Már a régi görögök sem tudták, hogy mikor született Zoszimosz, akit az első alkimisták között tartunk számon. A szakirodalom a 3-4. század között ingadozik, bár olyan is van, aki tudni véli a pontos évszámokat: 350-420. Valaki azt mondhatná, hogy ez túl késő a régi görögöknek, de ez nem így van. Mindent tudtak, mindenhez hozzá tudtak szólni, és a mai napig az a kötelességük, hogy szerepeljenek minden okoskodó cikkben, legalább egy bevezetés erejéig. Zoszimosz életrajzával hamar végzünk, mert semmit sem tudunk róla azonkívül, hogy az egyiptomi Panopoliszban született, illetve egy óvatos szerző szerint az alkimista Zoszimosz valószínűleg azonos a Suidas által említett panopoliszival. Mert az alkímia világában minden megtörténhet, még az is, hogy valaki önmagával azonos.
Hol van az a Panopolisz, és mi köze a kecskelábú Pánhoz?
Dél-Egyiptomban van, és a mai neve Ahmin vagy Akhmin, Min istenség városa, hajdani kultuszhelye. A kevéssé ismert Min valamilyen termékenység-isten volt, és a fáraók az ő ünnepnapján vágták le az első kalászokat. Ityphallikus ábrázolásai miatt került kapcsolatba Pánnal, akit csak ritkán látunk ebben a kicsit nevetséges helyzetben. Holdistennek is mondják Min-t, ezért a görögök szemmel láthatóan bajban voltak, azonosították még Perszeusszal is. A városon azonban rajta maradt a Panopolisz név.
És egyedül arról híres, hogy ott született Zoszimosz, akit nem egyszer neveznek az első alkimistának- Ez a megállapítás több szempontból is vitatható. Egyesek sok-sok nevet sorolnak a mitikus időkből, akik állítólag mind a királyi művészet beavatottjai voltak; mások azt vitatják, hogy az alkímia az arabokkal, pontosabban Khálid ibhn Jaziddal kezdődött a 7. században.
Akinek a tanítója egy Marianosz nevű görög volt. Tudom, hogy ez az elmélet már nem divatos, de én még mindig Egyiptomban, Egyiptom hellenikus korában keresgélem az alkímia eredetét, és az ellen sincs semmi kifogásom, ha a kémia szót is az Egyiptom fekete földjét jelentő kemi-ből származtatják.
Pedig kutathatnál a messzi Indiában is. Ha igaz, hogy a kémia szó eredete a sokjelentésű görög khümosz, akkor elgondolkodtató, hogy egy ilyen értelmű szó szerepel az alkímia szanszkrit nevében is: raszájana. Khümosz és rasza egyaránt nedveket, növényi nedveket, ízt, folyadékot és higanyt jelent.
Az indiai alkímia nem régi, csak a muszlimoktól tanulták el. De talán van valami igazad a keleti származással. Zoszimosznak, ha igaz, két tanítója volt, az egyik a pszeudo-Demokritoszként emlegetett mendészi Bólosz, a másik Khnum. Ezt nem kell egészen szó szerint érteni, mert Bólosz talán 500 évvel élt Zoszimosz előtt, és inkább elméleti tudós volt, mint alkimista. Ránk maradt művében (Physika kai Mystika) egyforma lelkesedéssel értekezik a vegyészetről, fémek ötvözéséről, botanikáról, filozófiáról, és még sok másról. Khnum pedig, tegyük fel, hogy élt egy ilyen nevű alkimista, de ő mégis inkább Mendész városának helyi istensége volt, akit kos formájában tiszteltek.
Fazekas isten, aki agyagból formált embereket. De a bibliai teremtéstörténettel csak az agyag közös. Khnumnak felesége is van, a Nílust jelképező Szatet, vagy a békafejű Heket, a születés és újjászületés felelőse, lánya a gazella formájú Anuket.
Khnum nagyon sokoldalú istenség volt, a Nílus áradásának irányítója, jós, az emberek, illetve később mindenféle élőlény és élettelen dolog teremtője. Mindenkit el tud pusztítani, cserépre írja a nevét, aztán eltöri a cserepet. Elég természetes, hogy mindennek a teremtője aranyat is teremt, vagyis alkimista. Érdekesebb ennél, hogy úgy tudják, Bólosznak is volt egy tanítója, mégpedig a perzsa származású Osztanész, aki Alexandriában tanított. Nem találkoztak közvetlenül. Osztanész a könyveit a memfiszi templom egyik oszlopában rejtette el. Nem eléggé, mert halála után a fia megtalálta, és megmutatta Bólosznak. Ezt az arab Ibn Abu-Jakub An-Nadimtól tudjuk, aki csak úgy hallotta valakitől.
