9. Noé és leszármazottai
Isten a sokaság közül csupán egyetlen embert tartott érdemesnek arra, hogy megmeneküljön, Ábel nemzetségének tizedik leszármazottját, akinek neve: Noé. Az Úr igaz embernek találta, ezért választotta ki arra, hogy egyedül őt, és családját megmenti. Közölte Noéval akaratát, hogy vízözönt bocsát a földre. Megparancsolta neki, építsen olyan erős bárkát, amely ellenáll a hatalmas víz erejének. Egy olyan vízi-járművet kell megépíteni, amelyben minden megvan, amit az Úr parancsa előírt.
Noénak és feleségének három fia született: Sém, Khám és Jáfet, akiket művelt emberekké neveltek, iskoláztatták őket.
A család
Noé szőlőművelő, felesége: Rebeka, kertész,
Sém állatorvos, felesége Dóra, orvos,
Khám vegyészmérnök, felesége: Olga, szakács,
Jáfet elektromérnök, felesége: Jázmin, tanárnő.
AMIKOR a népes család nekifogott a munkának, elhatározták, hogy Isten parancsának engedelmeskednek, és olyan vízi-járművet építenek, amely vetekedik akár azzal a tengeralattjárójával is, amit később Nemó kapitány alkotott. Apjuk gondterhelten járkált köztük, amíg a munkálatok folytak. Sok embert összegyűjtöttek a környékről, akiket jól megfizettek, hogy a sok apró munkával ne kelljen nekik bajlódniuk, így gyorsabban elkészülhet a hatalmas bárka. Bizonyára csodálatos alkotmány lesz, az már látható volt. Noé parancsára titokban kellett tartaniuk, mire kell az egész. A fiúk sem mondhatták el, mire készülődnek. A szomszédok, meg a környék lakói meg nem tudták mire vélni a nagy készülődést, s azon tanakodtak, hova megy már megint nyaralni a gazdag család ekkora vízi alkalmatossággal?
Noé és fiai igyekeztek Isten parancsának eleget tenni. Sokáig folyt a szorgos munka, míg végre elkészült a tengeri jármű, amely képes volt a víz szintje alatt is közlekedni. Fölszerelték
mindenféle modern gépezettel, szerkezettel, kémlelő ablakokkal látták el, hogy figyelhessék az időjárást, és a víz alatti tájakban is gyönyörködhessenek.
Kényelmesen berendezték a család lakhelyének szánt részeket, a konyhát, a sokféle állatnak
külön szálláshelyeket készítettek. Négy szinten különítették el a sokféle élőlényt, és takarmányt, amelyeket az Úr parancsa szerint magukkal kellett vinniük a hosszú útra, hogy átmentsék őket is a jövendő életükre.
„Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján” (Mózes I. Könyve: Az özönvíz, 7/11) Isten – pusztító árral árasztotta el a földet, már készen állt a csodálatosan fölszerelt bárka.
Ezen a napon Noé a család férfi tagjai segítségével beterelték az összes állatot; házi- és vadállatból, földi- és vízben élőkből épp úgy, mint a légben röpdöső szárnyasakból, csúszómászókból, mindegyikből párosan, ahogyan az Úr elrendelte.
Elegendő élelmiszert pakoltak be maguknak is a hatalmas, jéggel töltött hűtőládákba és szekrényekbe, amellyel táplálkozniuk-, és az állatok etetésére kellett. Sajnos, Noé nem
felejtette ki a poloskát, a bolhát, a szúnyogot, a legyet sem, és néhány, az embereknek sok
kellemetlenséget okozó élőlényt, mert talán azok pusztulását senki sem vette volna zokon.
ELKÉSZÜLTEK mindennel, bepakoltak, a család elfoglalta a bárkában a helyét.
Mielőtt bezárták volna az ajtót, megszólal Rebeka, Noé felesége: – Apukám! – várj még egy
kicsit. Elfelejtettünk valamit. Nem hagyhatjuk itt a gyékénytasakot a szépítőszerekkel, hiszen
négyen vagyunk nők, fiaink asszonyaival, nem lehet olyan hosszú ideig elhanyagolni magunkat, még kiábrándulnátok belőlünk a hosszú úton.
