Sznobizmus

Sznobizmus

„Az előkelőket vagy szellemi élet előkelőségeit majmoló, hozzájuk dörgölőző személy”- ez lenne egyfajta hivatalosabb megfogalmazása a sznob embernek.
Én viszont más meghatározást adnék, éspedig: sznob az a személy akinek nem lehet elérni egyfajta kóréval az orrát.
Megengedhetem magamnak mert esszét próbálok írni és itt nem vagyok köteles a hivatalosan elfogadott magyarázatokat és meghatározásokat használni, csakis saját gondolataim szabályainak engedelmeskedek.
Igazából nem is foglalkoztam volna ez embertípussal, ha ne kezdenének annyira elterjedni manapság, hogy már figyelmeztetőt kell írjak, mert kezd egyfajta életstílussá válni nagyon sokak számára.
Ha több személy, mint ahányat megengedhet magának egy társadalom kezd egy olyan életformát mímelni, amelyhez nincs tehetsége ez már komoly veszélyt jelent.
Addig amíg sok ember között akad egypár sznob, addig minden oké, hanem amikor fordítva áll a helyzet, akkor szerintem már félre kell verni a harangokat, mert valami nem stimmel.
Itt a harangfélreverésről megint be kell szúrjak valamit, mert bizonyára sokan nem tudják, hogy mi is ez, legalábbis a fiatalabb generáció.
Nos, a harangokat félreverni azt jelenti, hogy nem a megszokott ritmust adják, azt amelyik istentiszteletre, vagy más egyéb vallásos találkozóra gyűjti az embereket, hanem egy olyan szokatlan, mondhatni mindenki számára kellemetlen kondítások sorozata, amelyek valamilyen veszélyre hívják fel a figyelmet. Rendeltetése az, hogy összegyűjtse az embereket, a közeledő veszély elhárítása végett, pl. félreverték a harangokat a tatárjárás idején, vagy tűzvész esetén stb. Aki komolyra vette az megmenekült, vagy segíteni tudott, aki meg nem, az fogoly lett, legyilkolták, vagy a bekövetkezett csapásnak esett áldozatul.
Manapság az ilyenfajta vészjelzés kiment divatból, én is csak célzok rá, de próbálok lélekharangokat kongatni, ezt sajnos nagyon kevesen értik, mert megértéséhez olvasás szükségeltetik, az pedig teljességgel kiment a divatból.(nem pletykahírek olvasására célzok).
Ezért, ha írásomnak ritmusa sokak számára furcsa és kellemetlen, ne csodálkozzon, inkább gondolkozzon, akit soraim nem érintenek kellemetlenül, az több mint valószínű, hogy még nincs megfertőzve ezzel az újfajta vírussal.

Sznobizmusról beszélek tehát, mint egyfajta irányzatról, mert addig míg van egypár sznob, de nincs mögöttük tömeg, addig nincs veszély. Ugyanilyen veszélytelenek voltak elején a kommunisták is, ám amikor sikerült maguk mögé embertömegeket gyűjteni, akkor derült ki, hogy mennyire lebecsülték egyesek a veszélyt.
Napjaink sznobizmusában ott rejlik a veszély, hogy akik hódolnak ennek az irányzatnak, nem a helyes személyt választják, akit utánozzanak, vagy „hozzádörgölőzzenek”.
Ennek a legfőbb oka az emberekre kényszerített vizuális hírözön, melyek nagy-többsége olyan embereket reklámoz, mint utánozandó példaképet, akik sajnos nem szellemi vagy értelmiségi szinten értek el olyan standardokat, melyeket érdemes lenne utánozni vagy követni.
Igazából még sosem láttam például, hogy bemutattak volna egy tanárt aki jachtjáról bőkezűen szórja a pénzt, amit egész évi idegterhes munkával szerzett, de nyugodtan szórhatja, mert a következő évben úgyis többet szerez majd.
Ennek a következménye az, hogy az emberek nagy-többsége titkon inkább maffiavezér szeretne lenni és nem tanár.
Nem mondom engem is csiklandoz néha a gondolat, hogy maffiafőnökként intézzem el ügyes bajos dolgaimat, amit másként nem igazán tudok elintézni, csak mindig visszariaszt a gondolat, hogy mi lesz velem, ha pályafutásom végén klausztrofóbiás leszek és nem bírom a zárt helységeket.
Ez tehát a sznobizmus veszélye, hogy a nagy sznobokat próbálják utánozni a kicsi sznobok, félreértés ne essék,nem értelmiségi szinten van a veszély, hisz a nagyok annyira se műveltek, mint a kicsik, mert nekik a pénz úgyis biztosít bármilyen műveltségi szintet, ha meg túllőnek a célon, akkor is eredetinek lehet őket minősíteni, nem pedig sznobnak. ( a pénz beszél a kutya ugat)
Így aztán a pénzsznobizmus csapdájába kerülünk, azt lehet fitogtatni, még ha nincs is, mert vannak a hitelek, azt is lehet szórni, lehet vele ideig-óráig a nagyokat utánozni, de sajnos a vége mindig keserű.
Nagyon sokan tapasztalják ezt, de majdnem senki nem tanul belőle és nem méri fel a veszélyt amit ez jelent.
Így kényszerhelyzetbe kerülve, akarva- akaratlanul kénytelenek követni olyasvalakit, akit önszántukból nem követnének, de hát az adósság nagy úr és belőle kikeveredni majdnem lehetetlen.
(Itt sajnos nem csak személyeskedek, hanem országoskodok is.)
Ezért hát sznoboskodunk, adjuk a bankot, holott a kassza üres, de hát ma már csak a felszín a lényeg, a csillogás, a látvány, a szürke hétköznapok kizártak életünkből, megpróbálunk mindig csak ünnepnapokat felmutatni, melyek lényege azonban szürkébb a szürkénél, és ez itt a veszély.

A szellemi élet vezetőit utánozni már nem ilyen egyszerű, ide már szükségeltetik egy bizonyos fokú felkészültség, amit ma már nagyon kevés embernél találunk. Effajta sznobizmusra kevesen vállalkoznak, mivel ez nem látványos és talán ma már nem is lehet ilyesmivel sznobkodni, így lassan kimegy a divatból, ezért szerintem ez nem jelent veszélyt.
Amíg az emberek nagy többsége nem jön rá arra, hogy szellemi táplálékot használva kerülje a csapdákat, amit a látványos sznobság rejteget, addig bajban vagyunk és leszünk, addig míg gazdag sznobokat utánozunk és nem eredeti értékeket próbálunk elérni, szerintem nem lesz vége napjaink kálváriájának.

U.I. kb. ötven ember közül kettő látott életében sznobot, a többi nem is hallott ilyen bennszülött törzsről, se a földünkre látogató idegenlégiósról. Kissé furcsa ez! Vagy nem is annyira?