Hm. És mi van Osztanész könyvében? Vagy ismét elrejtették?
A könyv véletlenül került elő, arab fordításban, amelyet egy 11-12. századi kurd készített Bagdadban, Al-Tughrai, és különféle formákban írja Zoszimosz nevét: Rismus, Rusim, Rusam. Csak 1995-ben fedezték fel. Főleg a fémek ötvözésével foglalkozik, de van benne mindenféle, bilincsek leoldása és ellenség legyőzése mágikus úton, álomküldés, és varázsgyűrű készítése. A könyvből az derül ki, hogy az embereknek fogalmuk sem volt a fémek összetételéről, és mindem ötvözetet elfogadtak aranynak, ha elég szép volt a színe.
Bölcs dolog. Végül is, még nem volt pénzgazdálkodás. Az aranyból ékszerek készültek, és éppen elég, ha egy ékszer szépen csillog.
Így van, de ez azt is jelenti, hogy a régi alkimisták nem aranyat csináltak, csak szép sárga ötvözeteket, amiben nincs semmi lehetetlen. És még sok nagyon tudományos, de kevéssé érdekes dolgot tudunk meg Al-Tughrai fordításából, amelynek címe A bölcsesség kulcsai. Ilyen „kulcsok,” hogy a hő kapcsolatban van a mozgással, a desztillálás tisztítja az anyagokat, amelyeket 9 íz, 3 szag és sokféle szín alapján lehet megkülönböztetni. Ezekben nincs semmi szimbolizmus, Osztanész, Bólosz és Zoszimosz még nem menekültek fantasztikus allegóriák mögé.
Hogyan lehetséges az, hogy Zoszimosz könyvei ránk maradtak, róla magáról viszont semmit sem tudunk?
A hagyomány szerint 28 könyvet írt, ezek közül csak egy maradt meg, valamint néhány idézet. A könyveit Theoszebeia nevű nővérének ajánlotta, aki szintén „alkimista” volt, természettudós a kor lehetőségeihez mérten. Arra kell gondolnunk, hogy az egész család nagyon művelt lehetett, ismerték az egyiptomi és görög tudományos felfedezéseket. Alexandria a hitek és nézetek nagy olvasztótégelye volt a hellén világban. Zoszimosz többször hivatkozott Maria Judaicára, a legendás hírű, valószínűleg görög alkimista hölgyre, akit Maria Prophetissának is neveztek, és azonosítottak Mózes nővérével, Mirjámmal. Zoszimosz idézi a híres axiómát: „Az egy kettővé lesz, a kettő hárommá, és a háromból lesz az egy, mint negyedik,” – és ez nem tipikusan alkimista, hanem gnosztikus spekuláció. Zoszimosz időnként úgy ír, mint egy gnosztikus vagy újplatonikus, máskor meg úgy hangzik, mint egy keresztény egyházatya.
Nem lehetséges, hogy a bölcselő és az alkimista nem ugyanaz a személy?
Nincs okunk ezt feltételezni. Zoszimosz enciklopédiát írt, mindent összefoglalt, amit tapasztalt vagy hallott. És egy művelt ember sokféle dologról hallhatott a 4. századi Alexandriában. A középkorban már csak azért is nagyra értékelték, mert az egész alkímia tudományát a Biblia egy versére alapozta. Az egész Biblia, de különösen a Genesis mindig is abban a hírben állt, hogy tele van mindenféle módon elrejtett bölcsességgel, és minden sorának, sőt minden szavának több értelme van. Zoszimosz olvasta ezt a verset, „az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szülének nékik” (I. Móz. 6.4), úgy okoskodott, hogy Isten fiai, filii Dei nemcsak gyerekeket nemzettek, hanem mindenféle tudományt tanítottak az embereknek. Mert „megsokasult az ember gonoszsága a földön,” és mindenki tudja, hogy a világi tudomány gonosz dolog.
