Természetrajz

A mocsári huttyogány

A mocsári huttyogány (ln: Rebusya monodelphya) a marsupialiák rendjébe tartozó, egyéltű emlős. Noha erszényes, ez a jellegzetessége az egyes egyedeknél erősen eltérő. Egyéb külső jellegzetességeik igen széles skálán mozognak, de alapvetően négy végtaggal, fejjel és különböző mérető farokkal rendelkeznek, ez utóbbi a nőstényeknél alhasi lebernyeg formájában jelenik meg.

Kedvelt élőhelye vizes területek melletti zónák, de mára minden létkörülményhez megtanult alkalmazkodni. Ezáltal a bolygó szinte minden pontján megtalálható.

Létfeltételeik aránylag szűk paraméterekhez kötöttek, de alkalmazkodóképességük és a nem specifikálódott táplálkozásuk miatt túlszaporodtak, így kihalásuk a közeljövőben nem várható. Hacsak nem következik be olyan éghajlati változás vagy természeti katasztrófa, amely nagyarányú fajpusztuláshoz vezet.

Elevenszülő, a legritkább esetben szül holta után. A fajt hím-, nő- és egyébivarú egyedek alkotják. Többnyire csordákban élnek, nagyobb és azon belül kisebb közösségre tagozódva. A csoportok összetétele változó, de fejlett társadalmi szerkezetre utal. A csoportok gyakran bonyolódnak konfliktusokba egymással, néha magukon belül is. Ezen összecsapások vége gyakran sérülés, halál, kiközösítés vagy párosodás. Netán ezek keveréke.

A hím egyedeknek ivarérettségükre a végbélnyílásuk közelében található, két puha porc keményre szilárdul, magas fémtartalommal. Egyik udvarlási mód, amivel a nőstényeket meghódítani igyekeznek, amikor ezeket a pikkelyszerűvé vált képződményeket összedörzsölve, azok által szikrát csiholva, meggyújtják a végbélnyílásukon kiáramló, táplálkozásul miatt metánban gazdag gázokat. A nőstények látszólag ettől elfordulnak, de a megfigyelések alapján, mikor más egyedek nem látják, versengenek a lángoló hátsóval rohangászó hímekért. A hímek az erszényük méretével is hódítanak, a többi hímhez képest komoly előnyben van az, aki egy vagy több nőstényt egészben képes az erszényébe beengedni.

A nőstények csoportban összebújnak és tarka hátukat mutatják a hímeknek. Párban vagy kisebb csoportban találkozva, megfordulnak és az addig takart hasi részeikkel, ahol fő feromon-mirigyeik is találhatók, igyekeznek hatni a hímekre, vagy erszényükbe jutni, akár kiűzve az ott lévő más nőstényt.

Az egyéb ivarú egyedek viselkedése mindez idáig feltérképezetlen, nem mutat szignifikánsan következetes trendeket, annak ellenére, hogy látszólag – legalábbis egy ideig – egyik vagy másik ivarcsoporthoz tartoznak. A m.h.-ok körében az azonos ivarúak párzása is gyakori, az ilyen hajlamú egyedeket a többi egyed vagy kiközösíti vagy körbetáncolja, vagy mindkettő. Előre nem látható sorrendben. A m.h.-ok egész évben aktívak szexuálisan, a szaporodási életszakaszuk előtt és után is. A legkevésbé sem monogámok, jóllehet a közösség előtt a nőstény egyedek szívesen mutatkoznak huzamosabb ideig ugyanazon hímmel.

A m.h.-ok közösségei patriarchátusra épülnek, domináns hímekkel, de a hímeket a fészkek zárt kisközösségi világában a nőstények gyakran terrorizálják. A kölykök igen sokáig a szülők fészkében nevelkednek, akár bőven kifejlett korukba nyúlóan. A szülők a legritkább esetben zavarják el őket. Némely esetben maguk a szülők települnek át másik fészekbe. Nem ritkán az idősebb egyedek közös telepekbe vagy helyekre vonulnak meghalni, mint az elefántok.

A m.h.-ok életkora igen változó, de nagy általánosságban egy-egy generáció 3-4 ivadék-öltőnyi időt tesz ki. Teljes életkoruk során aktívak, így általában sokkal több kárt okoznak, mint a bolygó többi létformája összesen. Haláluk után a többiek a maradványokat a meggyújtott bélgázzal elhamvasztják, máskor a régi ösztönnek engedelmeskedve a mocsárba süllyesztik, de néha egyéb élőlényekkel etetik fel. A m.h.-ok társadalmi szerkezete ritkán támogatja az egyedek közti, halállal végződő harcot, ezt általában nagyobb csoportokban csinálják.

Az egyedek sűrűn és szinte folyamatosan kommunikálnak egymással. A testük színén, szagukon és mozdulataikon kívül árnyalt hangokat alkalmaznak. Nyelvüket még nem sikerült megfejteni, de a megfigyelések szerint az egymás megértése nekik maguknak is gyakran okoz problémát. Ilyenkor többnyire harcolnak vagy párosodnak.

A m.h.-ok fejlett szociális érzékkel bírnak. Amikor a közösség többi tagja is látja, támogatják az idős, sérült, beteg egyedeket. Ezt a tevékenységüket minden alkalommal igyekeznek is a többi egyed tudtára hozni. Területüket megjelölik, oda nem szívesen engednek be más egyedeket, kivéve azokat, akikkel párosodnának, fészket dekorálnának vagy hímek esetén együtt gyújtogatnának bélgázokat.

A m.h.-ok mindenevők. Az egyes egyedek táplálékra vonatkozó ízlése igen eltérő, de fogságban is képesek és hajlandók táplálkozni és szaporodni egyaránt. Egyes táplálékok kifejezetten rossz hatással vannak rájuk, ezeket különösen szeretik. Ezt követően is sokszor harcolnak vagy párosodnak.

Az állatvilágban ritka jelenségként a m.h. nem fél a tűztől. Mi több, terjeszteni is képes. Nagy tömegben pedig bármely fajjal felveszi a küzdelmet, noha egyed szintjén veszélyes helyzetben már sokkal inkább hajlamos a menekülésre. A bátrak hímek gyakrabban párosodnak. Sok, kevésbé bátor hím egyed ezért más hímek által elejtett trófeák ellopásával igyekszik nőstényt szerezni.

A m.h.-ok megfigyelése egyre könnyebbé válik, ahogy az életkörülményeik változása miatt mindinkább belakják és korábbi állapotukról átformálják a rendelkezésükre álló területüket. Ez a folyamat többnyire hosszú időre tönkreteszi az adott környezetet.

A m.h.-ok összetett lények, a méretükhöz képest fejlett idegrendszerrel, egyes vélemények szerint némely egyednek saját, jól megkülönböztethető egyénisége is van. Ennek ellenére, figyelembe véve szokásaikat és kiszámíthatatlanságukat, tanácsos őket elkerülni. Bár jól szelídíthetők, különösen a nőstények, mégsem javallott házikedvencként vagy haszonállatként való tartásuk.