A nem rég más létsíkokra költözött Ezotéria-nagyasszony „születésnapját ültem meg” – az Ő szokását követve, mikor barátai, szerettei eltávoztak -, s e toron hosszan elmélkedő csendben hajtottam fejet e nagyszerű asszony élete és hatalmas életműve előtt.
Mérhetetlen alázattal és szeretettel kutatta az élet és az ember kapcsolatának, problémáinak spirituális és tudományos síkjait, s kereste a megváltó formulákat, hogy embertársainak fényt és magasztos célokat villanthasson fel halhatatlan, örök érvényű szavaival.
Mélyen humanisztikus górcsöve minden területre behatolt, szómágiával operáló kreativitása analógiák, tudattalanba süllyedt gócok hieroglifáit világította át, s emelte olvasói figyelmének reflektorfényébe. Mágus volt, aki nem csak szavaival, de teljes életével bizonyította mérhetetlen tudását, s mi, akik figyeltünk rá, s egyben önmagunkra, a neofiták, pszichomágussá avatásunkra készülhetünk tanítása nyomán.
Ha fizikai test-jelmezében már nem is, könyveiben örökké velünk marad, s tanít, segít
rendületlenül.
Közel 2oo, a legkülönfélébb témákban barangoló műve található meg a könyvesboltokban, s még hasonló számú, eddig kiadatlan írására számíthat, akit érdekelnek a miértek és a hogyanok, és az is, aki a spirituális út elszánt követője.
Művei dióhéjban:
Ezoterikus regények:
Vörös Oroszlán (l946-1994), Raguel hét tanítványa (1977-1991), Varázstükör (1989), Katarzis (1999), stb.
Mese- és ifjúsági regények:
Pöttyös Panni sorozat (1953-2002)
Tudományos-fantasztikus regények:
Surayana élő szobrai (1971), Tükörajtó a tengerben (1975), A tibeti orgona (1987), Gondvána boszorkánya (1993), stb.
Regény: Lázadó szerepek (1985)
Vers: Csillagpor (1994),
Ezoterika:
Mágia sorozat – pl. A mindennapi élet mágiája, Szerelem mágiája, A sors mágiája (1989-1998), stb.; Álomszótár (1989), A Tarot bölcsessége (1993), A smaragdtábla (1994), Wictor Charonnal: Academia Occulta (1994), Pszichografológia (1990), stb.
4 hozzászólás
Szia!
Én is nagyon szeretm Szepes Máriát, sajnálom, hogy meghalt.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Nagy veszteség az ezoterikus irodalom számára, de vígasztal a tudat, hogy tanítványai a magokat, melyeket elvetett Ő, gyönyörű növényekké nevelik magukban, s a gyümölcseiket szétosztják az éhezők között.
Örülök ittjártadnak! :))
Szeretettel: Ria
Kedves Wryan!
Nagyon jó, hogy megírtad ezt az életműajánlást, mert a főoldalra, a hírmorzsák közé csak nagyon leszűkítve tudtam leírni, miért is olyan fontos Róla megemlékezni, meg nem is sikerült ennyire jól megfogalmazni:D
A műveinek felsorolása meg azért is jó ötlet, mert aki szerette Szepes Máriát, itt nézelődhet, hogy "ó, ezt itt még nem olvastam":) Megspóroljuk a google böngészését.
Ajánlom mindenkinek a Felhőszobrász c. novellagyűjteménnét, akinek esetleg kevesebb ideje jut olvasni, és így nem tud nekiülni "a nagyoknak"!
Kedves Kalina!
Köszönöm dícséreted! 🙂
Már bánom, hogy nem a teljesség igényével soroltam fel műveit, de talán így is ad némi képet az írónő sokrétűségéről annak, aki most kezd vele foglalkozni.
Nagyon jó a hozzáfűzésed a Felhőszobrásszal kapcsolatban! 🙂
üdv: wryan