Csak Rousseau óta tudjuk, ő írt egy ilyen értekezést a dijoni akadémia pályázatára: Mi az emberi egyenlőtlenség eredete, és igazolható-e a természeti törvénnyel? Az értekezés megjelent, Voltaire azt írta, olvasásakor az ember szinte kedvet kap ahhoz, hogy négykézláb járjon… Rousseau meg egész életében magyarázhatta, hogy az egészet hogyan kell érteni.
Zoszimosz egy kicsit rousseau-ista volt, ami szép teljesítmény tőle a 4. században. Azt mondja, a bukott angyalok tanították meg a világi tudományokat, ez az alkímia kezdete; valamint a kozmetikát, amellyel megkezdődött az erkölcsök romlása. Ez utóbbit ismételte makacsul minden keresztény író, még olyan korokban is, amikor a férfiak még a nőknél is tarkább ruhákban jártak, és többet ápolták a szakállukat, mint a hajukat a feleségük. Maga Zoszimosz nem lehetett a nők ellensége; ki más taníthatta volna a nővérét, ha nem ő maga?
Akit aztán el is vett feleségül, egyiptomi módra.
Hol voltak akkor már a fáraók? Zoszimosz családja görög volt, és a hagyomány úgy tudja, hogy Theoszebeia egy athéni emberhez ment feleségül.
És hűtlen lett az alkímiához.
Sajnálod?
Mindig sajnálom, amikor a nők hagyják, hogy bezárják őket a konyhába.
Gondolod, hogy az alkimista laboratórium sokkal előkelőbb? És még meg sem lehet enni azt, amit kotyvasztanak. Egyébként Zoszimosznak sosem volt laboratóriuma. Könyvek között élte le az életét, amit nagyon jól meg tudok érteni. Elméleteket gyártott a kénről, higanyról és arzénről, amelyek nem egyszerűen kémiai elemek, hanem a misztikus ősanyag, a materia prima összetevői. A materia prima elemeire bomlott, ezeket azonban ismét lehet egyesíteni, az isteni harmat vagy „a szkíthiai víz” segítségével. A réz, ón és vas például ólomból keletkeztek, ezek egyesítésével ismét megkapjuk a tetrasomiát, vagyis négyességet, amit tojásnak is neveznek, lévén a tojás is négyrétű: héj, hártya, fehérje és sárgája. Amint a tojásban benne van a madár, a négyességben is benne van minden fém, az ezüst és arany is, csak elő kell hozni. A négyesség másik neve „a mi magnéziánk,” vagyis nem a természetben előforduló magnézium. Az alkimista aranyat is sokszor nevezték „a mi aranyunknak,” ami egyszerre a kapott arany, és az átváltozott, megnemesített ember.
A szokásos allegóriák. Zoszimosz talán ismerte a Kabbalát. Egy későbbi kommentátora, Olimpiodórosz azt mondja, „az Istennel való egyesülést tanította, ami a kabbalisták legfőbb célja.” Vagy az ember isteni lény, ami szintén kabbalista tanítás. Csak rá kell ébrednie isteniségére, és ezt sokszor ábrázolták úgy, mint fát egymásra következő ágakkal, vagy mint létrát, amely a mennybe vezet.
Jákob lajtorjája (1. Móz. 28.12) legalább olyan híres vers, mint az előző, az Isten fiairól. De voltak hasonló szimbólumok a misztériumvallásokban is, például Mithrász misztériumaiban a jelöltnek lépcsőn kellett felmennie, 7 kapun kellett áthaladnia. Az ophita misztériumok adeptusa a bolygók világain keresztül haladt egyre följebb, és a bolygók uralkodóit azzal győzte le, hogy kimondta a titkos neveiket. És ami ennél is fontosabb, a sámánok a világfa ágain hágnak fel a mennybe. Nem tudhatjuk, hogy Zoszimosz mit tudott, mit olvasott; de annyi biztos, hogy egyszer átélte ezt a sámán-avatást.
Nem is éltek sámánok a hellenikus Egyiptomban. A világ egészen más tájain volt szokásban az, amire most gondolsz.
