A bárban

Idős, hetvenes évek vége felé járó hölgy lép be a bár ajtaján. Körülnéz a félhomályban, kétszemélyes kerek asztalokon, régi stílusú kis lámpa pici fénye adja a terem romantikus hangulatát. Lassan gyülekeznek a szerelmes párok, hiszen Valentin napi estére érkeznek. A jobb hátsó asztalra esett kereső tekintete, ami még üresen állt. Lassú léptekkel közelíti meg, mintha minden lépés nehezére esne. Széles karimájú kalapját és kabátját a fogasra helyezte.
A pincér megvárta, amíg az új különös vendége elhelyezkedik, majd odalépett hozzá és megkérdezte;
– Kedves hölgyem, mit hozhatok önnek?
– Két vörös Cinzanot kérek, tudja olyan cukrosak legyenek a pohár szélei – válaszolta mély hangján.
– Azonnal hozom – mondta és meghajolt, enyhe mosollyal az arcán.
Szép kora ellenére Olivia, magas és karcsú volt. Világosbarna haja dauerolt rövid és mélyzöld elegáns ruhát viselt. Pár perc múlva a felszolgáló letette a két pohár italt, ahogy kérte egymás mellé.
Az asszony rágyújtott egy cigarettára és elmerengve hallgatta ahogyan a zongorista az ujjaival lágyan megszólaltatja a bár zongoráját.
– Henry, Henry te sem változtál semmit, ugyanazok a dallamok, mint jó húsz évvel ezelőtt. Persze, hogy nem ismertél meg, hiszen a barázdák elmélyültek azóta az arcomon – gondolta magában.
Egyik cigaretta után, szinte rögtön gyújtott a másikra. A hamutál már csaknem csurig volt. A bárban időközben minden hely elkelt. Az asztalokat egy – egy szál vörösrózsa ékesítette. A boldog remény és szerelem meghitten járta át a teret.
– Az én Georgem, már más dimenzió bárjában jár – villant fel benne fájdalmasan. Hirtelen mégis úgy érezte, mintha ott ülne mellette és arcán átsuhant egy édes érintés.
– Hát, itt vagy kedvesem? Mégis eljöttél? – kérdezte magában.
Gondolatait, érzelmeit átitatta George lénye. Könnycsepp gördült arcára és mégis mosolyra húzódott szája.
– Akkor koccintsunk, az örök szerelemre – és megemelte poharát, majd kortyolt belőle egyet.
– Vajon ezeknek a pároknak, hová fog vezetni az útjuk, holnap és azután? – kérdezte magában elgondolkodva.
– A miénk egyenesen az oltár elé vezetett. George – val, itt ünnepeltük az első Valentin napot és azután minden évben eljöttünk ide. Henry eljátszotta a kedvenc dalunkat, amint meglátta, hogy beléptünk a bár ajtaján. Az idő múlásával nagy beteg lett az én drágám.
Ámbár, ennek ellenére sem maradhatott el a jövetelünk, az évnek ezen napján. Akkor még nem sejtettük, hogy ez az utolsó lesz – emlékezett vissza Olivia.
A második pohár kikért Cinzanoba kortyolt bele, miközben a cigarettát továbbra is egymás után szívta el. A vendégek lassan kezdtek elszállingózni a bárból.
– George miután dimenziót váltott, messze költöztem innen. Nem bírtam elviselni, hogy minden rá emlékeztet és a fájdalom már majdnem felemésztett. Most azért utaztam vissza, mert úgy érzem már nekem is lejáróban van. Még egyszer szerettem volna átélni a közös élményeinket, a bár hangulatát és a dallamot felcsendülni Henry kezeinek játékától – futtatta végig gondolatát az elméjében.
A pincér már közeledett felé és az asztalára tette számláját. Olivia fizetett, miközben Henry pont a kedvenc dalukat kezdte el játszani az est zárójaként. Elmerülve hallgatta, majd hirtelen erős fény vette körül. Két lény szeretettel átkarolta és így szólt hozzá;
– Jer velünk Olivia, ide nem jön többé George. Elviszünk a lélek bárkáján hozzá.
Réges – régi történet egy bárról, Oliviáról és George – ról valahol a világban. Henry azóta szférák zenéjét játsza, a fényben úszó lelkeiknek, egy égi bárban.

Db. 2023. 03. 18.