Nem tévedés, mármint a cím, de nem ám. Vasárnap délután voksolni mentem, és sokk lett a vége.
No de, kezdem inkább az elején. Leadtam a voksom. Simán, nem volt semmi gond, várakozni sem kellett sokat, ment minden flottul. Gyönyörű idő volt, úgyhogy utána barangoltam kicsit még ebben a színpompás őszben. Majd leültem egy padra, s gyönyörködtem az őszi fák ábrándos szépségében, tarkaságában. Aztán feltűnt a fák ágai között, egy maroknyi kéken a repülőgép, ami elhúzott és apró göndör bárányfelhőket pöfékelt magából. Alighogy eltűnt az egyik, jött a másik, aztán a harmadik, negyedik… állandóan biztosítva számomra a hófehér barikákat.
Megelégeltem. Folytatom a sétám mélázva azon, hogy milyen álságos a világ, csaló és hazug. Elhiteti velem, hogy bodor báránykák legelésznek az ég mezején, holott az nem más, mint a repülőgép okádta kerozinfüst, ami ott okoz azonnal rést a pajzson. Igen, az ózonpajzson. Öt percet ültem ott, és éppen öt gép húzott el a fejem felett. Nesze neked globális felmelegedés! Jó, hogy továbbálltam, minek húzzam fel magam, ilyen „csekélységen”.
Igyekszem másfelé terelni a gondolataimat. Szerencsére, van bőven fa a környéken, s engem mindig lenyűgöznek a fák. Ilyenkor ősszel a pazar színükkel… meg a meghitt csendben alig hallhatóan zizegő hulló levelekkel… muzsika ez, a természet zenéje… A tételek: adagio, andante, allegretto, fúga, crescendo, corona…
El vagyok bűvölve. Elhaladok az áruház előtt, majd befordulok balra. Ez a mi utcánk. Itt csupán három tízemeletes háztömb van, mindegyik előtt parkoló, kettő előtt még szépen körbekerített, hangulatos játszótér is van az óriásfák alatt.
Kaptatok felfelé, enyhe emelkedő van végig az utcán, majd befordulok a ház elé, a második bejárat a miénk. Beütöm a kapu kódját. Nem ereszt. Nem tévedhettem, a számok nem a fejemben vannak, hanem az ujjaimban. Újra bepötyögöm, és újra nem ereszt. Nem értem. Szerencsére jön egy fiatal anyuka, babakocsival. A kocsiban ikerpár, édesek, aranyosak, megcsodálom őket, amíg az anyuka kinyitja a kaput. Még ránézek a postaládára, látom van benne valami. Aztán megrándítom a vállam, kit érdekel, vasárnap van, csakis valami reklám lehet.
Megindulok a lépcsőn felfelé, az anyuka beszáll a liftbe. Első emelet, első ajtó. Ledöbbenek. A fehér ajtó helyett, barna ajtó fogad. Mi történik itt? Teszem fel magamnak a százmilliós kérdést. Természetesen, nem tudom rá a választ.
Aztán derengeni kezd valami. Nemrég győzködtem a családomat, hogy cseréljük le a bejárati ajtót, éppen ilyent képzeltem el, de valahogy egyhangúlag leszavaztak. Hmm, meglepetésnek szánták, döntöm el hirtelen a nagy keleti kérdést. Nyúlok a táskámba a kulcsom után, majd meggondolom magam, becsöngetek. Ha meglepetésnek szánták, akkor az a minimum, hogy ajtót nyissanak. A férjem dörmögését vélem hallani és a lányom kuncogását, bentről.
Nyílik az ajtó. Akkor ér a második kupán csapás. Egy idős öregúr tárja előttem sarkig az ajtót, belátok az előszobába, sőt a nappali ajtaja is nyitva, így még oda is. Sokkoló a látvány. Ez nem az én lakásom! Teljesen lefagyok. Se mozdulni, se megszólalni nem tudok, csak állok ott, mint Alice Csodaországban. Ez nem az én lakásom! Hová lett a lakásom? Kik ezek az idegenek itt? A lakás is idegen. Mi történik velem? Az öregúr kedvesen szól:
– Kit tetszik keresni? – Még mindig nem tudok megszólalni… futnak a másodpercek, nehezen végre ennyit tudok kinyögni:
– A lakásomat! – és végtelenül szánalmasnak érzem magam – hányadik emeleten vagyok? – kérdem végül, mert felcsillan bennem a remény, hogy talán az emeletet tévesztettem el.
– Az elsőn – hangzik a lesújtó válasz. Ettől már szinte összeroppanok. Bocsánatot kérek, majd elköszönök s megindulok lefelé a lépcsőn. Kimegyek a kapun, s ott állok percekig, nem tudom hová, merre menjek, hiszen eltűnt a lakásom. Csak állok ott és nézek ki a fejemből, de nem látok kiutat.
