12. Novellák, történetek, gondolatok, életemből merítve

Eltörött… 2014. május 9
(Távollétem félig-igaz története időmértékes versben elbeszélve.)
**
Igen, eltörött, de nem a hegedűm,
mint a dalban, hanem a lábam!
Megírom én versben, nevessetek engem…
Duna mentén jártam, eltörött a lábam.
Rég’ nem járt arra még senki,
kétségbe-esetten csak ültem
én a csupasz földön!
Igaz, voltak fájdalmaim, de valahogy kibírtam…
Fogom a telefont, hogy hívjak segítséget,
de azon csak üzenetet látok,
mert tölteni kellene.
Mit lehet most tenni,
talán csak várni…

Ülök a hideg földön, töröm a kobakom:
mért nincs az úton most forgalom?
Miért? Miért? – kérdeném, de nincs kitől!
Csak azért nem jár senki az úton,
mert mindenki vagy otthon,
vagy kirándul!

Jóval később, arra jár egy ember,
huncutul felém mosolyog, tudja, ki vagyok!
Felemel, leporol, majd leterít egy plédet,
az árokpartra ültet.
Előveszi mobilját, kér segítséget.
Nemsokára jön a mentő, ők is ismerősök,
nem csak most jártam úgy,
hogy eltörött a lábam!

Mentősök szakszerűn végig-tapogattak,
majd elindultak velem az ismert helyre:
Visegrádi- Gizella-telepre.
Ismerős ott minden, úgy éreztem,
már vártak rám, hiányoztam.
Jött az orvos sleppjével,
lábamra gipszből szobrot emeltek,
aztán ágyba dugtak, hogy jót aludjak.

Álmomban nem fájt a lábam,
cigány-zenére keringőt jártam.
Felébredve sok ismerős állt körül.
Ők azok, mikor itt vagyok,
velük vívok römi-kártya csatákat.
Most is csak azért keresnek,
szót sem szólva, látom, a zsebből
előhúzzák a kártyát, már keverik,
s kezdődhet a römi-kártya-parti.

Még egy hét se telt el,
lecserélték lábamról a gipszet.
S én igyekeztem hamar
kimenni a parkba.
Szép tavaszi időben, már zöldellnek a fák,
alattuk mindenütt sok virág…
bokrok alatt ott vannak a cicák.

Ők a park őrei, és díszei.
Amikor ott vagyok, mindig követnek,
mert jól ismernek, most is elkísértek.
Időközben tizenkettőre szaporodtak,
de most mind jóllaktak,
étkezés után tele pocakkal mosakodnak!
Visszafelé se maradtam egyedül,
egész a kapuig hűséggel követtek.
Nos, ezért szeretek én
megpihenni a Gizella-telepen.
**-.-**

Mi várt engem itthon?
Az én virágaim…
Leírom, hogy ne csak kellemetlen híreket örökítsek meg. Fiam sok mindent elrendezett, a virágaim gyönyörűen virítanak. Mind a négyszínű leander tele van virággal. Egyik oldalon a rózsaszínű és a fehér virágok egymásba érnek. A pirosnak és a sárgának pedig virágai szintén egymás mellett gyönyörködtetnek. A muskátli is nagyon sok virágot hozott.
Fiam gondosan öntözte őket, amit meghálálnak. Érdekes, hogy a bordó, cinóberpiros és a kétféle rózsaszínű muskátlik egy-két év múlva átveszik a piros színt, de mindegyiken meglátszik az eredeti színe, azt a színt kissé megelevenítik. Ha kinézek az ablakon, olyan, mintha kertben laknék.
Az Ipoly felőli oldalon pedig a nagy fehér nyírfa dús ágai között megint egy madár-pár rakott fészket. Sűrű lombjai közt költötték ki fiókáikat. Azon az oldalon – mivel a fa árnyékot tart, ott nem tartok virágzó növényeket, mert kevés lenne a napsütés részükre, ezért földig érő aszparágusz-sor közt fehér-zöld csíkos virágcserepeket rakott közéjük, ami nagyon jól mutat.

A bejáratnál lila színű virágok lógnak hosszan, azoknak apró, szintén világosabb lila virágai vannak. Élvezet a növényeket minden nap figyelni, talán azért szépek, mert megcsodálom s gondozom őket.
Amikor Katica lányom meglátogatott, fényképeket készített a folyosón és az erkélyeken lévő virágokról.
Egyiket a képernyőmre kiraktam, hogy gyönyörködhessek benne.
Bemutatok néhány képet, azokból is, mindet a lányom fényképezte és küldte nekem.
A virágok a tetőtérben telelnek, majd áprilistól október elejéig pompáznak az erkélyen, szobákban…
**-**

Vigasztaló szavak Zsuzsának
Első versem: Balassagyarmat, 2002. május 16

Mikor olvasom szomorú soraid
szívem megtelt irántad részvéttel.
Kérdem magamtól és Tőled:
mért adod föl miden reményed?
Hisz’ az élet telve minden széppel,
nézz körül gondosan, hittel és reménnyel.
*
Mosollyal, ha lépdelsz göröngyös utadon
mindenki meglásd, örömmel fogad,
szomorúságod utána örökre elmarad.
Számodra is tartogat sorsod még örömet,
csak vedd észre; ne figyeld a múltat.
Néz mindig előre, s feledd el a rosszat!
*
Ha esténként fáradtan megpihensz,
majd magadban imáid mondod,
boldogság tölt el, szívedben érzed:
lám, ez a nap is szép volt!
Hidd el, álmod is szebb lesz,
belátod, érdemes még élned!
*
Szeretettel küldi Neked virág-csendélettel: Kata

**.*-.**