Elfolyt a magzatvíz. Bell és Sand lázasan készülődtek. A csomag, A CSOMAG már három hete össze volt pakolva, hiszen hátha hamarabb jön a baba. A kapkodás közben össze-összekapcsolódott a tekintetük és mosollyal biztatták egymást: Nyugi, minden rendben lesz!
Útban a kórház felé Bell ámulva leste a zúzmarás fák ágain csillogó fényeket, valami földöntúli boldogság öntötte el, úgy gondolta, ilyen gyönyörűt még sosem látott. És nemsokára anya lesz.
Az öreg épület kapui nyitva álltak:
– Látod, tudták, hogy jövünk- mosolygott Sand.
Már a szülőszobán feküdt, mikor egy halvány remegésnyi félelem kezdett csírázni a szívében. Csak minden rendben legyen- gondolta és Istenhez imádkozott, pedig hithű ateista volt.
– A baba nagyon nagy, az anyuka pedig nagyon kicsi- mosolygott az orvos.
– És, az …. baj?- nyugtalankodott Sand.
– Neeeeem, csak megkíméljük a feleségét a fájdalomtól. Császármetszés lesz.- válaszolta a fehérköpenyes, biztató mosolyt küldve a fiatal pár felé.
Egy fél óra sem telt el és steril felszerelésben sürögtek-forogtak Bell körül a kórházi emberek. Az orvos is belépett, majd némi pusmogás után elkezdődött. Fájdalmat nem érzett a fiatal nő, csak félelmet. A kis félelem-csíra kezdett nőni és nőni.
A babát kiemelték.
– Gyönyörű kisfiú – áradozott egy fiatal nővér – mi a neve?
– Ben – nyögte Bell és közben arra gondolt, a nővérnek is ez lehet az első.
A baba nem sírt fel, és az újdonsült anya csak az egyre szaporább csoszogásokra tudott figyelni és az élénkülő pusmogásra.
Baj van, már tudta.
A speciális csecsemő-mentő 35 perc alatt ért át a városon belüli másik kórházból. Eközben Sand a figyelő üvegére tapadva figyelte, mint válik egyre feszültebbé a levegő kisfia körül.
Végre megjöttek a szakemberek és öt perc alatt sírásra késztették a kis Bent, de magukkal is vitték a másik, csecsemőkre specializálódott kórházba.
Másnap Bellt is átszállították. Akkor érinthette meg először kisfiát, aki tehetetlenül feküdt az inkubátorban orrából, fejéből és karjaiból műanyag csövek tömkelege állt ki, de Bell csak simogatta parányi lábszárát és beszélt hozzá.
– Én vagyok az, anya, már nagyon vártalak, kérlek, légy erős, apa nagyon szeret és én is drágám- de elcsuklott a hangja
A csecsemős főorvosnő állt mögötte, Sand társaságában. A doktornő részletesen elmagyarázta, mi is történhetett az alatt a 35 perc alatt, amíg Ben agya oxigénhiányban szenvedett és egyre könnyesebb lett a szeme, de nem mondta ki. Nem tudta kimondani.
Kilenc nap múlva következett be. Fel sem ébredt, nem feküdhetett az édesanyja ölében, nem szívhatott magába anyatejet, nem nézhetett édesapja szemébe. Mert valaki valamit eltolt. De ezt senki nem mondta ki. Senki nem tudta kimondani.
23 hozzászólás
Brrrrrrrr!
Ha csak az orvosi műhibáról irtál, bemutatva egy kiragadott példán keresztül, akkor jól sikerült, gratulálok!
Ha többről van szó…az írásod nagyon kemény és jól fogalmazott. Az érzelmeket sikerült rögzítened.
(Még, hogy nem vagy otthon a prózában.)
Szia.
A megjegyzés alapján valós történet. Bár – érzésem szerint – megpróbáltad egy kívülálló szemével láttani, érződnek a könnyek. (Ha utálatoskodni akarnék, egy-egy vessző elhelyezésére felhívnám a figyelmedet, de nem teszem. Inkább veled fájok.) Üdv. – matyi
Köszönöm fiúk 🙂
Üdv! Hanga
JAHAHAJJJ! Kedves matyi, annyira sajnálom, hogy fiúnak gondoltalak (becsapós kis neved van), de adatlapodat megnézve rá kellett döbbennem, hogy nem. Nagyon nem. Bocsánatodért esedezem.
Egyébként a történet igaz, nem velem esett meg ugyan, de egy olyan emberrel, aki nagyon közel áll hozzám. Tudod, az “akár én is lehetnék” érzés szülte ezt a kis prózát 🙁
Még egyszer bocsi!
Üdv! Hanga
Először is ez,miért van a versek között.?Másodszor:egy ilyen szépen megírt”valamit”
nemszabad eltolni a végén egy “eltolt”-al.
Tavaly a bátyám kisfiával is megtörténhetett volna…ha nem figyelnek oda. Perceken múlt, vagy még kevesebben. Ma rövidesen egy éves gyönyörű, értelmes, okos kisfiú, mindenki szemefénye.
