Browsing: prózavers
Hogy kiért és kivel hányni, sírni, meghalni, Hogy hol folyik a könny bennem vagy rajtam. (Beletöröli arcát önmaga ráncaiba) Hogy…
Törött hajszálakon lépkedek, mint rabló – veszem az időt, tépem a lényemet tövestül – fecnihalmaz. A foszlott szoknyát nézem, már…
Levegőt venni – onnan, ahol nincs. Keresők között találni – ugyan mit? Életet – felelném, minek. Talpam alatt felhő-vékony élet;…
A tavalyi nádas megrogyott, elszáradt, hisz, nemrég még a jég szorításában fuldokolt, rémült szárcsák siratták otthonuk, ott, hol a tél…
Pelyhek hulltak, olyan puha, csillogó pelyhek. Tán kilyukadt az égi dunyha, s megszöktek a földre le. Mulatni jöttek, úgy gondolom,…
Csak úgy elgondolkodtam… Végre-valahára süt a nap, Álmos délutánoknak vége szakad. Ránk fér már a világosság, Orrfújásoknak is vége lesz…
Siklok a végesbe, időbe szorított magház lesz a búvóhelyem. Elesik a dallamban a szívem, hegedű vigasztal a fejembe zárva. Őrlődök.…
Hajótörött vagyok a hajómban; Elsodor a vihar, emésztő könnyek hullnak rám Magamból, Az égből. Hullámokban török meg, Kettérepesztik hajóm, Sodor…
látva a popsid körvonalát rájöttem hogy létezik isten igen bizonyság van a fenekeden szívszaggató tökéletesség le sem tagadható az intelligens…
Felnyílik szemem… Átölel a határtalan, körülölel a végtelen… Érzem életét bennem, s mindenkiben, Együtt vagyunk, együtt valamennyien. Ragyog, minden ragyog,…