Nem tudom meddig állhattam ott, amikor fejbe kólintott egy újabb gondolat. A játszótér! Hová lett a játszótér? A játszótér is eltűnt! No, ekkor szólalt meg bennem valami: dehogyis tűnt el, ott van a helyén, menj és nézd meg! Futok ki a járdára, majd indulok felfelé, és lám, ott a játszótér a második háztömb előtt… futok egészen a második kapuig, beütöm a kódot és csoda történik, nyílik a kapu. Futok fel az emeletre, és lám, az ajtó még mindig fehér… kizárom… Itthon vagyok!
– Tudjátok mi történt velem? – majd mesélem… mesélem…
A férjem dünnyög – az agyadra ment a voksolás? A lányom kuncog – voks-sokk! Haláli!
Szerintem is.
33 hozzászólás
Drága Ida!
Tetszik az őszöd csodás leírása, a kálvária áthallása.
Szeretettel gratulálok
Ica
Köszönöm szépen, drága Ica.
Örülök, hogy tetszett az ősz.
Sok szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Olyan sok minden egyforma dolog van az életünkben, ne is csodálkozz azon, ami veled történt. Egyforma háztömbök, egy forma ablakok, ajtók, az egyforma üzletek polcain szinte egyforma áruk és mi, emberek, bár mind különbözőek vagyunk, ebben az egyformaságban kell, hogy leéljük az életünket.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Igazad van, nem volt ez mindig így, hogy jobb volt-e, vagy sem, azt nem tudnám megmondani. Attól is függ, hogy milyen szemszögből nézzük. Az biztos, hogy ilyesmi nem történt meg velem a múltban, mint amit itt fentebb írtam. Most már csak nevetek rajta, de akkor, abban a pillanatban, amit éreztem, hát nem kívánom senkinek. 🙂
Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Ezen nincs mit ragozni, úgy jó, ahogy van. Hatalmas!
Köszönöm szépen.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Én köszönöm neked, hogy itt jártál. Örülök, hogy elnyerte tetszésedet ez a jegyzetem.
Köszönöm elismerő soraidat.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
El tudom képzelni elképedésedet, amikor rájöttél, hogy nem ott vagy, ahol lenned kellene. 🙂 Olyan az egész, mint egy rossz álom, és akár álmodhattad is volna. Mégis úgy írtad meg, hogy az ember inkább kacag rajta, bár ebben a kacagásban van egy adag irónia is. 🙂
Nagyon jó kis jegyzetet írtál, élvezettel olvastam.
Szeretettel: Klári
Kedves Klári!
Sajnos, nem álom volt. Amit akkor, abban a pillanatban éreztem, azt nem kívánom senkinek. Az igazság az, hogy ma már csak nevetek rajta, azért is tudtam ironikusan hozzáállni.
Köszönöm, hogy olvastad, és örülök, hogy tetszett. 🙂
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
El tdom képzelni,miken mentél át!
Ilyesmi történik másokkal is,különösen ha az idegek feszültek!
Nálam is történt az iskolában,az egyetemen,mikor teljesen
kiborul az ember és érzései´,jobban a tudatalatti hajtja.
Örülök,hogy ´minden jó lett!
Ui…meg kell jegyeznem ez nagyon tetszett:
"muzsika ez, a természet zenéje… A tételek: adagio, andante, allegretto, fúga, crescendo, corona…"
Szeretettel:sailor
Kedves sailor!
Senkinek sem kívánom, amit akkor éreztem, de mint látom, neked is ismerős az érzés, akkor nem is kell mondanom. Most már csak nevetek rajta. Jó tudni, hogy ilyen is előfordulhat az emberrel. 🙂
Nagyon örülök a kiemelt résznek. Hálásan köszönöm elismerő soraidat.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
A nagy "sokk" mellett ironikus, elbűvölő prózát olvastam tőled. Jegyzet? Több ez annál. Gyönyörű, ahogyan "megzenésíted" az őszt. Át tudom érezni ezt a pillanatnyi sokkot… van úgy, hogy ebben az álságos a világban eltévedünk.
Szeretettel olvastalak: Vox
Kedves Vox!
Valóban sokkoló volt, és nehéz volt megtalálni újra önmagam, de azóta csak nevetek rajta, hát ezt is kihúzhatom a bakancslistámról. 🙂 Hálásan köszönöm elismerő soraidat.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Örülök, hogy a szavazás után elmentél sétálni, mert gyönyörűen tudod bemutatni az őszi tájat, az ősz muzsikáját, szeretem olvasni, sőt némely dallamot még hallani is vélek. El tudom képzelni, mit érezhettél, amikor tudatosult Benned, nem jó helyre kopogtál be. Ne búsulj, mindenkivel előfordulhat ilyen, még fiatalokkal is… Annak viszont örülök, hogy a humorod nem hagyott cserben, és utólag egy szép ironikus írást olvashattam Tőled! Csak így tovább! 🙂
Sok szeretettel olvastalak: Matild
Kedves Matild!