– Jól van, asszony, visszamegyek érte, de mondd meg, hol találom, mert sietni kell, az Úr nemsokára jelt ad, hogy be kell zárkóznunk.
Ahogy kilépett, az égre tekintve látja, hogy hatalmas fekete fellegek gyülekeznek, távolabb már hallja a fenyegető dörgést, és villámok cikáznak az égbolton.
– Siess asszony, mondd gyorsan, mert ha elkésünk, nagy baj lesz belőle.
– A kis sátorban van, Dóra (Sém felesége) és Jázmin (Jáfet neje) sátra mellett, a nagy csiszolt tükör fiókjában. Ja, ne felejtsd elhozni legalább az egyik tükröt, azt sem nélkülözhetjük annyi ideig. Na, meg a manikűrkészlet, ott van a kisasztalon, azt is tedd egy táskába.
– Jaj, mama, de jó, hogy eszedbe jutott, e nélkül, hogy tudnánk rendesen fésülködni, és rendbe tenni magunkat – szólalt meg Khám felesége: Olga.
Megyek már, – dörmög magában Noé, aki éppen hatszáz esztendős, mikor az Úr özönvizet
bocsátott a földre, de járása még fürge, szinte fiatalos.
Jáfet, a legfiatalabb fiú, apja után szalad, mert ők meg elfelejtették a borotva-készletet behozni.
– Ki tudja, mennyi ideig tart az özönvíz, sokáig mégsem növeszthetjük a hajunkat-szakállunkat, mert térdünkig érne – mondja futás közben.
Kisvártatva sietve jön visszafelé a két férfi, megrakodva még egy csomó cuccal, mert eszükbe jutott többféle holmi, amire szükségük lehet a hosszú vízi út alatt.
– Jól nézzetek körül, mondja Noé, hiányzik-e még valami, mert be kell zárkóznunk. Alig mondja ki, már szemeregni kezd az eső, mennydörgés és villámlás közt futottak, és
bezárkóztak a bárkába. „És esék az eső a földre negyven nap és negyven éjjel… A vizek pedig áradának és egyre nevekedének a földön, és a bárka jár vala a víz színén.” (Mózes I. könyve. Az özönvíz: 7/12, 18)
A bárka pedig előbb fölemelkedett a víz felszínére, majd amikor olyan magasságot ért el az áradat, hogy az összes hegyet elborította, a vízszint alatt lebegett. A kémlelő ablakon rémülettel nézték, hogy minden élőlény és növény kipusztult. Hatalmas erdők, és fák gyökerestől kifordulva úsztak, lebegtek az áradatban, az állatok, s főleg a dinoszauruszok és rinocéroszok – mivel még ebben a város-méretű alkotmányban sem fértek volna el párosával – a nagy vízben fuldokolva, örökre eltűntek a föld színéről, a késői korokban csak csontjaikat lelték meg a kutatók. Rettegve nézték a pusztulást, korábban emberlakta falvak és városok romjai mellett haladt el a jármű, és amerre a szem ellát, elpusztult minden élet.
A gonosz emberiségből valóban csak Noé maradt meg családjával, s utódai, akik a bárkában
jöttek a világra, a növényekből és állatokból pedig annyi, ami befért a vízi járműbe.
BERENDEZKEDTEK mindnyájan a hatalmas alkotmányban, elfoglalták a számukra kijelölt helyet. A zárt helyen folyt az élet, jutott bőven munka mindenkinek. Már az első napokban kialakult
a házirend. Modern gépek adagolták a különféle élőlényeknek az eledelt, mégis mindent szemmel kellett tartani. Noé és fiai váltakozva, naponta háromszor járták végig az emeleteket,
ahol az állatokat helyezték el; meggyőződtek róla, valamennyi megkapta-e az adagját. Amíg egyikük ezt végezte, a másik a hatalmas jármű kormányát, és a gépház szerkezeteit vizsgálta.
