A baleset

Nem akarta megbántani a lányt. Elfordult, hogy ne lássa, ahogy a lány sírni kezd.
– Most mi bajod van? Miért sírsz? Nem mondtam semmi rosszat, de tudod, hogy nem bírom, ha érzékenykedsz.
– Nem tehetek róla. Tudod jól, hogy nekem mennyire fontos a biztonság. Megbeszéltük, hogy védekezünk.
– Jó, hát nem sikerült. Tudod, nem olyan könnyű.
– Én nem azért szedem a gyógyszert, mert élvezem a mellékhatásait, de tudod jól, hogy ez sem teljesen biztonságos.
– Azért nem olyan vészes. Eddig még semmi baj nem volt.
– Eddig.
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Terhes vagyok. – mondta a lány, és közelebb húzódott a férfihoz.
Gábor megfordult, és a lány szemébe nézett.
– Mondd még egyszer!
– Gyerekünk lesz, Gábor.
Gábor azt hitte, Éva csak tréfál vele. Megbeszélték, hogy most nem jöhet a gyerek. Nem régen nevezték ki, a karrierje miatt semmiképpen nem akart kötöttséget. A család mindig fontos volt számára. Nehezen tudta elképzelni, hogy a munkája miatt lemondjon a gyerek életének erről az időszakáról, jelen akart lenni az első mosolynál, az első szó kimondásánál. Meglepte Éva érzelmi állapota.
– Megbeszéltük, hogy várunk még.
– Mit akarsz ezzel mondani, Gábor?
– Azt, hogy nem szülheted meg ezt a gyereket.
– Ugye, tréfálsz?
– Nem. Tudod, hogy amikor összeházasodtunk, ez volt az egyik feltétele a közös életünknek. Te befejezed az egyetemet, én pedig elfogadom a vezető pozíciót, amit felkínáltak nekem, és ami fontos lenne a karrierem szempontjából.
– Igen, Gábor, de ezt én most már másképpen látom.
– Feláldoznád a tanulmányaidat? Egészen jól ment eddig. És mit akarsz kezdeni az életeddel? Anya leszel?
– Értem én, hogy ez felborít mindent, de ha nem most, akkor mikor lesz gyerekünk? Nem lenne jó fiatalon családot vállalni? Egyáltalán, mikor lenne alkalmas? Szüljek negyvenévesen?
– Akkor miről? Az évek múlnak, Gábor. Egyszer csak észrevesszük, hogy magunkra maradtunk.
– Ma már a nők egy része, és egyre többen, csak később vállal gyereket. Meg kell alapozni az életet, nem lehet az elhatározásunkat egyik pillanatról a másikra megváltoztatni.
– Nem okollak, Gábor, de azt hiszem, nem érted a lényeget.
– Pedig teljesen tiszta a képlet, nem gondolod?
– Ha egy nő gyereket vár, akkor megváltozik az élete.
– Miért változna meg? Amikor beszéltünk erről, te voltál, aki ragaszkodtál ahhoz, hogy befejezd a tanulmányaidat. Ehhez én hozzájárulok, és nem kizárólag az anyagiakra gondolok. Az első évet sikeresen befejezted, jelesnél nem volt rosszabb jegyed. Tehetséges vagy, és nem kallódhatsz el. Éva, ha most abbahagyod az iskolát, többé már nem lesz alkalmad befejezni. Ezzel tisztában vagy?
– Igen. Végiggondoltam mindent.
– Nem úgy néz ki.
– Gábor, te túlságosan is racionális vagy. Most inkább érzelmi döntést kellene hoznod.
– Problémát jelent elvetetni?
– Nem. Orvosi szempontból csak rutin. De nagyon megviselne engem, Gábor.
– Nem hiszem, hogy lenne más választásunk.
– Pedig, lehetne.
Gábor egész nap nem tudta kiverni a fejéből, amit Éva mondott. Megpróbálta összeszedni magát, és nem gondolni rá, de látta a lány arcán, hogy milyen nehezen szánja rá magát a műtétre. Amikor bement a kórházba, sokáig zokogott a búcsúzásnál. Gábornak egy fontos értekezlete volt, nem tudta elkísérni őt. Taxit hívott.
– Egy napig bent kell feküdni, de másnap, ha tudsz, gyere értem. Gyenge leszek, nem árt, ha mellettem vagy.
– Nem haragszol, hogy nem megyek most veled?
– Nem, persze, hogy nem. Tudom, ez a megbeszélés fontos neked.
– Szeretlek. – mondta férfi, és neki is eleredtek a könnyei. – Hidd el, nehéz nekem is, de most jó döntést hoztunk.
– Nem tudom, Gábor. Én nem így gondolom. Én is szeretlek, tudhatod.

Az értekezleten nem tudott figyelni. Egy fejlesztési beruházásról kellett dönteni, de képtelen volt összeszedni magát. Időt kért, még át kell néznie néhány szerződést, több információra van szüksége. Ezzel időt nyert. Ahogy kiment a tárgyalóból, felhívta Évát, de a lány nem válaszolt, nem vette fel a telefont. Furcsa gondolatok kavarogtak a fejében. Lehet, hogy rosszul döntött? Talán már késő. Leszaladt a parkolóba, beszállt az autójába, és sietősen elindult a kórház felé. Egyre csak Éva meggyötört arca jelent meg előtte. Soha nem akart fájdalmat okozni a lánynak. Mindig ő volt a határozottabb, megfontoltan döntött, de most kétségei támadtak. Nem vette észre a lámpát, amely közben pirosra váltott, amikor beért a kereszteződésbe. A kamion már nem tudott megállni. Az ütközésnél elvesztette az eszméletét.

Hat hónapig volt kómában. Amikor kinyitotta a szemét, Évát látta egy újszülöttel a karjában. Az orvosok tették a dolgukat, de ő nem tudta levenni a szemét a lányról és a gyerekről.
– Nem tudtam megtenni. – mondta Éva elcsukló hangon. Eleredtek a könnyei, de közben mosolygott.