Vezércikk (helyett)

A vezércikk szóról nekem mindig az újságok első oldalán megjelenő kiemelt betűtípussal szedett, főként politikai vagy társadalmi témákkal foglalkozó, vitaindító, vagy éppen vitákat lezáró – általában a főszerkesztő által megírt – pár hasáb jut eszembe. Bocsánatot kérek érte, de én ezeket általában nem olvastam. Jellemzően az adott vezető politikai réteg szája íze szerint került megírásra, nélkülözte az objektivitás alapelemeit. Aki finanszírozta a lapot annak kellett tetszenie. A ma világa sem más. Nem akarok vitát gerjeszteni, de létezik ma független újságírás?
No, de én nem a zsurnalizmussal foglalkozó eszmefuttatást akarok elétek tenni, amit egy darabig unhattok. Akkor, hogy kerül a "csizma az asztalra"? Felkértek egy vezércikk megírására. Most semmi történelmi, vagy éppen politikai esemény nem kér méltatást, vagy kritikát. Akkor miről írjak? Írjam meg, hogy Izrael megvédi a hazáját egy terror szervezet ellen? Nem jó. A Hamasz nagyon ügyesen tálalja az általa védőfelszerelésként használt civilek hulláit, elárasztva velük a világot a ma már korlátlan technikai lehetőségek révén. Még a normális embereket is meginognak látván a véres képeket, az antiszemiták meg ünnepelnek. Tehát ez nem lenne jó. Keresni kellene valami olyat ami az emberiséggel foglalkozik, valami olyat ami mindenki "épülésére" szolgálna, megmutatni milyen okosakat tudok mondani, megmutatni milyen bölcs vagyok, megmutatni, hogy felülemelkedek a hétköznapok unalmas, sivár szokványságán és birtokolom a bölcsek kövét – én aztán tudnám a világot is kormányozni, én vagyok II. Igazságos Mátyás (no nem Rákosi), én vagyok Napóleon de persze T-34-esekkel a hátam mögött, Grippenekkel a fejem fölött. Sőt, bizonyítanám, hogy én lennék kies hazánknak az igazán megfelelő miniszterelnöke. Az elvei mellett kitartó (csuhások takarodj után pápai audencia), a tisztakezű (mert minek is lopni ha a protokol keretében minden kívánságom államköltségen ki van elégítve a családommal együtt), a hazájáért meghaló államférfi (úgyis meghalok, miért ne lehetne beilleszteni az eseményt a történelembe?). Hát – ettől rossz ízű lett a szám. Akkor mi legyen a téma? Talán a férfi-nő kapcsolat? Fedhetetlen erkölcsi szintemről számoljak be? Ez se jó. Egyrészt nem vagyok fedhetetlen erkölcsileg, mert bizony a szép nők be tudnak indítani és a hűség fogalmát könnyen felejtem egy-két órára, vagy napra, másrészt azt sem tudom, hogy a férfi vagy a nő szemszögéből írjak-e. A fiatalabb vagy idősebb korosztály érzéseit, gondjait, örömeit közvetítsem? Vegyem elő évtizedekkel ezelőtti önmagam és írjak a véget nem érő éjszakákról, vagy arról ami a minap is volt, hogy éjfélkor már morogva löktem el magamtól (nem nagy előzmények után), hogy hagyjon aludni. Írjak egy fiatal nő világáról, aki keresi a partnerét és próbák során állapodik meg valaki mellett, vagy írjak egy idősebb nőről aki negyven évig szolgálta az urát, soha nem ismerte meg az érzelmi kötődést, soha nem kapott lehetőséget a kielégülésre és inkább hajnalig házimunkázott, csak ne kelljen a férje alá feküdnie, de meg sem fordult a fejében más férfi – mert így nevelték, így tudta erkölcsösnek a létezését. Mondjam el, hogy hatvan fölött "bolondult" meg és válogatás nélkül feküdt mindenki alá, akitől szép szót remélt. Beszéljek arról, hogy ma már undorodik attól amit tett? És ha neki volt igaza? A hímsovinizmus mondatja velem, hogy más a téma egy férfinál és más egy nőnél? Írjak az öregkori szexről, amikor egy potencia-problémákkal küszködő férfi a női anatómia szaktudora lesz és a női nemi szerv minden négyzet-ezredmilliméterét ismeri? és ezzel marad valahogy a képben, mivel az érszűkület a legfájóbb módon bántja. Nem jó. Ítéljem el a nőket, mert ők is keresik a jót, az izgalmasat, a kielégülést?
Legyen a témám a vallás? Jó téma. A biblia mese, Jézus egy "őrült" férfi volt – de férfi volt aki csinált egy Sára nevű lánykát (a Vatikán törölte őt a létezésből – vagy se). Nagyon jó téma. Hetekig szidnának érte és hát a negatív reklám is reklám. Forogna a nevem. Majdnem el is kezdtem ezt, de aztán eszembe jutottak azok az arcok, szemek, imára kulcsolódó kezek amiket a Szent-Sír templomában láttam Jeruzsálemben. Átéltem újra amikor ahhoz a kőlaphoz térdeltem amire Jézust kiterítették. Eszembe jutott a Via Dolorosa hosszú útja – és nem írtam a témában. Írjak az életről-halálról? Lerágott csont. Írjak a túlvilágról? Csak a pokolról vannak elképzeléseim, az meg nem éppen jó reklám a halálhoz. Írjak a reinkarnációról? Lehet csak én hiszek benne, más nevet rajta.
Szóval szinte semmi komoly téma nem jutott eszembe.
Tudjátok miről szeretnék én írni? A hétköznapjainkról, a nyűgös ébredéseinkről, a megfáradt estéinkről, a jól-rosszul teljesített éjszakáinkról, az apró örömeinkről, könnyező bajainkról. Node kit érdekel ez? Melyik lap tenné vezércikkbe azt, hogy én leírom milyen magányosnak lenni, milyen jó a "kezed" megfogni, milyen csoda amikor meztelenre vetkőzöl NEKEM, milyen érzés hinni benned és szeretni.
És milyen jó szeretve lenni.

Node kit érdekel ez?