Utazás

Csendben kattognak alattam a vonat kerekei. Suhanó tájban gyönyörködöm. A fülhallgatómban Jean Michel Jare muzsikája varázsol el.
Nézek ki az ablakon. Arany szalmabála, repülő szarka, lángoló napraforgóvirág, mobil átjátszótorony, az autópálya korlátja, templom, csillogó tó,…. üde zöldek a levelek.
Biztos a csodálatos zene teszi, de azon tűnődöm, mi lesz ebből a fantasztikus Földből úgy 500, 1000 év múlva?
Élünk még? Szeretünk még? Lesznek színek, illatok? Lesz levegő, lesz óceán? Lesz még ebből a golyóbisból valami?
Fognak még emberek születni? Lesznek még olyanok, akik ölnek és rabolnak? Élnek majd még szegények, éhezők? Gazdagítják a Földet ritka, védett állatok?
…és a lelkiismeret?
Milyen autók gurulnak majd,….vagy úsznak a levegőben? Vagy csak teleportálódunk? …és csillagközi járatok?
Számít majd, hogy kinek milyen a bőrszíne vagy hogy nem evilági egy barát?
Kínlódnak majd akkor is betegségekkel, szárazsággal, árvizekkel?
Kell majd valaha menekülni a Földről, új helyet keresve az univerzumban?
Nézelődöm tovább…
Átsiklottunk egy állomáson, hol régi, rozsdás, fekete mozdony van kiállítva:
-MÁV mementó. – mondom magamban.
Egy idétlen graffitit vettem észre és gondolatok csak peregtek bennem szüntelen…
Milyen lesz akkor a művészet? Lesznek még képek, zenék, könyvek? Fognak szobrokat faragni?…és rímeket? Lesz még miben gyönyörködni?
Hatalmas gomolyfelhők úsznak az égen, milyen szépek!
Piros tartálykocsik mellett halad a vonat, közben csak egyre tolulnak a kérdések, de már másra koncentrálok, a megérkezésre.
Mert elindulni, haladni, világot bejárni, gondolatokat papírra vetni remek dolog, de megérkezni! A legjobb az lesz, amikor pár perc múlva szállok le a vonatról és kezem végre az Ő kezébe kerül!
…és tudom, egy ideig nem izgat majd, hogy mi lesz úgy 500, 1000 év múlva, mert a jelen válik újra a legfontosabbá.
Elpakolom a tollat és a papírt, elrendezem a csomagom, készülődöm a leszálláshoz.
A vonat megáll.
Megérkeztem.