16. Novellák, történetek, gondolatok, életemből merítve

Anyukám alig köszönt el tőlünk, két napra rá, egy kis csomagban levelet kaptam tőle, és a keresztelőre készített gyönyörű csipke-réklicskét.
Levelében – többek között – a következő kedves sorokat írta: első ajándékom kisfiadnak, s kívánom, hogy annyi áldás és boldogság legyen a kis unokánkon, amilyen boldogan s szeretettel készítettem.
Isten áldása kísérjen Benneteket további útjaitokon! Most készül a főkötő, amint elkészül, szombaton reggel a busszal elküldöm.
Írjátok meg idejében, mikor menjek értetek, alig várunk már!
Sok szeretettel gondolunk Rátok vasárnap (a keresztelőn), és mindnyájatokat csókolunk.
1951. VIII. 9. Anyu”

Böbét – Gyurka legidősebb nővérét – kértük fel keresztmamának, ugyanis a családjából egyedül ő, aki általában velem szemben normálisan viselkedett. Pista bátyámat és feleségét, Etát távollétükben szintén bejegyeztettük keresztszülőnek. Következő vasárnap került sor a keresztelőre, minden különösebb külsőséget mellőzve, a katolikus plébániatemplomban.
Fiatal pap végezte a szertartást. Arra emlékszem, hogy a csipkecsodákba öltözött csecsemő-ifjú nem viselkedett illendő módon, mert a szertartás idején gyanús hangok hallatszottak a pólyából.
Nem tehettünk semmit ellene, mindenki úgy tett, mintha semmit sem vett volna észre. Ekkor kapta apja után a György, és mindkét nagypapája után az István nevet.
**.**

ELMÚLT IDŐK EMLÉKEI, SZONETT
Shakespeare rímképlettel.
Szakaszok részletében olvasható.
1.
ELMÚLT IDŐK EMLÉKEI
Behunyom szemem, jönnek emlékeim,
kedves emlékként a múltból érkeznek:
fehér babakocsiban ül kedvesen
kacagó kicsi, szőke gyermekem.
Arca derült, mosolyogva néz fel rám,
huncutság és vidámság a szemében.
Kacagása messze hangzik, dús haját
a szellő fújja, akkortájt – jó volt még!
Nem tudtuk, hogy mi vár ránk, azt hittük
boldogság, de vidámság mégsem jött el!
Azért kell rá gondolni, hisz’ megéltünk
oly időket, vissza elmúlt napokat,
igaz az, vidám napra nem virradtunk,
de arra ébredtünk: Isten vigyáz ránk!
2.
ŐSZI ESTÉN
Arra ébredtünk, hogy Isten vigyáz ránk!
Hervadni kezdnek őszi virágok, nap
sem perzsel olyan forrón, mint nyáron,
jól esik sétálni színes napnyugtán
a parkban, majd hazatérni fáradtan
a békés lakásba. Nagy konyhában
a serpenyőben étel, láng lobog alatta,
fények gyúlnak, s illatától az asztal
mellé éhesen ül le a nagycsalád.
Lassan elkészül az étel, s vidáman
csevegve a várják kész vacsorát.
Édesanyjuk bőven nagykanállal
oszt mindenkinek a tányérjába,
a finomságot gyorsan fogyasztják.
3.
A finomságot gyorsan elfogyasztják,
utána mindjárt kérik a repetát.
Mindenki jóllakott, s lassan elfogy
az étel, tömve pocakjuk, az arcok
kipirultak a lakomán. Elfáradt
a legkisebb fiú, álmos nagyon;
a lefekvés ideje is eljött már,
hamar elcsendesedik a család…
A fürdőszobában tisztálkodnak,
majd pizsamába bújva mondják el az
esti imát, szemük álomtól lassan
lecsukódik – enyhe csókot lehel
anyjuk homlokukra – végre lepihen,
s a szép őszi este így múlik el!
4.
NE HAGY EL
Így múlik el a szép őszi este!
Magam vagyok, élem éltem, mint egy
falevél, megtiporva, sötétségben…
Nem, mint bátor, szomorúan, mint egy
vándor. Magányosan nem jó élni,
nincs miben reménykedni. Egyedüllét
akkor is rosszat sugall, ha az eszed
téged ural. Úgy érzem, most el kell,
mennem: idegen itt nekem minden.
Nagy bánat dúl a fájó szívemben,
félelem fog el, kérlek, maradj velem:
Kérlek, jöjj hozzám és fogd meg kezem;
ne menj el, maradj nálam hű szerelmem.
Hidd el: megnyugszik a fájó lelkem.
5.
SÖTÉTBEN ÉLNI
Hidd el: megnyugszik a fájó lelkem,
ha nem ragyogna semmi fény, sohasem
sütne ránk napsugár… Milyen érzéssel
hatna ránk? Tavasszal nem zöldülne
a rét… a virágok nem nyílnának ki…
sivár környezetben búsan élhetnénk…
fény nélkül, örök sötétségben élet
sem lehet, s abban örömöt nem lelhet
senki. Ha nem volna sehol sem fény,
hogy tudnánk remélni? Fény nélkül nem,
hanem csak fénytől nyílik a szerelem.
Örök sötétségben nem lehet élni,
és abban senki nem gyönyörködhet.
Az kedves, ha a Nap fénye melenget.
** **

