokára el is érkezett az az idő, amikor kemény félórát áztunk, fáztunk, mert megérkeztünk Madrid első nevezetes épületéhez, a Plaza del Toros Las Ventashoz, ahol a bikaviadalokat szokták tartani.
Ez Spanyolország legnagyobb, és a világ harmadik legnagyobb arénája. A lelátókat, és a 60 méter átmérőjű arénát tartalmazó – vörös téglából épült, fehérrel díszített – épület 4 szintes, és neomudéjar stílusú. 25000 ülőhellyel rendelkezik.
Az 1931-ben megnyílt arénában, rendszerint tavasztól őszig, minden csütörtökön és vasárnap rendeznek viadalt. Körülötte híres torreádorok bronz szobrai álltak, sok bronz bikával.
Készítettünk néhány fotót az esernyő alól, aztán visszamenekültünk a buszba, mert még jobban rákezdett esni.

A madridi Santiago Bernabéu stadionhoz, ami a Real Madrid CF labdarúgó-stadionja, már özönvíz szerű esőben érkeztünk meg. Ekkor már csak a legelvetemültebb sport rajongók szálltak ki egy fotózásra, a többség inkább az autóbuszban maradt.

Tekintettel az időjárásra, busszal végig gurultunk Madrid főbb útjain, megnéztük a puerta de europa tornyokat /Európa kapuja/, ez két fekete színű egymás felé dőlő ikertorony. Két amerikai tervező tervezte. Mindkét torony 115 méter magas, és 15 fokos dőlésszöggel rendelkezik, irodaépületekként funkcionálnak, Madrid északi határát jelzik.

Egy forgalmas téren, a körforgalom közepén áll a Kolombusz emlékmű, egy szökőkút medencéjéből tornyosul a magasba. A négyszögletű talapzata kő, domborművekkel díszítve. A nyolcszögletű oszlop tetején a szobor márványból készült, Kolumbusz kezében a kasztíliai zászló, mellette a földgömb.

Szép lassan végig gurultunk Madrid belvárosi utcáin, a Gran Vía-n, Madrid díszes, és előkelő bevásárló utcáján. Ami a Plaza de Cibelestől a Plaza de Espanyáig fut.
Az esőverte ablakokon lenyűgöző építészeti alkotásokban gyönyörködhettünk. Megnéztük a Habsburg dinasztia alatt épült épületeket, majd a Bourbon dinasztia alatt épült kissé alacsonyabb épületeket.
Az idegenvezetőnk szerint ezek csak kívülről vannak szépen karbantartva, belülről nagyon leromlott állapotban vannak.
Nem mentünk be egybe sem, így ezt csak el kellett neki hinni.
Van olyan ház is ahol a függőfolyosó már leszakadt – szerinte, és létrán másznak fel a lakók a lakásokba.
Ezek a lakások a város a tulajdonában vannak, nagyon olcsó a bérük, és nagyon sok időre írtak alá a lakókkal szerződést, de szeretnék most már innen a lakókat kitessékelni, ezért tartják ilyen borzalmas körülmények között őket. Az a hivatalos verzió, hogy nincs pénz a karbantartásra, igazából azt szeretné a város, ha kihalnának, vagy kiköltöznének, és értékesíthetné ezeket a lakásokat, mivel – mint általában minden település – Madrid is pénzügyi gondokkal, adósságokkal küzd.
A remélt bevétel érdekében csak annyit tesznek, hogy ne dőljenek össze ezek a házak. Kívülről mindebből semmit sem látni, a házak szépek, impozánsak, szépen karban vannak tartva, díszesek, a házakon lévő kő és bronz szobrok is épek, szépek.

Megálltunk Madrid központjában, egy parknál, ami egy nagy tér közepén fekszik. A parkban áll Miguel de Cervantes, spanyol író és költő emlékműve. Az emlékmű magas, „torony” részén található Cervantes kő szobra, mely lenéz Don Quijote és Sancho Panza bronz szobraira. A torony mellett két oldalon található két kőszobor, melyek Don Quijote „igaz szerelmeit” ábrázolják. Az egyik egy egyszerű parasztasszony, Aldonza Lorenzo, a másik pedig a gyönyörű, képzeletbeli Dulcinea del Toboso.
Rocinantén lovagló Don Quiote mellett a szamaragoló Sancho Panza halad.
Ezt az emlékművet én csak fényképről néztem meg, mert a férjem hősiesen kiszállt lefényképezni a zuhogó esőben, én inkább kihagytam.