Rettenetes, mikor valaki csak eltol valamit, és nem néz szembe a hibával, és ez mások életébe, egészségébe kerül! Csak azért, mert “tévedés joga fenntartva”.
Kedves gyogyo!
Szerintem a prózában van, de nem is ez a lényeg, hanem az hogy itt jártál és olvastad 🙂 Én nem érzem eltolásnak az “eltolt” szót, mert dühösen csak ez a szó jutott eszembe, és máig sincs jobb 🙁
Még egyszer köszi!
Kedves Willő!
Nagyon örülök, hogy a bátyád családjának nem kellett ezt átélnie, legyen sok örömük abban a szép és okos fiúcskában 🙂
Köszi, hogy olvastál!
Üdv Nektek! Hanga
Szió!
…hát ez drámai…
paff lettem, két gyermek apjaként
üdv leslie
Ettől mindenki paff lesz. És ilyet hallva tudatosul bennünk, hogy milyen apróságokon tudunk nyavalyogni, mással meg ez történik….
Üdv! Hanga
Nem akarok morbid lenni, de itt is “apróság” a “nyavalygás” oka.
Ezzel csak azt akartam jelezni, hogy ugyanaz a szó mennyi féle jelentéssel bír, függően attól, ki olvassa. Mi pedig a szavakkal dolgozunk, és ezért van, hogy néha valaki félre ért bennünket, még ha mi nem is akartunk senkit sem bántani vele.
Üdv.
Mellbevágó történet! Ilyenkor én is arra gondolok, hogy nem kellene saját kis problémáimon annyit rinyálni (lásd Hanga megjegyzése).
Gondolkodtam, hogy mitől jó ez a történet. Szerintem az egyik oka, hogy nem próbáltad túlhangsúlyozni és részletesen leírni az anya és apa érzéseit, hanem a cselekmény mutatta meg a drámát. Klasszikus “show, don’t tell”, ahogy az angol mondaná, mutasd meg, ne elmondd.
Köszönöm nektek is, hogy olvastatok!
Hanga 🙂
Az eltolt szó tökéletesen odaillik, és hiába keressük, hogy ki tolt el és mit. Nincs két hónapja, hogy ugyan csak a közelemben halva született egy kisbaba, mégis, iszonyatos érzés volt. Ismerem az édesanyát, az egész családot, és senkinek nem kívánom, hogy átélje azt a fájdalmat. Bőven elég volt az a pár nap, amit láttam belőle. Az írásod nagyon kifejező. Gratulálok.
Szia Armand!
Igen, így is szörnyű, kivülállóként, hát még annak, aki benne van 🙁
Köszönöm a véleményedet!
Hanga
kedves Hanga, ennél kifejezőbb nem is lehetne a történet. s mindig dühös leszek a témától (pedig én még nem éltem át), amikor nem az áldott természetre hagyják ezt a több 10 ezer éve természetes folyamatot, hisz a "Jóisten" (nem vagyok hívő) úgy kreálta a nőt, hogy bármilyen aprócska, képes legyen szülni.
igaz, a "mi lett volna, ha…" feltételezések a legértelmetlenebb dolgok egyike a világon, mégis eszembe jutott.
kirázott a hideg, soraid olvasása közben.
szép napot!
Szia C E Shepherd!
Köszönöm a véleményedet, teljesen igazad van!
Üdv!
Hanga
Kedves Hanga
Nekünk két tündéri kisbabánk ment el. Mindkettő, csupán néhány napot élt. Azóta, már sok év eltelt, de az ilyen sebek, sohasem gyógyulnak be teljesen. Írásod, nagyon jól adja vissza a feszültséget, a kétségeket.
Üdvözlettel
Gyula
Kedves Gyula!
Őszintén sajnálom, hogy neked ezt át kellett élned, ráadásul kétszer is, erre nincsenek szavak.
Köszönöm, hogy megtiszteltél az olvasással!
Üdv!
Hanga
Fantasztikus, ahogy bánsz a szavakkal, a szavak nélküli érzések
leírásával.
Többször olvastam el ezt a szívszorító történetet.
Végtelenül tetszett!!
Kedves Hanga!
Nagyon megható történet volt, de remélem, nem tapasztalat!
Viszont gratulálok, amiért ki merted mondani, lemerted írni, hogy valaki hibázott. Ugyanis az emberek többsége túl gyáva ahhoz, hogy a hibáit beismerje!
Myrthil
Kedves Myrthill, sajnos igaz történet, de bár gonoszságnak hathat ilyen mondani, nem velem esett meg.
Köszönöm a véleményedet!
Hanga
Kedves Hanga!
Egyáltalán nem gonoszság. Nekem is van egy ismerősöm, aki elvesztette a gyermekét, de neki talán még kegyetlenebb volt: ugyanis a gyremeke a szemei előtt fulladt bele a vizbe, mert senki nem tudott úszni a családból…
Myrthil
Jajj, ez szörnyű. Sajnálom, így ismeretlenül is.
Hanga