Annát és Lénát egy olyan ritka fajta egész életen át tartó barátság fűzte össze, amire minden embernek szüksége volna, de sajnos csak nagyon keveseknek adatik meg ebben az életben. Az óvodában kezdődött, majd folytatódott az általános és a középiskolában, aztán amikor a lányok már felnőttek és kirepültek otthonról, a nagybetűs életben is. Nem azért voltak barátnők mert könnyű volt. Ez a kapcsolat igen sokszor próbára lett téve különféle nehézségek által, de mindig sikerült megoldást találniuk.
Szóval mint mondtam, minden az óvodában kezdődött. 1997-ben kezdte el mindkét lány az ovit látogatni. Nem azért barátkoztak össze, mintha annyira hasonlítottak volna valamiben, épp ellenkezőleg. Anna visszahúzódó volt, Léna viszont egy vezéregyéniség, amolyan csapatkapitány féle, akinek mindig remek játékötletei támadtak így többen szívesen követték őt ebben.
Anna jele a cseresznye lett, ami valahogy a vidámságot juttatta eszébe. Mintha ez megpecsételte volna egész életét. Nem tervezett különösebben semmit, mégis szinte minden jól alakult körülötte. A szülei jómódúak voltak, szép nagy házban éltek, és Annának, illetve a bátyjának és a húgának mindene megvolt, amire csak vágyott.
Léna jele egy felhő volt. Bár egy sima kis bárányfelhő alapjában véve nem szomorú, ő mégis inkább esőcseppekkel együtt ábrázolta, és mintha csak erre rímelt volna élete, valóban több szomorú helyzettel kellett szembenéznie. Vágyott rá, hogy neki is legyen legalább egy tesója, mint az oviban a legtöbb gyereknek, de neki nem lett. A szüleivel hármasban éltek egy régimódi házikóban.
Léna külsőleg eléggé különbözött a többi kislánytól az oviban. Nagyon tetszett neki a hosszú haj, így mindig próbálta a szeme elé húzni rövid kis tincseit, addig húzta, amíg sajnos kitépte. Mivel emiatt oldalt kopaszodni kezdett a gyermekorvos azt tanácsolta vágják rövidre a haját. Hát így alakult, hogy Léna barna haja mindig fiúsan rövidre volt vágva. Ámulattal csodálta Anna hosszú szőke hajfonatait, kicsi szívében szentül elhatározta, hogy egyszer neki is olyan lesz. Aztán kis dolog, tudom, de Lénának nem volt kilyukasztva a füle. Anna kis vörös köves aranyfülbevalója pedig olyan elbűvölően csillogott, amit már csak a hatalmas kék szemeinek a fénye tudott überelni.
Majd jött Léna életének első és így addigi legnagyobb sorscsapása. Kiderült, hogy nem lát jól, így hát vastag keretes szemüveget kapott, ami mögött apró zöld szemei még apróbbnak tűntek. A szemüveg szárain hosszú madzag lógott, hogy ha játék közben leesne, ne törjön össze, hanem csak a nyakában landoljon. Emiatt aztán elkezdték csúfolni. Ennyi elég a gyerekeknek. Senki máson nem volt szemüveg az oviban, így hát Léna abszolút különbözött mindenkitől. Anna hűségesen kiállt mellette, egyedül az ő barátsága enyhítette ezt a sebet. Ennek kapcsán megerősödött a barátságuk.
Nagyon örültek, és persze izgatottak is voltak, amikor megtudták, hogy mindketten egyszerre mehetnek iskolába. A szülők látva kislányaik elválaszthatatlanságát, egy iskolába és ugyanazon osztályba íratták őket. Új helyzet, új környezet, új társak és egy régi barátság. Így sokkal könnyebb volt, együtt megküzdeni a rengeteg újdonsággal. A személyiségek nem változtak. Léna itt is gyűjtött maga köré még néhány barátot Anna mellett. Nagyon jó tanuló lett, amiből mégis konfliktus alakult. Volt egy másik hasonlóan jó tanuló is az osztályban. Az ő barátnője megkérdezte a tanító nénit, hogy ki a legjobb tanuló az osztályban, biztos volt benne, hogy a legjobb bartánőjét fogja megnevezni, és őt szétveti majd a büszkeség, de nem így történt. A tanítónő Lénát mondta, és már meg is volt, miért kell féltékenynek lenni rá. Léna kapott egy riválist. Ahogy az oviban pápaszemesnek csúfolták, az iskolában meg strébernek. Anna természetesen kiállt mellette, vigasztalta, és ez most is nagy segítségnek bizonyult.
Az évek során Léna külseje sokat változott. Végre megnöveszthette a haját. Lehettek neki is olyan szép hosszú hajfonatai, mint Annának, bár az övéi sötétebbek voltak. Aztán kapott egy előnyösebb szemüveget is, amivel nagylányosabban nézett ki, és végre levehették azt a madzagot is.
A két lány elhatározta, hogy ugyanabba a középiskolába mennek majd továbbtanulni. A ballagás napján pedig megajándékozzák egymást valamivel. Szép tervek voltak. Nem gondolták, hogy azt a napot bármi tönkre teheti. Mekkorát tévedtek!
5 hozzászólás
Kedves Nadin!
Tegnap átmentem rajta!
Nagyon jó írsz!
A különbségek Anna és Léna
közt jól sikerült,mint a barátságuk
minden idöszakban példás!
Folytasd!
Szeretettel gratulálok:sailor
Stép napot!
Kedves Sailor!
Köszönöm. 🙂 Fejben megvan a történet, a leíráshoz kell még idő. Amint kész a közvetkező fejezet felteszem. Örültem a kommentednek, már régen írtam, és hiányzott ez az egész.
Szeretettel:
Delory
Örülök,hogy megint írsz!
Emékszek még egyes írásaidra
pl Az egyensuly-ra
nagyon tetszett!
Szép napot:sailor
Kedves Delory!
"Nem azért voltak barátnők, mert könnyű volt." Ez a gondolat nagyon tetszik, mindjárt meg is ragadta a figyelmemet. Elgondolkodtatott.
Nagyon jól írsz, a folytatást is remekül megalapoztad, részemről kíváncsian várom.
Laca 🙂
Köszönöm kedves Laca 🙂
A folytatást most beelőzte egy másik írás, de igyekszem ezt is folytatni. 🙂
Szép napot: Delory