Csak buszból néztük meg a város legszebb terét, a Plaza de Cibelest, amely gyönyörű szobraival, szökőkútjaival és épületeivel Madrid legszebb tere.
A tér közepén látható egy, virágokkal körülvett, XVIII. századi gyönyörű szökőkút, ahol Cibeles termékenységi istennő ül – egy jogarral és egy kulccsal a kezében – két oroszlán által húzott görög kocsin – kőből. Ez Madrid egyik legcsodálatosabb szökőkútja, a környező földek termékenységét szimbolizálja.
A futball barátoknak ismerős lehet ez a hely, hiszen ha a Real Madrid valamilyen trófeát nyer, a szurkolók megfürödnek a szökőkútban, a nagy győzelmet megünnepelve.
A Cibeles teret lenyűgöző épületek veszik körül. A legszebb épület a korábban főpostaként, ma már városházaként funkcionáló Palacio de Comunicaciones. Éjszakánként gyönyörű díszkivilágítással hívja fel magára a figyelmet.
További híres épület a Banco de Espana. Érdekesség, hogy itt 30 méter mélyen tárolják a Spanyol Nemzeti Bank aranykészletét.

Aztán az Atocha pályaudvarnál kiszálltunk a buszból, aminek hasonlósága a budapesti Nyugati pályaudvarral szembeötlő. Azonban amikor bementünk a régi vonatfogadó csarnokba, nem vonatokat találtunk ott, hanem a közepén egy botanikus kertet, sok pálmával és kis tóval, sétáló utcákkal, és padokkal.
A trópusi kert körül boltokkal és kávézókkal, éjszaki bárokkal.
Pedig most is ez Madrid legnagyobb és legforgalmasabb állomása, ahonnan egyaránt indulnak regionális- távolsági- és nagy sebességű járatok az ország minden irányába. Ezen kívül nemzetközi vonatok közlekednek a határon túlra Franciaország és Portugália felé. 2004 óta közvetlen nagy sebességű AVE járat közlekedik Marseille főpályaudvarára.
Mivel a hosszú szerelvények már nem fértek volna el az egykori, műemlék jellegű csarnokban, ezért egy modern fejpályaudvart építettek a nagy sebességű járatoknak közvetlenül a régi állomás mögé.
Az elővárosi vonatok vágányait Madrid fokozatosan alagutakba helyezte át, kialakítva a jelenlegi hálózatát. Így történt ez Atocha esetében is, az elővárosi járatok peronjait a föld alatt találjuk ma már.

Én csak néztem nagy szemekkel, hogy a modern pályaudvaron akkora biztonsági ellenőrzés van, mint egy repülőtéren. Arra gondoltam, hogy nálunk csak úgy besétálunk a cuccunkkal egy pályaudvarra, megkeressük a vonatunkat, amivel utazni akarunk, felszállunk, és már mehetünk is.
Aztán esett le, hogy itt volt 2004-ben /hiába azért már jó sok év eltel azóta/ a tíz vonatrobbantásból három, ami megölt vagy 200 embert, és megsebesített vagy kétezret.
Érdekességként megemlítem, hogy a nagy biztonsági ellenőrzés dacára, a Toledóban vett kardokat, tőröket, késeket lehet vasúton szállítani.

A pályaudvart elhagyva, a buszba visszaülve folytattuk esős városnézésünket.
Elgördültünk a madridi diadalív a Puerta de Alcalá mellett. Ennek érdekessége, hogy az építési költségeket a madridi tavernákban, a borokra kivetett különadóból fedezték. Madrid híres emlékműve eredetileg a város kapuja volt: Madrid keleti határában állt – jelenlegi helyére a 19. században került.

Mellette van a város legüdébb színfoltja a tavakkal, szökőkutakkal és szobrokkal ékesített Retiro park, mely csendes pihenést kínál a nagyváros forgatagában. A 143 hektáros zöld terület a Pradohoz közel található.
Eredetileg királyi park volt, ekkor még a város határain kívül volt található. A hangulatos, szép parkban egy nagy, mesterséges tó, az Estanque del Retiro is van, amely a madridiak kedvenc csónakázó tava. Madrid legnépszerűbb parkjának számít. Mi csak néptelenül és esőben ázva vetettünk rá egy pillantást.

Szerencsére elviselhető mértékűre csendesedett az eső, így a királyi palotánál kiszálltunk a buszból és kívülről megnéztük Spanyolország legnagyobb barokk stílusú épületét.
300 szoba van benne, ezzel a Királyi Palota az egyik legnagyobb európai kastély, valamint a spanyol király hivatalos rezidenciája. A korábban itt lévő palota leégett 1734-ben és ezért kezdték el egy új rezidencia építését, amely 30 év alatt készült el.
Maga a király ritkán tartózkodik itt, de az épület diplomáciai rendezvények hivatalos helyszíne. Mire az esőben körültocsogtuk a királyi palotát, megkönyörült rajtunk az időjárás, elállt az eső, így a királyi palota mögött lévő Almudena katedrálist már nem esernyő alól fényképeztük.

Ez a város egyik ikonikus épülete. Az Almudena katedrálist már a 16. században elkezdték megtervezni, mivel az új fővárosnak nem volt katedrálisa. A neogótikus stílusban készült épületet a 16. században kezdték el építeni, 1993-ban szentelte fel II. János Pál pápa, de 1999-ig folytak még az építési munkálatok.