BETEGSZABADSÁGOM: Őrangyalom – 4
Összekészítettem a saját legszükségesebb holmikat, minden babaholmit, feladtuk a vonatra, és kisfiammal Szirákra költöztem. Anyuka jött értünk, férjem elkísért bennünket, bár nem szivesen vette tudomásul a döntésemet, de be kellett látnia, hogy az a hely nem alkalmas egy kisgyermek gondozására.
Munkahelyemen szabadságot, utána fizetés nélküli szabadság engedélyezését kértem. Mivel tisztában voltak a helyzetemmel, nem nehezítették azzal, hogy útját állják kényszerű távollétemnek.
Ígéretet tettem rá, hogy amint tehetem, munkába állok ismét, egyre inkább azt is tudomásul kellett vennem, hogy kisgyermekem és saját létfenntartásomról nekem kell gondoskodnom.
Teljesen bizonytalannak tartottam a közös jövőnket, beláttam, hogy azt már csak valami csoda hozhatja rendbe.
Felejthetetlenül boldog hónapok következek. Szüleimnél megkaptunk mindent, amire szükségünk lehetett, olyan szeretettel vettek körül bennünket, annyira örültek a csöpp unokának, hogy annál jobbat álmomban sem kívánhattam. Esti programunk fürdés előtt kibontottuk a csöppség rugdalózóból, körbeültük az asztalt, és gyönyörködtünk a felszabadult boldogságának. Olyan jólesett neki a szabad mozgás, hogy megállás nélkül rugdalózott, kacagott nekünk. Apukám odahajolt föléje s úgy beszélgetett hozzá, komoly mély hangján, mint egy felnőtthöz.
Anyukám azt mondta, hogy ilyen mozgékony gyerekkel még nem találkozott. jó kisbaba volt, amikor rendesen ellátták, nyugodtan hadonászott kézzel-lábbal, vagy aludt békésen. Mindig csodálkoztam azon, hogy nem zavarta semmiféle zaj, sem rázkódás. Más kisgyermek felriad a zajokra, ő pedig – mikor kitettük a kertbe levegőzni, amint meghallotta a közeli kastélyban elhelyezett iskola traktorainak irgalmatlan dübörgését, mintha altatódal szólna mellette, lehunyta szemét és békés nyugalommal elaludt.
Ugyanúgy hatott rá a „fakarusz” szörnyű rázása, később Balassagyarmatról Szirákra utazásunk idején; akkor is behunyta a szemét és aludt mélyen, ahol a felnőttek szenvedtek a rázkódástól. Már kilenc hónapos korában elindult, feltartott kezekkel.
Férjem időnként meglátogatott bennünket. Rosszul tűrte a távollétünket.
Mostanában írogatta nekem a szerelmes leveleket, amit korábban sohasem tett! Abban bízott, hamarosan visszatérünk abba a házba, kisfiammal, amiről én hallani sem akartam, s ezt tudomására is hoztam.
Anyukám megnyugtatott, ha nem kapok több betegszabadságot, és visszamegyek dolgozni, ők szeretettel vállalják továbbra is unokájuk gondozását. Egy alkalommal valami lezajlott férjem körül. Úgy éreztem, nem meri bevallani, tulajdonképpen mi is történt valójában. Szirákról telefonon kerestem őt, megtudtam, hogy eltűnt vagy három napra, senki sem tudott róla, hová lett, később sem mondta meg.
Én azonnal arra gondoltam, biztosan megint fecsegett, olyan helyen, ahol nem kellett volna, inkább hallgatnia kellett volna. Később bevallotta, de olyan zavarosan, alig lehetett belőle valamit érteni. A lényeg, hogy ávósok mentek érte, s napokig tartották bent a rendőrségen.
Szigorúan lelkemre kötötte, erről senkinek se szóljak. Én tartottam magam ehhez.
Évek múlva, már Balassagyarmaton laktunk, tudtam meg, hogy valóban, valamilyen bugyuta kijelentései miatt vitték el és cserébe „beszervezték őt spiclinek”. Ezt el is hittem róla, mert sohasem tudta, hogy ki előtt, mit és (abban az időben milyen kijelentéseket lehet tenni idegek előtt).
Felelőtlenül fecsegett össze-vissza, ami évekkel később engem is lehetetlen helyzetbe hozott.

**-.-**