Örülök tetszésnyilvánításodnak, elismerő soraidnak és a tippnek: Csak így tovább! Hmm, lehet, hogy megfogadom, és máskor is becsöngetek valahová… 🙂
Szeretettel,
Ida
Szia! Hát ez tényleg sokk! Bár, ijesztő is, de tényleg a humor átsegít sok mindenen. A séta közben az ember elmélázik, és a sok egyforma ház sem könnyít a dolgokon. A bevezetés, az ősz leírása is remek. üdv hundido
Szia hundido!
Örülök, hogy tetszett voksolásom története. 🙂 Nem mindennapi esemény volt, az biztos, de most már könnyen beszélek, miután meglett a lakásom. 🙂
Köszönöm elismerő soraidat.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Remek lett ez az írásod /is/. Élvezettel olvastam.
Bizony sokkoló manapság voksolni, a mostani választás előtt akkora agymosást kaptunk, hogy nem csodálom, hogy még azt is elfelejtetted hol laksz pontosan. 😉
Judit
Kedves Judit!
Látod, látod, erre nem is gondoltam, megvan a bűnbak: agymosás. Nos, azóta már kiszárítottam, és már tudom hol a lakásom. 🙂
Köszönöm vidám soraidat, és örülök, hogy élvezettel olvastál.
Ida
Szia Ida! 🙂
Ezt nagyon eltaláltad. 🙂
Bocs, de végig nevetnem kellett, pedig biztos, hogy az a helyzet rémisztő lehetett neked. Velem is történt már hasonló, de azért ennyire durva nem.
Nagyon tetszik a kezdő leírás, valamint az irónia, önirónia, a gondolatfűzés.
A téma tényleg az utcán hever, ez nem vitás. Örülök, hogy megosztottad velünk "voksolásod" történetét. :))) Legközelebb biztos, hogy jó ajtóra voksolsz. 🙂
Nem vagyok kárörvendő, de élmény ez az írásod. 🙂
Köszönöm, hogy megosztottad velünk. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Ida! 🙂
Ezt nagyon eltaláltad. 🙂
Bocs, de végig nevetnem kellett, pedig biztos, hogy az a helyzet rémisztő lehetett neked. Velem is történt már hasonló, de azért ennyire durva nem.
Nagyon tetszik a kezdő leírás, valamint az irónia, önirónia, a gondolatfűzés.
A téma tényleg az utcán hever, ez nem vitás. Örülök, hogy megosztottad velünk "voksolásod" történetét. :))) Legközelebb biztos, hogy jó ajtóra voksolsz. 🙂
Nem vagyok kárörvendő, de élmény ez az írásod. 🙂
Köszönöm, hogy olvashattam. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Nem kell bocsánatot kérned, nevess csak nyugodtan, utólag már én is azt teszem, bár megvallom, abban a pillanatban igencsak elveszettnek éreztem magam. 🙂 Azóta is gyakorolom az ajtóra adott voksokat, és sikerrel jártam. Szóval, igyekszem.
Örülök, hogy tetszett, és most már annak is örülök, hogy jókedvre deríthettelek. 🙂
Én köszönöm, hogy olvastad. 🙂
Szeretettel,
Ida
Szia Ida!
Sokkolt az Idő-utazásod. Meg, meg is nevettetett.
Értesz megírni a dolgokat, hálás vagyok ezért neked!
szeretettel: túlparti
Szia túlparti!
Köszönöm, kedves soraid, hálás vagyok értük. Annak különösen örülök, ha megnevettetett a történet… hát, ezt is kihúzhatom a bakancslistámról. 🙂
A többi a csillagok miatt volt?
Ne is törődj vele, nem az a fontos, hanem az, hogy olvastad. Köszönöm.
Szeretettel,
Ida
bocsánat! 🙂
még egyszer az, feledékeny vagyok – sajna…
azért, szavazok 🙂
Kedves Ida!
Jár így az ember. Szórakoztató történet.
Szeretettel:Ági
Kedves Ági!
Hát, én így jártam. Örülök, ha szórakoztatott.
Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel,
Ida
El vagyok bűvölve. De nem a természet zenéjétől, hanem ettől a jegyzettől. Egy kis apróság, zseniálisan megírva!
Ó, mennyi dicséret megfér két sorban. Hálás köszönetem, kedves Könyves.
Ida
kedves Ida!
Eltévedni nem szoktam,de azért a shock hatás ismerős.
Én meg elfelejtek pár dolgot!De már úgy vagyok vele nem érdekel!
Én is gyakran lefagyok dolgokon!Meg tudlak érteni!
Szeretettel:Ági
Ez rövid zárlat az agyban majdnem azt írtam PTSD zavar
A poszttraumás stressz szövődményei, de az teljesen más.
Utána olvastam.A frontról hazatérő vietnámi katonák betegsége volt.
De a Magyarok között aki Szarajevóban harcoltak nem volt ritka.Én egyet ismertem.
Mindig eszbe jut valami ha tőled olvasok!
Szeretettel:Ági
Csak visszajöttem megnézni mit írtam neked mert eszembe jutott valami meg újra elolvastalak!
Megérte!Nincs más mondanivalóm!
Szeretettel:Ági