A harmadik körbejárta az ablakokat, kémlelte, mi van odakint, hogyan hömpölyög mellettük az áradat, és azt, ahogyan a hullámokat csapkodja a hajó falához.
Reggel tartották az első körjáratot. Noé még előtte fölhajtott egy kupica erőset: leginkább a kecskeméti barackpálinkát és a vodkát részesítette előnyben, amitől jó kedve kerekedett. Néha Khám is kért belőle egy pohárkával. A másik két testvér tartózkodott a szeszes-italtól. Az asszonyok riadt szemmel figyelték a természet tombolását, a zúgó áradatot köröskörül, de
napok múlva megszokták, nem törődtek vele, mindenki végezte a dolgát.
Meg kellett fejni a teheneket korán, és bivalyokat, ezt a munkát már modern gépek segítették, mégis sok időt vett igénybe. Az asszonyoknak ezután a reggeli elkészítésével kellett foglalatoskodni, mivel a férfiak megéheztek a bárka körjáratán. Megfőzték a feketekávét, azt kinek-kinek tetszése szerint cukorral, tejjel, vagy – tej nélkül, felszolgálták. Megterítették az ebédlőasztalt, mindenki kapott egy nagy bögrében tejet vagy kakaót, s aki óhajtotta, repetázott.
Jázmin éppen most kicsit fintorgatja az orrát, mert nem szereti a friss tehéntejet, városi lány
lévén, a boltban vásárolt tasakos tejet részesítette volna előnyben, ami a bárkában megoldhatatlan; bele kellett nyugodnia. A tűzhelyen éppen most sípol a teafőző, aki óhajt, abból is ihat egy-két csészével. A finom teaillat megtölti a konyha levegőjét.
A tejféle mellé mindnyájan – a fatüzelésű tűzhely platniján sütött lepényt ettek, amit mézzel, lekvárral vagy vajjal kentek be. Jáfet nem tett rá semmit, inkább csak úgy, magában szerette enni a ropogósra sütött tésztát.
Noé utána kis szünetet tartott, ledobta magáról báránybőr bekecsét, aztán végigheveredett a kabinjában lévő kényelmes kanapén, és szundikált egyet. Alatta Merinó-gyapjúból készített, Woolmark védjeggyel ellátott ágynemű, feje alatt ugyanolyan kispárna volt, mert azon olyan jól lehet pihenni, és használ az egészségének is, a néha kiújuló reumája napokra elmúlik tőle. Menye, Jázmin hozta neki a városból ajándékul születésnapjára.
Felrezzen álmából: – munkára fiúk! – és ebédig ki-ki végzi a maga teendőjét. Ő ma tovább pihen; talán jobban meghúzta reggel a pálinkásüveget, amitől a feje kissé szédeleg. Az asszonyok a konyhában serénykednek, ezen a téren leginkább Olga érzi otthon magát, aki a szakácsmesterséget tanulta ki, és azt a legmagasabb szinten műveli. Éppen most kavarja meg az apró kockákra vágott füstölt-szalonna darabokat, és süti ropogósra, ami a túrós-tésztát teszi oly finommá; biztos, hogy mindenki megemlegeti, ha megkóstolja.
Fölnéz a vele szemben levő falra, ahol éppen 12 órát mutat az ingás falióra. Lehúzza a fényesre csiszolt lábast a tűzhely szélére, belenéz az átlátszó üvegfedőn, látja, hogy már elkészült a leves. Közben a konyhaszekrény polcán megszólal a vekker. Itt az ebéd ideje! Már
megy is az asztal mellé, hogy várja az éhes társaságot.
Olga! – szólal meg Rebeka. – menj, kopogj be apósodnak, hogy ebédelünk, és kongasd meg a kis harangot, jöhetnek a fiúk is. Mindenki megérkezik, erre a rövid időre még a vezérlőfülkét is ott lehet hagyni, mert automatikus állásra kapcsolják a műszereket. Körbeállják az ovális asztalt, imára kulcsolják kezüket és sorban, minden nap más-más mondja hangosan az asztali áldást, a többiek halkan, magukban imádkoznak. Most éppen Khám van soron, aki lehajtva fejét kezdi el az imádságot: „Jöjj el Urunk, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk. Amen.”