A szibériai sámán fogalommá vált, de a jobb híján sámánizmusnak nevezett paradigma nem kötődik egyetlen földrajzi helyhez. Ez a közvetlen tapasztalat, átélés útja, amely mindenféle vallás keretein belül járható. Egyébként a gnosztikusok egyenesen Ázsiától is tanulhattak. Tanultak is, mert a perzsa dualizmus sok írásukból köszön vissza, Alexandriában pedig sokféle tanító megfordult, még buddhisták is. Pythagorasnak indiai tanítómestere volt, Parmenidész-Parama Nidásza Indiából érkezett, Platónt nem lehet elképzelni Pythagoras nélkül. De az is lehetséges, hogy Zoszimosznak nem volt beavatási élménye, csak mozaikokat rakott össze. Ő maga, nagyon óvatosan, álomról beszél. Ebbe senki nem köthet bele. De nem lehet véletlen, hogy a hozzáértők csak úgy emlegetik, mint Zoszimosz látomását.
Beavatás, álom és látomás. Csupa fül vagyok.
Farkas Attila Márton könyvéből idézem: Az alkímia eredete és misztériuma. Zoszimosz azt írja, elalvás előtt elmélkedett egy kicsit. Aztán „… álomba merültem, és egy papi személyt láttam magam előtt állni, fent egy edény alakú oltárnál.” Edény az eredetiben phiale, az üvegedény, amelyet a desztilláló készülék fölött helyeztek el, ebben csapódtak le a gőzök. Az alkimista szimbólumot úgy is értelmezhetjük, hogy a fém (a test) hevítés (aszkézis, misztikus gyakorlatok) során megváltozik, a lélek (pneuma) kiszabadul a testből (szoma). De folytatom Zoszimosz látomását: „15 lépcsőfok vezetett fel az oltárig. És egy papi személy állt ott, én pedig egy hangot hallottam, amely felülről szólt hozzám: Véghezvittem az alászállást 15 lépcsőfokon át a sötétségbe, és a felemelkedést a lépcsőkön át a fénybe, és a szerpap az, aki megújít engem a test durvaságának levetése által. A kényszerítő szükség által szenteltettem pappá, és most itt állok szellemként a tökéletességben. – És hallván annak hangját, ki az oltáron állt, megkérdeztem, hogy kicsoda is ő. És ő szelíd hangon válaszolt nekem, mondván: Én vagyok Ion, a belső szentélyek papja, aki alávetem magam egy elviselhetetlen gyötrelemnek. Mert hajnalban jött valaki, aki legyőzött engem, és átdöfött egy karddal, és feldarabolt engem, a harmónia törvényeinek megfelelően. És lehántotta a bőrt a fejemről a karddal, melyet nagy erővel forgatott, és összevegyítette a csontokat a húsdarabokkal, majd a Művészet tüzére vetette azokat, míg fel nem fogtam a testi átalakulás révén, hogy szellemmé váltam. Ez az én elviselhetetlen kínom. – És amint ő éppen ezeket mondta, s én pedig erővel kényszerítettem, hogy velem társalogjon, szemei olyanokká lettek, mint a vér. És kihányta magából az ő egész testét. És én láttam, ahogyan átváltozik önmaga ellentétévé, egy megcsonkított antroparionná, és önnön fogaival tépvén szét saját húsát, szertefoszlott.”
Ez bizony a sámán-avatás leírása, vagy a tibeti csöd-szertartás. De ezeket nem láthatta Zoszimosz, és még kevésbé valószínű, hogy ő maga lett volna a jelölt.
Hát, a csöd-szertartást valóban nem láthatta, de nem lehetetlen, hogy Egyiptomban is volt valami hasonló. Például a nagy egyiptomi labirintus a Fájjumban, amely egyszerre volt III. Amenemhet fáraó (kb. Kr.e. 1850 – 1800) síremléke, templom és beavatási szentély, ahol bármi megtörténhetett.
A 4. században már nyoma sem volt a fájjumi templomvárosnak. Lerombolták a rómaiak.