Az Almudena katedrális mellett végre elindulhattunk egy sétára a madridi óvárosban. Megálltunk fotózni Madrid egyetlen középkori terén, a Plaza de la Villa, csak gyalogosoknak fenntartott terén, ahol a teret körülölelő három gyönyörű régi épület közül az egyik a Casa de la Villa, a régi városi tanács épülete, amely egyben börtön is volt. Ennek erkélyéről nézte hajdan a királyi család az úrnapi körmenetet.
A tér másik épülete a Casa de los Lujanes, a főváros legrégebbi polgári célú épülete, amelynek szabályos négyzet alapú, mór stílusú boltíveket rejtő tornya még azelőtt épült (1472) mielőtt Madrid fővárosi rangot kapott.
A harmadik ház a Casa de Cisneros, egy 1537-ben épült Cisneros bíboros részére. A kastély a kora reneszánsz stílusnak egy spanyol változatában épült.
A tér közepén áll Don Alvaro de Bazan szobra, aki ünnepelt spanyol admirális volt, és a legenda szerint soha nem veszített csatát. Ő tervezte a legendás flottát, az Armadát, amivel Spanyolország Angliát támadta meg.

Innen a száz éves San Miguel piacra mentünk, ami igazi látványosságot és íz orgiát nyújt a spanyol étkek kedvelőinek. Itt aztán minden beszerezhető, ami szem-szájnak ingere. A legkülönlegesebb tapasoktól, és olajbogyó-különlegességektől a sajtokon át a tengeri herkentyűkig. Mivel ebédidőben értünk oda egy tűt nem lehetett leejteni, annyian voltak az épület festett üvegablakai alatt a standok körül.

Innen kikeveredve, Madrid fő terén találtuk magunkat, a Plaza Mayor-on. Ez jellegzetesen spanyol: a tér minden oldalról zárt, egységes homlokzatú, valamint árkádos házak által keretezett.
A Plaza Mayor története tipikusan középkori: korábban bikaviadalra, koronázásra, szentté avatásra és eretnek égetésre is használták ezt a körülbelül 12 ezer négyzetméteres teret.
Ma különböző kulturális eseményeknek ad otthont, rendkívül népszerű hely a helyiek, és a turisták körében is. Az árkádokban éttermek, bárok, sörözők, és üzletek találhatók. Építése 1617-ben kezdődött, de a mai Fő tér az 1790-es évekből származik, egy nagy tűzvész utáni újjáépítés eredménye. A tér központjában III. Fülöp király bronz lovas szobra áll.

Csodaszép házakkal övezett, szépséges sétáló utcákon keresztül értünk ki a Puerta del Sol-ra, az elliptikus alakú Nagykapu térre.
Ez Spanyolország képzeletbeli, sőt csaknem valóságos közepe. Itt található a nulla kilométerkő is.
A klasszicista épületek övezte tér közepén látható III. Károly lovas szobra és a város címerállatának, a mackónak a szobra.
Madrid jelképe az eperfa gyümölcséért nyújtózkodó medve, amelynek gránit talapzaton álló 4 méteres szobra a Puerta del Sol egyik látványossága. Madrid neve is a katalán eper szóból /maduixes/ származik, egyes vélekedések szerint. Ezt az idegenvezetőnk azonnal meg is kérdőjelezte, szerinte inkább egy régi arab szóból származik, ami azt jelenti, hogy „van víz” – mivel Madrid környékén nincsenek vizek.
A téren rengeteg rendőr, és rendőrautó volt és katonák, gépfegyverrel felfegyverkezve, kevlár mellényben. Szerencsére nem volt dolguk, mert ezen a helyen az egy négyzetméterre eső turisták száma minimum 10 fő.
Ezen a frekventált helyen megtaláltam az aznapi koldusomat is, akinek adtam egy eurót, azzal a kívánsággal, hogy holnap Segoviában is tudjak majd adni egy eurót az ottani koldusnak.

A Prado közelében, a Neptun téren elbúcsúztunk egy kis időre egymástól, az idegenvezető elmondta, hogy mi merre található, aztán szélnek eresztett minket.
A Neptun téren van a Neptun-szökőkút. Kicsit illúzióromboló, hogy ez is, mint a Cibeles szökőkút, egy iszonyúan forgalmas körforgalom közepén található.
A Neptun-szobor az egyik legtöbbet fotózott nevezetessége Madridnak. Tekintélyt parancsoló, ahogy Neptun egy tengeri csigából „kreált” fogaton áll, bal kezében vasvillával és a hintót lovak húzzák a „tenger” habjaiban. Ez a szökőkút tisztelgés a spanyol tengerészek előtt, akiknek Spanyolország a gyarmatait köszönhette.
Mi nem találtunk olyan helyet, ahonnan sikerült volna egy valamire való fotót készíteni róla. Így a Prado múzeum felé vettük az irányt.