Mindenkinek megvan a maga helye. Leülnek. Aznap az ebéd: bableves főtt füstölt csülökkel, amit a tegnapi tejről leszedett friss tejföllel ízesítettek. Rebeka osztja ki mindenkinek az adagját. Utána a fiatal asszonyok dolga tányért váltani, majd a második fogást, a túrós-tésztát a ház asszonya porciózza ki, valamennyiük tányérját bőven megszórva a ropogósra pirított füstölt szalonna tepertőjével, és meglocsolja tejföllel. Mindenki jóllakott. Khám, miközben megtapogatja a pocakját – ránéz asszonyára, azt mondja: – nemhiába, jó szakács az én feleségem, ilyen finomat ki más tudna feltálalni, mint ő. Kicsit oldalra hajolva szeretettel megcsókolja nejét.
– Finom volt az ebéd – szól Sém – Mamácskám és Olga sógornőm, ami kettőtök műve, gondolom, mindnyájunknak ízlett. – Fölálltak, egyszerre köszönték meg az ebédet, majd elmondták a befejező asztali áldást: „Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott. Amen.”
– Igaz, be vagyunk ide zárva, azért nem hiányzik semmi, ha az étkezésre gondolunk. – folytatta Sém az előbb megkezdett mondanivalóját. De egyvalami nagyon hiányzik: Jó ebéd után egy kellemes séta a régi otthonunk kertjében…
– Fiam, azt már elöntötte az ár, ott többé nem sétálunk – szólt borús arccal a családfő.
Ezzel mindnyájan tisztában voltak, és szomorúsággal telt meg a szívük. Igen, tudomásul kell
vennünk: az otthon, az édes otthon nincs többé… – És ki tudja, hol verjük fel majd sátrainkat, ha vége az özönvíznek. – folytatta Noé. De látva családja bánatát, azt mondta: – Ne búsuljatok. Ha Isten velünk lesz, új otthont építünk magunknak, ha élünk, még szebbet és kényelmesebbet, mint a régi volt. – fejezte be Noé a beszédet. Ezután kiadta a parancsot: – Fiúk! Váltás! – ezzel mindenki elfoglalta beosztása szerinti új helyét és végezte napi teendőit.
Az asszonyok a konyhát és ebédlőt tették rendbe. Berakták az edényt a mosogatógépbe, mindent helyre raktak, felmosták a konyha padlóját az automatikus gépezettel, aztán ők is egy órára lepihenhettek a kabinjukban. Később a nappaliban kézimunkáztak, vagy olvastak. Itt jelölték ki a sokfajta kedvenc macskák helyét is. Minden sarokban kényelmes, puha párnákkal bélelt macskaszállás volt. Minden reggel ott sorakoztak és külön tányérkában kapták meg az ételüket. Aztán lepihentek, délutánig nem háborgatták az elfoglalt gazdikat. Utána, mikor a társaság itt időzött, sorban jelentkezett minden állat a saját gazdájánál, s ott doromboltak az ölükben, vagy egymással és a pamutgombolyagokkal kergetőztek. A hatalmas fehér szőrű eb gazdája lába elé heveredett, mellső lábait előrenyújtva, fejét békésen ráhajtva elszundított.
Az asszonyok alkonyatkor hozzáfogtak a vacsora készítéséhez. Mire az elkészültek a vacsorával, ők is, a férfiak is alaposan elfáradtak. A hatalmas úszó bárkában mindenkire bőven jutott a teendőkből. A vacsora úgy zajlott, mint az ebéd. Utána a nagy nappaliban gyűltek össze, a férfiak általában kártyáztak vagy dominóztak, a nők pedig kedvtelésük szerint varrtak vagy ők is társasjátékot játszottak.
Még jó, hogy televíziót nem szereltettek be a bárkába, mert itt se láthattak volna egyebet benne, mint otthon. Ugyanis a műsor egyébből se állt, mint abból, hogy az emberek raboltak, öldökölték egymást, és háborúztak. Nem csoda, ha Isten haragja lesújtott a romlott emberiségre.