Folytatom Zoszimosz látomását: „Iszonyattal eltelve ébredtem fel az álomból és ekképpen szóltam magamhoz: Nem a vizeknek összetétele ez? És biztos lévén abban, hogy jól megértettem, újból álomba merültem. Ugyanazt az edény alakú oltárt láttam, és annak tetején forrásban levő vizet, és benne megszámlálhatatlan sokaságú embertömeget. És senki sem volt az oltárnál, akit megkérdezhettem volna. Akkor felmentem az oltárhoz, közelről megszemlélni a látványt. És észrevettem egy antropariont, egy ősz hajú borbélyt, aki így szólt hozzám: Mit látsz? Én azt válaszoltam, hogy megdöbbenve látom a víznek színét, és az abban forró, ám mégis eleven embereket. Ő ekképpen magyarázta: Az, amit látsz, a belépés, a kilépés és az átalakulás. – Megkérdeztem: Miféle átalakulás? És ő válaszolt: Ez ama műveletnek a helye, amelyet balzsamozásnak neveznek. Azok, akik a tökéletesség elnyerésére vágynak, belépnek ide, és szellemekké lesznek a testből való kilépés révén. – Ezután megkérdeztem: És te, te magad is szellem vagy? Mire ő így válaszolt: Igen, szellem, és a szellemek őrzője. – Ám amint ő beszélt, és a víz is tovább forrt, ezalatt az (abban lévő) emberek a gyötrelemnek kiáltását hallatták. (Ekkor) megpillantottam egy rézembert, ki egy ólomtáblát tartott kezeiben. És fennhangon így szólt, a táblára nézve: Megparancsolom mindazoknak, kik a büntetést elszenvedik, hogy csendesedjenek el! Mindegyikük vegyen kezébe egy ólomtáblát, és írjanak rá saját kezükkel, tartsák szemüket felfelé, a levegőbe szegezve, szájukat pedig nyitva, mígnem uvulájuk megdagad!”
Ez a vége?
Nem, még megjelenik egy ezüst-, aztán egy arany ember is (khrüzantroposz). Végül azt ajánlja Zoszimosz az olvasónak, építsen egy templomot fehér ólomból és alabástromból, de úgy, hogy az építésnek ne legyen sem kezdete, sem vége. Legyen a közepében egy tisztavízű forrás, amely ragyog, mint a nap. Aztán vegyen egy kardot, és találja meg a keskeny rést, amely a templom bejárata. A bejáratnál egy kígyó fekszik. Fogja el, ölje meg, nyúzza meg, használja testét a bejárat lépcsőjének. Akkor találja meg azt, amit keres: a rézemberből ezüstember, az ezüstemberből aranyember lesz.
Amíg beszéltél, az egész idő alatt volt valami homályos sejtésem, de csak most tudom megfogalmazni, hogy mi az. Szó sincs álomról, látomásról vagy beavatásról. Egészen más dolog rejtőzik az alkimista, sámán, gnosztikus és akármilyen képek alatt. És itt van a válasz Zoszimosz élete rejtélyére.
Erre már igazán kíváncsi vagyok.
Tudod te, ki volt Zoszimosz? Se nem alkimista, se nem látnok. Nem is csaló vagy hazug, hanem egészen egyszerűen költő. Költő, és neked ezt az egészet veretes hexameterekben kellett volna elmondanod.
Elég költői, de Zoszimosz prózában írt.
Ez pedig a legtisztább költészet, és teljesen hiábavaló lenne mást is keresni benne, mint a képzelet játékát.
Hiszi a piszi.
4 hozzászólás
Majd még újra elolvasom. Elképesztő mennyit tudsz! Ki vagy te Márta? Kutató? Ihletadó írás. Mennyire más volt azoknak az embereknek a gondolatvilága, mint a a mai kor emberének a TV, az Internet és a Facebook között. Lenyűgöztél. Mindig csodálkozom, h ezekhez a csodálatos írásokhoz miért érkezik olyan kevés hozzászólás. És, a bugyutákhoz, mint az enyém, miért olyan sok? A vége, a csattanó fantasztikusan jó!!!
gondolom, az a baj, hogy tulok… tulok… túl okos vagyok :)))
azért, mert te szórakoztatóan írsz, én meg unalmasan.
evvan.
nem ez a probléma. Vannak itt olyan gyenge dolgok, amik nagyon sok hozzászólást jegyeznek. Egy biztos: 6-8 ezer karakter fölött már nem sokan olvassák el. A másik gond, ha nem írsz kommenteket mások írásaihoz, akkor a kutya se fog hozzád írni. Persze, h hányan olvassák el ténylegesen az más kérdés. Nekem van olyan írásom, amelyikhez senki nem szólt hozzá, de ezren elolvasták.
tudom én, de én már csak olyan vagyok, hogy nem állok be a sorba.
szégyen, hogy itt milyen párbeszédek folynak: szép napot – hajrá, napvilágosok – hajrá neked is – most iszom egy kávét – én is – na szia, minden jót…
ha nekem valami nem tetszik, nem kommentelem. jobb, mint megmondani az igazat.