Szinte naponta mutattak be egy-egy terrortámadást. Nem kellett tv, mivel ha kinéznek a bárka ablakain: állat- és emberi hulla-hegyeket, letarolt tájakat, – most is mindenütt csak pusztulást láttak – bármerre járt a tengeralattjáró.
Folytatom
4 hozzászólás
Kedves Kata!
Elgondolkodva olvastam ezt a fejezetet, mert sok mai korra jellemző eszközt találtam benne (csak egyet említenék meg: mosogatógép). Mivel ószövetség fantázia, ezért értem, hogy Noé családjának minden tagja olyan foglalkozású, hogy a továbbiakban az élethez szükséges ismeretekkel rendelkezzenek. Jót mosolyogtam azon, hogy a hölgyek a kozmetikumok és a tükör nélkül nem indulnak útnak!
Egyetértek azzal a résszel, hogy bizony Noé kihagyhatta volna a különböző rovarokat, viszont úgy érzem, hogy különösen a legyek nagyon hiányoztak volna a madaraknak. A falvakban egyre kevesebbek a madarak, mert nincs állattartás, mint régen volt, és igencsak kevés légy található, ezért máshol keresnek helyet maguknak.
A mostani nyáron sokszor tapasztalhattuk, olyan volt az időjárás, mint az özönvíz előtt.
Összességében nekem nagyon tetszik ez a fantáziadús fejezet, és sok igazságot tartalmaz.
Sok szeretettel: Matild
Kedves Matild!
Örülök annak, hogy érdeklődsz írásaim után és megköszönöm, hogy részletesen is reagálsz rá. Persze, azért került eredetileg az Ószövetség-fantázia írások közé (nem itt, mert itt regényekhez tettem), mert nem úgy írtam meg, mint az olvasható a Bibliákban, hiszen az adott. Én a mai idők szokásait bíztam a szereplőkre, ami, tudom, megmosolyogni való.
Nagyon igazat adok a madarak-rovatokkal kapcsolatos hozzá fűzött gondolataidhoz, amire én írás közben nem gondoltam. Volt már hasonló eset a verebekkel kapcsolatban is, amikor Amerikában kiirtották szegénykéket, s utána – hasonlók miatt (mint amit írtál) drága pénzekért kellet újra honosítaniuk.
Hiába, a Teremtés nagyon alaposan átgondolt volt.
Sokáig nem jártam be, komoly okok miatt. Most igyekszem pótolni, de nem sokáig, mert megint ismét készülök reh. kezelésekre – bentlakásosként, s ott nincs alkalmam az Internethez és számítógép használatához.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Olvastam már Tőled az "Ádám ébredését", fenn volt az oldaladon régebben is. Érdekes és aktuális gondolat, hogyan történne meg ma egy vízözön.
Az idén nem esett Medárd napján, de utána nem negyven napig esett, hanem még tovább. Egyes helyeken valóban vízözönszerűen.
A vízözön legenda a sarki jég olvadása, és a tengerek vízszintjének emelkedése miatt ma újra érdeklődésre tarthat számot. Talán már építi is valaki, valahol az új bárkát…
Judit
Kedves Judit!
Köszönöm érdeklődésedet. Bizony, az idei nyár végig amolyan medárdi módon zajlott le. Nyár volt az igazi Medárd előtti hónapban, aztán júniusban nem mutatta meg magát, de utána végig esett, s még most is gyakrabban esik a szokásosnál. Míg tavaly augusztusban ritkán meleg idők jártak, egész nyáron forgott a ventilátor, most alig volt rá szükség. Én, aki nem szeretek túlságosan melegen öltözni, most előszedtem a melegebb holmit, amit nyári idényben sosem használtam, s esténként gyakran fázik a lábam, mint télen.
Ne ijesztgessél újabb vízözönnel, ilyen válságos időben hol tudunk magunknak akár csak kisebb bárkát is beszerezni…
Örülök, ha még másodszor is olvastad a kötetem részleteit.
Szeretettel: Kata